A klasszikus rosészenzonból kezdünk kicsúszni, de a vénasszonyok nyara még október elején is kitartt, így talán nem túl későn hoztam ezt a két villányi rosé-t. A Vylyan Kakas széles körben elérhető, míg a Bock Cultus a Lidl-nek készített tétel (nem tudom, hogy megegyezik-e a pincészet "normál" rosé borával).
Augusztus végén különleges kóstolóra érkeztem a budapesti Kőleves Vendéglőbe, ahol a Jackfall Bormanufaktúra ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Természetesen sok borral készültek a jeles alkalomra, gyakorlatilag a pincészet teljes történetét felölelve, friss tételektől a 25 éves borokig. Minden vendég kapott egy kis térképet, amelyen három állomás volt megjelölve. Az elsőn a pincészet aktuális portfólióját lehetett végigszemlézni, a másodikon korábbi évjáratok régóta őrizgetett palackjai kaptak helyet, a harmadikon egy kisfilmet játszottak le - amely egyben Jandrasics Gábornak is emléket állított - és két borpárlatot is meg lehetett kóstolni, végül a célban egy kis ajándék, egy palack bor vagy párlat várta a vendégeket. Késve érkeztem a kóstolóra, de így is kényelmesen végigjártam a három állomást, pedig nem fukarkodtak a kinyitott palackokkal.
Augusztusban két napot töltöttem barátokkal Badacsonyban, nem kifejezetten a borkóstolás volt a túra célja, de azért jutott idő rá. Nem a legjobb napot és napszakot választottam, egyrészt nappal nagyon meleg volt, másrészt kedden egyébként is a legtöbb borászat zárva van. A baráti találkozó előtt azért egy gyors kóstoló erejéig beugrottam a Pátzay Borbirtok kertjébe, úgysem jártam még náluk. Egy 6 tételes kóstolóra neveztem be, a hőség és az időhiány miatt ez villámrandi volt, de kaptam egy kis áttekintést a portfólióról.
"Több évnyi gyakorlásunk célja a provanszi stílusú rozék megközelítése, melyekben a hangsúly a részletek precíz kifejezésén van." - írja a Sebestyén Szél Rosé hátcímkéje. A nagy rosé mániának köszönhetően itthon még mindig Dunát lehet rekeszteni a tutti-fruttis fajélesztővel megküldött és/vagy citromosra húzott savú tucatborokkal, de szerencsére vannak, akik túl szeretnének lépni ezen. Erre több út is kínálkozik, lehet szimplán jó és tartalmas rosé-t készíteni, esetleg el lehet mozdulni a sötétebb, silleres stílus, vagy a halványabb provence--i minta felé. Mindre találunk itthon példát, Sebestyén Csilla és Csaba a Szél Rosé-van a Provence-vonalat követik mér több éve. Sajnos én csak a 2023-as kiadással vettem fel a fonalat, de azóta nem engedem el. A 2024-es szerintem hajszállal elmaradt a 2023-astól, a 2025-ös ismét feljebb tette a lécet.
A június beköszöntével bedurranó rosé-szenzonra hangolódva még a hónap elején tartottunk egy nyárköszöntő kóstolót Kézdy Daninál a Kálvária Pince teraszán. A tematikát tágan értelmezett "rózsaszín borok" kóstolójaként határoztunk meg, ebbe rosé-n túl belefértek a sillerek, a fehér szőlőből hosszabb héjon áztatással pirkadtabb színt elnyerő tételek, de akár könnyed, világos vörösborok is. A társaságot ismerve nem volt kétségem, hogy lesznek izgalmas borok a sorban, én is próbáltam meglepő tételt választani.
