A Borrajongó


Badacsonyi nyár VI. - Földi Bálint és Palkó Zsolt, A Két Jóbarát meg az Anti

2021. július 21. 06:00 - furmintfan

A badacsonyi nyár sorozatot két fiatal tehetséggel folytatom, akik azon túl, hogy főállásban a borvidék egy-egy meghatározó borászatánál dolgoznak, saját kis birtokukról is palackoznak bort, de ha ez nem lenne elég, még egy közös vállalkozást is tető alá hoztak. Földi Bálintról és Palkó Zsoltról lesz szó, valamint a Lepold Antallal hármasban megalapított A Két Jóbarát meg az Anti névre keresztelt formációról, ami akár lehetne egy klasszikus rock vagy punk trió neve is, de nem az, hanem a három fiatal borász közös szerelemgyereke.

ketjobarat1.jpg

(Badacsonyörs - innen készül Földi Bálint borainak egy része)

Földi Bálint saját borai nem kóstoltuk meg, amikor május végén a Sabar Borháznál találkoztunk, de a borász megígérte, hogy legközelebb azokra is sort kerítünk. Amikor a Villa Sandahl meglátogatását terveztem, Bálint kötött össze Palkó Zsolttal, és gyors egyeztetést követően a Villa Sandahl kóstolótermében ültünk le hármasban egy napsütötte csütörtök délelőttön, hogy együtt végignézzük a saját boraikat és a közös projekt tételeit. Mivel Zsolttal rögtön ezután kóstoltuk le a Villa Sandahl-ról szóló írásban szereplő második sort is, valószínűleg egyéni rekordot döntöttem a délelőtti borkóstolás című versenyszámban. A lehetőségekhez mérten azért igyekeztem a lehető legjobban koncentrálni és jegyzetelni a hosszúra nyúlt, kora délutánba átcsúszó bormaraton során.

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi villámkör – Istvándy és Németh Pince

2021. július 16. 06:00 - ungert

Sokféle magánéleti okból kifolyólag idén mindösszesen négy nap jutott a nyárból, amit ezúttal is a Balaton mellett szándékoztam eltölteni. Tekintettel arra, hogy ilyenkor inkább kikapcsolódni szeretnék, mintsem pincét pince után túrázni, a boros programok a teljes félhét legszűkebb részét képezik csupán. A tavalyi Figulázás után idén Badacsonyt vettük célba, ahol két pincét sikerült lezavarni egy rövidebb, de annál forróbb délután alatt.

Azt nem állítom, hogy komoly jegyzetelések közepette történt a fogyasztás, de azért az Istvándy Birtok és Borműhelynél, valamint a Németh Pincénél kóstolt borokról vannak benyomásaim, ráadásul viszonylag frissek is. Ezeket igyekszem most megosztani, alább.

gimv2710-min.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi Nyár V. - Villa Sandahl

2021. július 14. 06:00 - furmintfan

Az idei harmadik badacsonyi vizit második, egyben központi állomása a Villa Sandahl volt. A 2010-ben épült Sandahl Rezidencia messziről feltűnik a hegy lábánál sétálva, kis fekete szigetként a katonás rendben álló smaragdzöld szőlősorok között. Számtalanszor elhaladtam az épület előtt-alatt a Római úton, és bár régóta tervezem a rajnai rizling-specialista birtok meglátogatását, egésze idáig még nem jártam ott. A pincészet által szervezett tavalyi tanulmányi kiránduláson nem tudtam részt venni, végül most önálló szervezésben végre összejött a birtoklátogatás. Januárban már írtam két Sandahl-bor kapcsán a pincéről, de nem árt áttekinteni ismét a Villa Sandahl történetét és filozófiáját, hiszen érdekes színfoltot képez a badacsonyi borászatok között.

villasandahl01.jpg

Tovább
2 komment

Borok diplomaáztatáshoz

2021. július 08. 06:00 - ungert

Borkóstolók esetén ritkán tetszelgek házigazdai szerepben, de a június közepén Szegeden megszerzett matematikusi végzettségem ürügyén úgy gondoltam, hogy szervezek egy kisebb szeánszot az A Borrajongós csapatnak, csak úgy, kötetlenül, a nyáreleji kánikula kellős közepén. Tematikát ezúttal nem építettem, de igyekeztem érdekesebb, szerethetőbb borokat összeválogatni, kiugró klasszisok nélkül, hogy méltó módon ázzon el a friss oklevél.

Az este során született gondolataink következnek, és mivel rszabi most sem jegyzetelt, ezért csak négykezes formában, alább.

dab.jpg

Tovább
3 komment

Badacsonyi nyár IV. - Folly Arborétum és Borászat

2021. július 07. 06:00 - furmintfan

A legutóbbi badacsonyi kirándulás során ismét megfordultam Badacsonyörsön, ezúttal a Folly Arborétum és Borászat volt a kiszemelt cél, ahol utoljára 4 éve jártam. A botanikus kert "növény szekciója" maga azóta értelemszerűen nem nagyon változott (akov bővebben is írt az arborétum történetéről), de a vendégek egyre szélesebb körű kiszolgálása érdekében több fejlesztés is történt az utóbbi években: a birtok étteremmel, kávézó és borkóstoló egységgel bővült. Az arborétum önmagában is több órás kikapcsolódást biztosít a látogatóknak, de a különféle kóstolókkal (bor, szörp) és az éttermi élménnyel összekötve akár egy fél napot is könnyedén el lehet itt tölteni.

follyarboretum1.jpg
Ami a Folly Borászatot illeti, a mintegy hét hektárnyi termő ültetvényen szürkebarát, ottonel muskotály, kéknyelű, rajnai rizling, budai zöld és olaszrizling terem, de további területek is telepítésre várnak. A fehérborok kevés kivételtől eltekintve nem találkoznak hordóval, a rosé- és vörösborok jelenleg vásárolt szőlőből készülnek. 

Tovább
Szólj hozzá!

Páger Pince kóstoló a Kálvária Pincében

2021. június 25. 06:00 - furmintfan

A Kézdy Dániel nevéhez fűződő budakalászi Kálvária Pince a tavalyi Centurio kóstoló után idén júniusban is egy mátrai borászt látott vendégül: ezúttal Páger Mátyás és a Páger Pince borai voltak az est főszereplői. Idén februárban kóstoltam az akkor frissen megjelenés előtt álló 2019-es borokat (itt írtam róluk), akkor nagyon ígéretesnek tűnt a szortiment. Most néhány frissebb és korábbi évjáratú tétellel egyaránt kibővített sor alapján meggyőződhettem róla, hogy nem délibáb volt a februári pozitív benyomás, és a régebben kóstolt borok is minimum hozták az elvárt formájukat, vagy akár javultak is.

pagerpince202106_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi nyár I. - Németh Pince

2021. június 21. 06:00 - furmintfan

A Németh Pince ideális kiindulópontja egy badacsonyi bortúrának, de aki a hőségtől kitikkadva a hegyről lefelé jövet szeretne beiktatni egy utolsó megállót, arra is tökéletes. Nem csupán a pince könnyű megközelíthetősége - a badacsonyi vasútállomástól talán 500 métert sem kell sétálni - és hűvös pincehelyisége, hanem a mindig stabil minsőégi színvonalat képviselő borok, és a szívélyes, közvetlen fogadtatás miatt is mindig öröm ide betérni.
Így tettem én is, amikor a remekül sikerült május végi badacsonyi kirándulás után úgy döntöttem, teszek még néhány kört a tanúhegyek vidékén a nyár elején is. A "Badacsonyi nyárelő" minisorozat után most következik a folytatás, a "Badacsonyi nyár", amely apránként adagolva valószínűleg nyár végéig tényleg elegendő muníciót biztosít majd, és amelynek első állomása a Németh Pince volt.

nemethpince1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi nyárelő IV. - Sabar Borház

2021. június 16. 06:00 - furmintfan

A Sabar Borház borait viszonylagos rendszerességgel kóstoljuk szerzői körben, írni is gyakran szoktunk róluk, a pince talán már nem szorul bemutatásra az olvasók számára. A rend kedvéért - és már csak azért is, hogy ne egy mondat legyen a bevezető - azért vegyük át az alapokat.
A Sabar Borházat 2009-ben alapította Ádám Gábor és Nagy László. Sokáig Nagy László készítette a borokat is, de ő 2016-ban távozott, hogy minden energiájával és idejével a Villa Tolnay-ra tudjon fókuszálni. Ádám Gábor tulajdonos mellett már több éve ugyanaz a csapat tevékenykedik, Répási Tamás szőlész a kezdetektől a birtoknál dolgozik, Földi Bálint borász 2016-ban csatlakozott.
A kis birtok megalakulása óta eltelt időben a szőlőterületek 7 hektárra bővültek, és két pincét is felújítottak a Sabar-hegyen. Mivel néhány ültetvény még csak a jövőben fog termőre fordulni, a saját termést vásárolt szőlővel egészítik ki, a kiválasztott szőlősgazdákkal folytatott hosszabb távú együttműködés keretében
Az "örömborozgatás" mellett Ádám Gábor és csapata fontos küldetésének tartja a helyi értékek megóvását, a hagyományok megőrzését, és a környezet szépségének folyamatos ápolását. Ennek jegyében rendszeresen túrákat szerveznek a környéken és zenét esteket is tartanak a pincénél.

sabar2.jpg

2016-ban jártam először a pincénél, és május végén - szinte napra pontosan 5 évvel az előző látogatást követően - ismét sikerült a helyszínen kóstolni az aktuális Sabar-szortimentet. Földi Bálint borásszal ültünk le a lenyűgöző körpanorámával rendelkező teraszra, és egy-két pohár erejéig csatlakozott hozzánk Ádám Gábor is.

Tovább
3 komment

Badacsonyi nyárelő III. - Domaine Edegger

2021. június 14. 06:00 - furmintfan

A Domaine Edegger meglátogatása már régóta szerepel a badacsonyi bakancslistámon, most végre sikerült ezt is kipipálni. Az osztrák tulajdonban álló pincészet boraival eddig szinte kivétel nélkül csak a "Badacsony New Yorkban" rendezvények alkalmával volt alkalmam találkozni, de ott mindig pozitív volt az összbenyomás, úgyhogy vártam már az alkalomra, hogy helyben kapjak egy átfogó képet a birtokról és a borokról.
A másik ok, hogy számomra mindig érdekes látni, hogy azok a borvidéki hagyományokhoz nem kötődő a Magyarországon birtoképítésbe fogó külföldiek milyen módon nyúl a helyi fajtákhoz, borstílusokhoz, mit vesz el, vagy tesz hozzá ezekhez.
A birtok az elmúlt években megújult, szálláshelyeket és rendszeresen nyitva tartó vinotékát is üzemeltetnek, kézenfekvőnek tűnt tehát a második badacsonyi napom első birtoklátogatását ide tervezni.

domaineedegger1_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi nyárelő I. - Fata Pince és Istvándy Birtok

2021. június 02. 06:00 - furmintfan

Hosszú kihagyás után az idei év első bortúrája a Badacsonyi borvidékre vezetett, ahol élményekben és borokban gazdag három napot töltöttem el. Május utolsó hete sok napsütéssel, az időnként megerősödő széltől eltekintve összességében ideális kirándulóidővel ajándékozott meg és mivel a túra ideje hétköznapokra esett, tömeggel sem kellett számolnom.

badacsony1.jpg
Az időmbe három birtoklátogatás, valamint két további pincénél tett villámlátogatás fért bele, ez utóbbiakat foglalnám össze a több részes beszámoló sorozat első felvonásában.

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Ontario - Henry of Pelham

2021. május 15. 07:30 - furmintfan

A sorozat aktuális részében egy kanadai pincészet és annak három bora került a reflektorfénybe. Borfogyasztói szemmel első blikkre Kanada szinte egzotikus országnak mondható innen nézve, hiszen az ország a szőlőtermesztésre alkalmas területek északi határán helyezkedik el, és igen kevés kanadai bor jut el hozzánk.

henryofpelham1.jpg
Kanada elsősorban a jégborai révén vált ismertté, de az utóbbi 30 évben - részben a klímaváltozás hatása nyomán - a borszektor újjászületett, a szőlők nagy részét újratelepítették, és a kedvező adottságoknak köszönhetően ma már az ország hét tartományában folyik szőlőművelés és borkészítés. Az első és legjelentősebb tartomány ilyen szempontból Ontario.

Tovább
Szólj hozzá!

Folytatás - Mini magyar rajnai rizling-körkép 2019-ből 5 borvidék 5 borával

2021. május 12. 06:00 - furmintfan

Folytatódik a rajnai rizling-szemle, a Sabar-trió és a badacsonyi négyesfogat után most földrajzilag kicsit szélesebb merítés következik, de még mindig hazai terepen maradva. Öt borvidék öt rajnai rizlingje került egymás mellé ebben a körben, néhány bor talán meglepő helyekről, elsősorban vörösboros régiókból érkezett.

magyarrajnai2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nyárváró - Mini badacsonyi rajnai rizling-körkép 2019-ből

2021. április 12. 06:00 - furmintfan

Tudom, tudom, még alig kezdődött el a tavasz - az időjárás néha még maga sem tudja eldönteni, milyen évszak is van tulajdonképpen -, de én már a nyárra ácsingózom? Igazából a cím apropója az, hogy egyrészt egy önfeledt badacsonyi borozásra még jó eséllyel nyárig várni kell, azt pedig valóban várom már. Másrészt a mai bejegyzés kvázi a februári etyeki sauvignon blanc négyesfogatról szóló írás párja, ahhoz hasonlóan szintén egy borvidék-egy évjárat-négy pincészet mátrixban ad egy gyors pillanatfelvételt a badacsonyi rajnai rizling-helyzetről, de ezen felül afféle sorozatindítónak is szánom, bár ha úgy tetszik a múltkori Sabar-trióval ez már megtörtént. Ahogy a sauvignon blanc-ról lett és lesz több kisebb-nagyobb, egy boros vagy több boros poszt, úgy alakul egy ad hoc rajnai rizlingek sorozat is, hazai borokkal és külföldi kitekintéssel egyaránt. No, vágjunk is bele, lássuk milyen badacsonyi rajnai rizlingeket találtam itthon és mit rejtettek a palackok, legközelebb pedig más borvidékek rajnai rizlingjei kerülnek terítékre.

badacsonyirajnai2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Sabar Borház rajnai rizling trilógia 2019

2021. március 31. 06:00 - furmintfan

Korábban szerepeltek már nálunk a Sabar Borház évjárat-azonos rajnai rizlingjei párba állítva, majd megismételtük ezt a kóstolót olaszrizlingekkel is, most pedig folytatnám a sort, ezúttal három borral. 2019-ben ugyanis nem kettő, hanem három rajnai rizling került palackba a pincénél, az évjárat lehetőséget adott egy édes bor elkészítésére is. A három tétel két különböző területről érkezett, a Sabar szempontjából az egyik a múltat, a másik a jövőt képviseli.
A Szent György-hegy szoknyájának délkeleti részén elterülő Leszner-dűlő terméséből több éven keresztül készült bor a pincénél, ez azonban nem a saját tulajdonukban álló terület, az ültetvény gazdájával pedig sajnos nem sikerült megállapodni a további együttműködés feltételeiről, így jó eséllyel a 2019-es az utolsó évjárat. A Bács-hegyen található Hercegföld-dűlőben viszont a 2016-os, saját telepítésű szőlőről 2019-ben született először bor, nem is egy, hanem rögtön két tétel. Történt ugyanis, hogy a száraz alapanyag szedése során botrytises szemeket fedeztek fel a szüretelők, így végül a termés egy kisebb hányadát még a tőkéken hagyták, és 10 nappal később részben aszúsodott, töppedt fürtöket szüreteltek, amelyből elkészült a Sabar első édes bora is.

sabarrajnairizlingek2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Páger Pince - Bemutatkoznak a 2019-es borok

2021. március 08. 06:00 - furmintfan

Lassan külön sorozatot indíthatnánk "borok a nappaliban" címmel, annyi pince teljes vagy részleges szortimentjét kóstoltuk meg, a pandémia miatt kényszerűségből a nappali négy fala között. Újabb borászat következik a sorban, ezúttal annyi a változás, hogy kivételesen nem az én nappalimban kóstoltuk a borokat, hanem a borászéban, még ha az ebben az esetben nem is a borvidéken van.
A gyöngyöspatai Páger Pincéről az utóbbi két évben többször volt szó a blog hasábjain, a tavaly forgalomba került első borok után lassan érkezik a második kör, a 2019-es tételek képében. Páger Mátyással, a pince tulajdonos-borászával és Németh Richarddal, Matyi legjobb barátjával, szakmai támogatójával és egyben a pince grafomán szócsövével ültünk le egy kis baráti borozással egybekötött "szakmázásra". Megkóstoltuk a hét bort, ami kereskedelmi forgalomban is megjelenik, majd előkerült még bónusztételként egy pét-nat és egy kénmentes narancsbor is, amelyekből egyelőre amolyan kísérletképpen minimális mennyiség készült, de nem kizárt, hogy a jövőben egyik, vagy másik nagyobb szerepet is kap.

pagerpince202102.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Balaton a kertben – Ikon Rajnai Rizling 2020

2021. március 02. 10:00 - ungert

A meredeken emelkedő átlaghőmérséklet közvetlen hatása a D-vitamin-bevitelre, valamint az egyszerűbb, de ettől még élvezetes, napsütésre hangolt fehérborok fogyasztására közismert tény. A körülmények engem is befolyásolnak, így a hirtelen jött előtavaszra olyan bort kerestem, amely úgy tudja visszakézből hozni a szebb arcát mutató időjárás hangulatát, hogy közben komolyan is lehet venni, ha arra van igény. Ebben a kategóriában pedig Ikonék rajnaija már több is, mint biztos választás. Ajánlom is, akinek és amikor csak tudom.

mcod4161.JPEG

Tovább
3 komment

Bukolyi Marcell - 2018-as borok a nappaliban

2021. március 01. 06:00 - furmintfan

Közel egy éve írtam Bukolyi Marcell Pinot Noir-járól és a Bukolyi Családi Birtok újjászületéséről. Röviddel a cikk megjelenése után online csevegtünk is egy kicsit Bukolyi Marcival, a legközelebbi budapesti útja során pedig vásároltam is tőle 1-1 palackot az akkor már forgalomban lévő borokból. Természetesen elhangzott az, ami a frissen piacra kerülő tételek esetében gyakran elhangzik a borász szájából, nevezetesen, hogy még fiatalok a borok, úgyhogy a palackjaimat szépen eltettem későbbre. Időközben megjelent a 2018-as évjáratból még két bor, ezekből is beszereztem 1-1 üveggel és lassan elérkezettnek láttam az időt, hogy - ha már személyesen még nem is láthattam a birtokot - a nappali melegében az öt palack tartalmából próbáljak meg átfogó képet kapni a családi pincészet jelenéről.

bukolyimarcell202102.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Csóborok a tó mellől – update

2021. február 19. 06:00 - ungert

A Velencei-tó környékén nyaraló nagyfogyasztók számára az agárdi Csóbor Pincészet már évtizedes távlatban tekinthető megkerülhetetlen fixpontnak, legyen szó helyben fogyasztásról, palackos- vagy lédig borelvitelről. Néhányat az előbbi tevékenységek közül én is igyekeztem művelni azokban az időkben, amikor még menő volt utazni, nyaralni és turistát játszani, és bár posztot csak hat évvel ezelőtt szenteltem nekik, azért törekszem évente néhányszor beugrani némi fröccsalapanyagért és vörösborért, ha éppen arra visz az utam.

Most viszont a szokásosnál is nagyobb szerencsém volt, hiszen a fenti bejegyzésem okán néhány héttel ezelőtt megkeresett Hegedüs Péter, aki jelenleg Csóborék borásza és értékesítője, hogy nincs-e kedvem megkóstolni egy kartonnal az aktuális kínálatból, így a koronaálmát még bizonytalanul hosszú ideig alvó üdülőtelepüléseken történő keserédes átutazás nélkül volt lehetőségem szemezgetni a palackozott fehér- és vörösboraikból. És ha már így alakult, meg is írtam őket, alább.

pince2016_5.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Villa Sandahl riesling duó - Oh Deer 2018 és Rabbit Periscope 2017

2021. január 25. 06:00 - furmintfan

A Villa Sandahl érdekes színfolt a badacsonyi borászatok között, több szempontból is. A svéd családi tulajdonban álló birtok 2010-es boraival üstökösként robbant be a hazai borszcénába. A borvidékkel leginkább azonosított fehérszőlők - olaszrizling, szürkebarát, kéknyelű - helyett rajnai rizlinggel dolgoznak, és a prémium kategóriás palackoknak bizony megkérik az árát. Egyedi tervezésű, feltűnő címkékkel és fantázianevekkel ellátott boraik egyből magukra vonzzák a tekintetet, erről a képen látható két bor is tanúskodik.

villasandahlohdeer2018rabbitperiscope2017.jpg

A mai írás apropója eredetileg az volt, hogy a Villa Sandahl csapata másokkal együtt engem is meginvitált egy online koccintásra, az új esztendő és a Magyar Sommelier Szövetség által 2020-ban a termelői kategóriában a pincének odaítélt Par Excellence díj alkalmából. Ehhez küldtek egy véletlenszerűen kisorsolt bort is, esetemben a 2018-as Oh Deer-t.
Sajnos úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltság miatt a péntek délutáni online koccintáson nem tudtam részt venni, de a bort természetesen megkóstoltam, sőt, kibontottam mellé egy tavaly év végén vásárolt 2017-es Rabbit Periscope-ot is.

Tovább
2 komment

Pécsi rajnai - Szabó Zoltán Rajnai Rizling 2019

2020. november 10. 06:00 - furmintfan

Közelebbről nem is pécsi ez a rajnai rizling, hanem hosszúhetényi, Szabó Zoltán pincéjéből. A déli borvidékeink közül a Pécsi borvidék az egyetlen fehérbor-hangsúlyos, de azért nem a rajnai rizling a legjellemzőbb fajtája. A fáma viszont úgy tartja, hogy Szabó Zoltán először éppen egy rajnai rizlinggel robbant be a magyar boros blogoszférába, több, mint 10 évvel ezelőtt. Viszonylag ritkán szerepelnek pécsi borok a blog hasábjain, úgyhogy egyrészt ezt az arányt javítandó, másrészt pedig puszta kíváncsiságból megkóstoltam Szabó Zoli legfrissebb rajnai rizlingjét.

szabozoltanrajnairizling2019.jpg

Tovább
1 komment

New Mátra bemutatkozó kóstoló

2020. szeptember 21. 06:00 - furmintfan

A New Mátra Kézdy Dániel (Furmint Február, Aszú Prime) és Dancsecs Ferenc (Furmint Photo) új közös vállalkozása, amely több hónapos előkészítés után indult útjára. Céljuk bemutatni a Mátra új arcát és a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, természetesen nem kis részben az ottani borászatokon és borokon keresztül. Az angol névválasztás elsőre meghökkentő, de egyrészt a távolabbi célok között szerepel külföldi piacok szerzése is, másrészt az alapítók ezzel is hangsúlyozzák, hogy valami nagyon újat/mást szeretnének létrehozni.
A facebook-oldal már néhány hete megjelent, a honlap is hamarosan működni fog. A facebook-oldalon rendszeres helyi bejelentkezéseket, kép- és hanganyagokat ígérnek, amelyekkel a Mátra kincseit mutatják be a közönségnek. További cél, hogy fesztiválokon és rendezvényeken közös standdal jelenjenek meg, ahol természetesen a borászokkal, termelőkkel is lehet találkozni. Az alapítók különböző válogatás-csomagokat állítanak össze, elsősorban, de nem kizárólag borokból, a csomagokban szereplő borokat azután külön-külön is meg lehet majd vásárolni. A jelenlegi tervek szerint havonta változik majd a csomagok tartalma, esetenként erősen limitált palackszámú tételek is bekerülnek a pakkokba. Jellemzően kisebb méretű pincészetekkel működnek együtt, akiknek természetesen egy bizonyos minőségi kritériumnak is meg kell felelniük, de borkészítési, szőlőművelési szemléletben vannak eltérések az egyes borászok, borászatok között. A névsor jelenleg a így néz ki: Bata-Loyal Birtok, Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H-négyzet (H2) Pince, Hoop Wines, Itt és Most Pince, Karner Gábor és Fanni Kézműves Borászata, Kerekes Pince, Kékhegy Pince, Levente Pince, Losonci Pince, Páger Pince, Szignárovits-Maka Pince (közülük sokan szerepeltek 1-1 borral a nyári mátrai boros tegnap ittam-sorozatban is).

newmatra2.jpg
A szűk körű sajtó-bemutatkozásra a budakalászi Kálvária Pince teraszán került sor, ahol természetesen borokat is kóstoltunk a projektben résztvevő pincéktől. A bemutatott tételek nagy része az első New Mátra csomagban is szerepel (konkrétan a Hoop Wines pezsgője, valamint a Benedek Pince, a Centurio, a Losonci Pince, a Kerekes Pince és az Itt és Most Pince lent említett borai).

Tovább
Szólj hozzá!

Weingut Markus Huber Berg duplavertikális a Carpe Diem-ben

2020. szeptember 18. 06:00 - furmintfan

A nyári szünet után lassan, óvatosan újra elindultak a borkóstolós programok a fővárosban, így Tar Ferenc borbárjában a Carpe Diem-ben is. Sajnos aztán a vírushelyzet romlására tekintettel a kóstolókat fel is függesztette Feri, de addig is kettőre azért sikerült eljutnom.
Az első szeptemberi kóstolón Markus Huber borai játszották a főszerepet, elsősorban természetesen riesling-ek és zöldveltelinik. A borest apropóját és a kóstolósor gerincét a Berg dűlőről készült riesling-ek és grüner-ek vertikálisa adta, néhány felvezető, átvezető és záró tétel mellett.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a "Rejtőzködő borvidékek" sorozat keretében idén már írtam Markus Huber-ről, borairól, és a borvidékről, Traisental-ról is, így most megspórolom az önismétlést, de akit érdekel a cikk, itt megtalálja.

Nem kevesebb, mint 16 bort kóstoltunk, először zöldvelteliniket, majd egy átkötő tétel után riesling-eket, végül egy vörösborral zártunk. A Berg-ből 5 évjárat borait kóstoltuk mindkét fajta esetében: 2018, 2017, 2016, 2013 és 2011. A többi fehérbor a 2018-as évjáratból érkezett, az egyetlen vörösbor 2016-ból. A vertikális sorban az évjáratok mindkét fajta esetében ugyanazt hozták: a forró 2018 borai rendben vannak, de számomra általában nem különösebben emlékezetesek, és ez elmondható a vertikális sorokat felvezető többi 2018-as tételről is. 2017 fókuszáltabb, lendületes borait jobban szerettem, a 2016-os borok egyediek, izgalmasak. A régebbi évjáratok közül 2013 tündököl és úgy tűnik, még tartalék is bőven van a borokban, a 2011-esek szép, érett formát mutatnak, de ezek már feltehetően elérték a zenitet és innen, ha nem is gyorsan, de lefelé vezet az útjuk.

carpediemhuber1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Biztos alapok - Ikon Chardonnay 2019 és Ikon Rajnai Rizling 2019

2020. szeptember 10. 06:00 - furmintfan

Beköszöntött az ősz és ezzel a rögtönzött, másfél hónapja tartó Balaton-sorozat is lassan lezárul. Erre a hétre ismét egy dél-balatoni duóval, közelebbről a rádpusztai Ikon Borászat két palackjával készültem. A pincészet széles körben elérhető alapszériás fajtaborai idén megújult külsővel kerültek a polcokra, az áruk szerencsére továbbra is meglehetősen barátinak mondható. Bár az Ikon-szortiment alap sorozata inkább vörösborokban bővelkedik, az utóbbi években én leginkább az itt kóstolt két fehérbor korábbi kiadásaival találkoztam. Így immár több évjárat tapasztalata alapján mondhatom, hogy mindig technológiailag biztos alapokon nyugvó, korrekt borokat kaptam a pénzemért, a rajnai rizling pedig többször kellemes meglepetést is okozott, akár vegyes rajnai rizling sorokban kóstolva is (1., 2.).

ikonchardonnay2019ikonrajnairizling2019.jpg

Annyit előrebocsáthatok, hogy az aktuális 2019-es évjárat boraiban sem csalódtam, másnap pedig ungert (és rszabi) is megkóstolta a palackokban hagyott bort, úgyhogy négykezes következik.

Tovább
Szólj hozzá!

Légliék - Légli Riesling 2019 és Kislaki Vitéz Cabernet Sauvignon 2018

2020. augusztus 31. 06:00 - furmintfan

Ha a Dél-Balaton legfontosabb borászatairól beszélünk, elkerülhetetlenül belebotlunk néhány család nevébe, amelyek tagjai évtizedek óta meghatározó szerepet játszanak a déli part borvilágában. Az egyik ilyen név a Konyári, a család tagjainak "vonzáskörzetéhez" a saját néven futó családi pince mellett az Ikon Borászat és a Késa Birtok tartozik. A Légli família szintén hasonlóan megkerülhetetlen tényező. Idősebb Légli Ottó a Balatonboglári Állami Gazdaságban húzott le évtizedeket, majd később két fia, Ottó és Géza is saját birtokot épített. Légli Ottó egyenes úton folytatta a családi hagyományokat, míg Légli Géza eleinte ódzkodott a szőlészet-borászat világától, némi vargabetűvel azonban ő is "megtért" a szőlőtőkékhez és saját pincészetet hívott életre Kislaki Bormanufaktúra, azaz most már leginkább csak egyszerűen Kislaki néven.
Érdekes különbség, hogy míg a Konyári Pincészet inkább házasításokban gondolkozik, a két Légli testvér elsősorban fajtaborokat készít. A Konyári családhoz köthető pincék kínálata vörösbor-hangsúlyos, Légli Ottónál a fehér szőlőfajták és a fehérborok vannak túlsúlyban, Légli Géza pedig valahol a középúton helyezkedik el, több fehér- és vörösbor is van a Kislaki-szortimentben. Konyári bor már szerepelt a rögtönzött Balaton-sorozatomban, de Légliék sem maradhattak ki, így a két testvértől 1-1 bort hoztam mára. Mivel Légli Ottónál adta magát a fehérbor - egy palack riesling pont volt is otthon -, a Kislakitól egy vöröset választottam mellé.

legliriesling2019kislakivitezcabernetsauvignon2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

2019-es Tricollis-ok és rajnai rizlingek a Pannonhalmi Apátsági Pincészettől

2020. augusztus 28. 06:00 - furmintfan

A Pannonhalmi Apátsági Pincészet, illetve ahogy immár a címkéken is szerepel a Pannonhalmi Főapátság Tricollis névre hallgató belépő borairól már tavaly is írtam, annak apropójából, hogy a rosé is bekerült a fehér és a vörös tétel mellé a borcsaládba és a címkét is egységesítették. Idén egy további lépést tettek ebbe az irányba azzal, hogy 2019-ből a korábban rajnai palackba letöltött fehér Tricollis is burgundi palackba került.
A pince sok szőlőfajtával dolgozik, de ezekből kettő kapott kiemelt szerepet: a rajnai rizling és a pinot noir, amelyekből a legjobb évjáratokban egy "alap" és egy válogatás tétel is készül. A rajnai esetében a válogatás már kezdettől Prior névre hallgat, a komolyabb pinot noir 2018-tól viseli a kolostor vezetőjére utaló megkülönböztető címet. Rajnaiból 2016 óta nem készült Prior az apátságnál, most a 2019-es évjáratból ismét palackoznak rajnai rizling válogatást.

pannonhalmifoapatsagtricollisokrieslingek2019_1.jpg
A 2019-es évjárat remek borok ígéretével kecsegtetett, a korábbi jó tapasztalatok alapján az új Prior-ra is nagyon kíváncsi voltam, úgyhogy csokorba gyűjtöttem a három Tricollis-t és a két rajnai rizlinget és egy posztba gyűjtve osztom meg a tapasztalatokat.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása