A Borrajongó


Tegnap ittam - Royal Tokaji Furmint Dűlőválogatás 2013

2016. május 21. 06:00 - furmintfan

Ma már - szerencsére - egyre több kisebb-nagyobb pincészet van Tokaj-Hegyalján, amely a lehető legmagasabb minőség elérését tűzi ki célul, és ennek szem előtt tartásával palackozza borait évről évre. A folyamatosan szaporodó ambiciózus borászatok színre lépésével szinte már a ködbe vész ennek a nem is olyan hosszú történetnek a kezdete, amikor néhány külföldi befektetéssel induló nagybirtok állt a borvidék megújításának élére. Ezek a birtokok jártak elöl jó példával a modern borstílusok megalkotásában és a minőség magasabb szintre emelésében, de ma is - már csak a készített borok volumene és a kereskedelmi kapcsolatok miatt is - elsősorban ezek a borászatok viszik Tokaj hírét a nagyvilágba. 
Közülük is az 1989-ben alapított Royal Tokaji volt az első külföldi (brit és dán) befektetőkkel létrejövő birtok a borvidéken a rendszerváltás után. Széles körben ismert tény, hogy a tulajdonosok közé tartozik Hugh Johnson, a világ egyik legismertebb borszakírója is. A Royal Tokaji összesen közel 120 hektárnyi ültetvénnyel rendelkezik, területeik nagy része Mád környékén helyezkedik el (Betsek, Birsalmás, Nyulászó, Úrágya, Szent Tamás, Danczka, Sarkad), kisebb része Tarcal határában (Mézes-Mály) található. A saját termés mellett felvásárolt szőlővel is dolgoznak. Bár a borvidék számos neves szakembere megfordult a birtokon, Áts Károly nevével fonódott össze leginkább a borászat. Áts Károly távozása óta a fiatal Osváth Fruzsina a Royal Tokaji főborásza, mellé a birtokhoz tanácsadónak hozták Berecz Stéphanie-t.

royaltokajidv2013.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ami tavalyról kimaradt - magyar egyveleg

2016. február 20. 06:00 - furmintfan

Azt hiszem mindannyian vagyunk úgy bloggerek, hogy megkóstolunk egy csomó bort, amelyekről ilyen-olyan okok miatt aztán nem születik írás, vagy legfeljebb egy ömlesztett egyveleg (pont mint ez). Nem is baj ez, mindenről nem lehet írni, erre se idő, se energia, és sokszor hely sincs. Az utóbbi néhány hétben összegyűjtögettem azokat a tavalyi jegyzeteket (kb. februártól decemberig), amelyek ide nem kerültek ki, és a viszonylag érdekesebbnek tűnő borokat kiválogattam. Vannak köztük olyanok, amelyek a blogon nem, vagy csak ritkán szereplő pincészetektől érkeznek, de vannak itt régi ismerősök, visszatérők is. Ha más haszna nem is volt, legalább egy helyre kerültek a jegyzeteim. :)

egyvelegdugokm4.jpg

Tovább
5 komment

Furmint Február 2016 előkóstoló

2016. február 01. 06:00 - furmintfan

Amikor az előző héten megénekelt „Furmint Február bemelegítő" borsort összepakoltam, még nem sejtettem, hogy a Furmint Február szervezői is készülnek valami hasonlóval. Nos, készültek, így éppen egy héttel a február 4-én megrendezésre kerülő vajdahunyadvári főattrakció előtt néhány borszakírót és borbloggert egy szűkkörű sajtókóstolóra invitáltak az Almásy Vendéglőbe. Tartalmas programban volt része a jelenlévőknek: kiemelt szerep jutott az estén a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtoknak, majd meghallgattunk egy rövid előadást a Riedel Furmint pohár születéséről (természetesen a borokat is ebből kóstoltuk, és erre a Vajdahunyadvárban is lesz lehetőség), valamint a Furmint Február szellemi atyja és főszervezője, Kézdy Dániel is elhozott a saját gyűjteményéből 10 száraz furmintot.
Kezdődjön hát a februári furmintáradat!

furmint-februar-lila-negativ.jpg

Tovább
11 komment

3x3 tokaji késői szüret

2015. május 15. 06:30 - furmintfan

Gyakran elhangzik - főleg az édes boros borvidékek termelői szájából -, hogy az édes borokra szinte mindenki ünnepi italként tekint, ritkán fogyasztjuk őket. Pedig nem csak kivételes alkalmakkor és csak nem desszert mellé vagy helyett lehet ezeket a nedűket elővenni, önmagukban is tudnak emelni egy szimpla hétköznap hangulatán és több étellel működnek, mint gondolnánk.
Jobban belegondolva, persze én sem vagyok kivétel: édes bor viszonylag ritkán került eddig az asztalra, és valóban inkább ünnepi alkalmakra tartogattam ezeket. Az utóbbi időben igyekeztem, igyekszem változtatni ezen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mostantól hetente bontogatom a hat puttonyos aszúkat, de olcsóbban is meg lehet úszni a dolgot: késői szüretelésű borok vagy szamorodnik akár 2-3 ezresért is képesek élményt adni.

arvaypadihegyhars.jpg
Most összesen kilenc - többnyire régebben beszerzett - késői szüretelésű tokaji édes bor következik különböző pincészetektől, amelyeket hármas csoportokba osztva kóstoltam az elmúlt hónapokban. Az egyes csoportokban azonos volt az évjárat és többé-kevésbé a fajta is. A kóstolás sorrendjében következnek a triók.

Tovább
2 komment

Tizenkettő nem egy tucat - tokaji birtokfurmintok 2011-ből

2015. március 23. 06:00 - furmintfan

Az évek során több 2011-es, ún. tokaji "birtokfurmint" gyűlt össze nálam (a kezdeti "véletlen" felhalmozódás után később már szándékosan), és ha már egyszer így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne őket valamikor együtt megkóstolni. Ez az alkalom végül meglehetősen spontán érkezett el idén március közepe táján, így a 2011-es szüret után jó három és fél évvel repült ki a dugó (csavarzár) a palackokból. Így egy füst alatt a tokaji termékpiramis alsó szegmensét is sikerült megszondázni, és a fajta érésével kapcsolatban is elsőkézből szereztem újabb tapasztalatokat.
Természetesen nem ezek a borok képezik a tokaji termékpiramis csúcsát, három és fél év pedig nem számít feltétlenül hosszú időnek érlelés szempontjából, ráadásul éppen ezek a tételek nem is annyira hosszú érlelésre készültek. Mindazonáltal érdekes volt megnézni, mit tudnak az "alapborok" ennyi idő távlatából.


2011birtokfurmint.jpg

Tovább
3 komment

Borfesztivál 2014 vízitúra

2014. szeptember 18. 06:50 - furmintfan

A Budavári Borfesztivál... Magyarország legfontosabb boros eseménye vagy arra pár napra Magyarország legnagyobb kocsmája? A vélemények bizonyára megoszlanak. A borkóstolók nagy öregjei, akik valószínűleg a kezdetekben még nagyobb lelkesedéssel látogatták a rendezvényt, ma már inkább csak 1-2 napra (lehetőleg hétköznap vagy vasárnap és jellemzően a délutáni órákban) veszik nyakukba a Várat. A külföldiek aránya - legalábbis nekem úgy tűnik – viszont idén is nőtt, őket vonzza a helyszín, és valószínűleg az árakra is kevésbé érzékenyek. A borászati kiállítók létszáma mintha kissé megcsappant volna, de lehet, hogy csak az időjárás miatt lecsökkent látogatói létszám miatt tűnt így. Az viszont egészen biztos, hogy a kisebb családi pincészetek közül évről-évre kevesebben állítanak ki önállóan. A nagyobb borászatok fejei egyre inkább csak avatarjaikat küldik ki, sokszor hostessek képében. Ennél sokkal meglepőbb volt, hogy a legnagyobb magyarországi borkereskedő cég is kihagyta az idei fesztivált.

borfeszt_rafting.jpg

Tovább
12 komment

Borászportál furmint-teszt

2014. február 09. 06:00 - furmintfan

Ahogy a Furmint Február célegyenesébe ért, a Borászportál Bormagazin nagyszabású furmint tesztet szervezett január utolsó előtti napjára az Andante Borpatikába. Összesen 66 bor érkezett be a megmérettetésre, természetesen túlnyomórészt Tokajból. A 32 fős zsűriben helyett kapott borász, borkereskedő, sommelier, gasztronómiai szakember és borblogger egyaránt, utóbbi csoport képviselőjeként kaptam én is meghívást a tesztre.

1546465_661129283925537_1191316761_n.jpg(fotó: Borászportál)

Tovább
Szólj hozzá!

Egy délután Samuel Tinonnal

2014. január 06. 06:00 - akov

Samuel Tinon egy igaz magyar bor-rejtély. Pedig megközelítőleg sem magyar, sőt francia és mégis Tokajra tette fel munkásságát. A Sainte-Croix-du-Mont-ban (Bordeaux) található családi birtok ellenére Olaszliszka „varázsát” választotta, amelyet gyermekei és felesége, Mathilde Hulot borszakíró is megosztanak vele. Ha még hozzávesszük, hogy Tinon pincéjében – az utolsók között – élesztőhártya alatt száraz szamorodni készül, hát furcsa érzésünk támadhat. Hallani pedig nem nagyon hallunk róla, borait sem kóstolgatjuk, hiszen alig találkozni velük Magyarországon. Nemrég Olaszliszkán jártam, hogy többet megtudjak Monsieur Tinon titokzatos világáról...

samuel_tinon.jpg

Tovább
27 komment

5 tokaji borász a Palackban

2013. december 16. 06:00 - furmintfan

A Bor Mindenkié és a Palack Borbár csapata november utolsó hétvégéjén tartotta meg mini borfesztivál-sorozatának első rendezvényét, a „Fiatal, szerethető Tokaj”-t. Az öt tokaji pincészet részvételével megtartott sétáló kóstolónak a Palack Borbár melletti Próféta Galéria adott helyet, ahol minden egyes borászatot személyesen a borász vagy a tulajdonos képviselt.

A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson az adott borvidék borainak és borászainak megismerésére, a borász és a fogyasztó közötti közvetlen kapcsolat megteremtésére, amire egy tömegkóstoló nem feltétlenül teremti meg a megfelelő körülményeket. A szervezők külön hangsúlyt fektetnek a minőségi borok világával éppen csak ismerkedők csoportjára.

2007_404900769640283_180043679_n.jpg

(A képet a Palack facebook-oldaláról vettem kölcsön)

Tovább
10 komment

Tokaj-Hegyalja októberben II. - Hímesudvar, Erzsébet Pince, Árpád-hegy, Tokaj-Hegyalja Piac

2013. december 05. 06:00 - furmintfan

A Mindszenthavi Mulatság meglátogatása előtt és után igyekeztem kihasználni a rendelkezésre álló időt, és mindkét napra sikerült is tartalmas programot összehozni. A péntek délutánt és estét Tokajban töltöttem, kihasználva a kínálkozó alkalmat, hogy meglátogassak két borászatot, ahol eddig még nem jártam. Péntek estére Prácser Miklóssal,  az Erzsébet Pince fiatal borászával beszéltem meg találkozót, de mivel korán érkeztem, a rendelkezésemre álló időben tettem egy kis sétát a Szerelmi-pincesor környékén, majd  beugrottam a Hímesudvarhoz kóstolni. 

21.jpg

Tovább
3 komment

Vegyes tokaji sor

2013. december 03. 06:00 - ungert (törölt)

Eredetileg Homoky-borokkal szerettem volna ismerkedni a hétvégén, de végül a tállyai pincészet jelenleg elérhető triójából két palack érkezett meg sikeresen, úgyhogy gyorsan ki kellett találnom valamit, hogy kerek legyen a dolog. Így nyitottam még két klasszikus, alapszintű édeset is, hogy megnézzem őket egymás mellett. Utóbbinál többé-kevésbé bejött a papírforma, ellenben a tállyai palackokban sajnos csalódnom kellett. Az új neveknél általában nem helyezem magasra a lécet, többnyire elég, ha a borok nem hibásak, élvezhetőek, még ha nem is kiemelkedőek, egyediek. Most azonban több volt a hiba és a bizonytalanság, mint az erény, úgyhogy a pontozástól eltekintettem.

01122013237.jpg

Tovább
12 komment

Szülinapi heavy metal

2013. október 21. 06:00 - akov

Történt történetesen, hogy egy kedves barátunk augusztus elején a harmincadikat töltötte. Ünnepeltünk volna, de valahogy csak nem akart sor kerülni rá. Először irdatlan kánikula volt, aztán páran elutaztak vagy betegség miatt kidőltek, aztán jött a Borfesztivál, aztán más kóstolósorok tettek keresztbe és így ment ez szépen tovább. A témában bonyolított, szűnni nem akaró levelezés szeptember közepén azért már kezdett terhessé válni. Végül egy szeptember végi időpontban állapodtunk meg. Közben annyi időt baltáztunk el, hogy másik hármunk születésnapját is meghaladtuk, szóval volt alibi az ünneplésre. Roppant egyszerű feladatot róttunk magunkra: csak komoly, rendes nemzetközi pedigrével bíró termelő bora kerülhetett az asztalra. Ezúttal nincsenek aszús kadarkák, kétes hírű kaberné szavinyonok, lekvárig alázkodott pinot noirok. Csakis hibátlanul penge borok. Miközben tehát barátunk a harmincadikat ünnepelte, mi is beálltunk a fény alá, kis kezünkbe poharat markoltunk, vidáman remegő májunk pedig már alig várta, hogy ennyire arisztokratikusan kerüljön határmezsgyéinek legszélére.

prager.jpg

Tovább
17 komment

Szegedi borfesztivál 2012- első merítés

2012. május 21. 06:00 - drbarta

Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.

Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)

Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.

Tovább
13 komment

Royal Tokaji: Áts-cuvée 2009

2012. február 17. 06:00 - drbarta

Muskotályos szőlő, kajszi, trópusi gyümölcsök, töppedt szőlő, méz az illatban. Tiszta, intenzív, bár nem annyira komplex, mint leírva tűnik. Közepesen telt korty. Finoman krémes, tiszta, sima tapintatú konzisztencia. Finom állagú, puha, de a stílushoz épp elegendő sav, lazább szerkezet. Telt, letisztult világú ízek, friss és aszaltabb gyümölcsökkel. A belépő intenzitása elég szemrevaló, de a kortyközépre már nem tartogat újabb kibontakozásra váró tartalmakat, alig közepes hosszúságú a lecsengés. Az utóíz tiszta, és a tényleges korty hosszához képest elég sokáig őrzi az ízek emlékét.  5-6 pontnál többet nem gondolnék rá adni, de nagyon finom, nagyon csúszik, az örömfaktor magasabb a megjelölt értéknél. Kiváló, bevezető-szintű bor, a minőségi tokaji édesek világába.

5 komment

Szegedi borfeszt III.

2011. május 20. 05:30 - drbarta

Folytatás következik ismét Szegedről. 

A mostani adag még ugyanazon nap (vasárnap) termése, mint a legutóbbi rész, csak a jegyzetekkel kissé el vagyok maradva. Mivel láthatóan az aznapi kóstólás igen sűrű lett, így kérem elnézni, hogy az utolsó tételeknél nagyon leegyszerűsödtek a jegyzetek, illetve már pontot se volt energiám írni.

Íme:

Tovább
12 komment

Felemelő furmint-sor

2011. május 16. 19:00 - drbarta

A tokaji furmint olyan téma, amihez újra és újra vissza kell térni. Időszerű volt már idén is tartanunk egy nagyszabású kóstolót.

 Igyekeztünk impozáns sort összerakni. Alapvetően 07-es és 08-as évjáratból válogatva, hogy lehetőleg ne legyenek nagyon nagy érettség-beli különbségek. Ez mellett szerettem volna, hogy legyenek a sorban kicsik is, nagyok is, nagy presztizzsel bíró termelők is, illetve igényes, de még inkább feltörekvő pincék is.
A kóstolás vakon történt, kivételesen a második kör is, tehát a leleplezés csak a végén került sorra.
Előljáróban annyit, hogy a gondos válogatás mellett is meglepett, hogy mennyire erős lett a sor. Nem is azért, mert egy-két kiemelkedő tétel elvitte volna show-t, hanem a nyolc bor együttesen képviselt magas színvonala volt mellbevágó. Találkozhattunk különböző stílusokkal, egyes tételek között sok közös ponttal, a minőségi különbségek viszont nüansznyiak voltak. Felemelő az ilyen kóstoló, ahol lényegében mindegyik bor kiemelkedően jónak mondható.

Íme:

Tovább
11 komment

Szegedi borfeszt I.

2011. május 15. 08:19 - drbarta

Tegnap sikerült kijutni végre a szegedi borfesztre. Laikus társasággal mentem, az én reszortom volt a szórakoztatásuk. Hamar kiderült, hogy nekik a tokaji sárgamuskotályok és late harvestek okozzák a legnagyobb örömet, így ezek fokozottan voltak jelen.

Mellette azért én elkanyarodtam másfelé is :)

Következzen az első nap jegyzete, írtam pontokat is, de csak nagyon durva viszonyításokként kéretik figyelembe venni.

Tovább
20 komment

Tokaji furmintok

2011. április 12. 11:57 - pardi norbi

 

    Egy lelkes társaság kért meg nemrégiben arra, hogy szedjek össze pár palack tokaji furmintot és kóstoljuk meg őket közösen. Legyenek benne egyszerűbb és komplexebb tételek, nézzünk birtokborokat, illetve néhány dűlőválogatott tételt is. A szárazak mellé esetleg keveredjen 1-2 édes furmint is. Az alábbi borokat kóstoltuk meg:
Tovább
5 komment

Tokaji borkörök IV.

2010. december 21. 12:07 - pardi norbi

   Ezúttal elsősorban édes tokajiakat kóstoltunk, de azért becsempésztem a sorba egy-egy dűlőszelektált száraz hársat és furmintot is. Előbbit én már néhányszor kóstoltam, de a társaság még nem, ezért megmutattam nekik.

Tovább
Szólj hozzá!

Royal Tokaji Szent-Tamás Furmint 2008

2010. augusztus 27. 08:11 - drbarta

Ez a bor nekem nagyon tetszett a szegedi borfesztiválon. Egy-két palackot el is tettem belőle, és már jó ideje tervezgettem megbontani egyet.

Úgy alakult, hogy a mélyen tisztelt rangidős kolléga megelőzött, és nemrégiben írt már róla egy posztot.

A kép úgy lesz cizelláltabb, ha minél több vélemény rendelkezésre áll egy tételt illetőleg. Következzenek az én tapasztalataim:

Tovább
4 komment

Szegedi borfesztivál 3.

2010. május 22. 12:51 - drbarta

Harmadik alkalommal kijutva a borfesztre ezúttal inkább rosék és vörösek (köztük kifejezett nagyágyúk) voltak fókuszban, valamint tokaji aszúk. Természetesen most is voltak ismétlődő tételek, ezekről most nem írok részletesebben.

Következzen a harmadik este jegyzete:

Tovább
13 komment

Szegedi borfesztivál 2.

2010. május 18. 10:25 - drbarta

Második alkalommal igyekeztem úgy csinálni, hogy az újak mellett legyenek a tervben olyan borok is melyek múltkor már terítékre kerültek és tetszettek, több kóstolás hitelesebb képet ad alapon. Továbbá feltett szándékom volt a Weingut Riffel alapos kivesézése, ezúttal nem csak riesling témakörben.

Következzenek a rövid jegyzetek:

Tovább
3 komment

Szegedi borfesztivál 1.

2010. május 15. 15:58 - drbarta

Első nap rendesen belehúztam. Kb. 50 bort sikerült kóstolni, és gyors benyomásokat rögzíteni. Vannak persze az ilyen kóstolásoknak hátulütői, nem a leghitelesebb képet adják a borokról, de mit tegyek, ha éhes vagyok az új élményekre:)

Következzen az este teljes jegyzete:

Tovább
4 komment
süti beállítások módosítása