Ciprus borai ritkán szerepeltek eddig a blogon, pedig a régészeti leletek alapján Ciprus az egyik legkorábbi, borkultúrára utaló emlékekkel rendelkező ország. A 20. század végéig a sziget nagy mennyiségű ciprusi "Sherry"-t szállított az Egyesült Királyságba és kétes minőségű borokat a Szovjetunióba. Cipruson alapvetően nagyon száraz az éghajlat, így a szőlőt csak ott lehet termeszteni, ahol elegendő csapadék is van: a hegyek között elterülő zöld völgyekben. A négy legnagyobb ciprusi borászat viszont Limassol és Paphos tengerparti városai mellett épült fel. A leszüretelt szőlőt a nagy hőségben szállították a feldolgozókba, az erjedés sokszor már útközben beindult, ami a borok minőségét is kedvezőtlenül befolyásolta.
Sokáig ez a négy nagy "borgyár" uralta az iparágat olcsó tömegboraival, de az utóbbi időben a ciprusiak is a minőségi bortermelés irányába fordultak.A 20. század végén támogatni kezdték a kisebb borászatok létrejöttét a szőlőtermelő körzetekben, és az 1980-as években megjelentek a kis családi borászatok. Az őshonos szőlőfajták mellett olyan fajtákkal is elkezdtek dolgozni, amelyek a sziget klimatikus adottságai között jól működnek és a nemzetközi piacon is megállják a helyüket.
Aphrodité szigetét a filoxéra pusztítása elkerülte és a 20. század végéig ide szinte el sem értek a nemzetközi fajták, így túlnyomó részben az őshonos fajtákból készülnek borok és erősített borok. A legelterjedtebb xynisteri-ből könnyű fehérborokat és likőrborokat is készítenek, de komolyabb fehéreket is palackoznak a fajtából. A mavro görögül feketét jelent, de valójában ez egy viszonylag sápadt vörösbort adó kékszőlő. A maratheftiko szintén helyi fajta, amelyből egyre érdekesebb vörösborokat zárnak palackba, érdekessége, hogy nem önbeporzó, tehát más, ugyanakkor virágzó fajtával együtt kell ültetni. A Commandaria (amely a Földön a leghosszabb ideje - a 12. századtól - azonos név alatt készített bor) aszalt xynisteri és mavro szemekből készül, likőrszerű, édes bor.
(A ciprusi borról itt olvasható egy jó kis összefoglaló írás Kovács László Cipruson élő sommelier-től.)
(Larnaca tengerpartja a levegőből)
Valószínűleg elég lenne a két kezem, hogy megszámoljam, hány ciprusi bort kóstoltam eddig, ezt a hármat is beleértve. Így aztán arról sem tudok nyilatkozni, hogy a lenti három tétel mennyiben tekinthető tipikusnak, mindenesetre érdekes, hogy kettő is maradékcukros. Árban a rosé abszolút büdzsé kategória, a fehér és a vörös 10 euró környékén vagy kicsivel drágábban szerezhető be.
A borpáros sorozatban a forró napokra két rosé következik a Balaton déli partjáról, két fontos családi pincészettől, Bujdosóéktól, illetve Konyáriéktól. Mindkettő számos helyen kapható, borkereskedésektől a hiperekig, könnyű velük találkozni.
Májusban a rosé volt a Time Out Market Budapest boros eseményeinek főszereplője. Az egyik kóstoló Dél-Franciaország neves borászatainak tételeiből építkezett. Franciaország a világ vezető rosé termelője és fogyasztója is egyben, az országon belül pedig Provence régió a legfontosabb termőhely. Bár a borfogyasztás csökkenő tendenciát mutat, a prémium termékek iránti kereslet stabil maradt, a provence-i rosé sikere egyelőre töretlen, az utóbbi 15 évben az export 500%-kal növekedett, elsősorban az első számú felvevő piacként működő Egyesült Államoknak köszönhetően.
A nagy márkák természetesen Magyarországra is megtalálták az utat, az impozáns kóstolósor a Bor és Más, a Heinemann és a Bortársaság választékából állt össze, a borokat pedig a házigazda Borsos Gergely mellett Marczingós Zoltán, a Bor és Más ügyvezetője konferálta fel. Provence szupersztárjai közül a Domaines Ott, a Chateau d'Esclans, a Miraval is felvonult, rajtuk kívül a Vignoble Torpez à Saint-Tropez és a Luberon-ban dolgozó Marrenon tételei kaptak helyet a sorban. A híres borászatokon túl régebbi évjáratok és nagy kiszerelésű palackok tették még különlegesebbé az estét.
