A Borrajongó


L'arco - A diadalív árnyékában.

2017. március 31. 06:00 - rszabi

luca_fedrigo.jpgA tavaly negrari utazás utolsó, de legkevésbé sem érdektelen beszámolója következik. Kicsit közhelyszagú, de pont ezért zsigeri igazság, hogy nagy élmény egy igazi legendához ellátogatni, de talán még egy fokkal lehet az élményt fokozni, ha olyan helyre jutunk el, ahol még csak érezzük a nagyságot, amit a világ még nem, vagy nem teljesen értékel a helyén. Igaz ami igaz, enyhe túlzás ezzel a nyitó mondattal kezdeni az írást, ami Luca Fedrigóról szól, akit már nem igazán lehet csiszolatlan gyémántnak nevezni.

Tovább
4 komment

Quintarelli

2016. november 21. 06:00 - rszabi

img_2742.JPGSokáig rágódtam egy igazán méltó, ugyanakkor figyelemfelkeltő címen, de aztán arra jutottam, hogy néha egy szó többet mond, mint egy kacifántos körmondat, így maradt a Quintarelli. Szinte minden borvidéken vannak nevek amelyek fogalmakká vállnak, nálunk talán a legismertebb ilyen név Szepsy Istváné. Olaszországban szinte minden komolyabb borvidéknek van legalább egy doyenje, Toszkánában Biondi Santi, Piemontban Angelo Gaja, vagy mint a címszereplő Gisueppe Quintarelli Valpolicellában.

 

 

Tovább
6 komment

Ki az a Gary Vaynerchuk? - Tommaso Bussola Pincelátogatás

2016. szeptember 26. 06:00 - rszabi


garyvee.jpgAzt, hogy a hozzánk hasonló borblogoknak nem sok befolyásoló ereje van, sejtettem. De hogy a világ leghíresebb bor (video)bloggerének még a nevét sem ismerik pont annál a pincészetnél, ami a műsorban felvonultatott több ezer bor közül az egyik legmagasabb pontszámot söpörte be, az eléggé kijózanító felismerés volt. Pedig az első utam negrarban a Tomasso Bussola pincébe pont emiatt  vezetett. Bevallottan  valpolicella rajongó jenki bor-videó-zsonglőr, elég mértéktartó pontozási rendszerében a 2000-es TB recioto (Ejtsd : Reccsotto) egészen a 95+-os tartományig mászott fel. Gondoltam ezt nekem is látnom kell. Alighogy az asztalra került a sor, a recioto bemutatásánál felvetettem, hogy az a bizonyos adás a  2000-es TB reciotoval mekkorát szólt, és hogy biztosan mennyire megpörgette a keresletet. Mondták, hogy jó pofa dolog ez, meg örülnek is az elismerésnek,  de ki az a Gary Vaynerchuck? Először azt hittem viccelnek. Másodszorra, hogy az angol kiejtésemmel vagy a házigazdám angol tudásával vannak gondok. Néhány perc múlva jött a bizonyosság, hogy ide tényleg nem ért el a hírverés szele. Az apró intermezzo után jött az igazi fekete leves. A kóstoló sorban szinte kizárólag a pince alapszériás tételei voltak , a fenti linken is látható “TB” szignóval elállott válogatás darabjai körül csupán kettő került  az asztalra, igaz azok olyanok voltak , hogy vettem is mind a kettőből. Így pont lemaradtam arról, ami miatt idejöttem, csak a polcról szemezhettem vágyaim tárgyávál. Sokszor esik szó arról, hogy mennyire sportszerű pincelátogatásnál pénzt kérni a kóstolásért. Az egyik véglet, aki szinte már üzemszerűen végzi ezt a műveletet, a másik aki még pénzt sem kér érte. Én inkább fizetnék érte, csak hagy kóstolhassam meg azokat a csúcsborokat, amikre más módon, valószínűleg esélyem se lenne, mintsem hogy ingyenes legyen a műsor és  a középkategóriát lőjék be a plafonnak. Így a hőn áhított TB (ez a pince válogatott tételeinek a megkülönböztető jele) sorozatból csupán 2 bort kóstoltam, igaz azok olyanok is voltak hogy mindkettőből vettem 1-1 palackkal.

tb.jpgA kínálat amúgy a borvidéken szokásos valpolicella-ripasso-amarone-recioto vonalon mozog, de szinte mindenből legalább 2 minőségi kategória készül, egy alap és egy a már említett prémium. Itt kezdett motoszkálni egy gondolata fejmben, amit a többi látogatás is megerősített. Inkább érdemes egy kiváló pincészet ripassojára költeni (Ami nem ritkán részben amaronés technikával turbóznak még tovább), mint egy középszerű amaronére.  5 bort kóstoltam egyébként, ripassaból kettőt is megnéztünk az alapszériás 2012-es egy igazi gyümölcsbomba volt, utólag már bánom, hogy nem hoztam belőle (18 eur). A “TB” szignós társa már hengerelet, nem hiába konstans 90 feletti pontszámokat tud magáénak a cellartrackeren. Ahogy az egyik ottani itész megjegyezte, nem sok amaronét tudna mutatni a 30 eurós árkategóriában, aki felvenné a  versenyt ezzel a borral. Utána jött az amarone, az évjáratot fel sem jegyeztem annyira oxidált és lapos volt, szóra sem érdemes, ellenben a recioto ami krémes volt, szép savak támogatták a nem kevés édességet, mégis teljesen tiszta volt az utóíze. semmi ragacs. A végén egy érdekes bort kóstoltunk Peagna-t ami gyakorlatilag egyfehér recioto. Évjárat megjelölés nélkül (2 évjárat volt összeblendelve). 30 eurós árához képest nagyon egyszerű bor volt, ebben az árkategóriában mindenfajta elő szelekció nélkül csak olyan tokaji édeseket tudnék mutatni ami minden tekintetben felé nő. Miért adtam ki mégis ennyit érte? Annyira más volt mint amit a tokajin szocializálódott orom és szám szokott, hogy nem tudtam otthagyni. Botrytis jegyektől mentes, relatív magas cukortartalom mellett is éppen hogy  közepes test és abszolút alien aromatika: cseresznye (befőtt), gomba , fehér kenyér és zöldfűszerek.

Nem életem legjobb pincelátogatása volt, mindenesetre érdekes élmény volt. De a soron következőkben két pincénél kategóriákkal nagyobb élményben volt részem.

6 komment

Tökéletlenségében tökéletes

2016. szeptember 05. 06:00 - rszabi

Valpolicella

Ezúttal nem a világ egyik legkiemelkedőbbnek tartott bor régiójáról lesz szó, még csak nem is rendelkeznek a legkiválóbb pedigreevel az itteni őshonos fajták, mégis itt készítik a világ legizgalmasabb, legegyedibb borainak egy részét. A hagyományok folytatása és folyamatos finomhangolása, az alkotó szellem és emberi leleményesség felülmúlják az erre a vidékre szabott lehetőségeket. Magam sem tudom mikor estem szerelembe a borvidékkel, de amint rányílt a szemem a tágabb borvilágra, egyből rabul ejtett a sokszínűsége és az egyedisége. Nem sok hely maradt a világon, ahol az édes vörös még mindig kitüntetett tiszteletet és szerepet kap. Akárhogy is, a nemlétező bakancs listámon mindig is kiemelt helyet kapott ez régió, idén végre sikerült a  családi vakációt addig alakítgatni, hogy végre eljutottam ide és rögtön az élmezőny közepébe csaptam. Itt és most csak egy kis alapozó következik, aztán a három meglátogatott pincét (Tomasso Bussola, Giuseppe Quintarelli, L’arco) egyesével veszem majd lajstromba.

img_2720.JPG

Tovább
11 komment