Drbarta lábnyomain járva én is összeszedtem a magam ünnepi kosarát. Válogatás nélkül szórtam belé mindenfélét – jót s kevésbé – és így lőn az egész, egy igazi egyveleg.
Drbarta lábnyomain járva én is összeszedtem a magam ünnepi kosarát. Válogatás nélkül szórtam belé mindenfélét – jót s kevésbé – és így lőn az egész, egy igazi egyveleg.
A december kiemelten boros hónap. Egymást váltják a jeles alkalmak, felpezsdül a társasági élet, ilyenkor pedig egyik palack nyílik a másik után.
Az elmúlt hetekben ezeket a borokat kóstoltam és fogyasztottam. Általában nem voltam túl jegyzetelős kedvemben, zömmel napok után vetettem csak papírra az emlékeimet, így a leírások kicsit rövidebbek a szokottaknál.
A Terroir Club Karácsony közeledtével ezúttal is szervezett egy remek kis exkluzív sort. Nem tudom, hogy mi volt a sor összeállításának pontos koncepciója, de alapvetően arról szólt, hogy megnéztünk néhány teljesen különböző stílusú, régebbi évjáratokból származó többnyire prémium kategóriás tételt.
Az átlagos szint ismét igen magasan volt, miközben az eltérő stílusban megvalósuló klasszisok igazán színessé tették az estét. Köszönet érte, én nagyon jól éreztem magam!
A Meinklang biodinamikus gazdaságot bemutató írásunk első része után most nézzük a borkészítés mozzanatait. A szőlészeti és pincemunkák természetesen a Hold- és bolygóállásokhoz igazodnak. A borok erjesztése vadélesztővel történik, a must ülepítéséhez és mozgatásához csak a gravitációt hívják segítségül. Amennyiben alkalmaznak almasav bontást, az is természetesen történik. A kész borokhoz gyakran egy jó adag széndioxidot adnak, ez védi a bort és megalapozza a minimális kénhasználatot. A Meinklang borok tipikusan 20mg/l szabad és 80mg/l teljes kéndioxidot tartalmaznak.
A „Természethű borkészítés Somlón” c. rendezvény Hollóvárt bemutató része után most jöjjön a nemrég Somlón is termelésbe fogó biodinamikus osztrák birtok, a Meinklang. A rendezvény vendége, Werner Michlits a hallgatóságot egy képekkel gazdagon illusztrált előadással vezette be a biodinamikus farmerkedés rejtelmeibe. Werner a téma – még Nicolas Joly szerint is – elismert nagykövete, nyílt és jól érthető előadásmódja hamar beszippantja a hallgatóságot. Ezúttal sem történt ez másképp, aki a megfelelő nyitottsággal érkezezett a rendezvényre, kicsit közelebb kerülhetett a biodinamikához.
A Terrior Club rendezésében ismét egy igen hasznos és tanulságos „foglalkozásra” és kóstolóra került sor. A téma ezúttal a jó öreg Somló, mégpedig egy nagy kacsintással a természethű borkészítés felé. A rendezvény két meghívottja Takács Lajos (Hollóvár), valamint az utóbbi években Somlón is termelésbe fogó biodinamikus osztrák, Werner Miklisch (Meinklang). Terjedelmi okok miatt a beszámolót két részre osztom, a poszt első részében a Hollóvárra, a folytatásban pedig a Meinklangra koncentrálok.
Azt hiszem ezen a blogon Takács Lajost és a Hollóvár borokat senkinek sem kell bemutatni. Lajos fősodort kerülő borai egyaránt adtak alkalmat gyermeki rácsodálkozásra és késhegyig menő vitára. Ha csak saját tapasztalataimat nézem, szinte ketté akarok hasadni. A régebbi Hollóvár évjáratok gyakran rendkívül tartalmasak, nekem sokszor már-már túlontúl is nehézkesek és rusztikusak. A borokra gyakran jellemző a kései szüretes karakter, a mézes-botrytiszes ízvilág és a lecsengésben visszaköszönő héjas kesernyésség. Igaz, ha egy tökéletes palack kerül elém, nincs alapvető kifogásom a borstílus ellen. Mégis, nagy kíváncsisággal és nyitottsággal néztem a kóstoló elébe, főként annak tudatában, hogy az aprócska birtoknál alapvető szemléletváltás zajlott le az elmúlt években.
Tegnap este az egyik „szaktársamtól” megkaptam, hogy a Borrajongó az utolsó borblog, amely még nem írt a Borfesztiválról. És tényleg, jogos a kritika. Igaz, péntek este tudtam először kikeveredni a várhegyre, így egy pár gyors posztban csak most tudok beszámolni saját benyomásaimról. Természetesen annyi a termelő, a bor és az ismerős, hogy ekkora kavalkádban benyomások rögzítésén túl nem sok mindenre van esély. A koncepció nálam ezúttal a hiánypótlás volt, azaz termelői-ismereti térképem vakfoltjait igyekeztem csillapítani. Csapjunk bele, hosszan és részletesen, ahogy szoktam...
Szösszenetnyi szünetet tartva a spanyol Ribera del Dueroban levezényelt ámokfutásom epizódjai közt, most végre két magyar fehérről írok. Baráti körben bontogattuk őket, sokat vártunk tőlük, de végül csalódást keltettek és kénytelenek voltunk erősen lelombozódni. Mindkét terroir-furmint gyenge szereplése különösen riasztó számomra, hiszen mindannyian azt gondoltuk, hogy ezek a magas minőségű és drága borok akár egy évtizedig is érlelhetőek a pincében. Legalábbis hittünk benne, hogy gondos készítőik erre szánták őket, magas beltartalmuk és más paramétereik pedig hosszú életre predesztinálják ezeket a palackokat. Azért invesztáltunk beléjük pénzt, mert évekig akartuk figyelni fejlődésüket és újabb és újabb élményekkel akartunk gazdagodni. Túlzóan sokat vártunk volna?
Érett, kortalan, de vonzó illat, mézes-sós-puncsos-gesztenyés díszítések. Viszonylag nagy testű korty, puha, krémes konzisztencia. Telt íz, az illathoz hasonlóan kortalan karakter, érzékelhető palackbukéval, hordófűszerekkel, ásványossággal. Korrekt anyagmennyiség a kortyközépen, inkább széles, de azért kellően gerinces savak kísérnek. Precízségről, cizellált tömörségről nincs szó, inkább olyan lazán hömpölygős a korty, de az alkotói a helyükön. Közepesnél hosszabb lecsengés. Az utóízben kissé kilógó, de azért nem kellemetlen tapintatú cserességgel búcsúzik. 6 pont megvan.
Méz, aszalt sárga és fehér húsú gyümölcsök, intenzív sósság. Van benne valamiféle kortalan, érlelt, de semmiképp nem öreg, vagy előrehaladott hangulat. Elég nagy test, sűrű, krémes konzisztencia. Telt ízek, aszalt gyümölcsökkel, komoly ásványossággal. A kortyközépen is elegendő a koncentráció, közepesnél hosszabb lecsengés. Élénk, fajsúlyos, de lekerekedett savak, a felszínen némi cseresség, de a kortyba integrálva. Tetszett. 6 pont.
Hollóvár: Sauvignon Blanc 2010
Illatában lime, grapefruit, egres, mélyebbről jövő vegetális jegyek, pici sósság. Alig közepes test. Tisztaság, áttetszőség. Közepesen intenzív ízek, hűvös, fanyar gyümölcsösség, zöldnövényi karakter. A lecsengés szintén közepesen hosszú, a korty második fele az élénk savak játékáról szól.
Hollóvár: Furmint 2010
Illatozva nyári alma, citrusok, tűzköves mineralitás jön a pohárból. Szintén szűk közepes a test, áttetsző stílus. Közepesen intenzív ízek, az előző bortól talán egy árnyalatnyit strukturáltabb a közép, viszont a savak még inkább dominánsak a végére. A lecsengés itt sem hosszabb közepesnél.
Egyértelműen a 2009-től megfigyelhető új, könnyebb, tisztább, sterilebb, de az azelőttieknél talán jóval kevésbé jellegzetes stílust követik ezek a borok is. Értelemszerűen most az évjáratnak megfelelően kisebb testek, és némiképp kilógóbb savak tapasztalhatóak, ami szerintem nem feltétlen áll jól ezen eleve könnyedebbre szabott stílusú tételeknek. A borok a gazda elképzeléseinek megfelelően olyannyira nem telítenek el túlzottan, hogy már-már a másik oldalra esnek át. Először éreztem olyat Hollóvár-borok esetén, hogy nem minősül szentségtörésnek, ha ebben a melegben inkább fröccsként fogyasztom őket, annak ellenére hogy nyílván így megkarcsúsodva is túlmutatnak azon a kategórián. Nálam 5 pontnál semmiképp nem volt több egyik sem.
