A Régi magyar fajták 2026-os nagykóstolójának beszámolójával még adós vagyok, pedig már három hét telt el a rendezvény óta. A Régi Magyar Szőlőfajták Egyesületének borászai második alkalommal gyűltek össze, hogy bemutassák a közönségnek a filoxéravész után kipusztult, majd az elmúlt két évtizedben újra felfedezett fajtákból készült boraikat. 23 borász több mint százféle borát kóstolhatták a vendégek, egyre több feledésbe merült szőlőfajta bora jelent meg a standokon. Volt termelő, akár minivertikálissal készült, és akadnak fajták, amelyek borait már több borvidék és több évjárat tükrében össze lehet hasonlítani, ami hosszú távon a tapasztalatok összegyűjtése és cseréje szempontjából kulcsfontosságú lehet.

A 2025 februárjában megalapított Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületről és a címben szereplő fajták népszerűsítésére életre hívott kóstolóról tavaly májusban írtam. Az első rendezvény a vártnál is több érdeklődőt vonzott, nem marad el a folytatás. A szervezők idén is összetrombitálják a régi magyar fajtákkal foglalkozó borászokat, elmondásuk szerint nem is kell győzködni senkit. Alig egy hónap múlva, április 23-án ismét a Szent Angéla Gimnázium aulája ad otthont az eseménynek.
Ennek örömére a Kálvária Pincében Kézdy Dániel múlt szombaton két kóstolót is a régi magyar fajtáknak szentelt, este a nagyközönségnek, előtte délután egy szűkebb szakmai körnek. A délutáni összejövetelt Szentesi József is megtisztelte jelenlétével, az ő borai adták a kóstolósor gerincét, öt további termelő boraival kiegészülve. Az élményt a Magos Zoltán séf által készített tarja és "hamis sólet" tette teljessé.

Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.

Az utóbbi tíz évben elég sokat jártam a Szent György-hegyen ahhoz, hogy a hellyel kapcsolatban kialakuljon bennem egy mélabús szomorúság. Amennyire vonzó és gyönyörű a hegy, és amennyire kiemelkedő terroirnak tűnnek a tanúhegy oldalán függeszkedő dűlők, annyira nem volt itt semmi és annyira rossz volt nézni a lerohadt támrendszereket, az ötkilónyi szőlőtől roskadozó tönkretett tőkéket. Tíz éve olyan volt a Szent György-hegy, mint valami szőlészeti-borászati zárvány, mint ahol nem vették észre, hogy mi történik országban-világban. Persze Nyári Ödön és Szászi Endre már ott voltak akkor is, de alig látszott meg nyomuk a hegyen. Később megjelent az osztrák Fischer, de a nagy területek és technológia ellenére sem tudta felkavarni az állóvizet. Aztán jött Török Csaba (2HA) és olyat csinált, amire senki sem számított és sokaknak még ma is nehéz feldolgozni, hogy a hegy legjobb bora évről évre sangiovese-ből készül. Van ennek valami borzalmasan keserű íze amúgy. A szűk társasághoz később még csatlakozott Gilvesy is, szóval a Szent György-hegy kereke ha lassan is, ha nyikordulva is de forogni látszik. Aztán tavaly kóstoltam egy 2013 Szent György-hegyi rosét, ami legalábbis meglepett. Aztán ugyanettől a termelőtől egy rajnait, aztán egy pinot noirt, ezek szintén erős kérdőjeleket vontak a fejem köré. Rögtön tudtam, valami megint történik a hegyen, amiről nem érdemes lemaradni. Bencze Istvánnál jártam, hogy megnézzem merre fordult ismét egyet a Szent György-hegy kereke. Elöljáróban csak annyit, hogy kifejezetten meglepődtem.