Aki esetleg böngészgette már a Kikelet Pince 2016-os borválasztékát, felfigyelhetett néhány újdonságra. Az egyik az Origo néven futó száraz házasítás, amelyen a Kikelet helyett Berecz Stéphanie neve szerepel és a Kikelet-borokhoz képest új arculatot is kapott (szubjektív vélemény, nekem nagyon tetszik a címke, de a borászt ismerő kóstolócimborák szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy nem passzol a borász személyiségéhez, amiben lehet is valami, azt pedig, hogy a borászhoz semmilyen személyes kapcsolattal nem kötődő vásárlók vajon hogy vélekednek, azt nem tudom). Stéphanie neve egyébként a - kivételesen - magnumpalackba letöltött Váti cuvée-n is feltűnik és ezen a palackon ízelítőt kaphatunk a Kikelet Pince új arculatából is.
A magyarázat, hogy a Kikelet borok mellett Stéphanie egy új borcsalád bevezetésén ügyködik, ennek első tagja a 2016-os Origo. Az Origo új design-jával együtt a tervek szerint a Kikelet arculata is kisebb újításokon fog átesni.

Az év hátralévő részét már az ünnepi palackoknak fenntartva, december közepére is jön a menetrendszerű egyveleg. Otthon, vendégségben, étteremben, buliban, (bor)fesztiválokon kóstolt borok itthon, ennek megfelelően hosszabb-rövidebb, részletesebb vagy nyúlfarknyi, kóstolás közben vagy emlékezetből papírra vetett jegyzetek. 

A zárójeles szám szokás szerint a kóstolás hónapját jelzi, miheztartás végett.

A bodrogkeresztúri és bodrogkisfaludi borászok, helybéli termelők, ideérkező zenészek, lelkes lakosok összefogásának gyümölcseként létrejött Mindszenthavi Mulatság egy ideje már kötelező program az őszi szezonban. Az esetek nagy részében még a vénasszonyok nyarának megfelelő időjárás kíséretében csordogáló hétvégi fesztivál jellemzően egybeesik az adott évben tett utolsó hegyaljai látogatásommal is. Ilyenkor általában nagyobb baráti társasággal érkezünk és az egész hétvégét hegyalján töltjük, többnyire a fesztivál keretei között mozogva, merthogy a két kis település bőven kínál programot a mulatság péntek estéjére és teljes szombati napjára.

Idén sajnos úgy alakult, hogy részemről csak villámlátogatás lett a komplett hétvégéből és a csapat létszáma is megcsappant, de idén azért nem marad el a beszámoló (tavaly ugyan hárman is a helyszínen voltunk a szerzők közül, de értékelhető jegyzetek valahogy nem készültek :)). A hagyományos, tölgyfa alatt elköltött kései reggeli után a Dereszla Pincészetnél kóstoltuk a nap első borait, majd a Kisfaludi Bárkán prezentált sétáló kóstolón és kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt, végül a Tokaj Nobilishez ugrottunk be.

Ez egy olyan kellemes, laza hangulatú rendezvény, hogy nem igazán volt kedvem írni róla, de Furmintfan nyomására és házi krónikás tradíciókat (2014, 2015, 2016) életben tartva összegereblyéztem néhány gondolatot a kóstolási jegyzeteinkkel. Négy évvel ezelőtt a Furmint Február kapcsán azt találtam írni, hogy:  

“A hárslevelű is megbízhatóan hozza az olyan csúcsélményeket, mint a legjobb furmintok. Csak hogy aláhúzzam az előző állításomat néhány név: Szepsy Király, Demeter Zoltán Szerelmi, Kikelet Váti, Nobilis Barakonyi és Gizella Szil-völgy.”

Ezt az állításomat azóta számtalanszor megerősítette számos ilyen-olyan vertikális, portfólió, évjárat és más kóstolási élmények is. A legjobb furmintok mellett csak nyujanszokban maradnak el (már ha elmaradnak) a legkiemelkedőbb hársak, és az árakat sem pumpálták olyan magasra a sokszor csak a kereskedők által látott, vagy látni vélt értékek. A főszereplők itt és most is lazán húztak egy olyan átlag minőséget, mint a szemközti épületben a nagytestvér reprezentánsai. Szinte minden kategóriában felbukkantak szép darabok, a Hilltop házasított bestbuy gyanús Ihlet cuvee-jével kezdve, a jól iható, tartalmas sauvignon blanc stílusú italokon át, az igazán csúcsborokig mint a '15-ös Váti vagy a '16-os Royal Tokaji Betsek.

Tavaly decemberben volt szerencsém a legendás évjáratban szüretelt, „százpontos” Château d'Yquem 2001-hez, ami óriási csalódást okozott (nem csak nekem). A bor egyszerűen fáradt és keserű volt, frissen felnyalt kórházi folyosóra emlékeztetett. A kóstolót szervező Szokolai Máté (Wineporn) bátorkodott visszaküldeni a pincének a palackot, akik néhány héttel később jelezték: a problémát a dugó okozta (érzékszervileg dugósság fel sem merült), de többet nem árultak el. Helyette viszont küldtek egyet a kurrens évjáratból. Mivel sem előtte, sem utána nem volt alkalmam Yquemet kóstolni, nagy várakozással néztem az újrázás elébe. Nem akarnék nagyon előre szaladni, de a mennybemenetel ezúttal sem volt felhőtlen…

Március elején Köpcös invitálásának köszönhetően egy öreg tokaji édeseket felvonultató kóstolón vettem részt. A fő téma az 1999-es évjárat aszúinak fejlődése, de Köpcös nem lenne Köpcös, ha ezt nem vezeti fel valami kiadóssal. Ennek hála először 1997 és 2002 közötti – zömmel – kései szüretes borokat kóstoltunk. Tévedés ne essék, senki sem szánta ezeket közel két évtizedes érlelésre, ugyanakkor jó tapasztalat megnézni, mit tudnak mégis ezek a korábban szedett, kevesebb aszúszemet tartalmazó, gyorsabban piacra hozott tételek. A kóstolónak a Kikelet Pince biztosított kiváló helyszínt, a vendégek között pedig számos ismert tokaji borászt üdvözölhettünk. Az első részben tehát a kései szüretek.

Arra jutottam, hogy talán érdemesebb az egyveleg posztokat a féléves adagokhoz képest kicsit sűríteni, egyrészt több aktualitása lehet egyes boroknak, másrészt jól jön a tömbösítés olyan esetekben, amikor sok kóstoló élményeit nincs időm/energiám külön posztba önteni.
2017 eleje ilyen minden szempontból alkalmas volt egy gyors magyar egyveleg "kihozatalára", rengeteg olyan eseményen voltam, amiről idő hiányában nem született külön írás, jobb híján most így pótolom a lemaradást.

A random módon kóstolt borok mellett itt egy teljes Kikelet retrospektív 2011-es és 2012-es száraz borokkal, egy DemiJohn kóstoló kínálatának a fele (Bencze, Fekete, Sanzon Tokaj, Gallay, Sándor Zsolt Pincészete, sajnos csak ennyire jutott időm), egy Junibor kóstoló (Árvay, DemeterVin, Gere, Hernyák, Pendits, Pfneiszl, Somlói Vándor, Weninger) és egy ETAP "4 borász" est termése (2HA, Benedek, Centurio, Kreinbacher). Vigyázat, maraton!

A tavalyi Furmint Február után felfokozott érdeklődéssel várt(am/uk), hogy a favorit borászaink teljes sorát szemügyre vehessük. Furmintfan szervezésében ezúttal nemcsak hogy a teljes ‘15-ös száraz szortimenthez volt szerencsénk, egy teljes portfólió áttekintést kaptunk pezsgőstől, édesborostól. Stephaniék szerint az utóbbi néhány évjárat legjobbjához volt szerencsénk, szerencsére ezt az ígéretet jó néhány bor be is váltotta. Kellemes kis felvezetés volt a (már januárban beindult) Furmint Február rendezvénysorozatra.

Néhány Tokaj-kedvelő ismerőssel régóta tervezgetünk már egy nagy 2009-es száraz tokajis kóstolót, mert többen is őrizget(t)ünk néhány palackot ebből az évjáratból, a megfelelő alkalomra várva. Ahogy az ilyen esetekben gyakran előfordul, a szavakat nem követték tettek, így a 2009-es palackjaim csak vártak, vártak. Hétvégére nagyobb társaságot hívtam vendégségbe, pont kapóra jött a dolog és úgy döntöttem, hogy legfőbb ideje ránézni ezekre a 7 éves borokra, majd ha már lúd, legyen kövér alapon, hozzájuk csaptam a jóval kisebb 2010-es tokaji kollekciót is.

A Bortársaság kínálatában évek óta különleges szerepet játszik Tokaj, a választék folyamatosan bővül, és egy ideje az egyes évjáratok ismertetésére is nagy hangsúlyt fektetnek. A 2012-es évjárat óta külön kiadvány készül a cégnél a tokaji borokról, amelyek bemutatására speciális kóstolókat is szerveznek, ahol maguk a borászok töltögetik a vendégeknek az aktuális évjáratból származó boraikat. A 2012-es évjárattal indult tehát a kezdeményezés, a sokak által kiemelkedőnek titulált 2013 folytatta a sort, a 2014-es borokról kiadvány ugyan készült, de a borbemutatók elmaradtak, 2015-ből viszont ismét bőven van mivel büszkélkedni. Idén ráadásul több új pincészet - Budaházy-Fekete Kúria, Kaláka Pince, Montium, TR Művek - is bekerült a választékba, ők is bemutatkozhattak a kóstolókon.

A szeszbulvárban tipikusan forradalmi jelzőkkel illetett piac- és értékrend-átrendeződés sokféle behatás mellett a borok és a sörök vonatkozásában egyaránt kitermelt tucatszámnyi tömegrendezvényt. A koreográfia egyetlen kaptafája, hogy valamilyen aktuálisnak gondolt téma köré összetrombitálnak soktucatnyi termelőt és és még annál is több fogyasztót, hogy valamiféle fixre szabott belépő mellett jól megitassák őket, hogy mindezek után fogyasztási habitustól függően több-kevesebb emlékkel mindenki hazamenjen elégedetten. Ahogy terjedt a szeszfesztivál divatszerűsége, engem annál kevésbé kezdtek érdekelni az ilyesfajta sétáltatós kóstolók. Tömött, fülledt termekben ugyanis nemhogy kóstolni, de inni és beszélgetni sem számít kisebb kihívásnak, mint kerekesszékkel felszállni egy kettőnyolcvanas Ikarusra. Mindez csak azért lényeges, mert szerencsére vannak még szabályerősítő kivételek, és az ideivel együtt összesen háromszor összeboronált Hárslevelűk Éjszakája pontosan ilyen üdítő színfont a túltelített fesztiválpiacon.

A Furmint Február mintájára, de jóval kisebb méretekben megálmodott, május végi Hárslevelűk Éjszakája előtt a főszervező Kézdy Dániellel idén is összetrombitáltunk néhány ismerős bloggert, újságírót és egy szép nagy hárslevelű sorral hangolódtunk az egy héttel későbbi rendezvényre. A tavalyihoz hasonlóan dűlős tokaji borokat szondáztunk vakkóstoló formájában, de ezúttal badacsonyi, mátrai, somlói, villányi és felvidéki borokkal bővítettük a sort.

A magyar bornagyker piacon nem sok átrendeződés van, hiszen évek óta jól-rosszul beállt a maga egyensúlytalanságaival. Van az a pár nagy, aki egyeduralma mellett kevés levegőt hagy a kicsiknek, a kicsik panaszkodnak, a nagyok lapítanak. Most annyi változás történt, hogy a Szentesi József és Katalin által fémjelzett Kézműves Borok Háza, valamint a kézműves sörökkel kereskedő, közel egy évtizedig a Bortársaság kötelékében dolgozó Farkas Krisztián, valamint a Trevinit jegyző Takács Alex Artizan (Italfront Kft.) néven egyesültek. Ennek köszönhetően egyrészt erősen bővült a Kézműves Borok Háza bemutatókról megismert portfólió, másrészt értékesítési erő is igyekszik felpörgetni az üzletet. A fókusz elsősorban az éttermeken marad, de tervben van egy belvárosi egység nyitása is. De ez még a jövő zenéje. A régi-új kereskedés április 4-én mutatkozott be a nagyközönségnek.

Sokféle vélemény kering a száraz tokaji (vagy akár somlói) furmint (és a furmint farvízén a hárslevelű) érlelhetőségéről. A borászok általában jól érlelhető fajtának gondolják a furmintot, nem ritkán évtizedes potenciált is emlegetve, ugyanakkor gyakran hozzátéve, hogy a modern kori tokaji száraz furmint eddigi rövid története miatt viszonylag kevés tapasztalat áll még rendelkezésre. Sok tényező szerepet játszik ebben a dologban, a mérleg mindkét serpenyőjét tekintve. Csak hogy a fajta jellemző tulajdonságainál maradjunk, előnyként például a furmint jellemzően jó savait (bár erre azért a meleg évjáratok rá tudnak cáfolni), míg hátrányként az oxidációra hajlamosságát szokás emlegetni.
Szintén érdekes kérdés, mennyire kell, vagy érdemes egy furmintot érlelni, megéri-e a komolyabb élményfaktorban reménykedve évekig tartogatni egy palackot, vagy jobb biztosra menni, és fiatalon meginni. Az évjárattól kezdve a borkészítési technológiáig ez is számos tényező függvénye, így egy univerzális megoldókulcs erre a kérdésre aligha létezik. A legtöbb száraz bor fiatalon került a forgalomba, de egy-két borász kifejezetten szereti néhány évig palackban érlelni a borait, mielőtt azok a eljutnak fogyasztóhoz.
Szigorúan magánvélemény, de egyre inkább úgy gondolom, a száraz furmint/hárslevelű (potenciális) hosszú érlelhetősége nekem most többnyire csak egy beváltatlan bónusz lehetősége. Ha úgy tetszik: ígéret, de nem bizonyosság. A világ nagy fehér borai, a tokaji száraz furmint nemzetközi kontextusában leggyakrabban emlegetett burgundi chardonnay-k, német/osztrák rieslingek, a Loire-völgyben készített chenin blanc-ok mind-mind hosszú életű borok, így ha ezekkel akar versenyezni a furmint, a komoly érlelési potenciál valóban lényeges (főleg úgy, hogy az árak már közelítenek, sőt). Egy legalább 5000 forintos dűlős tokajival kapcsolatban már alapelvárás, hogy ne hulljon szét 2-3 év alatt, de úgy vélem, a nemzetközi piacra szánt száraz tokaji stílusának csiszolgatásában a stabilan évtizedekben mérhető érlelési potenciál egyelőre másodlagos kérdés a jól ihatóság, elegancia, egyensúly mögött. Egy szép érett bornak ugyan nagy lehet a presztízse, de miért is tartogatná a legtöbb fogyasztó a palackjait hosszú évekig, ha 2-3 évesen még telis-tele van friss ízekkel és csilingelő savakkal, a további érlelés pedig már kockázatokat rejt magában.

Érlelés/érlelhetőség kérdésében igazságot tenni nem akarok (persze ha akarnék, sem tudnék), láttam már példát majd' 10 évesen is remek formában, sőt akár ereje teljében lévő furmintra éppen úgy, ahogy 3 évesen oxidált és ellaposodott dűlős „csodára”, úgyhogy inkább csak "hangosan" gondolkodom. Jól ihatóság, elegancia, egyensúly tekintetében már van sok - és egyre több - szép példa Tokajból, 8-10 év után is szépen muzsikáló száraz borokat tekintve viszont egyelőre a kevés tapasztalat alapján is vegyes képet alkothatunk. A tapasztalatok gyűjtése azonban mindig érdekes élmény, úgyhogy ennek fényében össze is gereblyéztünk néhány érettebb száraz tokajit, hogy megnézzük, hol tartanak most.
Táncoló Medve is ott volt a kóstolón, az ő jegyzeteit is olvashatjátok.

Pontosan december idusán, a Wineporn szervezésében egy irdatlan nagy magyar pezsgőkóstolóhoz volt szerencsém. Szokolai Máté (főkolompos) előzetes jelzése szerint vagy húsz palackos erjesztésű hazai pezsgőre lehet majd rápróbálni, amely kiváló alkalom a magyar pezsgőkészítés state-of-the-art állapotának felméréshez. Mivel decemberben pont a pezsgőkről szokás írni, számomra kihagyhatatlannak ígérkezett a lehetőség. Végül, a szervezők komoly megrökönyödésére 39db (!) különböző tételt sikerült összegereblyézni, amely jól jelzi: a magyar pezsgőpiac forrong, a termelők egyre bátrabban próbálkoznak kielégíteni a vagy évszázada háttérbe szoruló, palackos erjesztésű termékek iránti keresletet.

Az idei Mindszenthavi Mulatság egyik legnagyobb várakozás elé tekintő programja a Tokaji Bormívelők Társaságának kóstolója volt. Nem csoda, hiszen a 2006-ban alapított, majd egy ideje tetszhalott állapotban leledző egyesület hosszú idők óta először szervezett közös kóstolót. A társaság annak idején a tokaji dűlőklasszifikáció felelevenítése, valamint a szőlőtermesztésre és a borkészítésre vonatkozó közös előírások elfogadása mentén alakult meg, ám az elmúlt években nem hallatott magáról. A jelenlegi tagok most azonban igyekeznek újra életet lehelni a "TBT"-be, és ennek jegyében közös bemutatót szerveztek a Tokaj Nobilis kóstolótermébe, amely teljesen meg is telt az erre tervezett két(-három) órára. Kilenc borászat jelent meg a szombat délutáni kóstolón, mindenki 2-2 dűlős bort hozott magával.
Ezen a délutánon egyúttal az új Riedel Furmint poharat is letesztelhette a közönség. Azt talán kevesen tudják, hogy a tokaj.hu tulajdonosai álmodták meg ezt a poharat, majd az ötlettől a finanszírozáson keresztül a tesztelésig pénzt, paripát nem kímélve, a Riedel segítségével el is jutottak a megvalósításig. Az én szerény tapasztalataim alapján édes borok kóstolásához talán kevésbé alkalmas, de a száraz boroknál kétségtelenül bevált az új pohár, bár a saccra kb. 4 decis űrtartalmú pohárban a kisebb kóstolóadagok eléggé el tudnak veszni. Igazán persze úgy lehetett volna próbára tenni a csodafegyvert, ha több bort egymás mellett többféle pohárból is megkóstolok, de erre most nem volt lehetőség. 18 válogatott bor megkóstolására viszont igen. 

Quo vadis, Budavári Borfesztivál?
Miközben Budapesten lassan minden hétvégére jut legalább egy boros rendezvény, a kisebb borfesztiválok, illetve nagyszabású tematikus kóstolók (mitiszol, Borjour Magnum, Furmint Február, Kékfrankos Most! és még sorolhatnám)  rendre nagy létszámú közönséget mozgatnak meg, a főváros legnagyobb boros rendezvénye körül sorakoznak a kérdőjelek. A 2014-es özönvíz alaposan elmosta a fesztivált, a látogatók csak lézengtek, a borászok, illetve képviselőik többnyire ráértek egymás borait kóstolgatni, szakmai eszmecserékbe merülni, az esőt átkozni, mind a szőlőben, mind a fesztiválon okozott veszteségek miatt. A tavalyi rendezvény után megjelent hivatalos sajtóközlemény is nehézségekről szólt, de valószínűleg mégis mindenki meglepődött volna, ha idén elmarad a rendezvény. Az ezévi fesztivált ugyan csak felerészben sújtotta a szeptember második hétvégéjére Budapestre lassan menetrendszerűen megérkező égi áldás, így a tavalyinál biztosan nagyobb volt a látogatottság és jobb volt a hangulat.
Nekem valahogy mégis volt egy kis hiányérzetem. Talán a tavalyi vízözön miatt, talán más okból (is), de mintha egyre kevesebb kiállító lenne jelen a fesztiválon. Az eddig minden évben külön korzót kapó Villányt például beköltöztették az Oroszlános Udvarba, helyüket néhány szellősen elszórt meleg ételes bódé foglalta el, ez néhány éve elképzelhetetlennek tűnt. Gyorsan feltűnt, hogy néhány nagy név is kihagyta idén a Borfesztivált, csak néhány a korábban rendszeresen megjelenő, de idén távol maradó nevek közül: Bolyki, Gál Lajos, Gál Tibor, Heimann, Légli Ottó, N.A.G., Oremus, Sebestyén Csaba, Vylyan. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy az idei hiányzók visszatérnek-e, vagy erősödik a jelenlegi tendencia.
Térjünk rá a pozitívumokra. Természetesen a kínálat még így is akkora, hogy azok is találnak bőven kóstolni való borokat, akik esetleg minden nap kilátogatnak a fesztiválra. Az elmaradó nagy nevekért cserébe egyre több kereskedő és borbár érkezett saját standdal, ami azzal az előnnyel jár, hogy egy bódénál akár több pincészet boraival ismerkedhet a nagyérdemű. Állítólag a gasztrós szekció is évről évre fejlődik, de erről megfelelő mennyiségű empirikus élmény alapján nem tudnék nyilatkozni.

Tokaj-fixációmat természetesen most sem tudtam levetkőzni, de igyekeztem más borvidék boraiból is csipegetni a három délután-este folyamán, amit a Várban töltöttem. Összességében véve sok jó bort kóstoltam, bár olyan újdonság, ami két vállra fektetett volna, elvétve akadt, ez persze mérsékelt kísérletezési kedvemnek is betudható.

Ezúttal egy kicsit csalok, a sorozat következő részeiben ugyanis nem hétvégi látogatásokról számolok be, hanem a július kellős közepén nettó két nap alatt - szerda délutántól péntek délutánig - rendezett ámokfutás tapasztalatait osztanám meg az érdeklődőkkel. Ámokfutás volt, mert szinte megállás nélkül kóstoltunk, dűlőt jártunk, vagy úton voltunk egyik pincéből a másikba. Néha azért aludtunk is, bár nem sokat. A rendelkezésre álló rövid idő alatt kereken 10 pincészet boraiból kóstoltunk, volt ebben egy boros villámbemutató, néhány tételes szemezgetés, teljes vertikális sor és több évjáratot átölelő kóstoló egyaránt. Megpróbáltam valamiféle rendszert vinni a sűrű program dokumentálásába, nem teljesen időrendben haladunk, de remélem, hogy követhető lesz.

(Teleki, Tokaj)

Bár szinte az összes borász a furmintot tartja annak a fajtának Tokaj-Hegyalján, amely a száraz borok között nemzetközi hírnevet szerezhet a borvidéknek, én máig nem egészen értem, hogy a hárslevelű miért van ennyire egyértelműen másodhegedűs szerepre kárhoztatva (természetesen túl azon a ma már borvidéki adottságnak tekinthető apróságon, hogy kb. fele akkora területen termesztik). A hárslevelűt ugyan többnyire a furmint kistestvéreként kezelik, mégis sok borásztól lehetett már hallani, hogy ideális évjáratban képes felnőni a furmint mellé. Szerény tapasztalataim szerint a hárs saját - a furmintnál könnyebben beazonosítható - fajtajegyeit megőrizve képes a termőhely egyediségének közvetítésére, azaz Hegyalján akár ugyanattól a pincészettől, azonos évjáratból, két különböző termőhelyről szüretelt hárslevelű optimális esetben a fajtajelleg hordozása mellett is képes két meglehetősen eltérő, egyedi bort adni. Egy szó, mint száz, a mai napig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy szelídebb, könnyebben megközelíthető és felismerhető karaktere miatt a hárslevelű, de leginkább a - két fajta erényeit egyesítő - furmint-hárslevelű házasítás éppen akkora eséllyel nyithatna utat a nemzetközi hírnév felé, mint a furmint.

Néhány év alatt összegyűlt nálam egy tekintélyesebb tokaji hárslevelű-gyűjtemény a 2011-es évjáratból, és ha már így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne egymás mellett megnézni a borokat. Vártam, kerestem a megfelelő alkalmat, és - az ötlet egyébként némileg más formában Szilágyi Lászlótól származik - éppen kapóra jött, hogy közeledik a fajtát középpontba állító budapesti rendezvény, a 2. HÉJ, amely valami aktualitást is adhat a dolognak. Végül a Furmint Február és a Hárslevelűk Éjszakája szellemi atyja, Kézdy Dániel hathatós segítségével sikerült megfelelő kereteket teremteni a kóstolónak.

Az Olaszrizling Október, a Kékfrankos Most!, a Bordeaux Blend és a Magyar Borok Bálja mögött álló Winelovers új rendezvénnyel bővítette a nagyszabású kóstolók palettáját, a március végén debütáló Tokaj Grand-dal. Azon kívül, hogy természetesen a legnevesebb hegyaljai termelők néhány kivételtől eltekintve kiállítóként megjelentek a rendezvényen, a különtermekben mesterkurzusok színesítették az eseményt. A Corinthia Grand Hotel Royal, mint helyszín, a VinCÉ-n már bizonyított és ismét helyt állt, a szervezés és a lebonyolítás profi volt. A Tokaj Grand különösen nagy gondot fordított arra, hogy a borvidéket és annak meghatározó rendezvényeit is megismertesse a nagyközönséggel, így ezeket - Tokaji Tavasz, Bor, mámor, Bénye, Tokaji Ősz és Mindszenthavi Mulatság - az események főszervezői külön-külön mesterkurzusok keretében mutatták be a vendégeknek.
Mielőtt szétváltak útjaink, akovval a Tokaji Tavasz - Nagy Tokaji Borárverés sajtótájékoztatóján és a Bor, mámor, Bénye beharangozó kóstolóján hangolódtunk rá a tokaji borokra. 

Az évek során több 2011-es, ún. tokaji "birtokfurmint" gyűlt össze nálam (a kezdeti "véletlen" felhalmozódás után később már szándékosan), és ha már egyszer így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne őket valamikor együtt megkóstolni. Ez az alkalom végül meglehetősen spontán érkezett el idén március közepe táján, így a 2011-es szüret után jó három és fél évvel repült ki a dugó (csavarzár) a palackokból. Így egy füst alatt a tokaji termékpiramis alsó szegmensét is sikerült megszondázni, és a fajta érésével kapcsolatban is elsőkézből szereztem újabb tapasztalatokat.
Természetesen nem ezek a borok képezik a tokaji termékpiramis csúcsát, három és fél év pedig nem számít feltétlenül hosszú időnek érlelés szempontjából, ráadásul éppen ezek a tételek nem is annyira hosszú érlelésre készültek. Mindazonáltal érdekes volt megnézni, mit tudnak az "alapborok" ennyi idő távlatából.

A Bortársaság 2012 decemberében indította el a Tokaji Évjáratkörképet, amelynek keretében két kóstoló alkalmával 9 borász mutatta be 2011-es évjáratú borait és egy külön kiadvány is megjelent a borászokról és boraikról. 2014 elején a 2012-es évjárat mutatkozott be, így a mostani harmadik körkép már egy sorozat részenék tekinthető. A 2014-es évjárat nehézségeinek ismeretében kicsit félek, hogy a sorozat ezután megszakad, de egyelőre a 2013-as borokon a sor.
Az eddigi évekhez hasonlóan a borászok két csoportra osztva, két különböző időpontban mutatták be a borokat. Új pincészet is feltűnt a kínálatban, így tízre bővült a körképben szereplő borászatok száma. 2013 az évjárati hatástól eltekintve is fordulatot jelentett több pincészetnél: technológiai újítások, stílusváltás, új területek, különleges tételek...

A Hajnóczy utcában üzemelő Galéria12 nyáron már tartott egy Kikelet-kóstolót, amelyet egyéb elfoglaltság miatt sajnos ki kellett hagynom. A borbárként, kávézóként és galériaként egyszerre működő hely üzemeltetői szerencsére úgy gondolták, októberben megismétlik a kóstolót azok kedvéért, akik nyáron lecsúsztak róla. Berecz Stéphanie háza táján zajlik az élet idén (is). Tavasszal az idestova 20 éve Tokajban dolgozó francia borász nyerte el a Borászok Borásza díjat. A tarcali pince mellett jelenleg iroda, vinotéka és kóstolóterem épül. Közben persze a szőlőben és a pincében sem állhat meg a munka, de ha ez nem lenne elég, Stéphanie besegít a Royal Tokajinál is tanácsadóként.

A kóstolón előkerültek száraz borok 2011-ből és 2012-ből egyaránt, valamint volt a kóstolósorban egy igazi érdekesség is.

A tarcali Basilicus Borkultúra Központ és a tállyai Oroszlános Borvendéglő és Borhotel jóvoltából igen eseménydús hétvégi programon vehettem részt június közepén Tarcalon és Tállyán. Hiába készülnek egyre nagyobb számban az ígéretes borok, Tokaj-Hegyalja számos helysége még csak mostanában kezd ébredezni Csipkerózsika-álmából. Mád a befektetőknek és a Mádi Kör összefogásának köszönhetően minden bizonnyal a borvidék legdinamikusabban fejlődő települése. A Mádi Kör borászai saját aszú-szabályzatot hoztak létre, közös rendezvényeket szerveznek, a mádi szálláshelyek és éttermek pedig épdamutatóan együttműködnek velük. Ehhez képest  a többi hegyaljai helység alaposan le van maradva: a mádihoz hasonló település-szintű összefogás máshol még csak gyerekcipőben jár, vagy éppen el sem kezdődött (bár Erdőbényét a Bor, mámor... Bénye kapcsán mindenképpen ki kell emelni pozitív példaként).

Tarcalon és Tállyán azonban megmozdult valami: összeállt egy-egy lelkes csapat, amely azon dolgozik, hogy a település borászai, szálláshelyei, éttermei, vagy éppen kulturális műhelyei szorosan együttműködve komplex élményt nyújtsanak az idelátogatóknak. A másik, távlati cél – amit az együttműködés ideális esetben magával is hoz – a közösségépítés, az itt élő emberek összekovácsolása, összetartozásának megerősítése. A két csapat a hasonló céloknak köszönhetően egymásban is szövetségesre talált, és a jövőben igyekeznek szorosabb kapcsolatokat kiépíteni egymással.

Az Oroszlános és a Basilicus stábja most egy turisztikai, gasztronómiai, valamint boros újságírókból és bloggerekből álló csoportnak adott egy kis ízelítőt abból, mit kínál a két község az idelátogató vendégeknek.

Egy ideje az a hír járja, hogy a ’11-es Kikelet-borok váratlan zuhanórepüléssel kerültek leszállópályára. Ha memoárt éppen még nem is időszerű írni róluk, de a birtokhárs és egy dűlős furmint elmúlt félévben nyújtott teljesítménye alapján állítólag célszerű őket minél hamarabb átszűrni magunkon, a feltámadás ugyanis (fél)hivatalosan elmarad, minden palackban töltött nap újabb szöget ver a régi bálványok koporsójába. Egy alig hároméves birtokbor vénülésére még csak-csak találni racionális magyarázatot, hiszen ezek a borok nem hosszú pinceérlelésre készülnek, de a dűlősök idő előtti kopaszodása számomra megkérdőjelezi a löszre alapozott nagybor-tervek létjogosultságát, már amennyiben a nagyság kötelező vonzata a hosszú távú érlelhetőség.