Délutánra időzítettem még egy somlói jegyzetet.
Időben váratlanul közel került poharamban a Kreinbacher Birtok klasszikus „Öreg Tőkék” borának két évjárata. A 2007-est többször kóstoltam, sőt egy évvel ezelőtt vakon egy komolyabb somlai sorban is meggyőzően szerepelt. Van még pár palackom belőle, évente bontok egyet, hogy lássam, merrefelé tart a bor szekere. A 2005-öst sosem kóstoltam, így kapva kaptam az alkalmon mikor az egyik élelmiszerlánc prémium kínálatában találkoztam vele.
Az elmúlt egy hónapban több somlai bor is a poharamba került, de közülük csak kettőre tudok tiszta szívvel emlékezni. Akik kimaradtak, inkább a „gyümölcstelenségükkel” és rusztikusságukkal illették magukat ebben a forróra sikeredett tavaszi időszakban. A fagyos télben is sokszor fárasztó borok zöme végül a palackban maradt. Amelyek viszont jól estek és egyetlen rövidke este alatt eltűntek bennünk, blogposztban a helyük. :)
A Vinoport lelkes csapatának, és persze a számtalan borosgazdának köszönhetően idén harmadszor került sor a Furmint Február rendezvénysorozat nagykóstolójára. Egyik legérdekesebb hazai boros móka ez, hiszen pontosan arról szól, ami mellett Magyarországon már nem lehet némán elballagni: a furmintról. A sokarcú és bizonyítottan nagy száraz borra (is) képes fajta mögött idén közel 60 borászat sorakozott fel Tokaj-Hegyaljától Somlón és Egeren át a Balaton-Felvidékig. Nem nehéz kitalálni, hogy a rendezvényen a termelők kizárólag csak furmintból készült száraz, illetve édes borokkal jelenhettek meg. Első hallásra talán unalmas lehet, de egy ilyen kóstolón mindennél jobb alkalom kínálkozik a fajta és a borászati stílusok összehasonlítására. Kifejezetten üdítő volt, hogy ezúttal nem kellett az aszús kadarkáktól a barrikkolt cabernet sauvignonig mindenfélére figyelni. Csak a FURMINT, ledobott ruhákkal!
Illatában jó minőségű „nagyboros” feketebogyós gyümölcsösség, áfonya, fekete ribizli, mellette szerecsendió, vanília, ércesség, húsosság. Letisztult és elég komplex. Közepesnél nagyobb test, túlzások nélküli jó arányok. Szilárd, mégis simára csiszolt tanninok közepesnél nagyobb mennyiségben, elegendő élénkségű, cizellált, finom állagú savak. Telt, tiszta ízek, ideális érettségű feketebogyós gyümölcsök, nagyon finom vaníliával megtámogatva, plusz egyéb fűszeresség. A kortyközép különösebb mélységek nélkül még kitart, megnyújtva picit a kortyot, így lesz közepesnél icipicit hosszabb. Jó egyensúly, remek fogyaszthatóság. Kicsivel jelentősebb erő, intenzitás választja el nálam a klasszistól, még akkor is simán az elegancia határain belül maradna. 6 és fél. (89)
A tavalyi év – még ízlelgetni kell a szófordulatot – márciusában jártunk egy nagy Somló-túrán. Természetesen nem először keveredtünk a borvidékre, de most komoly merítéssel sikerült egy szinte teljes spektrumot kapni a Hegy boraiból. Ismét nagy élmény volt a helyi termelők szocializáltsága és vendégszeretete. Itt még tényleg van lehetőség a hosszabb és elmélyültebb beszélgetésekre. A túrán beszerzett borokból és más archív tételekből nem sokkal később kerülhetett sor egy nagy somlai kóstolóra. Ezúttal fehér falak között vakon szerettük volna megnézni, hogy mit kezdünk a borstílusok és eltérő megközelítések szerteágazó labirintusával. Adódik a kérdés: merre tart Magyarország egyik legkultikusabbnak és legérdekesebbnek tartott borvidéke?
Idén hatalmasodott el rajtam az érzés, hogy talán van már pár olaszrizling-referencia ebben a kis országban. Borblogger kollégáink tollából számos fajtakóstolóról olvashattunk az idén, sőt az év elején Jásdi István csopaki termelő még valamiféle olaszrizling-konferenciát is szervezett. Ehhez képest a Pannon Bormustrán bíráló – számomra egyébként igen nagyra becsült és igazodási pontot jelentő – Matt Kramer lehűtötte a lelkesedésemet, kijelentette ugyanis, hogy az olaszrizling egy lúzer fajta, amit sürgősen el kellene felejtenünk. Képzavarunk eloszlatásához a fenti „jelenségek” farvízén ültünk össze, hogy vakon ránézzünk pár kiemelkedőnek tartott olaszrizlingre.
Mostanában ritkán kerül elém SAP-bor. Egykor nagy kedvenceim voltak, viszont mára jónéhány fronton már nem azt a stílust keresem, melyet akkori boraik képviseltek.
A stílus részben tán változik, részben maradt.
Természetesen már csak a nosztalgia végett is tervezem követni a pince történetét.
Következzen két bor a pincétől:
Általában nem igazán nagy kedvencem az olaszrizling. Nem rajongok különösebben a primer zamataiért, vannak sokkal gazdagabban aromás fajták. Ugyanakkor azt se érzem, hogy struktúra szempontjából igazán nagy bort adó fajta lenne, nem látom a tömör, mély, precíz, acélosan beleköthetetlen „szerkezeti borok” képviselőit sem. Ritkán ideális a savszerkezet, ha érett az alapanyag, akkor sokszor laposak, leülősek a savak, ha meg nem elég érett, akkor vékony és nem igazán tartalmas a bor. Persze vannak remek tételek, illetve leginkább még gyerekcipőben jár a tudás a fajtában rejlő lehetőségekről. Én mindenestre azok táborát erősítem, akik szerint jelenleg a tokaji furmint előrébb áll a száraz fehérek „világranglistáján” , mint általában az olaszrizling.
A Somlói Apátsági Pince és a Hollóvár szortimentjében számos érdekességet, kuriózumot találni, a most következő két tétel még az ő boraik között is ritkaság-számba megy.
Nagyon kis mennyiségben készült desszert-borok, melyek egyike se került kereskedelmi forgalomba.
Ugyan analitikai információim nincsennek, de mindkét bor esetén egy 5-6 puttonyos tokaji aszú súlyát és konzisztenciáját kell elképzelni.
A borok:
....avagy, Hollóvár Hárslevelű 2005- Up to date
Talán természetes jelenségnek tekinthető, hogy az újabb és újabb tapasztalatokkal az egykori kedvencek már nem csillognak olyan szépen. Sokszor ennek háttérében sokkal inkább önmagunk változása áll, mintsem a boroké. Mégis azért meglepő, sőt megrázó, amikor egy régi nagy kedvencünk pályafutását követve azzal kell szembesülnünk, hogy nem is olyan hosszú idő alatt totálisan átrendeződött nemcsak az ízlésünk, de az értékrendünk is.
Juhfark és olaszrizling házasítás. Illatában édes alma, fehér, semlegesebb illatú virágok, csipetnyi méz, szalma, keserűmandula és határozott ásványosság. Szájban közpesen telt, tiszta korty. Alma, mandula, diszkrét fűszerek, érintésnyi mézesség és igen jelentős sósság. Kitöltik a szerkezetet, viszonylag hosszúak. A savak szép, határozott gerincet adnak, de szépen integráltak, alapvetően nem akarják, hogy róluk szóljon a történet. Remek egyensúly, szépen illeszkedő alkotók. Letisztult világú, nagyon jellegzetesen somlói bor, egyszerre karakán és jól fogyasztható, fiatalsága mellett is egyben van. Stabil 6 pont.
A minivertikális sorozat folytatódik, ezúttal Györgykovács Imre traminijei kerültek górcső alá, 2009-től visszafelé a 2006-osig.
Íme:
A most következő bor nem feltétlen illik ebbe a sorozatba. Bár hazai értelemben a négy éves borok már leggyakrabban igen érettnek tekinthetőek, ez a bor legfrissebb kóstolás alapján viszont még nem sokat mozdult meg.