Az év utolsó napjára meghoztam az ünnepi egyveleg második etapját. Tulajdonképpen ez is két részből áll, az első a borbarát társasággal megült szokásos előkarácsony borait öleli fel, ide mindenki egy (vagy két) palackkal érkezik, mint mindig, most is elég eklektikus sor állt össze. A poszt második felére az ünnepek környékén előkerült, de az előző - 2020-as, 2015-ös, stb. borokból álló - ünnepi egyvelegbe évjárat szerint nem passzoló tételek maradtak.

Év elején jönnek a toplisták, addig is minden kedves olvasónak boldog új évet kíván a Borrajongó blog!

Sorban érkezik az év utolsó magyar, illetve külföldi egyvelege, utána az ünnepi válogatások következnek az 2025 utolsó napjaiban.

A magyar egyveleg végül terjedelmesebbre sikerült, mint előzőleg vártam. A fehér térfélen megint Tokaj és Balaton adja a válogatás oroszlánrészt, a vörös csapatot leginkább egri, szekszárdi és villányi versenyzők alkotják. Roséból az év végére már nem jutott, édes és buborékos borból viszont igen.

A Bortársaság évente két alkalommal látja vendégül kereskedelmi partnereit egy egész napos portfólióbemutatóra, ezek Bortavasz és Borősz néven futnak és a magyar borászok mellett általában néhány külföldi pincészet is bemutatja borait. Idén a Borősz estére megnyílt a nagyközönség előtt is, tekinthetjük ezt egy szűkített választékkal operáló portfólió kóstolónak is. Tizenkét magyar pincészet képviseltette magát az eseményen, mindannyian a Bortársaság választékának oszlopos tagjai: Figula, Gere, Heimann, Konyári, Kreinbacher, Légli, Oremus, Pannonhalmi Főapátság, Sauska, St. Andrea, Szepsy, Villa Tolnay. Három külföldi borászat is részt vett a kóstolón, Olaszországból a Bortolomiol és a Brancaia, valamint Spanyolországból a Marques de Murrieta. Én is ott voltam, ezzel az írással zárom a portfólió kóstolós beszámolók sorát.

Az idei negyedik magyar egyvelegben balatoni túlsúly lesz, főleg a Balatonfüred-Csopaki borvidék részéről, köszönhetően annak, hogy idén nem született külön írás a Balatonfüredi Borheteken kóstolt tételekről, hanem azok is ebben az posztban kaptak helyet. Jutott még ide néhány bor a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál választékából is, különböző borvidékekről. Így a nyáron szokásosnál több vörösbor jutott most ebbe a válogatásba, míg a rosé-k az évszaknak megfelelően nagyobb létszámban jelennek meg.

Alaposan megkésve elkészült a harmadik magyar egyveleg is, májustól júliusig kóstolt borokkal. A hűvös májusban még csúsztak a testesebb vörösborok is, később már csak 1-1 könnyedebb tétel, de egyébként ez a fehérekre is igaz. Elég sok 2024-es rosé-t kóstoltam (jut még a következő egyvelegre is), eddig kevés tétel győzött meg, azok is inkább a siller kategóriába tartoznak.

Ahogy tavaly, úgy idén is rászántam egy délutánt-estét, hogy megnézzem, mit lehet kóstolni a Gourmet Fesztiválon. Az esemény történetében gyakorlatilag kötelező elem évi legalább egy esőnap, amikor elázik az egész Millenáris, ez idén sem maradhatott el. Történetesen én éppen az özönvízt hozó pénteket választottam ki portyázásra, vendég kevés volt, de nyugodt kóstolgatásra nekem éppen ideálisak voltak a feltételek. A  beszámoló terjedelmi okokból most is két részes lesz.

Az első részben a Bortársaságnál kóstolt tételek következnek, magyar és külföldi borok vegyesen. Régi ismerősök és ritkán látott nagyágyúk egyaránt szerepelnek az ad hoc válogatásban, pezsgőtől a komoly vörösborokig.

Ennek az írásnak nincs különösebb apropója, nem egy szervezett kóstolóról számol be. Még február végén vettem részt egy brunch-on, amelyet Sauska borokkal lehetett kísérni, pezsgőtől az édes borig.
Bár inkább csak emlékezetből pötyögtem be néhány sort, de ha már a sors úgy hozta, hogy ennyi tételt kóstoltam meg egy helyen, egy pincétől, akkor érdemes lehet egy csokorba rendezni őket a kósza jegyzeteket.

Az évzáró ünnepi egyveleg terjedelmi okokból ismét két részletben érkezik, megint rengeteg alkalom volt a koccintásra és nagy társaságban több palack is fogyott.

A Rosé Champagne a Bortársaság Borsuli esemény sorozatának egyik idén debütáló kóstolója, tovább gyarapítva a buborékos italokra fókuszáló témákat. A választás nem véletlen, a világszerte csökkenő borfogyasztási adatok közepette a rosé Champagne népszerűsége töretlen.
A kutatások szerint a rosé Champagne nem a mai divat szülötte, hanem jó 250 éves múltra tekint vissza, bár minden bizonnyal egészen más volt az akkori termék, mint a ma kóstolható pezsgők. A 18. században más fajtákkal is dolgoztak, mint ma - chardonnay-t például nem használtak -, és a technológia is változott. Az első rosé Champagne a legújabb felfedezések szerint a Ruinart pezsgőháznál készült, 1764-ben, korábban a Veuve Clicquot 1775-ös rosé-ját tekintették az első rosé Champagne-nak. Azt jótékony homály fedi, hogy az újdonság létrejötte csak egy véletlen "baleset" eredménye, vagy szándékos kísérlet volt, bár valószínűleg az előbbi, a hosszabb áztatásának köszönhetően. Az újonnan felfedezett dokumentumok szerint a Ruinart-nál egy 120 palackot tartalmazó doboz felét írták le úgy, mint "Oeil de Perdrix", ami a rosé borok színére használt kifejezés, a frissen kilőtt fogoly szemének rezes színére utal. A 18. század végén terjedt el a rozet kifejezés, ebből alakult ki a ma is használatos rosé.
Rosé champagne többféle technológiával készülhet, ezek egyike, amikor kész vörösbort adnak a fehér alapborhoz a második erjedési fázis előtt. A másik, ritkább módszer, amikor a kék szőlőből saignée technológiával rövid áztatással rosé alapbort készítenek (a mi sorunkban ilyen tétel nem szerepelt, de így készül pl. a Laurent-Perrier Rosé). Az első rosé Champagne-ok valószínűleg saignée módszerrel készülhettek, majd 1818-ban Madame Barbe-Nicole Clicquot adott először vörösbort a fehér alapborhoz a Veuve Clicquot-nál és a módszer forradalminak bizonyult.

Minden valamire való villányi pincészetnek van (legalább) egy zászlóshajó cuvée bora, ami általában bordeaux-i fajták házasításából áll (Gere Kopár, Bock Bock Cuvée, Tiffán Cuvée Carissimae - csak, hogy a legrégebbről ismert klasszikusokat említsem), szinte önálló márkanévként funkcionál, stabilan majdnem minden évben elkészül, széles körben elérhető, ugyanakkor árazásával és minőségével mindenképpen a prémium kategóriát célozza meg. A Sauska borbirodalom villányi egysége annyit csavart a recepten, hogy nekik nem egy, hanem két ilyen zászlóshajó boruk van. A Cuvée 7-ből évek óta készül egy Villány és egy Siklós névre hallgató kiadás, amelyek a Villányi borvidék két alkörzetét hivatottak bemutatni. Mindkét bor a három fő bordeaux-i fajtából áll össze, de a Cuvée 7 Siklós gerincét a merlot adja, míg a Cuvée 7 Villány a cabernet sauvignon-ra építkezik.
A Cuvée 7 új évjáratának megjelenését mindig külön promóciós ajánlatok, kóstolók kísérik, így kóstolhattam meg én is a most debütáló 2020-as Cuvée 7 Siklóst és Villányt az egyik Bortársaság boltban. Pár percet töltöttem el a két borral, mindkettő fiatal még, messzemenő következtetéseket nem merek levonni, de a tapasztalatokat és némi háttérinfót azért megosztanék.

Nem tudom, hogy évjárati sajátosság, szerencsétlen válogatás, vagy valamilyen más tényező eredménye, de eddig az általam kóstolt borok alapján a 2023-as magyar rosé felhozatal a szokásosnál is középszerűbbre sikeredett. Kifejezetten rossz borba ugyan nem ütköztem, de olyanba is alig, amiből szaladnék a második palackért. Kicsit el is ment a kedvem a kísérletezéstől, de mi legyen, ha mégis rosé-ra vágyom ebben a melegben? A 2022-es provence-i kontingens még júniusban elfogyott, így most kínomban elővettem a 2022-es sillereket, amelyeket a hűvösebb évszakokra tartogattam.