Aki legalább egy kicsit képben van a Jakab Badacsony dolgaival, az tudja, hogy Jakab Péter tulajdonos óriási pinot noir-rajongó. A birtok szőlőterületeinek kétharmadán pinot noir terem, nagyrészt a Gál Tibor tanácsára, Szeremley Huba által telepített ültetvényeken dolgoznak a fajtával. A híres egri borász hatására az elmúlt évtizedekben több borvidékünkön is elkezdtek komolyan foglalkozni a pinot noir-ral, néhány fontos birtokot pedig ma is Gál Tibor egykori pártfogoltjai vezetnek. Ez adta az ötletet Jakab Péternek, hogy összetrombitálja a Gál Tiborhoz kötődő borászokat és egy közös pinot noir kóstolón mutassák be a fajta sokszínűségét, Gál Tibor álmainak beteljesülését.
(Nagy Sebestyén, Liptai Zsolt, Rábai László, Gál Tibor, Mérész Sándor, Jakab Péter)
Öt borvidék és öt pincészet képviselői gyűltek össze Nemesgulácson, a Jakab Badacsonynál, hogy felelevenítsék a közös gyökereket és megmutassák legszebb pinot noir-ból készült boraikat. A borászok kerekasztalbeszélgetését Nagy Sebestyén moderálta, közben régebbi évjáratú borokat kóstoltunk, "melyik pinot noir-odat mutatnád meg Tibornak?" jeligére.
Terveztem ugyan, de idén nyáron nem jutottam el a Badacsonyi borvidékre. Szeptemberben sikerült pótolni a látogatást, két szombati napot is a tanúhegyeknél töltöttem. A nyári tömeg ekkorra többé-kevésbé levonul, a táj pedig talán ilyenkor mutatja a legszebb arcát. Szeptember első hétvégéjén a Szent György-hegyet vettem célba, ekkor rendezték meg a Szent György-hegy Matinét, amin most először jártam, de szerintem visszatérő vendég leszek.
A Szent György-hegy Hajnalig 20 helyi termelő és borászat összefogásából született meg 2018-ban. A belépőért cserébe a vendég karszalagot, térképet és az esemény logójával ellátott poharat kap, szabadon felfedezheti a hegyet, kóstolhatja a borokat, különféle koncerteken, programokon vehet részt. 2022 őszén került először megrendezésre a rendezvény "kistestvére" a Szent György-hegy Matiné, amely egy délutáni-kora esti program. Többnyire déltől este 8 óráig tartanak nyitva a helyszínek, a legtöbb helyen a borok mellett a vendég séfek vagy a borászat saját ételeit lehet kóstolni, miközben DJ vagy élőzene is szórakoztatja a közönséget.
Szeptember első hétvégéjén az időjárás is tökéletesnek bizonyult, éppen kellemesen meleg, napsütéses volt a szombat, igazi kirándulóidő. Valamivel dél után futott be a vonat Nemesgulács-Kisapáti állomásra, innen fél óra alatt kényelmesen fel lehet sétálni a Szent György-hegyre. Az utolsó közvetlen vonat késő délután indult vissza Budapestre, de inkább ráhúztam még két órát és a későbbi, Balatonfüreden átszállós verziót választottam. Így három pincénél sikerült végigkóstolni a borokat és további két helyszínre is benéztem.
Kézdy Dániel a legújabb projektje, a Boldog Balaton - Tokaj és a Mátra után - a Balatonról és borairól szól. A Balaton ebben az esetben tágan értelmezve magába foglalja nem csupán közvetlenül a tó északi és déli partján található borvidékeket, hanem a Balatonfelvidéket és a Somlói borvidéket is - ahogy a Balaton körüli hat borvidék is együtt alkotja a Balaton borrégiót (ott a Zalai borvidék a hatodik). Kézdy Dániel elmondása szerint sok szál fűzi a tóhoz, gyermekkorában itt töltötte a nyarakat a szülők nyaralójában, felnőttként már a családdal érkeznek ide, és a diploma megszerzése után rövid ideig dolgozott a Badacsonyi Pincegazdaságnál is.
A Boldog Balaton célja, hogy bemutassa és közelebb hozza mindenkihez a Balaton és a Somló környékéről a természeti és épített környezet csodáit, az emblematikus éttermeket. Az együttműködésben résztvevő termelők portékáiból több csomagot állítanak össze, amelyek révén bemutatják a Balaton arcait. A jövőben rendezvényeket is terveznek, amelyek során az éttermek, szálláshelyek is bemutatkozhatnak.
A Boldog Balaton első borcsomagja még a nyár elején jelent meg, most követi a második, én is ebből kaptam egyet Kézdy Dániel jóvoltából. Egyetlen apró módosítással: az eredetileg a második csomagban szereplő Gyukli Verjus helyett az én pakkomban még az előző csomagból származó Szászi Kéknyelű 2023 kapott helyet.
"Régen jártam Etyeken" - jutott eszembe oly sokszor az elmúlt években. Budáról Etyekre utazni igazán nem igényel komoly előkészületeket, ennek ellenére a kiruccanás megvalósítása mindig csak csúszott. Végül augusztus elején, valószínűleg a nyár addigi leghűvösebb napján kerekedtem fel. A borongós idő és a szokatlanul alacsony, 20 fok körüli hőmérséklet valószínűleg a legtöbb látogatót elriasztotta Etyekről. Az Öreghegyen és az Újhegyen is csak 1-2 turista kószált, kérdésemre azért megnyugtattak, hogy ennél nagyobb forgalom szokott lenni vasárnaponként.
Séta közben rögtön feltűnt, hogy Etyek az elmúlt évek alatt több vendéglátóhellyel gazdagodott, új nápolyi pizzériákat és borászatokat is láttam, majd ezeket is ki kell próbálni legközelebb. Most azonban még a kitaposott ösvényen maradtam és csak utólag esett le, hogy pont azt a két pincészetet látogattam meg, mint amikor 4 éve utoljára a településen jártam.
A külföldi boros élménybeszámolók súlypontja néhány poszt erejéig Közép-Európába kerül át a déli kalandok után. Július közepén Ausztriát céloztam meg egy hosszú hétvégére. Klasszikus pincelátogatás nem volt a programban, de még így is sikerült annyi bort megkóstolni, hogy egy külön egyvelegre és egy-egy borászatra fókuszáló mini-posztra elegendő jegyzet összegyűljön. Utóbbiak között egy régi ismerős és egy új felfedezés is helyet kapott, most az újdonsággal fogok kezdeni.
A Weingut Prechtl a mai nap főszereplője, három borukat az egyik bécsi Wein&Co. üzletben kóstoltam. Mint kiderült, épp aznap járt náluk a borászat képviselője, persze a legjobb lett volna őt személyesen is elcsípni, de így is örültem a lehetőségnek.
Ma folytatódik a 2025-ös Gourmet Fesztiválról szóló beszámoló, három borvidék és három pincészet boraival. Történetesen - ahogy egyébként tavaly is - ismét a Bock Pince, a Veszprémi Érseki Pincészet és a Holdvölgy Birtok boraival.
Esőnap
A Bock és a Holdvölgy teljes standdal vettek részt a fesztiválon, így tőlük szélesebb merítést lehetett kóstolni, míg a Veszprémi Érseki Pincészet a VinCE standjánál vendégeskedett pénteken egy pop-up kóstoló erejéig. Rövid jegyzetek és a pillanatfelvétel alapján bevésett pontok következnek.
A Bortársaság Borsuli "Fine Wines" kóstolósorozata újabb eseménnyel bővült, amely Franciaország legismertebb borvidékeit veszi górcső alá. Franciaország leghíresebb borvidékei alakították ki meg a világ meghatározó borstílusainak nagy részét és a legtöbb világfajta is innen indult hódító útjára. Burgundia, Bordeaux, Champagne, Provence, Rhone nem csupán stílusteremtő volt, de máig igazodási pont is a borvilágban, egyben számos ikonikus bor és borászat szülőhazája. Franciaország tehát örök klasszikus, adta magát, hogy egy önálló estet építsenek rá. A Bortársaság választékában - Alsace kivételével - a legfontosabb francia borvidékek mind szerepelnek, ezeknek a boraiból gyűjtöttek össze egy kóstolóra valót
Az áprilisban debütáló kóstolón hét bor került az asztalra. Felvezetésként kaptunk egy sauvignon blanc-t a Loire-völgyből, majd egy Chablis Premier Cru, egy legendás pezsgő és a világ egyik legdrágább rosé-ja következett. Burgundiát, a Rhone-völgyet és Bordeaux-t pedig három neves birtok 1-1 vörösbora képviselte.
Kitört a tavasz és megérkeztek a polcokra a 2024-es évjárat rosé borai, ideje volt ezt a témát is napirendre tűzni. Idén elsőként a Neszmélyi borvidékről ismert Kősziklás Borászattól kóstoltam friss rosé-t, rögtön kettőt is, két különböző szőlőfajtából. A pincétől inkább fehérborokkal kerültem eddig közelebbi ismeretségben, azok általában megbízhatóak, stabilan hozzák a megszokott színvonalat (hamarosan lesz bejegyzés néhány 2024-es fehérborukról is). Most azonban lássuk, a két rosé közül melyik nyerte a házibajnokságot.
A KisBécs, illetve a Colorwines tavaszi portfólió bemutatójáról szóló beszámolót terjedelmi okokból két részre bontottam, ugyanis a vendég borászatok közül kettő is gigantikus borsorral érkezett az eseményre. A dél-stájer Tement és a Kremstal borvidéken található Malat egyaránt az osztrák élvonalat képviseli és mindkét pincészet évek óta megtalálható a KisBécs választékában. A két standnál együtt összesen kb. 30 tételt lehetett megkóstolni, ami már magában kitöltötte volna a délutánt, de mivel még rengeteg más bor is várt, sietni kellett, így rövidke jegyzetek születtek.
(A vendég borászok és a Color vidám csapata)
Ennek az írásnak nincs különösebb apropója, nem egy szervezett kóstolóról számol be. Még február végén vettem részt egy brunch-on, amelyet Sauska borokkal lehetett kísérni, pezsgőtől az édes borig.
Bár inkább csak emlékezetből pötyögtem be néhány sort, de ha már a sors úgy hozta, hogy ennyi tételt kóstoltam meg egy helyen, egy pincétől, akkor érdemes lehet egy csokorba rendezni őket a kósza jegyzeteket.
Eddig úgy tűnt, hogy az idei tél sem a vastag hótakaróról és a fogcsikorgató hidegről marad emlékezetes, január vége táján sorra dőltek meg a melegrekordok. Persze még így sincs igazán rosé-szezon, de ambiciózusabb, tartalmasabb tétel ilyenkor is lecsúszhat. Tavaly ilyenkor is egy balatoni rosé-t ajánlottam, most folytatom a sormintát, ezúttal egy Figula borral. A Bella Róza 2016 óta készül a pincénél, cabernet sauvignon adja az alapanyagot és hordót is bevetnek a borkészítés során, bár az évek során visszafogták a fa használatát.
A Bortársaság Borsuli Rosé Champagne borestje nem az egyedüli rosé pezsgős téma, ami idén debütált a borest-sorozatban. A rosé pezsgők népszerűsége nyomán egy átfogó rosé pezsgős kóstoló is meghirdetésre került, amely betekintést ad, hogy is képzeli el ezt az ital néhány fontos magyar és külföldi borvidék és termelő.
Noha borokat viszonylagos rendszerességgel kóstolok Új-Zélandról, egy pincészettől olyan széles sorhoz még sohasem volt szerencsém, mint idén október végén. A csavar a történetben, hogy mindez Dániában történt, de ha az ember egyik legjobb barátja ott él, az ő egyik legjobb ottani barátja pedig történetesen borkereskedő, akkor minden a helyére kerül a sztoriban.
A kereskedés amolyan szerelemgyerek, nem pedig főállás, a szortiment is erősen tükrözi a tulajdonos ízlését (tulajdonképpen a Tar Ferenc fémjelezte finewines.hu dán megfelelőjéről beszélünk). Új-Zélandról egyértelműen a Two Rivers (+Black Cottage) borok teszik ki a választék legnagyobb részét. A DopShop-nak köszönhetően az új-zélandi pince neve itthon is ismerősen csenghet, nekem is kellemes élményeim fűződnek a boraikhoz, úgyhogy nagy örömmel fogadtam a portfólió kóstoló lehetőségét.
A Rosé Champagne a Bortársaság Borsuli esemény sorozatának egyik idén debütáló kóstolója, tovább gyarapítva a buborékos italokra fókuszáló témákat. A választás nem véletlen, a világszerte csökkenő borfogyasztási adatok közepette a rosé Champagne népszerűsége töretlen.
A kutatások szerint a rosé Champagne nem a mai divat szülötte, hanem jó 250 éves múltra tekint vissza, bár minden bizonnyal egészen más volt az akkori termék, mint a ma kóstolható pezsgők. A 18. században más fajtákkal is dolgoztak, mint ma - chardonnay-t például nem használtak -, és a technológia is változott. Az első rosé Champagne a legújabb felfedezések szerint a Ruinart pezsgőháznál készült, 1764-ben, korábban a Veuve Clicquot 1775-ös rosé-ját tekintették az első rosé Champagne-nak. Azt jótékony homály fedi, hogy az újdonság létrejötte csak egy véletlen "baleset" eredménye, vagy szándékos kísérlet volt, bár valószínűleg az előbbi, a hosszabb áztatásának köszönhetően. Az újonnan felfedezett dokumentumok szerint a Ruinart-nál egy 120 palackot tartalmazó doboz felét írták le úgy, mint "Oeil de Perdrix", ami a rosé borok színére használt kifejezés, a frissen kilőtt fogoly szemének rezes színére utal. A 18. század végén terjedt el a rozet kifejezés, ebből alakult ki a ma is használatos rosé.
Rosé champagne többféle technológiával készülhet, ezek egyike, amikor kész vörösbort adnak a fehér alapborhoz a második erjedési fázis előtt. A másik, ritkább módszer, amikor a kék szőlőből saignée technológiával rövid áztatással rosé alapbort készítenek (a mi sorunkban ilyen tétel nem szerepelt, de így készül pl. a Laurent-Perrier Rosé). Az első rosé Champagne-ok valószínűleg saignée módszerrel készülhettek, majd 1818-ban Madame Barbe-Nicole Clicquot adott először vörösbort a fehér alapborhoz a Veuve Clicquot-nál és a módszer forradalminak bizonyult.
A Bio Cantina Orsogna Olaszország egyik legnagyobb szövetkezeti alapon működő borászata, egyben az ország legnagyobb bio szőlőtermelője. A szövetkezetet Abruzzo régióban, Orsogna városkában 1964-ben alapította 35 termelő, ma mintegy 450 tagot számlálnak és 1500 hektárnyi területtel rendelkeznek. A teljes szőlőterület bio művelés alatt áll, a területek felét Demeter tanúsítvány birtokában, biodinamikus módon művelik. Évente két és fél millió palack bort készítenek, ennek 70%-a exportra megy, legalább 30 oszágba szállítanak. A szőlőültetvények legnagyobb részén, kb. 30%-án montepulciano szőlőfajta terem, ezen kívül trebbiano d’abruzzo, sangiovese, malvasia, chardonnay, moscato, és helyi fajták - passerina, cococciola és pecorino - teremnek a dűlőkben.
A borászat portfóliója számos termékcsaládot és megszámlálhatatlan bort ölel fel, én most az itthon is elérhető Orsogna Lunaria márka négy borával ismerkedtem meg közelebbről.
A Magyar Nemzeti Galéria népszerű programsorozata, a Borszerda még 2012-ben indult el emlékeim szerint, és tartok tőle, hogy én is csak akkor vettem részt rajta, azóta sok-sok év kimaradt. Nem is értem miért, hiszen egyetlen esemény keretében barangolhatunk a múzeum folyosóin, tematikus tárlatvezetések keretében merülhetünk mélyebbre a műkincsekhez kapcsolódó történetekben, hallgathatunk élő zenét, gyönyörködhetünk a kilátásban a teraszról vagy a Budavári Palota kupolájából és persze borozhatunk. Két hete - bár némi náthával küszködtem - egy hirtelen ötlettől vezérelve felzarándokoltam a Budai Várba és "borszerdáztam" egyet, nem is bántam meg.
Az idei nyár során alkalmanként két borászatot láttak vendégül az eseményeken, egyikük mindig egy natúr borászat volt. Két hete a Pannonhalmi Főapátság és az Unger Bormanufaktúra borait lehetett megkóstolni.
Mivel a Pannonhalmi Főapátság borai elég széles körben elérhetőek és néhány tételük nálam is visszatérő vendég, most inkább a kőszegi Unger Bormanufaktúra jelenléte csigázott fel. Meglehetősen ritkán lehet találkozni szervezett esemény keretében a tulajdonosokkal és boraikkal, ráadásul az utóbbi években mindig úgy alakult, hogy amikor éppen kóstolót tartottak a fővárosban, éppen nem értem rá. Eddig legfeljebb 1-1 borukhoz volt szerencsém, most végre szélesebb merítésben volt részem és még az egyik tulajdonos-borásszal, Kaibinger Tamással is tudtam egy kicsit beszélgetni.
Bár a borok világ is folyamatosan változik, vannak mozdíthatlannak tűnő alapvetések. Ahogy Burgundia a legtökéletesebb chardonnay-k és a pinot noir-ok forrása, úgy lett Provence a legelegánsabb rosé-k bölcsője és egyben példaképe. A rosé borok diadalmenete az utóbbi években megállíthatatlannak tűnik, a borászok pedig világszerte kísérleteznek a provence-i minta lemásolásával. Magyarország sem kivétel, egyre több prémium rosé jelenik meg a piacon, amelyek külcsín és belbecs tekintetében is igyekszik kitűnni a mezőnyből.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért kell itthon pont Provence-t utánozni, de a helyzet az, hogy a jelenség általános, nem csak Magyarországon és nem csak a provence-i rosé esetében terjedt el, gondoljunk csak az új-zélandi sauvignon blanc-ok hatására, amelyek még az őshaza Franciaország borain is nyomot hagytak az utóbbi időkben. A provence-i rosé esetében még bonyolultabb a helyzet, hiszen az itteni rosé-k olyan fajtákból készülnek, amelyek más borvidékeken nem feltétlenül lelhetők fel, és természetesen a klimatikus és geológiai adottságok is eltérőek. Ahogy Puglia-ból, Burgenland-ból vagy Villányból nem lesz Provence, úgy a negroamaro-ból, kékfrankosból, vagy a bordeaux-i fajtákból sem lesz grenache, syrah, cinsault, mourvédre, pláne nem rolle, azaz vermentino.
Ettől persze az inspirációnak természetesen van létjogosultsága, Sebestyén Csilla és Sebestyén Csaba is így gondolta, amikor belevágtak a Szél Rosé elkészítésébe. Sebestyén Csillában merült fel először az ötlet, hogy készítsenek a pince "alap" rosé-ja mellett egy komolyabb, premium tételt is, provence-i mintára. 2021 volt az első évjárat, tehát ez már a harmadik.
