Az Etyeki Kúria letisztult és következetes portfóliója mellett új leágazásként jelentek meg pár éve a kis palackszámban készülő Mérész Sándor Projekt borok. Ez Mérész Sándor "játszótere", ahol a Kúria főborásza kiélheti kísérletező kedvét, akár szőlőfajták, akár borkészítési praktikák terén.

Az MSP sorozat két jelenleg is futó tagja egy zenitből készült fehérbor és egy nem szokványos módon érlelt rosé, mindkettő a 2021-es évjáratból. A Kúria "alapszériás" fehérbora, a White 2022-es kiadása történetesen szintén zenitből készült, így adta magát, hogy a pince White és Rosé borait együtt kóstoljam meg a két MSP tétellel.

Ritkán vásárolok magnumpalackokat, de ezt a négy üveget történetesen már őrizgetem egy ideje, arra várva, hogy valamilyen kedvező alkalomra, nagy társaságban előkerüljenek. Szilveszter előtt egy nappal, egy baráti borozgatás során végre felbontottuk őket, de nem fogytak el a borok, úgyhogy volt lehetőségem még rájuk járni a következő két napban. Így  mondhatjuk, hogy ezzel a négy borral zártam le 2022-t, majd köszöntöttem az új esztendőt.

Ismét egy kékfrankos, ezúttal egy etyeki székhelyű pincészettől, Sopronból. Az Etyeki Kúria soproni terjeszkedéséről még annak idején itt írtam, azóta több bort is kóstoltam az új soproni, egy ideje Kúria Sopron név alatt futó borcsaládból, és eddig nem okoztak csalódást. Ahogy az etyeki, úgy a soproni vörösborok piacra dobásával sem feltétlenül kapkodnak a Kúriánál, így némi palackérlelésen is átesik már a bor, mire a fogyasztóhoz jut. Ez a palack a hétfői főszereplő Homolával együtt nyílt ki (és fogyott el ugyanúgy 3 nap alatt), de úgy éreztem, hogy megér mindkét bor egy-egy külön írást.

Az egy héttel ezelőtti írásban megörökített Finewines fieszta után rögtön másnap egy másik nagyobb lélegzetű boros eseményen is részt vettem, ezen viszont a magyar boroké volt a főszerep.
A Szabadság tér jól bevált szabadtéri rendezvényhelyszín Budapest szívében, elég csak a Belvárosi Fesztiválra, a Belvárosi Sörfesztiválokra gondolni. Utóbbi szervezői idén összefogtak a Junibor Egyesülettel és közösen hívták életre a Belvárosi Bor és Pezsgő Fesztivált, amely tekinthető akár a Junibor Ünnep folytatásának is. A pünkösdi hosszú hétvégére szervezett, idén debütáló, és a szervezők reményei szerint minden évben visszatérő fesztiválon a Junibor tagjai adták a kiállítók zömét, melléjük csatlakozott néhány borkereskedés pezsgőkínálata, 1-2 sörös stand és street food kocsik.

Az idei év első borpárbajos posztjában ezúttal hat borpár szerepel, szokás szerint magyar borok és külföldiek vegyesen. Rosé pezsgők, villányi fehérek, újvilági pinot gris-k, balatoni kékfrankosok, soproni merlot-k és priorat-i borok feszülnek egymásnak.

A Soproni  borvidék távolról sem csak Sopron városáról szól, hiszen olyan izgalmas körzetek is a borvidékhez tartoznak, mint Vaskeresztes, vagy Kőszeg, utóbbi ráadásul az egyik legszebb és leghangulatosabb magyar kisváros hírében áll. Kőszegen sajnos még nem jártam, amit legfőbb ideje lenne már pótolni, de kőszegi borokkal már találkoztam, még ha nem is sokkal. A mai poszt apropója éppen egy újonnan színre lépő kőszegi borászat, az Unger Bormanufaktúra egyik kékfrankosa.

Elhunyt Jandl Kálmán, soproni borász, a fertőrákosi Jandl Pince tulajdonosa és korábbi borásza. Nyugodjék békében!

(Jandl Kálmán fényképét a pincészet honlapjáról vettem kölcsön és szerkesztettem át)

A Jandl Borászat nem tett szert akkora hírnévre, mint a Soproni Borvidék sok más pincészete, pedig többször bizonyították már, hogy érdemes rájuk odafigyelni. A Jandl Kálmán által alapított pince jelenlegi formájában 1988 óta működik, és azóta már a következő generáció vette át a családi pince irányítását Jandl Arnold személyében. A Jandl-família klasszikus fertőrákosi poncichter család, generációk óta szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkoznak, a családi bushenschank (borkimérés) mindig is fontos bevételi forrást biztosított. Jandl Kálmán dolgozott a Balfi Termelőszövetkezetnél, majd Provence-ban, Németországban és Burgenlandban is. Közben lassan fejlődött a családi pince is, amihez a rendszerváltás, majd az igényesebb fogyasztók megjelenése új lendületet adott. A kilenc és fél hektáros birtok Sopron és Fertőrákos határában rendelkezik területekkel, a pincében kékfrankos, syrah, merlot, cabernet franc és pinot blanc került a palackokba. A múlt héten a pince Missio névre keresztelt dűlős kékfrankosát kóstoltam, amelynek alapanyagát a fertőrákosi Újhegy-dűlő öreg tőkés ültetvénye adja.

Ismét egy soproni vörösbor kerül elő a "tegnap ittam" sorozatban, ezúttal azonban nem a borvidék fő fajtájaként ismert kékfrankos, hanem egy meglehetősen egyedi és érdekes házasítás szolgáltatja a témát. A Pfneiszl Pincészet Távoli Világ névre keresztelt bora öt kékszőlő fajta házasítása, ahogy a hátcímke írja, ez Birgit Pfneisl önéletrajza palackba töltve.

Néhány héttel ezelőtt érkezett a lehetőség, hogy a BorBázis Borkereskedés zöldkampányának jóvoltából megkóstolhassunk egymás mellett három zöldveltelinit, ezzel támogatva a kereskedő és az Ihatóbb Magyarország közös kampányát a környezettudatos szeszhulladék-kezeléssel kapcsolatban. A sor kétharmados sikert mutatott, erről számolunk be most, alább.

Minden borvidékre ráfér időnként egy kis vérfrissítés, szükség van a jól bejáratott nevek mellett ifjú titánokra, feltörekvő pincékre, hogy idővel - jó esetben - belőlük is borvidéki veteránok váljanak, akik mellé majd újabb csillagok csatlakozhatnak.
A Soproni borvidék egy ideje nem nagyon hallat magáról, a többi magyar borrégióhoz képest  nincsenek borvidéki határokat átlépő történések, a legismertebb nevek már inkább megosztják a közönséget, utánpótlás pedig nem nagyon érkezett az utóbbi években.
Most végre itt van két soproni pincészet, akikre érdemes lesz odafigyelni, a borok legalábbis ígéretesek. Mi mást is kóstolhattam volna tőlük, mint kékfrankost?

Ismét hoztam egy magyar pinot noir-sort, ezúttal 2017-es borokkal, több hazai borvidékről válogatva. Bennem sem feltétlenül tudatosult, de 2016 óta minden évben volt szerepelt a blogon valamilyen évjáratos pinot noir-kóstoló (2016, 2015, 2013, 2012, 2011), eleinte nemzetközi kitekintéssel vegyes sorban, az utóbbi években csak magyar mezőnnyel. 2021 sem kivétel.
Jó ideje elkezdtem gyűjtögetni a borokat, hogy majd egy nagyobb társasággal jól megvitassuk a magyar pinot noir-helyzetet, de sajnos közbeszólt a vírushelyzet. A várakozást végül megunva, február végén magam kezdtem el szépen felbontogatni a sor tagjait, és - többnyire borvidék szerint csoportosítva - több részletben végig is kóstoltam mindet. Néhány hétig tologattam magam előtt a jegyzetek begépelésének és a poszt megírásának feladatát, de a húsvéti hétvégén végre jutott idő mindenre, úgyhogy nagy nehezen elkészültem.

Ritka, de szerencsés helyzet, ha egymáshoz közel árazott borok párban kóstolva úgy mutatnak teljesen eltérő arcot, hogy csalódás helyett inkább örömre van ok mindkét palack esetén. Valami hasonló volt a helyzet a következő soproni, valamint kvázi-soproni zweigelt esetében is. Ismét egy bizonyíték, hogy az árcímke ugyan hasznos, de közel sem tévedhetetlen orientációs pont.

Az Etyeki Kúria Red névre hallgató házasításának akkor aktuális évjáratáról még tavaly akartam írni, de végül idő hiányában nem nyílt ki a palack. Időközben aztán azzal is szembesültem, hogy az aktuális évjárat kérdésére nem is olyan egyszerű egyértelmű választ adni. A helyzet ugyanis az, hogy a pincénél és a legnagyobb borkereskedésben még a 2017-es évjárat fut, miközben egyes hiperekben már a 2018-as is elérhető. A gordiuszi csomót végül azzal vágtam át, hogy mindkét bort megkóstoltam egymás mellett.

Régen ittam már Pfneiszl bort, pedig a korábbi években gyakrabban találkoztam velük a pohárban. A pince kicsit talán a Luka Enikő, Ráspi, Weninger trió árnyékába került, pedig általában kellemes emlékek fűznek a boraikhoz. Egy cabernet sauvignon-nal igyekeztem pótolni az elmaradást.

A Pfneiszl nővérek - Birgit és Katrin - szeretnek mintegy "alcímként" olyan fantázianeveket adni a boraiknak, amelyek az adott év, évjárat valamilyen emlékezetes eseményére, jellegzetességére utalnak. A cabernet sauvignon-ból készült boruk 2017-es évjárata a "Fehér Április" becenevet kapta, ugyanis 2017. április 20-án reggel a Pfneiszl lányok havazásra ébredtek. Természetesen azonnal elfogta őket az aggodalom, hogy lefagynak a friss hajtások és rügyek, de szerencsére minimális volt a veszteség és szép évjáratnak örülhettek az év végén, én pedig most ennek a gyümölcsét, illetve a gyümölcsből készült bort kóstoltam meg.

Tekintettel arra, hogy elmúlt két hét döntően munkával, rohanással, valamint jelentősebb magánéleti változásokkal telt el, a hétvégére igyekeztem olyan bort keresni, amely mellé jó leülni csak úgy, anélkül, hogy komolyabb figyelmet követelne meg a gyakran csak fogyasztásnak nevezett szabadidős tevékenység. És bár az van, hogy Horváth József borai legalább kétfelé osztják a hazai minőségivók nem túl széles táborát, én a ráspizmus kedvelői közé igyekszem tartozni, ezért a termelő aktuálisan polcon található kékfrankosa viszonylag kis rizikóval kecsegtetett. Ha rövidre akarnám zárni, akkor azt is írhatnám, hogy visszakézből hozza a pincétől elvárt karakterességet és minőséget. És ez jó. De lehet erről hosszabban is mesélni.

Az Etyeki Kúria soproni terjeszkedéséről jó két éve írtam egy, a pince által szervezett tanulmányi kirándulás alkalmából. Már akkor is szóba került a portfólió tisztítása, az etyeki és soproni szőlőből készült borok megkülönböztetése, hiszen az első soproni területről készült borok címkéjén is Etyeki Kúria név szerepelt, ami némi zavart okozhatott a fogyasztók fejében. Most pedig végre itt az első tétel, amely már a Kúria Sopron megjelölést viseli a címkén és ténylegesen soproni eredetvédelmet élvez. Így lassan mindkét borvidék borai a helyükre kerülnek a pince szortimentjén belül, elválik egymástól az etyeki és soproni termékcsalád.
A Kúria önállóan először kékfrankost - mi mást - palackozott a soproni területekről - amelyek mérete mára elérte a 22 hektárt -, azóta azonban merlot-ból és zweigelt-ből egyaránt készítettek fajtabort, amelyek közül én most előbbit kóstoltam meg.

Ismét az őszi akciós borokból választottam ki egyet a "tegnap ittam" rovatba, ezúttal a Lidl aktuális katalógusából. Egy kőszegi kékfrankost pakoltam be pénteken a kosárba, egyrészt, mert Kőszegről emlékezetem szerint egy pince borát sem ittam még, másrészt pedig mert kíváncsi, voltam, mit tudhat a Soproni borvidékről egy bor 1000 Ft alatt, pláne úgy, hogy a borászattal most találkozom először (a címkén szereplő kutyusról pedig végképp nem rendelkezem információval).
Némi internetes kutakodás után, annyit sikerült kiderítenem, hogy a Mándli Borház a Soproni és a Zalai borvidéken is tevékenykedik és az is, hogy nem ma kezdték a szőlőművelést. "A család 1885 óta rendelkezik szőlőterülettel, a jelenlegi borászat alapjait képező területek 1969-től folyamatosan kerültek a Mándli család birtokába. A borászat 1995-ben egy csempeszkopácsi parasztházban kezdte meg intenzívebb fejlődését, előtte a zalabéri szőlőterületükön egy hagyományos földpince és présház adott otthont a borkészítésnek. Később megkezdődött a területek bővítése és felújítása, pincebővítés, technikai korszerűsítés 2006-tól megkezdődött a meglévő szőlőterületek átalakítása, és további területek új fajtákkal történő telepítése."
Szóval, ennyit találtam hirtelen a pincészetről, akikkel mellesleg személyesen a Kőszeg mellett található Cákon lehet találkozni, ezzel a palackkal pedig a Lidl polcain.

A júniusi etyeki túra kapcsán potenciális folytatást emlegettem és július első hétvégéje ennek megfelelően ismét Etyel felé vezetett utam. Ez alkalommal két öreghegyi borászat meglátogatása fért bele a hosszúra nyújtott délutánba: az Anonym Pince és a Hernyák Birtok.

Sopron a kékfrankos fővárosa, mint tudjuk, én mai témaként mégis egy merlot-t választottam innen. Ritkán írok mostanában célzottan soproni borról, az utóbbi időben a borvidék kicsit perifériára szorult nálam. Kevesebb bort kóstolok innen, mint régebben, és még kevesebb az olyat, ami mentes a hibáktól és mutat valami izgalmasat, ami miatt érdemes lenne hozzá visszatérni. És itt jön a képbe Luka Enikő…
Az utóbbi néhány évben számomra Luka Enikő kis családi birtoka tűnt a legmegbízhatóbb választásnak, ha soproni borról volt szó, hozzátéve, hogy a fentebb ismertetett okokból korántsem tekinthető reprezentatívnak a mintavétel. Többnyire sétáló kóstolók vagy fesztiválok, esetleg vakkóstolók alkalmával szoktam találkozni a fertőrákosi pince boraival, olyankor viszont szinte kivétel nélkül jól vizsgáznak, és egyben még túl fiatalnak tűnnek. Szinte mindig a jól ismert "de jó lenne ezt megkóstolni x év múlva" érzéssel távoztam a standtól, ami azért nem egyenlő a teljes elégedettséggel. Komplett palackok tartalmát sajnos ritkábban nyílt alkalmam elemezgetni, amikor rá is szántam magam a vásárlásra, többnyire azzal szembesültem, hogy a kiszemelt bor már kifutott a polcokról. Luka Enikő borai ugyanis egyáltalán nem olcsóak, viszont nagyon fiatalon kerülnek a piacra és hamar elfogynak.
Márciusban a nőnapi "Gyengébb? Nem!" kóstolón megint volt alkalmam egy kicsit ismerkedni Luka Enikő aktuális tételeivel, és volt annyira meggyőző az élmény, hogy ezúttal ne halogassam a vásárlást. Sejtettem ugyan, hogy korai lesz még májusban a 2018-as vörösborokat kóstolni, de hajtott a kíváncsiság, úgyhogy a három különböző tételből végül ezt a palackot felbontottam.

A harmadik éve megrendezésre kerülő Gyengébb? Nem! nőnapi kóstoló ismét számos borászhölgyet és szép számú vendéget vonzott a Sofitel Hotel folyosóira (és jelenleg úgy néz ki, hogy jó ideig ez volt az utolsó nagyobb boros rendezvény). Volt alkalom régi barátokat üdvözölni és ritkábban látott pincéktől kóstolni egyaránt. Sok jó ismerőssel találkoztam (sajnos így sem jutottam el mindenkihez, de legalább pótoltam néhány, a Furmint Februáron kihagyott pincét is), sokat beszélgettem, a jegyzetelésre kevésbé figyeltem oda, de azért készült néhány nyúlfarknyi bejegyzés és sebtiben odavetett zárójeles pontszám, úgyhogy azokat közreadom.

A tavaly májusi nagy 2015-ös mustra után ismét magyar kékfrankosokat kóstoltunk, ezúttal megduplázva a sort, ugyanis 2016-os és 2015-ös évjáratú borból is összejött nagyjából egy-egy tucat. A borokat évjárat szerint külön-külön csokorba szedve kóstoltuk meg vakon (a sort előzetesen ismertük), a sok tétel miatt meglehetősen gyors tempóban, félidőben egy rövidke szünet közbeiktatásával.

A Kóstolom Borbár két pincészet látott vendégül a kékfrankos fajtának szánt, párbajként meghirdetett januári kóstolóestjén. Csopakról a Szent Donát Birtok, míg a szélesebb körben kevésbé ismert Vaskeresztesről a Nador képviselői hoztak magukkal kékfrankosokat. Két izgalmas termőhely, két izgalmas birtok, sok-sok kékfrankos, különböző méretű palackokba zárt és/vagy dűlőszelektált tételek várakoztak tehát a bemutatkozásra. A borászatok által reprezentált termőterületek mellett a borok kora is eltérő volt, a Nador borászai főleg régebbi évjáratú tételeket töltöttek a poharakba.
Az esti nyitott kóstoló előtt egy zártkörű szakmai kóstolóra is sor került a délutáni órákban, ennek a végére sikerült nekem is beesnem a borbárba, hogy megkóstoljam a borokat.

Az van, hogy idén nyáron bloghasábjainkon is jól látható módon küzdtünk magunkba az ilyenkor szokásosnál nagyobb rózsaszín bormennyiséget. A magam részéről szó sincsen semmiféle következetességről, a dolgok történelmileg alakultak így. Meglepő viszont, hogy az úgynevezett tipikus fröccsalapokon túl milyen sokszínűre és mennyire atipikusra sikerült a hazai rozépaletta néhány tagja.

Aki ismeri Horváth Józsefet és a Ráspi-borokat, az valószínűleg kóstolás nélkül is sejtheti, hogy a pince rozéja tartogat néhány stílusfeszegető meglepetést. Engem is a kalandvágy hajtott, így néhány napja nemcsak megláttam a közeli hiperpolcon a pince aktuális rozéját, de le is emeltem onnan. Tegnap pedig jól elfogyott, én pedig nem győztem pislogni, hogy mi ez az egész.

Még májusban sikerült egy elég szélesre duzzadt magyar kékfrankos sort összehozni, ahol szinte a legtöbb ilyen szempontból jelentős borvidék képviseltette magát. A sor végén nem voltunk felhőtlenül boldogok (ahogy szinte pontosan 2 évvel ezelőtt tartott 2013-as kékfrankosok okán szervezett szeánszon sem), voltak csalódások, de azért akadtak szép borok, összességében azért többet vártunk. A borokat vakon kóstoltunk, nekem volt alkalmam néhány tételt visszakóstolni másnap is, ahol ez változtatott a végeredményen, azt jelzem (volt rá példa).