A Borrajongó


Tízes finomságok

2012. március 09. 06:00 - drbarta

Először afféle "off-dry" kóstolónak indult a téma. Az a gondolat indította el, hogy a korábban kóstolt és fincsinek találtatott Bott Birtok-bor és Szecskő Juliannát stílusban közelebb éreztem egy német feinherb, vagy kabinett -rieslinghez, mint akármelyik hazai rajnait. Adódott hát az igény, hogy nézzük meg őket együtt egy német, a kategóriának megfelelő versenyző mellett is.

 

 

 

 

 

 

 

Utána kicsit kibővült a kör, és afféle sorvégi nagy durranásokról is gondoskodni kellett, melyek már kicsit se mondhatnók off-dry-nak, hanem már komoly édesek.

A sorban tehát annyi a közös, hogy mindegyik maradékcukros, és mindegyik 2010-es, illetve az, hogy mindegyik abszolút a direkt örömborozást szolgálja. :)

A sor:

Tovább
10 komment

Gigászi aszú kóstoló a Bodó-portánál

2011. október 19. 06:00 - drbarta

Ne csak írja, tudja megint!

Ismét ezzel a jelszóval töltöttünk néhány napot Bodrogkisfaludon, a Bodó házaspár vendégszeretetét élvezve. Ha valaki nem olvasta volna az előző epizódokat, akkor azokról itt, itt, itt, és itt lehet bővebb információt találni. 

 Most is hasonló volt a felállás, némi munka a szőlőben, majd eszem-iszom, főleg iszom.:) Ebben a posztban a második nap történéseiről írnék.    

A munka ezúttal aszú szemek gyűjtögetését jelentette a Csontos-dűlőben. Gondolom nem újdonság, hogy idén nem túl nagy mennyiségben találunk ilyesmit, de azért akadt. A kis társaság néhány óra alatt egy jó fél ládányi mennyiséget szedett össze együttes erővel. 

A nap fénypontja pedig egy rendkívül komoly aszú-kóstoló volt, melyet Juditék és Stephanie-ék közösen állítottak össze.

A kóstolás vakon történt, a résztvevők gyakorlatilag semmit nem tudtak a sorról, csak annyit, hogy 93-tól indulva fogunk közelíteni napjainkig. Pontokat nem írtam, de igyekeztem jelezni a tetszés mértékét.

Következzen a nem mindennapi sor:

Tovább
10 komment

Paul Anheuser: Kreuznacher Kahlenberg Riesling Spätlese 2009.

2011. július 06. 02:09 - pardi norbi

Amint a szerzőtársam által írt legutóbbi bejegyzés mutatja, a lelkes kóstolócsapat ismét belehúzott riesling ügyben és irigylésre méltó sort kóstoltak a távollétemben. Hogy csupán egy kicsikét is velük érezzek, én is vásároltam egy német rieslinget és nem sokkal az ő kóstolójuk után elfogyasztottam. Nagyon szép bor volt, 24 dollárért szereztem be. A nahe-i családi pincészetről itt található bővebb információ.  

Közepes citromszín. Közepesen intenzív illat: szőlő, szőlővirág, finom, érett grapefruit, elegáns ásványosság. A korty talán közepesen telt, nagyon jó egyensúlyú, légiesen könnyed hatású, ugyanakkor jótartású. Zamatgazdag, kevés szénsav is érződik, primer gyümölcsösség (fehérhúsú őszibarack, grapefruit, szőlő) minden mennyiségben, finom minerális aláfestéssel. Az egész bor filigrán, könnyed, de mégis tartalmas, van mélysége. Savai érettek, játékosak, jelentékeny mennyiségben vannak jelen, de az esetleges éleket a bor talán 10-15 grammnyi maradékcukor tartalma tökéletesen kerekíti le. Azért van még sokkal feljebb mélységben és gazdagságban is, de a stabil 7 pont minden további nélkül jár neki. 

Szólj hozzá!

Rieslingek és furmintok párban

2011. március 08. 06:00 - drbarta

 Mindig is szerettem borokat párossával vizsgálni. Sok szempont alapján lehet párokat állítani, célszerű úgy, hogy minél több tekintetben hasonlítsanak egymáshoz. Lehet vizsgálni különböző termőhelyek adta jellegzetes vonásokat, különböző technológiák adta stílusokat, különböző termelőkhöz, régiókhoz, országokhoz társítható komplex különbségeket. Legideálisabb, ha egyedül az árnyalni kívánt tulajdonságban térnek el a vizsgálandó borok.

Egyik gyakori rendezőelv párosok, sorok felállításánál, hogy hazánk borait próbáljuk elhelyezni a világ borai között, most is valami ilyesmi van a háttérben. Ilyen estekben a közös fajta alapvető közös nevező szokott lenni, most ettől eltekintettem. Oka, hogy bizonyos fajták esetén gyakran nehézségbe ütközik a hazai összehasonlítása a külföldivel, mert rendre annyira másak a stílusok, hogy árnyalás szóba se jöhet. Így tehát most  az volt a rendező elv, hogy furmintokat vessek össze külhoni rieslingekkel, de a különböző fajták ellenére a párosok hasonló stílust, hasonló beltartalmi értékeket, hasonló árkategóriákat és azonos évjáratokat képviseljenek.

Tovább
Szólj hozzá!

Gigászi Német Riesling-kóstoló a Bodó-portánál

2011. február 22. 11:00 - drbarta

 

 Pár szót a kóstoló hátteréről, pici érdemet magamnak is tulajdonítva. :) A múltkori, okóberi esemény első napi édes bor kóstolójára a meghívott bloggerek is hoztak néhány palack bort. Én egyik palacként a sokszor megírt Robert Weil édes spatlese-vel rukkoltam elő, amely általános sikert aratott. (Olyannyira, hogy házigazdáink azon bor mintájára igyekeztek megcsinálni az előző írásban említett 2010-es birtokborukat.)

Látva az érdeklődést, Peter Klingler, az általam gyakran emlegetett riesling.hu üzemeltetője felvetette, hogy egy következő alkalommal lehetne egy kimerítő riesling-kóstolót tartani.

A felvetés aztán megvalósult. A mostani eseményre Peter elhívta néhány barátját, köztük a riesling-gyűjtő, Marc Herold-dal, aki egy kimerítően alapos, széles merítésű, mesés sort hozott magával.

Én mint amatőr riesling-fan, ezúton is szertném mély hálámat kifejezni mindazoknak, akik az eseményt megvalósították, és mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy én is jelen lehessek . :))

Következzenek a jegyzeteim, az emlékezetes tételeket aláhúztam.

Tovább
4 komment

Nagy Német Riesling-kóstoló

2011. február 16. 13:00 - drbarta

 No megvolt a várva várt beharangozott német-riesling kóstolónk. Annyi változás volt az előzetes infokhoz képest, hogy többen jelezték szeretnének magyar bort is látni a sorban, referencia végett. Így történt, hogy bekerült egy Pannonhalmi PRIOR és a frissen megjelent Légli Gesztenyés is.

Az érdekesség kedvéért a két rheinhesseni és a két magyar rajnait vakon néztük meg. (előzetesen úgy ítéltem meg, hogy nem lenne fair a jóval magasabb árú, és gyökeresen más stílusú moseli  Erste Lage-borokkal együtt nézni őket, a rheinhesseniek még tűréshatáron belül voltak)
Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, nagyon erős sor volt, számos klasszis tétellel.
Következzenek a jegyzetek:

Tovább
6 komment

Felcsigázás- Nagy Német Riesling-kóstoló

2011. február 03. 08:00 - drbarta

                                                                 

Nem valószínű, hogy rendszeresebb olvasóink számára annyira meglepő, vagy felcsigázó értékű lenne, hogy német rieslingeket fogunk fogyasztani. :)Mindenesetre a jónéhány ráhangolodó, illetve "szeminárium" jellegű kóstoló után elérkezettnek láttuk az időt, pláne a múltkori, szerintem bombaerős wachaui sor után, hogy egy ahhoz hasonló kvalitású, ütős kóstolót sikerüljön összehozni, ezúttal a németektől.

Ismét nyolc borból fog állni a sor. Ha nem is olyan precízen párban, mint múltkor, de igyekeztem valamiféle rendszer szerint összeállítani a borokat, nem összeszedni 8 magányos farkast. :)

 A képen a Mosel egyik központja, Bernkastel látható, felette tornyosul a hírhedt Doctor -dűlő. Forrás: www.winepage.de  A képen látható területről nem fogunk kóstolni, de tetszett a külalakja. :) Mindenestre a posztot igyekezetem telerakni azon dűlők képeivel is, ahonnan fogunk kóstolni.

Tovább
1 komment

Mosel-Saar-Ruwer

2010. augusztus 31. 11:40 - drbarta

 A beharangozottaknak megfelelően megtörtént mélyebb merítésünk Mosel-Saar-Ruwer rieslingjeinek világába. Erős sor volt, alig akadt 7 pont alatti tétel. A sor hét tagjából öt megvásárolható Magyarországon is.

Következzenek a borok:

Tovább
1 komment

Riesling-mélyvíz

2010. július 06. 17:17 - drbarta

 Múlt pénteken a beharangozottaknak megfelelően megtörtént mélyebb merítésünk elsősorban a német rieslingek világába. Cél volt, hogy  a fajta szempontjából legjelentősebb borvidékek egyaránt képviselve legyenek egy-egy jelentős(nek mondott) tétellel.

A felcsigázásban már megtörtént az előzetes tudnivalók leközlése, így következzenek a jegyzetek ezúttal is "négykezes" változatban: 

Tovább
3 komment

Hermann Dönnhoff Riesling Tonschiefer trocken 2008

2010. május 06. 09:07 - drbarta

Német és osztrák rieslingekről sokszor lesz még szó, jelenleg még kevés a tapasztalatom, de eddig úgy tűnik ez az a stílus, amit leginkább keresek a borokban: zamatgazdagság, frissesség, könnyed elegancia. Külföldi borokhoz képest még viszonylag megfizethető áron hozzáférhetőek, 10 és 20 Euro között is nagyszerű borokat találni, 20 és 30 között már igen komolyakat, 30 körül, vagy picivel túl már nagyon nagy presztizsűek is megvehetőek.

A fenti bor a német Nahe vidékről származik, Mosel, Rheingau és Rheinhessen közé ékelődve, azt írják az okosok, hogy az itt születő borokban egyesül a Moseliek intenzív aromagazdagsága a Rheingauiak teltségével. Kis kutatás után kiderül, hogy a borvidék legmeghatározóbb borászata a Hermann Dönnhoff, dűlőszelektált grosses gewachs borait Németország legszebb szárazai között emlegetik. A fenti tétel a szortiment alján található 12 Euro köröli árávál, Bécsből származik, bár a napokban örömmel vegyes meglepetéssel vettem tudomásul, hogy immáron Magyarországon is hozzáférhetőek a termelő egyes borai(köztük épp ez is) az alábbi helyen: www.riesling.hu /a linkért köszönet alföldi merlot-nak/

A bor:

Illata élénk, benne őszibarack, grépfrút, exotikus gyümölcsök mellett csípős kövesség, szájban könnyű test, co2, áttetszőség, valamint  az illatban megismert aromagazdagság fogad, az alkotórészek szépen össze vannak csiszolódva, nem jár külön utakon sem az alkohol, sem a sav, melynél nincs értelme íveket nézni, észrevétlenül teszi a kortyot vibrálóvá és élénkké mindennemű élesség nélkül. Nem különösebben bonyolult és hosszú, de nagyon jó fogyasztani. Profi elegancia. Nagyon kíváncsi vagyok milyenek lesznek a magasabb szintűek. Stabil 6p. 

2 komment
süti beállítások módosítása