A Borrajongó


Nagy magyar vörösborok a Bortársaság Borsuliban

2025. január 23. 06:00 - furmintfan

Spontán alakult így, de a jelek szerint a január első fele nem kis részben a komoly magyar vörösborok jegyében telt. Őszintén bevallom, nem feltétlenül az a kedvenc műfajom, ami a magyar köztudatban leginkább "nagy vörösborként" rögzült, rendszeres vásárlónak sem mondhatom magam, de időről időre meg tudok kívánni ezekből is egy-egy pohárral, és egyébként sem árt képben lenni, hol is tart most a hazai mezőny. Az külön öröm, ha nem engem terhel a szervezés és a borok beszerzése, hanem csak csendes megfigyelőként lehet kóstolni és levonni a tanulságokat. Szóval, az történt, hogy a Takler Regnum sikerén hirtelen felbuzdulva beneveztem a Bortársaság Borsuli "Fine wines - magyar vörösek" borestjére, amely jól ismert borászatok neves borait vonultatja fel.
A nemzetközi boros sorozattal ellentétben ennek az eseménynek nincs fehérboros párja - bár szerintem már csak kísérletnek is érdekes lenne megpróbálni egy magyar fehérboros sort összeállítani -, de tény, hogy kis hazánkban sokkal inkább vörösborokból sikerült már-már önálló márkaneveket faragni. A Bortársaságnál ezekből válogattak ki néhányat a kóstolóra.

 bortarsasagfinewinesmagyarvoros1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ünnepi egyveleg 2024/2

2024. december 31. 20:05 - furmintfan

A második ünnepi egyveleg gerincét szintén egy nagy ünnepek előtti, születésnapi borozás során előkerült palackok adják, kiegészítve még néhány, az ünnepek alatt/között elfogyasztott borral.

2024unnepi2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Vince Gála 2024

2024. december 06. 06:00 - furmintfan

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2024/4

2024. november 13. 06:00 - furmintfan

Az aktuális magyar egyvelegben a nyár végén és az ősz első felében kóstolt borok kaptak helyet, sok balatoni és tokaji fehér, valamint rosé-k és könnyű vörösek innen-onnan, egy évjáratos pezsgő és két édes tétel foglalja keretbe a válogatást. Valószínűleg lesz még egy mini egyveleg, a szokásos ünnepi dömping előtt.

egyvelegdugokm45.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

2023-as fehérborok (és egy kis ráadás) sétáló kóstolója a Bortársaságnál

2024. szeptember 18. 06:00 - furmintfan

A Bortársaság korábban rendszeresen tartott sétáló kóstolókat az erre alkalmasabb, nagyobb területű boltjaiban, ahol az aktuálisan érkezett tételeket mutatták be, vagy valamilyen tematika köré csoportosítva válogattak borokat. A COVID idején értelemszerűen nem volt lehetőség ilyen jellegű eseményeket szervezni, és azóta lényegében csak a Borsuli keretében rendeztek kóstolókat. Ez végre változhat, a jelenlegi tervek szerint ősztől rendszeresen tartanak majd sétáló kóstolókat a Bortársaság üzleteiben. Egy nyári pezsgős rendezvény volt ezeknek az előszele, most pedig az aktuális 2023-as évjárat fehérboraiból válogattak ki egy csokorra valót, egy pét nat-tal és egy vörösborral kiegészítve.

bortarsasagfeher2023_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2024/3

2024. augusztus 16. 06:00 - furmintfan

Az aktuális magyar egyvelegben a brutális hőség miatt kevés vörösbor kapott helyet, fehérekből is inkább a frissebb, fiatalosabb tételek jutnak nagyobb szerephez. Az évszaknak megfelelően sok, a szokásosnál is több rosé is van ebben a válogatásban, édes borból és pezsgőből most csak 1-1 tétel fért be.

 egyvelegdugokm44.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2024/2

2024. június 15. 06:00 - furmintfan

Itt az idei második magyar boros egyveleg, néhány pezsgő, rosé és édes bor, sok-sok fehér és - szokás szerint -  kevesebb vörös fért bele ebbe a válogatásba.

egyvelegdugokm43.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Borozás a Gourmet Fesztiválon I. - Bortársaság

2024. június 09. 21:30 - furmintfan

A Gourmet Fesztivál legalább annyira - ha nem inkább - társasági, mint szakmai esemény és az is tény, hogy az árakat nem az átlagember pénztárcájára szabták. A közönség egyértelműen a tehetősebb rétegből kerül ki, ha valaki itt jól akarja érezni magát és alaposan kihasználni a rendezvény által kínált ételek és italok bőségét, akkor mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia. Kora délután még általában szép idő mellett sincs nagy tömeg (a Gourmet Fesztiválhoz évek óta hozzátartozik, hogy legalább egyik nap elveri az eső), napnyugta tájékán a létszám és a hangulat is emelkedik.

Nem feltétlenül terveztem, de pénteken egy hirtelen ötlettől vezérelve kilátogattam a fesztiválra, leginkább azzal a céllal, hogy borokat kóstoljak. Végül a vártnál jobban sikerült az akció, olyannyira, hogy az élménybeszámoló terjedelmi okok miatt két részes lesz.

 gourmet2.jpg

A Bortársaság standjánál rengeteg tételt lehetett szemlézni, itt biztosan mindenki talált valami kedvére való bort, ezt az esti látogatottság is tükrözte. Pár órára én is lecövekeltem náluk, és pici kóstolóadagok formájában sok-sok borral megismerkedtem közelebbről, hazai pályáról és külföldről vegyesen válogattam.

Tovább
Szólj hozzá!

Régen látott ismerős - St. Andrea Akutyafáját 2022

2024. március 11. 06:00 - furmintfan

Tovább
Szólj hozzá!

Ünnepi egyveleg 2023/1

2023. december 30. 06:00 - furmintfan

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2023/5

2023. december 22. 06:00 - furmintfan

Itt az év utolsó magyar egyvelege, az ősszel és december elején kóstolt (és külön posztban nem szereplő) tételekkel. A szokásosnál kicsivel több a pezsgő és az édes bor, a fehérek és vörösek aránya - szokás szerint - előbbiek felé billen.

egyvelegdugokm41.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2023/4

2023. szeptember 21. 06:00 - furmintfan

Az újabb magyar egyveleg gyorsabban összejött, mint gondoltam, hála néhány baráti összejövetelnek és balatoni kirándulásnak. Sok rosé és még több fehérbor került a válogatásba, vörösből inkább csak könnyedebb tételek. Borvidékek szempontjából a Balaton környéki régiók dominálnak, de sok másik borvidékről is jutott legalább 1-1 szereplő.
 egyvelegdugokm39.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2023/3

2023. augusztus 11. 06:00 - furmintfan

Itt az újabb magyar egyveleg, leginkább még tavasszal, nyár legelején kóstolt borokkal. Sok balatoni és tokaji fehér, könnyedebb vörösborok - fóleg kadarkák -, néhány rosé és édes tétel.

egyvelegdugokm38.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2023/2

2023. május 19. 06:00 - furmintfan

Meghoztam az idei második magyar egyveleget is. Most még csak enyhe többségben vannak a fehérborok a vörösekhez képest, befért már 1-2 rosé is a sorba, ahogy egy pezsgő és (most csak) egy édes bor is.

 egyvelegdugokm37.jpg

Tovább
2 komment

A fény felé - St. Andrea Merengő 2019 és az új arculat bemutatkozása

2023. április 19. 06:00 - furmintfan

Az elmúlt napokban került forgalomba a St. Andrea Merengő aktuális, 2019-es évjárata, méghozzá a hosszú évek alatt megszokott dizájn helyett új címkével. A megújult külső nem csupán a Merengőt, hanem az egész St. Andrea szortimentet érinti, minden bor új "ruhát" kap. Az új Merengő megjelenése és az arculatváltás apropójából a pincészet és a Bortársaság közös sajtótájékoztatót rendezett, ahol többek között a Merengőt is megkóstoltuk. A Bortársaság Kossuth tér melletti boltjának emeletén Lőrincz György, ifj. Lőrincz György és az arculatot megtervező Ipacs Géza mutatta be a borokat és az új címkecsaládot.

standreabortarsasag1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

St. Andrea csillagai - Napbor, Boldogságos és Örökké 2021

2023. január 30. 06:00 - furmintfan

A St. Andrea Szőlőbirtokról szóló írások nagyobb része a bikavérek apropóján születik, ahogy a borvidék első számú márkája is a vörös házasítás, de a két Lőrincz György keze alatt remek fehérborok - többnyire házasítások - is születnek. A Napbor, a Boldogságos, az Örökké már akkor a St. Andrea portfólió fontos részét képezték, amikor az Egri Bikavér párjának szánt Egri Csillag még nem jelent meg szabályozott borkategóriaként.

standreaegricsillagok2021.jpg
A 2021-es évjáratból kóstoltam meg három St. Andrea Egri Csillagot, a Napbort, a Boldogságost és az Örökkét. A Napbor kvázi a pince alap fehér házasítása, Egri Csillag Classicus, míg a Boldogságos Egri Csillag Grand Superior, az Örökké Egri Csillag Superior kategóriát képviseli. A Boldogságos egyben a dűlőszelektált tétel is, az azonos nevű (korábban Pipis néven ismert) egerszóláti dűlő terméséből készül. Az Örökké - ha jól emlékszem az ifj. Lőrincz Györgytől hallottakra - részben a Nagy-Eged és a Nagy-Eged-hegy terméséből készül., valószínűleg ez is indokolhatja, hogy ez a legdrágább a három bor közül. Négy napon át faggattam a három palackot, szépen tartották formájukat, most lássuk, miről meséltek.

Tovább
1 komment

Ünnepi köntösben - St. Andrea Hangács Egri Bikavér Grand Superior 2018

2022. december 24. 06:00 - furmintfan

Idén ünnepli fennállásának 20. évét az Egri borvidék egyik meghatározó pincészete, a St. Andrea. A birtokon számos különleges eseménnyel készültek az évfordulóra és ünnepi külsőt kapott a borászat szortimentjének egyik alapköve, a Hangács is. A St. Andrea dűlős bikavére a 2018-as évjáratból a megszokott ezüst színű címke helyett sötét arany színű címkével került forgalomba. A Hangács azonban nem csak külsőleg ünnepi, a karácsonyi asztalra is méltó bor, én pedig ezúton meg is ragadnám az alkalmat, hogy boldog karácsonyt és szép ünnepi borokat kívánjak a kedves olvasóknak.

standreahangacsegribikaver2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2022/1

2022. március 28. 06:00 - furmintfan

Jönnek a szokásos egyvelegek, az idén először. A magyar borokkal kezdünk, közöttük több lesz a fehérbor, főleg tokaji és észak-balatoni tételek révén (bár ez szinte mindig így sikerül :)).

egyvelegdugokm31.jpg

Tovább
1 komment

Valóban ragyog - St. Andrea Örökké Egri Csillag Superior 2020

2022. március 09. 06:00 - furmintfan

Idén március 10-17. között első alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon az Egri Csillag Hét, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az Egri borvidék meghatározó fehérborára. Az egri csillag aktuális új évjáratát korábban is márciusban mutatták be a nagyközönség előtt a borászok, de 2022-ben már egy egész hetes rendezvénysorozatot szentelnek a borvidék meghatározó fehérbor-házasításának. Országszerte lesznek egri csillag kóstolók, az eseménysorozathoz csatlakozó éttermek több egri csillagot kínálnak majd poharazva, a borkereskedések egri csillag borokból állítanak össze csomagokat, és természetesen a pincészetek is aktív résztvevői lesznek a kezdeményezésnek.
A véletlen úgy hozta, hogy éppen a tematikus hét meghirdetése előtt bontottam ki egy egri csillagot otthon, és jó eséllyel az általam eddig kóstolt csillagok közül a legszebb tételt sikerült palackba zárni az idén 20 éves egerszalóki St. Andrea Pincészetnél, a Nagy-Eged mészköves területein növekvő tőkékről.

standreaorokke2020.jpg 

Tovább
Szólj hozzá!

Évnyitó érett borokkal

2022. január 06. 06:00 - furmintfan

Nem volt sok időm kipihenni az ünnepeket és a decemberi összejöveteleket, rögtön január második napján egy újabb komoly borsoron verekedhettem végig magamat. Kedves barátom és gimnáziumi osztálytársam szintén tavaly év végén töltötte be a negyvenet és hozzám hasonlóan ő is egy régóta tartogatott palackokból álló sort varázsolt az ünnepi asztalra. Többségében magyar borokból állt össze a mezőny, leginkább a Badacsony-Tokaj-Villány háromszög mentén; ráadásként azért két külföldi vörös is becsúszott közben. A tételek átlagéletkora itt is 10 év körül mozgott, de szerencsénkre a palackok legnagyobb része bőven élvezhető állapotban volt és 1-2 elöregedett bort leszámítva izgalmas válogatást kóstoltunk.

borok20220102.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ünnepi egyveleg 2021

2021. december 31. 06:00 - furmintfan

A szokásos év végi megamix ezúttal két részből áll (talán volt már ilyen). Az első etap egy "mindenki hozzon egy palack bort" felállású elő-karácsonyi kóstoló borait örökíti meg, a poszt második fele meg amolyan késő decemberi-ünnepi egyveleg, többnyire saját palackokból.

2021december.jpg
Ezzel a "kis" válogatással búcsúzik a Borrajongó a 2021-es évtől. Kívánunk minden kedves olvasónak jó borokban és egészségben gazdag boldog új évet!

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2021/4

2021. december 24. 06:00 - furmintfan

Az idei utolsó magyar egyveleg ismét erősen fehérbor-hangsúlyos lett, az időjárás hűvösebbre fordulása ellenére is, a vörösboros kapacitást most inkább a külföldi tételek emésztették fel.

egyvelegdugokm30.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Vince Gála 2021 - Rosék, vörösek, külföldi kitekintés

2021. november 10. 06:00 - furmintfan

A fehér, buborékos és édes borok után, illetve a Jammertal Borbirtok mesterkurzus beszámolója előtt az idei Vince Gáláról szóló második írásban a vörösborokról lesz szó, kiegészítve a rosékkal és egy kis külföldi kitekintéssel.

vince2.jpgA vörösboros mezőnyt kiegyensúlyozottabbnak éreztem, mint a fehérekét, de itt is ért egy-két meglepetés. Itt csak egy trió maradt ki: távozáskor jutott eszembe, hogy bizony a cabernet sauvignon-okat kihagytam. Cserébe lesz majd még szó néhány fehérborról, illetve buburékos tételről, hiszen az Auchan kínálatából is lehetett magyar és külföldi borokat kóstolni, illetve a Felix Kitchen & Bar is kapott egy külön standot, ahol Czinki Tamás Master Sommelier tolmácsolásában lehetett kóstolni az étterem komoly fine wine szelekciójából.

Tovább
Szólj hozzá!

Egri borok a város felett - Az Egri Borműhely pincészeteinek kóstolója Budapesten

2021. szeptember 18. 06:00 - furmintfan

Az Egri Borműhelyt alapítói 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy közösen gondolkodva és együttműködve érjenek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében, a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása, az egri bikavér megerősítése, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack bevezetése, valamint a fiatal fogyasztók elérése útján.
2018-ban a tagok egyesülették alakultak és elindították a szakmai kommunikációt. 2019-ben Eger város támogatásával létrehozták az Egri Borvidéki Palackot, egy régi - az 1930-as években már használt -, szinte elfeledett egri boros üveg alapján, a palackon az "Eger 1552" felirattal az egri vár ostromának is emléket állítva.
Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Kovács Nimród Winery, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

egribormuhely_highnoteskybar.jpg
A közös munka azóta sem állt, így az Egri Borműhely tagjai augusztus végén Budapestre érkeztek, hogy a High Note SkyBar impozáns kilátást kínáló tetőteraszán mutassák be boraikat a nagyközönségnek. A hangsúly természetesen a bikavéreken és az egri csillagokon volt, de pezsgők és a fajtaborok is előfordultak a standokon.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása