A Borrajongó


Rioja-i kitekintés - 2015-es vörösborok + ráadás

2022. december 17. 06:00 - furmintfan

Közeledik az esztendő vége, lassan nyakunkon az ünnepek és jönnek az évzáró borozgatások is. A szokásos különböző mindenki hoz 1(-2-3) bort jellegű borozgatások közé sikerült még beékelni egy tematikus sort is december közepére. Összegyűlt itthon néhány 2015-ös évjáratú bor Rioja-ból, arra gondoltam, ideje lenne ezeket sorba rendezni és együtt megkóstolni. A sor gerincét tehát ezek palackok adták, szám szerint 5 darab. A kóstolót egy szintén rioja-i fehér házasítással vezettük fel, zárásként pedig egy 10 éves nagyágyút is bontottunk a borvidékről.

rioja2015plusz_8.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Montsant-i esték - Josep Grau Vespres 2020

2022. december 12. 06:00 - furmintfan

A Priorat-ot szinte teljesen körbeölelő Montsant jóval kevésbé ismert híres szomszédjánál, de érdemes rá odafigyelni és a nemzetközi borpiacon egyre inkább kezd kilépni Priorat árnyékából. Montsant 2001-ben kapott saját DOP státuszt, korábban Tarragona DO részét képezte. Az akkori 28 bejegyzett termelő száma mostanra nagyjából a duplájára emelkedett, közülük az egyik magasan jegyzett pince Josep Grau borászata.

josepgrauvespres2020.jpg
Josep Grau útja nem egyenes úton vezetett a borhoz, a barcelonai bankáréletet adta fel a borászkodásért. 2003-ban vásárolta meg az első ültetvényeit Montsant-ban, de sokáig csak saját magának készített bort. A közeli étteremnek mindig adott pár kartonnal, hogy amikor ott eszik a család, saját bort kortyolhassanak az ételekhez. Egy környéken járó svéd sommelier kapott egy pohárral az egyik borból, amikor arra járt és felfigyelt a termelőre, így robbant be Josep Grau új karrierje. Josep Grau az első helyi borászati vállalkozását eladta, majd 2013-ban vásárolt területeket Montsant-ban és 2016-ban Piriorat-ban. Elsősorban a helyi fajtákra koncentrál: garnacha, carignena, garnacha blanca, bár a két borvidéken jól működő jövevény, a syrah is helyet kap egyes házasításokban. A szőlők organikus művelés alatt állnak, a borok betonkádakban erjednek saját élesztővel, majd többnyire 2000-2500 literes Stockinger hordókban érlelődnek.
A Vespres (katalánul: esték) árban a szortiment közepén helyezkedik el, készül ezen a néven egy fehér és  egy vörös tétel, utóbbi itthon is elérhető egy ideje.

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Spanyol különkiadás IV.

2022. október 31. 06:00 - furmintfan

Újabb spanyol válogatást hoztam a dél-európai ország kevésbé ismert borvidékeiről, bár közülük egy-kettőről volt már szó terjedelmesebb írások keretében is.

spanyol202209.jpg
Két fehérbor került a válogatásba, az egyik Mallorcáról, a másik Katalóniából, mindkettő helyi és nemzetközi fajták házasítása. Érkezik még egy száraz vörösbor a sherry hazájából, egy könnyedre hangolt tétel Montsant-ból, és két érettebb vörös Manchuela, illetve Cariñena DO-kból.

Tovább
Szólj hozzá!

Syrah trió 2016-ból

2022. szeptember 26. 06:00 - furmintfan

A hőhullámokkal tarkított nyár után hirtelen beköszöntött az ősz, megérkeztek a hűvös, esős napok. Előkerültek "raktárból" a vörösborok. Három komolyabb syrah/shiraz sorakozott fel nemrég. Mindegyik bor a 2016-os évjáratból készült, hazánkat az Ikon Fekete Tulipán névre keresztelt tétele képviselte, "játszótársai" a Planeta Maroccoli-ja Szicília Menfi DOC körzetéből és a Casa Rojo Minami névre keresztelt, Jumilla-ból származó tétele.

syrah2016.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nyári chardonnay borpár(baj)ok - 3x2 óvilági chardonnay 2018-ból

2022. augusztus 06. 06:00 - furmintfan

A borpárbajos sorozatba ezúttal egy chardonnay-s különkiadást csempésztem be: három európai országból kóstoltam össze 2018-as chardonnay-kat. Egyik érintett borvidék sem feltétlenül a chardonnay-ról ismert, de a fajta - mint szinte mindenhol - ezeken a helyeken is működik.

chardonnayparbajok2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Elterelő hadművelet - Fento Albariño 2021

2022. július 21. 06:00 - furmintfan

Tavaly tartottunk baráti körben egy albariño kóstolót, ami a várakozásokhoz képest mérsékeltebb sikert aratott. Gondolkoztam rajta, hogy idén köszörülök a csorbán és összehozok egy erősebb sort, de egyelőre több okból is inkább csak az óvatos tapogatózás maradt, ezúttal egy bor erejéig. A Zarate az egyik meghatározó helyi borász, Eulogio Pomares családi birtoka, ők is szerepeltek egy borral a tavalyi sorban. A nyáron itthon elérhetővé vált egy másik borászatuk, a Fento aktuális albariño-ja is, ami tökéletes szezonális választásnak tűnt júliusban, tettem is vele egy próbát.

fentoalbarino2021.jpg

A 2012-ben életre hívott Fento Wines esetében saját területek helyett környékbeli termelőktől válogatják a szőlőt, és nem csak spanyol (Rias Baixas és Ribeira Sacra), hanem - legalábbis a rosé esetében - portugál területekről is vásárolják a termést. Rias Baixas-ban adja magát az albariño, a fajtából pedig több tétel is készül. A borászat az arrafelé gyakran előforduló páfrány spanyol neve után kapta a sajátját, és ugyanígy hívják a zászlóshajó fehérbort is. Ebből bontottam egy palackkal a hétvégén.

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek - Mallorca újratöltve

2022. június 10. 06:00 - furmintfan

Tavaly már volt szó a sorozat keretében Mallorcáról és mallorca-i borokról, most következik egy kis ráadás, egy újabb válogatással a spanyol sziget borairól. A szigetről, a borvidékekről és a fontosabb szőlőfajtákról már volt szó bővebben az előző írásban, most csak röviden borstílusokról, majd az egyes borokról emlékeznék meg.
mortitx-mallorca-vineyards-920x609.jpg
(A címlapfotót innen kölcsönöztem)

Tovább
Szólj hozzá!

Tavaszi borpár(baj)ok 2022

2022. május 27. 06:00 - furmintfan

Az idei tavaszról 7 duó került be a borpárbajos posztba, könnyedebb hazai és komolyabb külföldi fehérek, dél-francia rosék, vörös fajtaborok hazai pályáról és házasítások egy kevésbé ismert Rhone-vidéki appellációból.

parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rioja atípica - Palacios Remondo La Montesa 2017

2022. április 09. 06:00 - furmintfan

Atipikus bor következik Rioja-ból, egy évek óta jól bevált és itthon is régóta kapható tétel. A Palacios Remondo La Montesa atipikusságát nem az adja, hogy évek óta jól bevált, hanem az, hogy nagy részben garnacha-ból készült, miközben Rioja-ban a tempranillo az úr, az ültetvények közel 90%-án ez utóbbi fajta terem, a garnacha részaránya nagyjából 7-8%.
Ha megnézzük a neves nemzetközi boros orgánumok értékeléseit, azt látjuk, hogy rendszeresen repkednek a 90+ pontok, James Suckling pedig egyszer egyenesen úgy fogalmazott, hogy ez egy 15 dolláros bor, aminek olyan az íze, mint egy 50 dollárosnak. Ezt a túlzóan leegyszerűsítő megállapítást ebben a formában természetesen minden oldalról lehet támadni, maradjunk annyiban, hogy Suckling arra célzott, hogy a La Montesa árán felül teljesít. Spanyolország ugyan bővelkedik remek 15 eurós palackokban, de az tény, hogy a La Montesa egy jó bor, évek óta stabil minőséget képvisel, az árát megéri és a fajtaválasztásnak köszönhetően a szokványos Rioja-khoz képest van benne egy érdekes csavar. Én is évről évre visszatérek hozzá 1-2 palack erejéig, most a 2017-es évjárat volt a kiszemelt áldozat.

palaciosremondolamontesa2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Spanyol különkiadás III. - 3 borvidék, 3 vörösbor

2022. március 19. 06:00 - furmintfan

Itt egy újabb spanyol különkiadás a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban. Három vörösbor lesz az epizód fókuszában, három különböző, kevésbé ismert borvidékről, kivétel nélkül a 2016-os évjáratból.

spanyol202202.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Téli borpár(baj)ok 2022

2022. március 02. 06:00 - furmintfan

Az idei év első borpárbajos posztjában ezúttal hat borpár szerepel, szokás szerint magyar borok és külföldiek vegyesen. Rosé pezsgők, villányi fehérek, újvilági pinot gris-k, balatoni kékfrankosok, soproni merlot-k és priorat-i borok feszülnek egymásnak.

parbajok_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Descendientes de J. Palacios Pétalos minivertikális

2022. február 25. 06:00 - furmintfan

A spanyol borászlegenda, Alvaro Palacios három tagú családi borbirodalmának egyik fellegvára, a Descendientes de J. Palacios pince Bierzo borvidékén található, ahol Alvaro tettestársa az unokaöccse, Ricardo Perez Palacios. 1999-ben alakult meg a birtok, amely jelenleg 45 hektárnyi ültetvényről, összesen mintegy 220 parcelláról készít borokat. A dimbes-dombos borvidéken a mencia a legfontosabb fajta amely bakművelésű öreg tőkéken alacsony hozam mellett terem. A szortiment a Pétalos (szirmok) nevű tételre épül, amely nagyobb részben vásárolt szőlőből készül, alapját legalább 90%-ban mencia képezi, a maradék hányadot helyi fehér- és kékszőlő fajták adják, a bor kb. 10 hónaposhordós érlelést kap. A Villa de Corullón névre keresztelt falubor mellett több dűlőszelekció is készül, a választék csúcsán pedig a csillagászati áron kapható La Faraona található.
A Pétalos régi kedvenc, a 2009-es évjárat volt az első találkozás - egyúttal a borvidékkel és a mencia fajtával is -, ha jól emlékszem, azóta legfeljebb 1-2 év maradhatott ki. Négy éve volt már szerencsém egy vertikális sorhoz Tar Ferenc jóvoltából a Carpe Diem-ben, ott régebbi évjáratokat kóstoltunk. Bő két hete a legutóbbi évekből félretett palackból tartottunk egy kóstolót, bár homokszem került a gépezetbe és sajnos csak utólag vettem észre, hogy a 2018-as évjárat hiányzik, és ezt már nem is tudtam utólag beszerezni. Eredetileg a 2011-es is a sor részét képezte volna, de az a palack végül tavaly decemberben a 2011-es ünnepi borok között fogyott el, így végül négy évjárat került az asztalra.

descendientesde7palaciospetalos.jpg

Tovább
5 komment

Favorit(o) - Torres Salmos 2016

2022. február 03. 06:00 - furmintfan

Nem tudom, hány ember van a világon, aki egyértelmű és magabiztos választ tudna adni arra a kérdésre, hogy mi a kedvenc bora, de én nem tartozom közéjük. A jelenség nem egyedüli, kevés olyan kategória van, ahol egyetlen kiemeltet tudnék mondani, legyen szó könyvről, filmről, zenéről, ételről, városról, országról, akármiről. (Vannak azért kivételek: a kedvenc színem a kék. Nem a barna! A kék.). 
Így vagyok a borvidékekkel, szőlőfajtákkal, borászokkal, borokkal is. Ráadásul az évjárathatás tovább bonyolítja a helyzetet: lehet, hogy ami az egyik évből telitalálat, az a következő évben csalódást kelt, egy bizonyos kor felett pedig még a palackvariáció is tréfát űzhet belőlünk. Ennek megfelelően boros témakörökben a kedvencek halmazát inkább rövidebb-hosszabb listák formájában tudnám meghatározni. Ha azonban valamelyik külföldi bor több évjáratának is bérelt helye lett a borhűtőmben - a viszonylag borsos ára ellenére is -, az már jó eséllyel szerepelhet a listán, és a Torres Salmos megérdemelten vált ilyen favorittá. (Nem tudok elmenni a gyönyörű címke megemlítése mellett sem, még ha nem is a barna a kedvenc színem :)).
Meglepő lehet, hogy Priorat-ból miért éppen egy ilyen nagytermelő bora fogott meg ennyire, hiszen a borvidék inkább a butikborászatok és az exkluzív kis tételek régiója. Minőség szempontjából természetesen sok más aspiráns is szóba jöhetne, de éppen a fent említett okok miatt a legjobb borok drágák és viszonylag gyorsan el is tűnnek a polcokról, itthon egyébként is szűk a kínálat, a saját merítésem pedig erősen korlátozott. A Torres Salmos viszont nálam több évjárat és több kóstolás tapasztalatai alapján megbízhatóan jól teljesített, helyi viszonylatban nagy palackszámban készül és széles körben elérhető, bár itthoni utóbbit sajnos múlt időbe kell tenni. A személyes vonzalom a 2012-es évjárattal kezdődött, a 2013-assal folytatódott, majd a 2015-össel teljesedett be. A két utolsó - 2016-os és az aktuális 2017-es - évjáratból már szándékosan táraztam be, majd szomorúan szembesültem azzal, hogy a pincészet eddigi hazai kereskedője kilistázta a Torres borokat. Szerencsére néhány palack erejéig felkészültem az ínséges időkre, a következő évjáratokat viszont már külföldi forrásból kell beszerezni.

torressalmos2016_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Monterrei - Bodega Pazos del Rey

2022. január 22. 06:00 - furmintfan

2022-ben is folytatódik a "Rejtőzködő borvidékek" sorozat, hagyományos "részekkel", egyvelegekkel és remélhetőleg helyszíni szemlékkel is. Az első résszel hagyományos keretek között, a nappaliból jelentkezem. Egy kevésbé ismert spanyol borvidék, Monterrei lesz a főszereplő, egy fehérbor és egy vörösbor tükrében.

bodegapazosdelrey.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egyszer az életben... - Vega Sicilia (és társai) a házban

2021. december 08. 06:00 - furmintfan

Egy tréfás spanyol mondás szerint ha valaki Vega Sicilia bort vásárol, az csak két dolgot jelenthet: nagyon gazdag, vagy ajándékba viszi az orvosnak, aki megmentette az életét, és valóban a mezei borrajongónak ünnepnap, ha lehetőség adódik a legendás spanyol borbirodalom bármelyik borának megkóstolására. Olyan alkalom pedig talán csak egyszer adódik az életben, hogy a Vega Sicilia és összes testvérbirtoka borait egy helyen meg lehet kóstolni, így amikor a Bortársaság Borsuli október közepén közzétette, hogy a "Borász a házban" kóstolósorozat vendége november 29-én a Vega Sicilia lesz, nem sokat tipródtam a jegyvásárláson.
Furják Andrea, a Borsuli vezetője maga is elmondta az estét felvezető köszöntőjében, hogy lassan 5 éve próbálja összehozni ezt a kóstolót. A Bortársaság kereskedelmi partnereinek tartottak már bemutatót korábban is a Vega Sicilia boraiból, de most sikerült a cég képviselőjének programját is úgy igazítani, hogy a közönségnek is szerveztek egy kóstolót (amelyből aztán a nagy érdeklődésnek köszönhetően két alkalom lett).
A kóstolót Gonzalo Iturriaga de Juan technikai igazgató, főborász tartotta, aki 2015 óta dolgozik a Vega Sicilia-nál. Munkája során rendszeresen végigjárja az összes spanyol birtokot és természetesen időnként Magyarországra is ellátogat. Az este során - tokaji felvezetés után - végigkóstoltuk a Vega Sicilia tulajdonában álló spanyolországi birtokok egyes tételeit, egészen a legendás Unico-ig.

vegasicilia2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Mallorca

2021. október 29. 06:00 - furmintfan

Ismét egy rendhagyó rész következik a sorozatban, amelynek keretében ezúttal Mallorca kerül a reflektorfénybe, azonban nem egy, hanem több pincészet borainak tükrében. A Baleár-szigetek - pontosabban a négy legnagyobb sziget, Mallorca, Menorca, Ibiza és Formentera - a legnépszerűbb európai turista célpontok közé számítanak a 20. század második fele óta. A szigetekre általában a napfény és a tenger, vagy esetleg az éjszakai élet vonzza leginkább a turistákat, de az utóbbi időkben a ritka szőlőfajták és borok iránt érdeklődök is megtalálhatják számításaikat.

mallorca1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Spanyolország fehérben III. - Sauvignon blanc

2021. augusztus 21. 06:00 - furmintfan

Ebben a posztban találkozik a Spanyolország fehérben sorozat a különböző országok sauvignon blanc-jait vizsgálgatóval. Spanyolország sem a sauvignon blanc-ról lett híres, de több borvidéken is foglalkoznak a fajtával, és akadnak egészen ambiciózus tételek is. Négy spanyol sauvignon blanc került a górcső alá, különböző borvidékekről, három évjáratból.

spanyolsb1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Spanyolország fehérben II. - Albariño

2021. július 09. 06:00 - furmintfan

A múltkori verdejo-kör után a legutóbbi spanyol boros kóstolón a már beharangozott albariño volt a téma, egy 2019-es sorral a középpontban, néhány bónusz tétellel kiegészítve.
Az albariño talán a legismertebb spanyol fehér szőlőfajta, amely az Ibériai-félsziget északnyugati részén, Galíciában őshonos, Rias Baixas borvidékén az ültetvények kb. 90%-át foglalja el. A fajtát nem szorítja keretek közé az országhatár, így Portugália északi részén is elterjedt, ott alvarinho néven ismert - a louriero mellett a Vinho Verde-k jellemző fajtája -,  Európán kívül Kaliforniában és Új-Zéland több borvidékén is termesztik.
A fajta boraira jellemző a magas savtartalom, az Atlanti-óceán partján gyakran finom sósság társul a jellemző citrusos, őszibarackos aromákhoz, ezek összességében remek ételkísérővé teszik az albariño-kat, főleg halakat és tenger gyümölcseit tartalmazó fogások mellé. A könnyű, acéltartályban erjesztett és legfeljebb rövid ideig érlelt borok mellett, néha seprőfelkeveréssel vagy hordós érleléssel gazdagabb, teltebb tételeket is készítenek belőle.
Rias Baixas DO egyike Spanyolország fiatalabb eredetvédett borvidékeinek, hiszen csak 1988-ban kapott DO-státuszt, de az ambiciózus termelőknek és az albariño-nak köszönhetően egyre nagyobb hírnévnek és elismerésnek örvend. A borvidék az Atlanti-óceán partja közelében húzódik, Santiago de Compostela-tól délre kezdődik és a portugál határig nyúlik. Rias Baixas öt alrégióra tagolódik (Val do Salnés, Condado do Tea, O Rosal, Soutomaior, Ribera do Ulla), ezek közül a part mentén található Val de Salnés és O Rosal a két legjelentősebb. Az óceán közelsége miatt természetesen óceáni éghajlat uralkodik, a csapadékmennyiség magas, gyakori a köd. A szőlőfajta vastag héjának köszönhetően a legtöbb betegséggel szemben ellenálló, és jól érzi magát a megfelelő vízelvezetésű homokos, kavicsos, gránitos talajon. A Rias Baixas megjelöléssel készült borok legalább 70%-ban kell albariño-t tartalmazzanak, az esetleges házasításban szereplő többi fajta jellemzően a treixadura, a torrontes, a loureiro és az aino blanco. A Rias Baixas Albariño megjelöléssel palackozott borok viszont 100%-ban albariño-ból készülnek.
 albarino1.jpg

A mi sorunkban hét bor szerepelt, négy évjáratból, kaptunk ízelítőt mindkét stílusból, a fajta frissebb és érleltebb változataiból egyaránt. Őszintén szólva én a két spanyol fehér boros téma közül az albariño-sortól vártam többet, ehhez képest távolról sem voltam elégedett, lássuk, mit mutattak a borok.

Tovább
Szólj hozzá!

Syrah 2015 a Föld körül

2021. július 05. 06:00 - furmintfan

Másfél éve írtam a Kreinbacher Syrah - akkor is és azóta is - aktuális évjáratáról, a 2015-ösről. Nagyon tetszett a bor akkor, és arra gondoltam, hogy érdemes lenne megnézni, mit tud egy nemzetközi sorban. Ahogy azonban az eredeti posztban is említettem, a bor meglehetősen drága (én is akkor vettem, amikor volt kedvezményes lehetőség) és az árának feléért is lehet már komoly nemzetközi versenytársakat lehet kapni. Annak érdekében, hogy a kóstolósor a lehetőségekhez képest pénztárcabarát legyen, a mezőny többi tagját ilyen "féláras" borok közül válogattam. Hat palack állt csatasorba, hat különböző országból, reményeink szerint a fajta sok különböző arcát felvillantva.
syrah2015_01.jpg

Tovább
5 komment

Spanyolország fehérben I. - Verdejo

2021. június 19. 06:00 - furmintfan

Közhelyszerű tény, hogy Spanyolországot elsősorban a vörösborai okán szokás ismerni és elismerni boros körökben, hála Rioja, Ribera del Duero, Priorat és sok más borvidékük remek borainak. A legtöbb vörösboros régióban a fehérbor csak mellékszereplő a pincészetek választékában, van azonban két spanyol borvidék, amelyeknek sikerült kitermelniük a maguk borvidék-specifikus fehérszőlő-sztárját. Az egyik Rias Baixas-ban az albarino, a másik Rueda-ban a verdejo. Most utóbbival foglalkozunk egy kicsit.

verdejo2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Spanyol különkiadás II. - 4 borvidék, 4 bor

2021. április 10. 06:00 - furmintfan

Hétvégére itt egy újabb "Rejtőzködő borvidékek" különkiadás, négy, különböző régiókból érkező spanyol borral.

spanyol202103_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Tenerife, Valle de Orotava - Bodegas Suertes del Marques

2021. február 12. 06:00 - furmintfan

Újabb rejtőzködő borvidékkel jelentkezem, ezúttal ismét Spanyolországból, az európai kontinenstől mégis eltávolodva. A rovat története során valószínűleg most járunk a legközelebb az Egyenlítőhöz, egészen pontosan a Kanári-szigetek egyik tagján, Tenerifén, amely nem csupán népszerű nyaralóhely, de borok terén is tud érdekességgel szolgálni.

suertesdelmarques.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rioja nagyágyúk a mátrixon kívül

2020. december 08. 06:00 - furmintfan

A mai posztban három olyan bor szerepel Rioja-ból, amelyeknek címkéjén ugyan nem tüntetik fel a borvidéken bevett érlelési kategóriákat (Crianza, Reserva, Gran Reserva), de ettől függetlenül mindhárom tétel komoly minőséget képvisel és az adott pincészet prémium kategóriás borai közé tartozik.

riojatrio2013_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Vino Castillo mix 2020/2

2020. november 28. 06:00 - furmintfan

Ismét itt egy kis összefoglaló poszt a - június közepe és október vége között - Vino Castillo-ban kóstolt borokból. A borok egy része még a nyári, őszi kóstolósorokban szerepelt, ezeken kívül néhány beérkezett minta jegyzete is helyet kapott (ezekből nem feltétlenül válogat be mindent a kereskedő, bár a jobban muzsikáló tételek azért várhatóan megjelennek majd a polcokon).

vinocastilloceger.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Valencia - Vicente Gandía

2020. november 14. 06:00 - furmintfan

A rejtőzködő borvidékek aktuális része ismét egy spanyol régióról fog szólni, amely azonban nem feltétlenül szerepel a legismertebb spanyol borvidékek között. Valencia Spanyolország harmadik legnagyobb városa, a számos látnivalónak és a tengerparti elhelyezkedésnek köszönhetően közkedvelt idegenforgalmi célpont, és persze a paella őshazája. Valencia egyúttal azonban a városról elnevezett és a környékén elterülő borvidéknek is, és most erről a régióról és legnagyobb pincészetéről lesz szó.

vicentegandiaelmiracle1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása