Kedves barátaimnak köszönhetően július közepe tájékán váratlan meglepetésként egy egész sorra való Heimann bort kóstolhattam meg. Azon a héten a csúcshőmérséklet inkább 25 Celsius fok környékén tetőzött, Budapest belvárosa sem vált hőcsapdává, mint az utóbbi nyarakon egyre gyakrabban. Szóval azokban a napokban egyáltalán nem tűnt ördögtől való dolognak egy belvárosi ház gangjára kitelepedve megkóstolni jó társaságban kilenc vörösbort, különösen úgy, hogy utóbbiak is nagyon szépen teljesítettek. A sor kb. felét kadarkák és kékfrankosok tették ki, de természetesen a Barbár és kistestvére, a Barbarossa sem maradhattak ki.

Beszélgetés mellett igyekeztem valamennyit jegyzetelni is, ennyire futotta. Néhány tételt egyébként is kóstoltam már korábban, akár a közelmúltban, akár régebben.

A Time Out Market Budapest júliusi kóstolóján meglehetősen kedvező összegért lehetett végigkóstolni az új, várhatóan őszre aktualizált poharas borlapot. A koncepció szerint a legfontosabb hazai és nemzetközi szőlőfajták (vagy jellemző házasítások), borvidékek bemutatása a cél, kedvező áru tételekkel. Többnyire friss évjáratokról van szó, de 1-2 bornál szándékosan a korábbi, kifutó készlet utolsó kontingensét foglalták le. A pezsgő és az édes szamorodni esetében - mint a ház pezsgője és édes bora - a palackra a Time Out Market saját címkéje került fel.

Nem állítom, hogy minden esetben értettem, miért az adott tételre esett a választás, de nem is látok a kulisszák mögé. Tizenhárom, azaz pontosabban tizennégy bor szerepelt a sorban, mert az egyikből két évjáratot is kóstoltunk.

A június beköszöntével bedurranó rosé-szenzonra hangolódva még a hónap elején tartottunk egy nyárköszöntő kóstolót Kézdy Daninál a Kálvária Pince teraszán. A tematikát tágan értelmezett "rózsaszín borok" kóstolójaként határoztunk meg, ebbe rosé-n túl belefértek a sillerek, a fehér szőlőből hosszabb héjon áztatással pirkadtabb színt elnyerő tételek, de akár könnyed, világos vörösborok is. A társaságot ismerve nem volt kétségem, hogy lesznek izgalmas borok a sorban, én is próbáltam meglepő tételt választani.

A tudosítások szerint az aktuális fogyasztói trendek manapság a könnyedebb, gyümölcsösre hangolt, alacsonyabb tannin- és alkoholtartalmú boroknak kedveznek, a testes, tanninos, magas alkoholtartalmú vörösek a háttérbe szorulnak. Bár a inkább a fehérek, rosé-k és pezsgők felé tolódik a fogyasztás, azért a vörösborokra is szükség van, a fenti preferenciák szerint papíron ennek a kadarka is nyertese lehet. A kadarka viszont híresen-hírhedten érzékeny szőlőfajta, kevés is készül belőle, nem könnyű belőle kihozni a legjobbat (engem is sok csalódás ért), úgyhogy valószínűleg inkább megmarad rétegműfajnak. Kadarka kóstolókról ritkán lehet olvasni, a Borrajongón sem túl gyakran szerepelt ilyen téma, most kadarkázunk, Mini szekszárdi kadarka keresztmetszet következik, 2024-es borokkal.

2020 tavaszán vált külön a Heimann Családi Birtok portfóliójától ifj. Heimann Zoltán borcsaládja, a Heimann & Fiai, amely elsősorban a fiatal borász kékfrankosait és kadarkáit öltelte fel. Most, hat évvel később újabb váltás következik, de ezúttal az egységesítés szellemében. A Heimann borok ismét egy név alatt jelennek meg, új, letisztult címkével, már csak a Barbár és a Barbarossa (esetleg majd a többi válogatás tétel?) külseje maradt a régi. A palackokon továbbra is megjelenik a „by Kadarka Man” jelzés, amely ifj. Heimann Zoltán szemléletét és kézjegyét hordozza.
Az új ruhát viselő borok közül én most a Bátor névre keresztelt tételt kóstoltam, amely egy bikavért takar. A cél egy élénk, gyümölcsös, jó egyensúlyú és "hosszúnyeletű" bor palackba zárása volt, szerintem sikerült.

Ha a Szekszárdi borvidék legfontosabb borászatait vesszük számba, nem lehet kihagyni a Sebestyén Pincét. Sebestyén Csaba és Csilla borászata legelőször talán bordeaux-i fajtákból készített házasításaival hívta fel magára a figyelmet, de azóta a nevükhöz fűződik több elegáns, dűlőszelektált bikavér, és a talán a legkifinomultabb stílusú magyar rosé is. Legújabb dobásuk egy házasítás a híres Görögszó dűlőből, Szekszárd két legfontosabb szőlőfajtájából, kékfrankosból és kadarkából.

2015 tavaszától 7 évig működött a XII. kerületben a KisBécs, akkor még direkt osztrák borokra specializált borbárként, egyben reggelizőként és kávézóként. A csapat 2019-ben nyitott egy nagyobb egységet a Madách téren, Fiáker néven, ahol már az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiból válogatott borokkal és meleg ételekkel is várták a vendégeket. A Fiáker utódja, a Color Bar a borok mellett a szélesebb italválasztékkal, koktélokkal szélesebb közönséget kíván megszólítani, de Közép-Európa borait továbbra sem engedték el. Pár hete jártam a Color Barban, ahol kaptam egy kis betekintést az aktuális választékba.
 

A 2010-es években rendszeresen megrendezték Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a két borvidék top termelői mutatták be boraikat a szakértőknek és a nagyérdeműnek. Az eseményről többször mi is tudósítottunk, utoljára éppen 10 évvel ezelőtt. A kezdeményezés mintha elhalt volna a 2020-as évekre (vagy csak hozzám nem jutott el a híre), pedig az utóbbi időben az egri és szekszárdi borok - köztük a bikavérek - is egyre másra gyűjtik be a nemzetközi elismeréseket (a mai bort James Suckling csapata 94 pontra értékelte). Talán csak nekem furcsa, hogy éppen most nem kapnak a lehetőségen a borászok, hogy megmutassák ezeket a borokat egy tematikus kóstoló keretében. Ez csak onnan jutott eszembe, hogy a minap kóstoltam a 2021-es Takler Örökség Bikavért és szerintem szép példája annak, hogy mennyit lehetett csiszolni a borok stílusán az elmúlt években.

A borpárbajos sorozat a már hétfőn beharangozott két szekszárdi kadarkával folytatódik. Igyekeztem megbízható termelőktől árban "középkategóriás" kadarkákat válogatni, meg is kaptam az általam megszokott kadarka fajtajelleget mindkét bortól.
Az Eszterbauer Borászatnál több "szinten" készül kadarkából a bor, a Nagyapám a Sógor és a dűlőszelektált 112 Éves Kadarka között helyezkedik el. Takleréknél egy Kadarka készül, de az nem a belépő árkategóriás borok közé tehető árban, hanem a Szekszárd legfontosabb borfajtáit - kadarka, kékfrankos, bikavér - bemutató Örökség szériában.

A 2021-es évjáratból készült el először ifj. Márkvárt János Sauli Kadarkája, ami árában és minőségében új szintet célzott meg a hazai kadarka kínálatban. Az aktuális 2023-as évjárat már egyenesen a szekszárdi és villányi zászlóshajó vörösborok árát súrolja, ami fajtatiszta kadarkák esetében eléggé extrém. A 2021-es kimaradt az életelemből, a 2022-es évjáratot a Gourmet Fesztiválon futólag kóstoltam (nem volt időm elmélyülni, de akkor nem hagyott bennem mély nyomot), a 2023-asból a kezdeti bevezető áron vettem egy palackot. Még így is szívtam a fogam az ár láttán, de győzött a kíváncsiság, egy hűvösebb hétvégén pedig a kóstolás ideje is eljött.

A kadarka a Szekszárdi borvidék identitásának fontos része, az itteni bikavérek kötelező alkotóeleme és jóformán minden borászat szortimentjének sarkallatos pontja. Faramuci helyzet, hogy ennek ellenére a borvidék 2100 hektárjából mindösszesen 100 hektáron terem kadarka. Nem volt ez mindig így, a 19. században a legelterjedtebb szőlőfajta volt Magyarországon, nem csak Szekszárdon, hanem szinte minden borvidéken foglalkoztak vele, de a 20. század második felében töredékére lecsökkentek a kadarka által elfoglalt területek.
A Szekszárdi borvidéken ifj. Márkvárt János az egyik legelkötelezettebb termelő, ahogy a honlapján írja, az ereiben 50% kadarka folyik. A családi birtok 5 hektárnyi területének felén kadarka terem, egyes parcellákon közel 100 éves gyalogtőkéket is művel a borász. A pincében két kadarka kerül palackba: a kizárólag öreg tőkék alapanyagából készülő, hordóban, viszonylag hosszabb ideig érlelt Sauli, és a fiatalabb és idősebb tőkék termését egyesítő "sima" Kadarka. Én utóbbiból bontottam egy palackkal.

Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.

Az elmúlt napokban került forgalomba a St. Andrea Merengő aktuális, 2019-es évjárata, méghozzá a hosszú évek alatt megszokott dizájn helyett új címkével. A megújult külső nem csupán a Merengőt, hanem az egész St. Andrea szortimentet érinti, minden bor új "ruhát" kap. Az új Merengő megjelenése és az arculatváltás apropójából a pincészet és a Bortársaság közös sajtótájékoztatót rendezett, ahol többek között a Merengőt is megkóstoltuk. A Bortársaság Kossuth tér melletti boltjának emeletén Lőrincz György, ifj. Lőrincz György és az arculatot megtervező Ipacs Géza mutatta be a borokat és az új címkecsaládot.

A tavalyi év borsikerei közül az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó a szekszárdi boroké volt, amikor is a világhírű borszakértő James Suckling stábjának egyik oszlopos tagja, Stuart Pigott 2022 tavaszán Szekszárdon járt és számos bort megkóstolt, több tételt 90 pont feletti értékeléssel jutalmazva. A sikertörténet generálta érdeklődést meglovagolva a Borjour stábja júniusban Budapesten szervezett egy kóstolót a legmagasabbra értékelt borok részvételével. Az eseményről egy külföldi út miatt ugyan lemaradtam, és eddig csak kevés bort kóstoltam a sorból, és talán néhányat még lesz lehetőségem megkóstolni, ahogy most a Sebestyén Pince Mozaik Bikavérjét is, amely 93 pontot kapott Stuart Pigott-tól, és a borszakértő egyenesen a bikavér kitörési lehetőségeként említi ezt a stílust.

Sebestyén Csaba és Sebestyén Csilla kezei közül már korábban is kerültek ki dűlőszelektált borok, de 2019-ben szintet léptek, amikor egy dűlős bikavér válogatással is jelentkeztek, a Görögszó, az Iván-völgy és a Porkoláb-völgy termését palackozták le külön-külön. A dűlőszelektált tételek mellett készült egy alap bikavér is, Mozaik néven, amely a pincészet birtokborának szerepét hivatott betölteni, egyben megtestesíti a Sebestyén Pince borvidékről és bikavérről vallott filozófiáját. A Mozaik Bikavér ugyanúgy egyesíti a hazai és nemzetközi fajták, valamit az egyes dűlők erejét, ahogy felerősíti egymást Csaba borászati tudása és Csilla nemzetközi borakadémikusi és sommelier tapasztalata. A megújult koncepció mellett új dizájnt is kaptak a borok és a Mozaik Bikavér csavarzárral került lepalackozásra.

Tar Ferenc a Carpe Diem működése alatt a külföldi szortimentből rendezett kóstolók mellett több alkalommal meghívott magyar borászokat is a borbárba, akik az aktuális boraik mellett gyakran régi, már nem elérhető tételekkel is kényeztették a közönséget. A kóstolók azóta átkerültek az N28-ba, de a tervek szerint a hagyomány megmarad: magyar borászokkal közösen is lesznek FineWines borestek. Az első ilyen alkalommal Szentesi József volt a díszvendég, bár tulajdonképpen hazai pályán mutatkozott be, hiszen az N28 részben éppen az ő nevéhez fűződik.

Szentesi Józsefről, küldetéséről, a pincéről és a régi magyar fajtákról többször írtunk már a blogon, most csak az este kóstolt borokról fogok írni, már csak terjedelmi okokból is. Nem kevesebb, mint 15 Szentesi tétel került ugyanis elénk az este folyamán, valószínűleg ez volt a leghosszabban elnyúló kóstoló az N28-as kóstolók sorában. Többségében az éppen forgalomban kapható vagy mostanában forgalomba kerülő tételek adták a terjedelmes sor gerincét, de a két házigazdának köszönhetően néhány régi palack is előkerült a pincék mélyéről. A vörösborokra fókuszáltunk, a borász szerint az eredetileg kiválasztott 10 fehér és 10 kék szőlőfajta közül is az utóbbiak borai aratnak nagyobb sikert (időközben két fehér fajta, a fehér balafánt és a kolontár ki is esett a választékból).

Meghoztam a nyári borpárokat, az évszakhoz igazodva inkább könnyedebbre hangolt fehér- és vörösborokat hazai pályáról, Új-Zélandról, Dél-Amerikából és Ausztriából.

Folyamatosan kopó memóriám okán egészen tegnapig meg voltam győződve arról, hogy Vaskapu-bort eddig én még nem ittam. Az állítás helyességét igyekeztem gyorsan alátámasztani blogunk archívumának feltúrásával, amikor szembejött velem ez a 2003-as kadarka. Az akkori információk, valamint a mostani borásztörténet alapján az látszik, hogy bár ugyanarról a mohácsi birtokról beszélünk, de az évekkel ezelőtt kóstolt palack még nem Galán Géza kezei közül került ki.

A bejegyzésem tárgyát képező két vörös (birtok)házasítás viszont igen, és a sztorikat szükségesen szétválasztva, a korábbi élményeimhez még csak véletlenül sem viszonyítva ugrottam fejest a kóstolásba. Aki ismer, tudja, hogy nyitott vagyok a natúrboros kalandokra, és a helyzet az, hogy egy betegség miatti sokhetes kihagyás után most is pozitív benyomásokra tettem szert.

Az év utolsó hagyományos "Rejtőzködő borvidékek" epizódjának magyar vonatkozása is bőven lesz. A a fókuszba állított borvidék Románia területén található, de egykoron Magyarországhoz tartozott és újjászületését is egy magyar borásznak köszönheti. Valószínűleg akkor is sokan kitalálnák ennyiből, ha a címben nem szerepelne: Balla Géza borászatáról és a Ménesi borvidékről lesz szó.

Megszokhattuk már, hogy manapság mindennek van világnapja, köztük számos szőlőfajtának is. Hazai kezdeményezések is voltak ezen a téren, így lett világnapja az aszúnak, a furmintnak, mostantól pedig a kadarkának is, november 20-án, éppen holnap. Globális szintű kadarka locsolásra nem számíthatunk, hiszen Magyarországon alig 273 hektáron terem kadarka és az elmúlt évtizedek tendenciáit sem lehet kedvezőnek mondani, hiszen ez a terület 2008-ban még 600 ha volt. A nemzetközi érdeklődés ezzel szemben állítólag növekszik a fajta iránt, de aligha tévedek, ha azt írom, hogy az itthon palackba kerülő kadarka mennyiség túlnyomó része az országhatáron belül is fogy el.
Kilenc pincészet kezdeményezésének köszönhetően jött létre a Kadarka Nap és a hozzá kapcsolódó honlap. A résztvevők kétharmada a Szekszárdi borvidéken tevékenykedik - Eszterbauer Borászat, Heimann és Fiai, Lajvér Borbirtok, Németh János Pincészet, Sebestyén Pince, Tüske Pince -, hozzájuk csatlakozott Egerből a Hagymási Pincészet és a Tóth Ferenc Pincészet, valamint a Hajós-Bajai borvidékről a Koch Borászat.
A kampánynak célja egyrészt a fajta népszerűsítése a borkedvelők körében, másrészt egy online, kétnyelvű tudástár létrehozása, amely a jövőben is friss információkkal szolgálhat majd. A Kadarka Nap keretében az alapító pincészeteknél és több borbárban, kereskedésben is lesznek akciók, kóstolók, ezekről a honlapon célszerű tájékozódni. Jövő évtől a kezdeményezés mögött álló pincészetek és szakemberek tematikus rendezvényt is szeretnének szentelni a fajtának.
A héten én is kadarkáztam egy kicsit, a nappali nyugalmában bontottam három alapító borászattól egy-egy 2020-as szekszárdi kadarkát (a negyediknek berendelt Eszterbauer sajnos késett), ezeket kóstolgattam két napon át, és az a helyzet, hogy jól szórakoztam.

A fehér, buborékos és édes borok után, illetve a Jammertal Borbirtok mesterkurzus beszámolója előtt az idei Vince Gáláról szóló második írásban a vörösborokról lesz szó, kiegészítve a rosékkal és egy kis külföldi kitekintéssel.

A vörösboros mezőnyt kiegyensúlyozottabbnak éreztem, mint a fehérekét, de itt is ért egy-két meglepetés. Itt csak egy trió maradt ki: távozáskor jutott eszembe, hogy bizony a cabernet sauvignon-okat kihagytam. Cserébe lesz majd még szó néhány fehérborról, illetve buburékos tételről, hiszen az Auchan kínálatából is lehetett magyar és külföldi borokat kóstolni, illetve a Felix Kitchen & Bar is kapott egy külön standot, ahol Czinki Tamás Master Sommelier tolmácsolásában lehetett kóstolni az étterem komoly fine wine szelekciójából.

A kadarkával ápolt ambivalens viszonyom örök reménykedéssel és kísérletezéssel, sok csalódással és újra meg újra feltámadó lelkesedéssel írható körül. A lelkesedés legutóbbi kiváltó oka Sebestyén Csaba és Csilla egyszerűen Iván névre keresztelt 2020-as évjáratú kadarkája, ami biztosan az egyik legjobb, amit az utóbbi években ittam eddig a fajtából.
A kadarka hírhedten érzékeny fajta, nem könnyű vele bánni és nem is könnyű belőle igazán jó bort készíteni. A hazai példák között találunk túlérett vagy akár már töppedő bogyókból erjesztett szuperkoncentrált és alkoholos borszörnyeket és aluléretten leszedett szőlőből szűrt, zöldes aromákkal tarkított, vékonyka borokat is. Sebestyénék új kadarkája egészen egyedi módon egyesíti a tökéletesen beérett gyümölcs koncentrációját és ízvilágát a fajta boraitól elvárt könnyedséggel és eleganciával.

Idejét sem tudom már, mikor fogyasztottam utoljára Orsolya-kadarkát. A hosszúra nyúlt szünet nem a rossz tapasztalatokon alapul, inkább csak arról van szó, hogy a máshová helyzett fogyasztási fókuszom miatt se idő, se kapacitás nem jutott az egykor legendásan nagyratörő kadarkáiról híres pince aktuális próbálkozásaira.

Ez a bor viszont hosszú szünet után váratlanul erős visszatérés: céljait és stílusát tekintve nem izommal, hanem kifinomultsággal és részletgazdagsággal közelíti a nagyság fogalmát, miközben egyszerre tud hitelesen egri és kadarka is lenni.