A Borrajongó


Tegnap ittam - Telmo Rodríguez Basa 2017

2018. július 10. 06:00 - furmintfan

Telmo Rodríguez, a tetszhalott spanyol borvidékek egyik (újra)felfedezője 1996-ban vágott bele rueda-i projektjébe, amelyet még sok másik követett. A Duero mellett elterülő fennsík köves és mészben gazdag talaja és az őshonos verdejo adta magát, hogy Rodríguez bebizonyítsa, Spanyolország nem csak vörösborai okán lehet ismert és elismert nemzetközi szinten. A kezdeti időszakban, elsősorban az angol piacok meghódítása érdekében még sauvignon blanc-nal is kísérleteztek. A siker nem maradt el: a Basa névre keresztelt fehérbor (baso=talpas kehely, a rueda-i öreg gyalogtőkék hasonló alakjára utal) nagy népszerűségre tett szert külföldön. A cél azonban kezdettől fogva a helyi fajták rivaldafénybe helyezése volt, így a sauvignon blanc aránya folyamatosan csökkent, majd teljesen kikerült a képletből. A Basa-nak azóta egy 100%-ban verdejo-ból készült, hordós erjesztésű és érlelésű nagy testvére is született "El Transistor" néven, én viszont most a klasszikussá váló "alapbort" kóstoltam.

telmorodriguezbasa2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Húsvéti bor(ulás)ok

2018. április 19. 06:00 - furmintfan

Nem készültem óriási borozás(ok)ra húsvétkor, aztán valahogy mégis úgy alakultak a dolgok, hogy otthon is, barátoknál is többnyire komolyabb beltartalmat rejtő palackok kísérték le a négy naposra nyújtózkodó hétvégét, és mivel néhányuk jó eséllyel az év végi toplistán is helyet követel magának, inkább kapnak egy külön bejegyzést.

24201878-drunk-rabbit-stock-photo.jpg
(A képet innen vettem kölcsön)

Tovább
Szólj hozzá!

Kis spanyol egyveleg

2018. március 17. 06:00 - furmintfan

Ez a hét most kevésbé a magyar borok szerelmeseinek kedvezett itt a blogon, elnézést, de a magam részéről megint külföldi kitekintéssel folytatom. Egy rövidke spanyolországi "telelés" alkalmával ugyanis összegyűlt egy csokorra való spanyol borról szóló jegyzet. Annak ellenére, hogy Andalúziának is megvannak a maga borvidékei, a  borbárokban, éttermekben a saját borok mellett is Ribera del Duero és Rioja a két legerősebben reprezentált borvidék, gyakran még a "ház bora" szintjén is. Én konkrétan Málaga környékén jártam, amely a város nevét viselő Málaga DO és Sierras de Málaga DO területének része. Igyekeztem a helyi borokkal ismerkedni, de több más spanyol borvidék borai is előfordultak a poharamban, szóval ezeket az emlékeket adnám közre egy nyúlfarknyi ismertetővel Málaga DO-ról és Sierras de Málaga DO-ról, hátha érdekel valakit. :)

spanyolorszagiegyveleg2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Borok a hiperből - Flat Lake Rotweincuvée 2016 és Bodegas Covinas Toro Loco 2013

2018. március 03. 09:00 - furmintfan

A mai tegnap ittam-ban - csak hogy egy kis képzavarral éljek - most két bor szerepel amolyan közszolgálati jelleggel, hiperes ajánlóként. Hiper-fronton időnként kiváló vételekbe lehet belefutni, amelyek egyúttal remek bevezető tananyagként is szolgálnak a külföldi borvidékek rengetegébe. A Tesco állandó kínálatát többször megszondáztuk már, akár terjedelmesebb borsorok végigkóstolása kapcsán is, az Aldi-ból és a Lidl-ből is kisebb-nagyobb rendszerességgel megénekeltünk már borokat. Míg a Lidl jellemzően valamilyen ország-tematikus heti ajánlat farvizén tesz be az ideiglenes kínálatba az aktuális országból származó külföldi borokat, addig az Aldi-nál legfeljebb az ünnepek kapcsán sikerült felfedeznem valamiféle rendszert abban, hogy éppen milyen, a permanens szortimentjük részét nem képező bor kerül ki a polcokra. 
Az itt szereplő spanyol bor már visszatérő vendég, egyvelegek részeként már írtam is róla, de most a közszolgálatiság arra sarkallt, hogy jobban ráirányítsam a reflektorfényt (járjon ez bár azzal, hogy mint az állandó kínálat oszlopos tagját képező remek African Rock Sauvignon Blanc-t, villámgyorsan elkapkodják a polcokról). A másik tesztalannyal még nem találkoztam eddig, ez egy hagyományosnak mondható fajta-összetételű burgenland-i cuvée. Jó hír, és további garancia lehet a minőségre, hogy egyik bor esetén sem arról van szó, hogy a fantázianév mögött nehezen lenyomozható pince állna, még ha a borok feltehetően direkt az áruházláncnak készültek is.

torolocoflatlakerot.jpg

Tovább
2 komment

Spanyol seregszemle II.

2018. január 29. 06:00 - furmintfan

Túl hosszú bevezetőt nem tudnék vagy szeretnék írni, nincs is rá szükség. Ismét összegyűlt otthon egy csokorra való spanyol bor, hagyományteremtő jelleggel megint összetrombitáltam néhány barátot egy kis borozgatásra. Próbáltam megint többféle borvidéket, fajtát és stílust egymás mellé tenni.
spanyol201801.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Palacios Pétalos vertikális extrákkal

2018. január 09. 06:00 - furmintfan

Tar Ferenc és a Carpe Diem egy régóta tervezett és rendhagyó kóstolóval nyitotta meg a 2018-as évet. Feri ezúttal nem a saját kínálatból szemezgetett, hanem egy régi kedvencének vertikális sorával lepte meg az érdeklődőket, néhány bónusz tétellel kiegészítve. A Descendientes de J. Palacios Pétalos névre hallgató bora nálam is elég stabil szereplő az éves fogyasztásban, 2008 óta valószínűleg minden évjáratot kóstoltam, és kellemes emlékeket őrzök a borról, a ráadás palackok pedig különösen felcsigázták a kíváncsiságomat.
 finewinespalaciospetalos.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam – Carmelo Ortega Saxa Loquuntur Uno 2014

2018. január 02. 06:00 - ungert

A Lidl nemzetközi borkínálata szerencsére már évek óta stabilan bizonyítja, hogy nemcsak érdemes, de szükségszerű is kiemelt figyelmet fordítani rájuk a hazai hiperek szegényes, sokszor ötlettelen, érdemi lehetőségeket, alternatívákat nem kínáló terepén. Írtam már fehérről, vörösről és proseccóról egyaránt. Nem arról van szó, hogy csúcsostromló világklasszisokat lehet a hétvégi bevásárlással összekötve a heti élelmiszer közé pakolni. Inkább csak az van, hogy széleskörű és minőségi betekintést nyújtanak a nemzetközi borok világába. Ráadásul mindezt sokszor nevetségesen jó ár/érték-arány mellett teszik meg. És mivel a hazai közízlés és -vélemény jellemzően elmaradottabb a nemzetközi helyzet fokozódásának tekintetében, ezek a borok missziószerűen nyitnak ablakot a világra mindenkinek, ha éppen úgy van a szándék. A polcaikat én is rendszeresen és kitartóan szondázom, így történhetett meg, hogy az év végén puszta kíváncsiságból a kosárba emeltem a címszereplő spanyol vöröset. Másnap a nyakára is hágtunk, ráadásul kifejezetten elégedettek is voltunk azzal, amit a palackban találtunk.

img_2239.jpg

Tovább
3 komment

Nagy fehérek a Bortársaság Borsuliban

2017. december 01. 06:00 - furmintfan

A Bortársaság Borsuli már évek óta szervez különböző tematikus kóstolókat az érdeklődőknek, mindenféle boros-pezsgős (sőt, újabban időnként sörös, teás) témakörben, néhányról volt beszámoló a blogon is. A Borsuli vezetője, Furják Andrea és Fiáth Attila Master of Wine-jelölt talán tavaly, talán tavalyelőtt találták ki, hogy évente 1-2 alkalommal kivételes borsorokat mutatnak be "Egyszer az életben - Felsőpolc" címmel. Az ezeken szereplő, különböző borvidékekről származó fehér- vagy vörösborok (a jövőben valószínűleg pezsgők is) különleges minőséget képviselnek, és ahogy a kóstoló címe is mutatja, gyakran igen borsos árú tételekről van szó. Az idén novemberben prezentált fehér sor is tartogatott komoly versenyzőket, és szokás szerint egy magyar bor is szerepelt a nemzetközi mezőnyben.

btnagyfeher1.jpg

Tovább
3 komment

Casa Rojo hatosfogat

2017. november 06. 06:00 - furmintfan

9 különböző spanyol borvidék, 9 különböző bor - röviden így lehetne leírni a Casa Rojo sztori lényegét. A Casa Rojo-t Laura Muñoz és Jose Luis Gómez alapította 2011-ben, azzal a céllal, hogy magas minőségben megmutassák a legjobb spanyol borvidékek egyedi karakterét az adott borvidékre jellemző szőlőfajtán keresztül. Jelenleg 9 eredetvédett borvidéken tevékenykednek ebben a szellemben és ennek eredménye 9 borban ölt testet.
A kilencből hat bor került be a Radovin-hez, amelyeket egy kartonba összecsomagolva is meg lehetett kapni, egy ilyenre csaptunk le mi is. Azóta a Ribera del Duero-ból érkezett bor ki is futott, de a többi most is elérhető, csomagban is.

casarojo2016.jpg
A teljesség kedvéért azért álljon itt mind a 9 bor és borvidék neve: La Marimorena (Rias Baixas), Ladrón (Bierzo), The Orange Republic (Valdeorras), El Gordo del Circo (Rueda), The Invisible Man (Rioja), Alexander vs The Ham Factory (Ribera del Duero), Maquinon (Priorat), Macho Man (Jumilla), Moltó Negre (Penedés). A Casa Rojo-nak egyébként van egy tájbor-sorozata (Vino de la Tierra) is, Musso márkanév alatt.

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Telmo Rodríguez Al-muvedre 2016

2017. október 30. 06:00 - furmintfan

Újra itt Telmo Rodríguez remek vörösborának aktuális évjárata, amely nem csupán csípőből hozza a monastrell fajta legjobb tulajdonságait, de igen kedvező árával is fogyasztásra csábít. Nem emlékszem, melyik volt a bor debütáló évjárata, melyik volt, az amelyikkel elsőként találkoztam, ahogy azt sem tudom hirtelen, hogy melyik volt az első, amit itthon forgalmazni kezdtek. A lényeg, hogy ez a bor évről évre bomba vételnek bizonyul és ennek megfelelően elég gyorsan el is tűnik a polcokról, ennél pedig aligha kell ékesebb bizonyíték. Óvatosságból mindig egy üveggel veszek próbaképpen, de eddig sosem okozott csalódást, mehettem  következő palack(ok)ért, már amikor még időben kapcsoltam.

Az Al-muvedre a számos spanyol borvidéken tevékenykedő sztárborász, Telmo Rodríguez egyetlen Alicenté-ből származó "gyermeke". A Délkelet-Spanyolországban található borvidéknek a moscatel mellett a monastrell (Franciaországban mourvédre) a legjellemzőbb szőlőfajtája. A fajta az ehhez hasonló meleg spanyol borvidékeken megbízhatóan beérik, sem savban, sem tanninban, sem alkoholban nem szűkölködik, de jellemzően egyik térfélen sem esik túlzásba. Optimális esetben ezek a borok úgy tartalmasak és gazdagok, hogy nem telítenek el, simán jöhet belőle a következő pohár. (Nem kóstoltam drága monastrelleket, de el tudom képzelni, hogy a fajta jellegzetességeiből adódóan a csúcsra járatás itt könnyen visszaüthet és a fogyaszthatóság rovására mehet.) A spanyoloknál monastrell-ből már alapszinten is megbízhatóan jó minőséget képviselő, élvezetes, kiváló ár-érték arányú borokat lehet kóstolni, pont mint az itt tárgyalt hétvégi áldozat (vagy ez itt).

telmorodriguezalmuvedre2016.jpg

Tovább
2 komment

Rejtőzködő borvidékek: Bierzo - Casar de Burbia

2017. szeptember 12. 06:00 - furmintfan

Biztosan lehetne vitatkozni rajta, hogy Bierzo mennyire tekinthető "rejtőzködő borvidéknek", ezt aláírom. A világ borai iránt mélyebb érdeklődés tanúsító borkedvelők simán belefuthattak már egy-egy innen származó borba, de abban biztos vagyok, hogy az átlagfogyasztó spanyol fronton jó esetben Rioja-ig, Priorat-ig, Ribera del Duero-ig, Penedes-ig jut el. Az utóbbi 10 évben Bierzo-t ráadásul egy szőlőfajta tette ismertté és elismertté a szakmában, ez pedig a mencía, többnyire ezzel lehet találkozni a borkereskedések polcain is. A Fill the Winebox kínálatának köszönhetően viszont most sikerült egy fehérborhoz is hozzájutnom a borvidékről, így adta magát a lehetőség, hogy egy párossal Bierzo is betagozódjon a sorozatba.
 casardeburbia1.jpg

Bierzo
Bierzo Spanyolország északnyugati részén, Kasztília és León tartományban található, a hegyek között. Az Atlanti-óceán közelsége miatt az éghajlat óceáni és kontinentális hatások által egyaránt meghatározott. A tél nem túl hideg, a nyár nem túl forró, a csapadékmennyiség évente átlagosan kb. 720 mm. Bierzo szőlőültetvényei többnyire 450-800 méteres tengerszint feletti magasságban terülnek el, összesen kb. 3000 hektáron. Az agyagos talajba palateraszok és kvarcos részek visznek színt, és ezek teszik izgalmasabbá a terroir-t is.
A római kor és a középkor - elsősorban cisztercita szerzeteseknek köszönhető - bortermelési hagyományait a 19. századi filoxéravész törte derékba. A szőlőtermesztés és bortermelés lassan kapott újra erőre, maga Bierzo DO 1989-ban került bejegyzésre.
A legfontosabb szőlőfajta tehát a mencía, mellette még kék szőlők közül az alicante buschet, fehér szőlők közül a godello, dona blanca, malvasia és palomino említhető meg. Szokás szerint egy fehér- és egy vörösbor került nálam terítékre. Utóbbi természetesen egy mencía, előbbi pedig egy godello, amelyből általában izgalmas tételeket sikerült csőrvégre kapni.
A godello Északnyugat-Spanyolországra, ott is leginkább Valdeorras-ra jellemző fajta, de Bierzo-ban, Riberio-ban és Riberia de Sacra-ban is megtalálható. Egy időben majdnem eltűnt az országból, az utóbbi évtizedekben azonban újra egyre népszerűbbé vált. Gazdag, a termőhelyet jól megmutató, érlelhető, vibráló borokat képes adni, egyes szakértők egyensen a chenin blanc-hoz és a chardonnay-hoz is hasonlítják.
A mencía különleges, elsősorban Bierzo-ra jellemző, őshonos kékszőlő. A legtöbb híres spanyol borvidék vörösboraihoz hasonlítva jellemzően könnyedebb, gyümölcsösebb, elegánsabb borokat ad, a hordóhasználat általában visszafogottabb. A legendás spanyol borász, Alvaro Palacios sokat tett a fajta és a borvidék elismeréséért, ő kifejezetten burgundi stílusú borokat készít a fajtából.

Casar de Burbia
1989-ben Nemesio Fernández Bruna belefogott régóta dédelgetett álma megvalósításába, és öreg tőkés ültetvényeket vásárolt szülőföldjén, Bierzo-ban. Nem riasztotta el a hegyek magasabb fekvésű ültetvényeinek művelésével járó megemelkedett költségvonzat sem. Ma a birtok 27 hektárnyi területen, 52 parcellán gazdálkodik. Miután Nemesio megvásárolta a legjobbnak ítélt termőterületeket, a borászat irányítását harmadik fiára, Isidro Fernández-re bízta, aki jelenleg is a birtok igazgatója és főborásza.

Tovább
Szólj hozzá!

Spanyol seregszemle

2017. május 13. 08:00 - furmintfan

Április közepén barátokkal szerveztünk egy kis borozós-tapasozós estet, leginkább spanyol borokra fókuszálva. A változatos kínálat megteremtése érdekében igyekeztem különböző borvidékekről összeválogatni a borokat, Spanyolország esetében szerencsére ilyen szempontból nincs nehéz dolga az embernek. Kereken 10 palack került így az asztalra, a borok színét tekintve 2 fehér és 8 vörös megoszlásban.

esp01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tesco Finest (nem csak) felső polc

2017. április 03. 06:00 - furmintfan

Jó másfél éve megnéztük, hogy mit tud a Tesco saját márkás nemzetközi kínálata. Mint megállapítottuk, a hipermarketlánc szakértői biztos kézzel válogatnak a világ különböző borvidékein, korrekt árért fajta- és borvidék-tipikus, jó minőségű borokat kapunk a pénzünkért. A Tesco Finest címke mögött gyakran ismert és elismert termelők borai rejtőznek, természetesen inkább a nagyobb birtokok képviseltetik magukat, kis családi borászat aligha képes egy hiper mennyiségi elvárásait teljesíteni.
Most arra voltunk kíváncsiak, mit tud a "felső polc", azaz főleg a drágább borok közül válogattunk.

tescofinestfelsopolc.jpg

Tovább
1 komment

Priorat: Família Nin-Ortiz

2017. március 10. 06:00 - akov

Porrera, Priorat, Katalónia, Spanyolország. 2016. július

Carles Ortiz vadul artikulálva csapkodja a kormányt, miközben viseltes Ford terepjárójával átzökkenünk egy szép nagy víztócsán. „Na, látod… Ez az egész nagyon tetszik nekem!” – mondja, miközben függőlegesen tartott mutatóujjával füléről lassan libabőrös alkarjára mutat. Prioratban vagyunk, nyár közepe van, hideg nem nagyon lehet, de azért mi is érezzük a kellemes reggeli hűvösséget. Az előző estét a kb. negyven kilométerre lévő tengerparti Tarragonában töltöttük, önfeledten iszogattunk egy borbár napernyője alatt, miközben irdatlan vihar kerekedett, mindenki menekült, amerre látott, az utcákon hamarosan az errefelé ritkán látott víz locsogott. „Tegnap 25 milliméter esett! Ez 2000 kilóval több szőlőt jelent!” – folytatja Carles még mindig a kormányt ütlegelve. Egy olyan helyen, ahol tőkénként jó, ha egy kilót lehet termelni, és hektáronként jó, ha 5-10 hektoliter bort lehet készíteni, óriási ajándék a víz. De Carles nem csak a plusz termés miatt örül, hanem tisztában van vele, hogy ez jobb savakat, lassabb érést, több frissességet és talán alacsonyabb alkoholt jelenthet majd a végelszámolásban…

carles_ortiz.jpg

Tovább
5 komment

Priorati nagyágyúk a Drop Shopban

2017. március 03. 06:00 - furmintfan

A Drop Shop legutóbbi tematikus estjén Priorat került terítékre, néhány neves termelő borán keresztül prezentálva a spanyol viszonylatban kisebb alapterületű, ám annál kiválóbb borokat produkáló borvidék potenciálját. Utóbbit már önmagában az is jelzi, hogy Priorat Rioja mellett a másik olyan borvidék, amely a legszigorúbb feltételeket támasztó DOQ (katalánul DOC) státuszt kapott.
Priorat (katalánul Priorato) nevét az 1194-ben alapított Scala Dei kolostor elöljárójáról, latinul a prior-ról kapta, amelyet a karthauzi szerzetesek emeltek a vidéken. A bort is készítő szerzetesen monostorát 1835-ben rombolta egy megvadult csőcselék, majd röviddel ezután az egyházi földeket is elárverezték. A borászati hagyományok azonban sokkal korábbra, egészen az ókori rómaiakig nyúlnak vissza. A filoxéravész előtt kb. 5000 hektárnyi szőlőültetvény volt a borvidéken, de a művelési nehézségek miatt még az 1970-es években is csak alig 600 ha volt betelepítve. Bár a szőlőültetvények területe folyamatosan nő, ma Prioratban még mindig mindössze kb. 1900 hektár szőlő van, ennek megfelelően a teljesen másképp néz ki a birtokszerkezet és a borászatok szortimentje, mint a nagyobb spanyol borvidékeken, pl. Riojában vagy Ribera del Dueroban. Prioratban kisebbek a birtokok, alacsonyabb a palackszám, szűkebb a portfólió, itt az öreg tőkék és a high-end borok a hívószavak.

Akit érdekel, akov itt szedte össze 12 pontba foglalva a leglényegesebb információkat Prioratról. Akov egyébként az itt porondon lévő birtokok közül kettőnél is járt, remélhetőleg, lesz majd beszámoló. :)

dropshop_priorat.jpg

Tovább
4 komment

Rejtőzködő borvidékek: Yecla - Bodegas Castano

2017. február 10. 06:00 - furmintfan

A sorozat első része után itt a folytatás, amelyben Spanyolországba "utazunk" egy kevésbé ismert régió felfedezésére.

Yecla
Yecla DO Spanyolország délkeleti részén, a Földközi-tenger partvidéke és a La Mancha fennsík között, Murcia tartomány északi részén, Yecla városa környékén terül el. A borvidékhez kb. 6500 hektárnyi szőlőültetvény tartozik, ezzel az egyik legkisebb DO-régió az országban. Az éghajlat kontinentális, némi mediterrán hatással, meleg, száraz nyarakkal, viszonylag hosszú, hideg telekkel, kevés (átlag évi 300 mm), elsősorban tavasszal és ősszel lehulló csapadékkal. A talaj errefelé általában mészben gazdag, tápanyagban szegény, jó vízáteresztő képességű. 
A borvidék két nagyobb tájegységre osztható. Az északi részen Campo Arriba 700-800 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, mély, meszes, kisebb arányban homokos és agyagos, tápanyagban szegény, száraz talajjal. A déli részen Campo Abajo 400-500 méter magasan fekszik, itt a talaj az előbb tárgyalt, magasabban fekvő részekhez képest kötöttebb, humuszban gazdagabb, inkább agyagos-meszes.

A régészeti leletek szerint Yecla DO területén már bő 2000 évvel ezelőtt is foglalkoztak szőlőműveléssel, feltehetően a föníciaiak, majd a rómaiak hatására. Az arab hódítás nem kedvezett a borkultúrának, így csak a 16. századból találtak újabb, a helyi bortermelésre vonatkozó régészeti emléket. A 19. században a francia kereskedőknek köszönhetően ismét megnövekedett a szőlőültetvények területe. DO státusszal 1975 óta rendelkezik a borvidék, azonban sok más, a tengerpart és a Meseta fennsíkja között elhelyezkedő régió mellett, Yecla is sokáig nagy tömegű folyóbor előállítására alkalmas területként lett elkönyvelve. Még ma is nagyon kevés pincészet palackoz itt saját bort, de a fejlődés így is szembetűnő: a kb. 7 millió liter bor 95%-a az exportpiacokon talál gazdára.

A borvidék legfontosabb szőlőfajtája a monastrell (mourvedre), mellette az engedélyezett kék szőlőfajták: tempranillo, garnacha tinta (grenache), garnacha tintorera (alicante bouschet), merlot, cabernet sauvignon, syrah és petit verdot. A fehér szőlőket a macabeo, airén, sauvignon blanc, chardonnay, merseguera, malvasia és moscatel de grano menudo (muscat blanc a petits grains) képviseli.

castano1.jpg

Bodegas Castano
Ahogy az lenni szokott, a Yecla szempontjából úttörőnek és éllovasnak számító Castano família több generációra visszamenőleg foglalkozik szőlővel és borral, de kellett valaki, aki új szintre emelte a családi vállalkozást. Ramón Castano Santa már az 1950-es években felépítette a birtok központját, de saját bort palackozni csak a 80-as években kezdett, három fiát is bevonva a vállalkozásba. A pincészet ma közel 600 hektárnyi szőlőültetvénnyel rendelkezik Yecla különböző részein. Természetesen a monastrell a pince első számú fajtája, még a parafadugón is az "Art of Monastrell" felirat szerepel, és az itt kóstolt második bor alapján bizony értelmet is nyer, hogy miért.

Tovább
Szólj hozzá!

Marqués de Murrieta Rioja Gran Reserva Especial Castillo Ygay Blanco 1986

2017. január 02. 12:20 - akov

Ezerkilencszáznyolcvanhat nem ma volt, és főleg nem egy spanyol fehérbornak. Ha jól visszagondolok, amikor Riojában éppen a szürethez kezdtek, én talán a harmadikba léptem, árnyaltan csillogó kis kék nylon-köpenykéinkben már simán olvastunk, írogattunk meg környezetet tanultunk, ilyesmik. Szépen lassan haladtunk, tapasztaltunk, miközben igyekeztük elfelejteni az antivilágot, hogy aztán felépítsünk szépen lassan egy másikat. Szóval, hosszú idő volt ez, felnőttünk, kijózanodtunk, aztán öregedni kezdtünk. No de, amíg magunkon kamilláztunk, ez a bor megállás nélkül nyomta a hordót, összesen 21 évet. Amikor 2007-ben kinézett a 225-ös amerikai fából, mi már nem ismertünk magunkra. Hogy sokkot ne kapjon a világ zajától, gyorsan 5 évre betontartályba dugták, aztán, hogy a világ sokkot ne kapjon tőle még három évig aludt egyet a palackban. Ez így tankönyvileg elég rosszul hangzik, nem igaz? De az eredmény úgy tűnik, magáért beszél: megszületett Spanyolország első Robert Parker 100 pontos száraz fehérbora.

ygay_1986.jpg

Tovább
18 komment

2016 legjobbjai: külföldi borok

2016. december 31. 06:00 - akov

A jó szokást jó, ha megtartják, így folytassuk csak kedvenc külföldi borainkkal. Nem kell mondani, idén sem kíméltük sem magunkat, sem a jobbnál jobb külföldi borokat, köztük számos ritkasággal vagy közel beszerezhetetlen tétellel. Egy dolog közös bennük: mindegyiket jó szívvel ajánljuk bárkinek, nem fognak, nem okozhatnak csalódást! Egyúttal Boldog Új Évet kívánunk minden kedves olvasónknak, és ha megtiszteltek itt lent bennünket saját toplistátokkal, akkor azt nagyon szépen köszönjük!

joseph_haier_monks_in_a_cellar_1873.jpg

Tovább
3 komment

Fill the Winebox – borok a dobozba

2016. november 17. 06:00 - akov

Rendkívüli bátorság kell ma ahhoz, hogy valaki egy új borkereskedést indítson el a hazai piacon. Ennek több oka is van. Egyrészt a magas hozzáadott értékű, drága/drágább boroknak szűk itthon a kereslete, másrészt minden vertikum, kezdve a barátságosabban árazott magyar boroktól, folytatva a kézműves, majd természethű termékekkel és befejezve a külföldi fine wine csúcsszegmenssel, szinte minden többszörösen lefedett. Aki ebbe az arénába be akar lépni, annak fel kell kötnie a gatyóját és mivel szinte már nem lehet újat mondani, valami plusszal érdemes csak próbálkozni. Ezt célozza három barát, akik nemrég indították el a beszerzési közösségszervezést megcélzó, külföldi borok kereskedelmével foglalkozó „Fill the Winebox” c. vállalkozást, amelynek bemutató kóstolójára hívtak el bennünket.

fill3.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Unico 2007 et al.

2016. október 21. 06:00 - akov

Nem oly rég írtam egy elég jó kis spanyol sorról, ahol egy dugós 1996-os Unico borzolta a kedélyeket. Még tisztán emlékszem arra a 8-10 buta arcra az asztal körül, nem akartuk elhinni, hogy pont a főszereplő megy a levesbe. Nos, a Bortársaság – innen származott őkelme – a régi vásárlás és a blokk nemléte ellenére volt oly szíves és kicserélte. Ugyan az 1996-os már nem volt raktáron, de a kurrens kiadást azért megkaphattuk, amelyet ezúton is nagyon köszönünk. Szóval, ha már Unico, megpróbáltunk valami kontextust kreálni köréje és melegen reméltük, nem kerülünk vele megint egy végzetes dugóhúzóba…

unico_2007.jpg

Tovább
3 komment

Priorat 12 pontban

2016. augusztus 09. 06:00 - akov

Idén nyáron egy katalán túrára adtuk a fejünket, amiből természetesen nem hiányozhatott a Spanyolország legdrágább borai közé rendszeresen delegáló Priorat. Mielőtt belevágnék abba, mi zajlik ma Prioratban, mitől tud esetleg egy már bejáratott borvidék megújulni, nézzünk néhány tényt, amivel érdemes előzetesen tisztába lenni.

porrera.jpg

Tovább
6 komment

Pintiák, Aliónok, egy Flor de Pingus és két Unicó

2016. május 24. 06:00 - akov

Úgy adta a sors, megint összejött egy ütős kis spanyol sor. Nem tudom miért van, de időről-időre megjön az étvágyam a csúcs-tempranillóra. Igaz, nem állíthatom, hogy tökéletesen érett állapotban keveredek velük randevúba. De most némileg más a helyzet, csakúgy, mint a múltkor. Tavaly volt szerencsénk egy fura és itthon egészen rendhagyó gyűjteményből vásárolni néhány korosabb darabot, így nem volt kérdés, össze kell dobni egy spanyol kontingenst. Végül Ribera del Duero lett a vezérfonal, azon belül is egy igen szép csokor a legendás Vega Sicilia birtokairól. Hogy a kontextust jobban értsük, Toroval és Riojával szegélyeztünk.

alion2001.jpg

Tovább
5 komment

2x5 bor - a Drop Shop Austria és a Gourmet Fesztivál legjobbjai

2016. május 18. 06:00 - furmintfan

A csendesebb téli hónapok és a februári furmintözön után itt a tavasz, és egyre több gasztronómiai fesztivál és kóstoló csábítja a borfogyasztókat, adott esetben már a szabad ég alá. Április végén a Drop Shop hagyományosan megrendezett Taste of Austria pazar kínálata kényeztette az osztrák borok szerelmeseit, a pünkösdi hétvégén pedig a Gourmet Fesztivál csábította a Millenárisra a kulináris élvezetre vágyakozókat.
Mindkét rendezvényen kóstoltam ezt-azt, és bár átfogó beszámolóra nem vállalkoznék, néhány remek bort azért érdemes megemlíteni egy mini-egyveleg keretében.

gourmetdsa.jpg

Tovább
3 komment

Hegyaljai hétvégék - Tokaj Oremus

2016. április 28. 06:00 - furmintfan

"Végre leomlottak a falak Mádnál és Tokajnál." - viccelődik Ujfalussy Szabolcs, ahogy a Tokaj Oremus irodájában összefutunk Bacsó András főborász-birtokigazgatóval. Való igaz, a borvidék keleti és északi része jobban kiesik a tokaji körforgásból, errefelé én is ritkán járok, és az Oremus régóta tervezett meglátogatása is egészen a múlt hétvégéig váratott magára. Az elmúlt bő fél évben kétszer is volt alkalmam egy-egy elég tekintélyes sort végigszondázni a tolcsvai pincészet boraiból, de a birtoklátogatás természetesen egészen más élmény. A korábbi két kóstolóról szóló írás (#1, #2) után a jelenlegi élménybeszámolóval kész kis Oremus-trilógia jött össze.

oremustolcsva3.jpg

Tovább
2 komment

Spanyol kvintett

2016. április 08. 06:00 - furmintfan

Öt, az utóbbi 2-3 hónapban kóstolt spanyol bor következik, különböző borvidékekről. Nem egyszerre nyitottam őket, de úgy gondoltam, talán érdemesebb, érdekesebb együtt írni róluk. Földrajzilag és árban is kalandozunk egy kicsit: az ország legészakibb, leghűvösebb borvidékétől a legdélibb fekvésű legforróbbig, az egészen olcsó bortól az 15 eurós kategóriáig jutunk.

spain-wine-region-map-wine-folly.jpg

(Spanyolország borvidékei - a kép forrása: winefolly.com)

Tovább
1 komment