Tavaly látogattam el először a Szent György-hegyi Matinéra és olyan jól éreztem magam, hogy idén már előre beírtam a naptárba a szeptember első szombatján tartott rendezvényt. Az időjárás jóval hektikusabban alakult, mint tavaly, délután kiadós záporok áztatták a hegyoldalt, majd késő délutánra ismét kisütött a nap. A közönségnek ez láthatóan nem szegte kedvét, szerintem többen ékeztek a Szent György-hegyre, mint tavaly. Ezúttal nem egyedül, hanem régi ismerősök, barátok társaságában jártam be a pincéket, még drbartával is összefutottam. Hat helyszín fért bele az időnkbe, régi ismerősök és - számomra - újabb nevek, hol több, hol kevesebb kóstolással.

Ahogy általában minden évben, idén is sikerült legalább egy pár órát borozni a Tagore sétányon a Balatonfüredi Borhetek alkalmából. Tavaly és tavalyelőtt úgy éreztem, hogy kevés "anyag" jött össze ahhoz, hogy egy külön írást szenteljek a jegyzeteknek, így azok az egyik magyar egyveleg posztban landoltak. Most kicsivel több bort sikerült megkóstolni, úgyhogy ismét külön csokorba gyűjtöttem az élményeket.

Ebben az évben 6 borászat 14 bora fért bele az időnkbe, fehérek, vörösek vegyesen. Nem a kóstolás szerint, hanem abc-sorrendben, pincészetenként csoportosítva következnek a jegyzetek.

Augusztus végén különleges kóstolóra érkeztem a budapesti Kőleves Vendéglőbe, ahol a Jackfall Bormanufaktúra ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Természetesen sok borral készültek a jeles alkalomra, gyakorlatilag a pincészet teljes történetét felölelve, friss tételektől a 25 éves borokig. Minden vendég kapott egy kis térképet, amelyen három állomás volt megjelölve. Az elsőn a pincészet aktuális portfólióját lehetett végigszemlézni, a másodikon korábbi évjáratok régóta őrizgetett palackjai kaptak helyet, a harmadikon egy kisfilmet játszottak le - amely egyben Jandrasics Gábornak is emléket állított - és két borpárlatot is meg lehetett kóstolni, végül a célban egy kis ajándék, egy palack bor vagy párlat várta a vendégeket. Késve érkeztem a kóstolóra, de így is kényelmesen végigjártam a három állomást, pedig nem fukarkodtak a kinyitott palackokkal.

Pár hete A Művelt Alkoholista hasábjain jelent meg alföldi merlot-tól egy nagy ívű és lelkes írás az Osváth Pincéről és boraikról, ami alaposan felcsigázta a már egyébként is meglévő érdeklődésemet. Osváth Istvánt még a Szent Donát előtt a Veritas borkereskedésből ismerem személyesen, boros rendezvényeken rendszeresen összefutunk és beszélgetünk, amennyire van lehetőség. Ehhez képest a boraival kapcsolatban alaposan le vagyok maradva, jó 5 éve kóstoltam utoljára Osváth bort, a 2020-as Kékfrankos Sillert, amire úgy emlékszem vissza, hogy rendben volt, de nem nyűgözött le. Még tavasszal vásároltam néhány Szent Donát bort Istvántól, és akkor egyúttal már a saját 2025-ös boraiból is vettem 1-1- palackkal. Azóta hónapok teltek el, de egy kellemesebb nyári napon végre két palackból kirepült a dugó.

Újra korábbi évjáratú kékfrankosokról írok, ezúttal két neves osztrák termelő kapcsán, akik nagyjából 25 éve alakítják a blaufränkisch történetét. Roland Velich és burgenlandi borászata, a Moric talán a legismertebb név nemzetközi viszonylatban. Velich révén elévülhetetlen érdemeket szerzett az osztrák kékfrankos felfuttattásában, bár legutóbb egy egészen furcsa ügy kapcsán szerepelt a borsajtóban. Dorli Muhr szülőföldjén, Carnuntum kevésbé ismert borvidékén járatja csúcsra a fajtát, a birtok mellett Wine+Partners néven egy tanácsadó céget is vezet.
A két borászat belépő kékfrankosai kóstoltuk a 2021-es évjáratból. Már ezek a "belépő" kategóriás kékfrankosok is nagyon magas minőséget képviselnek és ez bizony az árcímkéken is tükröződik.

A "chilled red" divathullám az utóbbi időben egyre szélesebb körben terjed, potenciális válaszként a csökkenő vörösborfogyasztásra és a könnyedebb, gyümölcsösebb borok felé forduló fogyasztói közízlésre. Mert milyen egy jó vörösbor, aminek jól áll a hűtés? Gyümölcsös, könnyed, jó savakkal, alacsony alkohollal, visszafogott hordóval, nem túlzó tanninnal. Július egyik hűvösebb napján pont ilyen borokat kóstoltunk. A válogatás összességében jól sikerült, a boroknak tényleg jól állt a hűtés, bár a két komolyabb tétel egyébként normális vörösboros hőmérsékleten is szépen muzsikál.

Négy országból válogattam össze a mini kóstolósort. Magyarországot a Szent Donát képviselte egy vörös házasítással, a Tihanyi-félszigetről. Spanyolországból, azon belül Mallorcáról, helyi szőlőfajtákból készült könnyű vöröset választottam, a Vinicola 4 Kilos-tól. Ausztriából a Burgenland borvidékén tevékenykedő Weingut Kirchknopf könnyű vörös házasítását hoztam (amely valamiért szimplán csak Weinland megjelöléssel került forgalomba). Portugáliából, Bairrada borvidékéről érkezett az utolsó versenyző, a legendás Niepoort tulajdonában álló Quinta de Baixo birtokról, a helyi baga szőlőfajtából.

Kedves barátaimnak köszönhetően július közepe tájékán váratlan meglepetésként egy egész sorra való Heimann bort kóstolhattam meg. Azon a héten a csúcshőmérséklet inkább 25 Celsius fok környékén tetőzött, Budapest belvárosa sem vált hőcsapdává, mint az utóbbi nyarakon egyre gyakrabban. Szóval azokban a napokban egyáltalán nem tűnt ördögtől való dolognak egy belvárosi ház gangjára kitelepedve megkóstolni jó társaságban kilenc vörösbort, különösen úgy, hogy utóbbiak is nagyon szépen teljesítettek. A sor kb. felét kadarkák és kékfrankosok tették ki, de természetesen a Barbár és kistestvére, a Barbarossa sem maradhattak ki.

Beszélgetés mellett igyekeztem valamennyit jegyzetelni is, ennyire futotta. Néhány tételt egyébként is kóstoltam már korábban, akár a közelmúltban, akár régebben.

A Time Out Market Budapest júliusi kóstolóján meglehetősen kedvező összegért lehetett végigkóstolni az új, várhatóan őszre aktualizált poharas borlapot. A koncepció szerint a legfontosabb hazai és nemzetközi szőlőfajták (vagy jellemző házasítások), borvidékek bemutatása a cél, kedvező áru tételekkel. Többnyire friss évjáratokról van szó, de 1-2 bornál szándékosan a korábbi, kifutó készlet utolsó kontingensét foglalták le. A pezsgő és az édes szamorodni esetében - mint a ház pezsgője és édes bora - a palackra a Time Out Market saját címkéje került fel.

Nem állítom, hogy minden esetben értettem, miért az adott tételre esett a választás, de nem is látok a kulisszák mögé. Tizenhárom, azaz pontosabban tizennégy bor szerepelt a sorban, mert az egyikből két évjáratot is kóstoltunk.

Ismét érlelt kékfrankosok következnek, ezúttal csak kettő, időben viszont visszamegyünk 2019-ig. Tihany és Nadap valószínűleg nem az első két klasszikus termőhely, ami a fajtáról eszünkbe jut, de úgy tűnik, mindkét területen jól működik a fajta. A Homola borok már hosszú évek óta Homonna Attila keze munkáját dicsérik, aki saját neve alatt is palackba zár kékfrankosokat a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, hasonló stílusban. A Szentesi Pincét ugyan a régi magyar szőlőfajták kapcsán szokás leggyakrabban emlegetni, de a kékfankos is régóta a választék része és a kóstolókon is rendre a legjobbak között szerepel.

A kékfrankos Magyarország legelterjedtebb és egyben talán legsokoldalúbb kékszőlő fajtája, szinte minden borvidékünkön előfordul és rosé-tól a prémium vörösborig számos stílusban megjelenik és szépen tudja tükrözni a termőhely karakterét is. A Kárpát-medence, sőt Közép-Európa több országában is fontos szőlőfajta, igazán csúcsra azonban nem mi járattuk, járatjuk, hanem osztrák szomszédaink. Az utóbbi időben látni lehet ígéretes közös kezdeményezeket is, a bécsi VieVinum-on például 8 ország (Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) közös kékfrankos-standdal készült.

A blogon régen szerepelt már nagyobb kékfrankos sor, most hat borvidék hat kékfrankosa következik a 2021-es évjáratból. A palackban töltött néhány év szépen összecsiszolta a borokat, közben a gyümölcsösség is megmaradt. A hat bor a fajta különböző arcait villantotta fel, összességében véve magas átlagszínvonal mellett.

A rosé hangsúlyos posztok után ismét itt az ideje, hogy néhány rég elmaradt beszámolót pótoljak. A 2026-os Gourmet Fesztivál június első hétvégéjén került megrendezésre a szokásos helyszínen, a Millenárison. A pénteki napon jártam kint, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, esett az eső is, bár most nem annyit, hogy egész napra elriassza a látogatókat. Kóstolni bőven volt mit, sok ismerőssel is találkoztam, gyorsan és jól eltelt ez a pár óra.
 A beszámolót terjedelmi okokból két részre bontottam, ahogy az elmúlt két évben is. Először jöjjön az a négy pincészet, akiknek a standjánál terjedelmesebb sort kóstoltam.

"Több évnyi gyakorlásunk célja a provanszi stílusú rozék megközelítése, melyekben a hangsúly a részletek precíz kifejezésén van." -  írja a Sebestyén Szél Rosé hátcímkéje. A nagy rosé mániának köszönhetően itthon még mindig Dunát lehet rekeszteni a tutti-fruttis fajélesztővel megküldött és/vagy citromosra húzott savú tucatborokkal, de szerencsére vannak, akik túl szeretnének lépni ezen. Erre több út is kínálkozik, lehet szimplán jó és tartalmas rosé-t készíteni, esetleg el lehet mozdulni a sötétebb, silleres stílus, vagy a halványabb provence--i minta felé. Mindre találunk itthon példát, Sebestyén Csilla és Csaba a Szél Rosé-van a Provence-vonalat követik mér több éve. Sajnos én csak a 2023-as kiadással vettem fel a fonalat, de azóta nem engedem el. A 2024-es szerintem hajszállal elmaradt a 2023-astól, a 2025-ös ismét feljebb tette a lécet.

A június beköszöntével bedurranó rosé-szenzonra hangolódva még a hónap elején tartottunk egy nyárköszöntő kóstolót Kézdy Daninál a Kálvária Pince teraszán. A tematikát tágan értelmezett "rózsaszín borok" kóstolójaként határoztunk meg, ebbe rosé-n túl belefértek a sillerek, a fehér szőlőből hosszabb héjon áztatással pirkadtabb színt elnyerő tételek, de akár könnyed, világos vörösborok is. A társaságot ismerve nem volt kétségem, hogy lesznek izgalmas borok a sorban, én is próbáltam meglepő tételt választani.

A borpáros sorozatban a forró napokra két rosé következik a Balaton déli partjáról, két fontos családi pincészettől, Bujdosóéktól, illetve Konyáriéktól. Mindkettő számos helyen kapható, borkereskedésektől a hiperekig, könnyű velük találkozni.

A májusi badacsonyi hétvégéről szóló beszámoló sorozat lezárásaként egy mini egyveleg következik a korábbi három írásból kimaradó tételekkel. A borok nagy része a badacsonyi borok minden bizonnyal legkomolyabb választékával rendelkező Pláne Badacsony Borteraszon, a maradék a Tília Borvendéglő és a Mede by Adam Mede teraszán került a poharamba.

A Mátrai borvidék sok izgalmas pici borászat bölcsője lett az utóbbi néhány évben, Gyöngyöspatán remek kis borászközösség alakult ki. Különösen érdekes volt, hogy az új érkezők közül ketten is a borblogok "világából" érkeztek, akov a Hegymente Szőlőbirtok egyik alapítója, octopus pedig először a Hoop Wines keretében, majd saját neve alatt készített borokat. A kemény munka, a maximalizmus és a komoly hazai és nemzetközi kitekintés együttállása remek borokban kulminálódott mindkettőjük esetében. Németi Zoltán viszont most abbahagyja, jelen állás szerint a 2023-ból készült el az utolsó bora.
Zoli tavasszal írt, hogy palackba került a 2023-as bora és szívesen ad egy palackkal, nagyon örültem, de akkor még nem tudtam, hogy búcsúzik a borászélettől. Amikor a Régi magyar fajták nagykóstolóján találkoztunk és átadta a bort, megjegyezte, hogy ez az utolsó évjárat. Zoli elmondása szerint mindenképpen szeretett volna saját bort készíteni, mindez sok pénz, idő és munka befektetésével és persze nem kevés stresszel jár, most elege lett. Sajnálom, de megértem a döntését. Rszabi társaságában kóstoltuk meg a bort, ha ez a búcsútétel, méltó lezárása a történetnek. Egy klasszikust idézve: "Kár érte. Kiváló ügynök volt!".

2020 tavaszán vált külön a Heimann Családi Birtok portfóliójától ifj. Heimann Zoltán borcsaládja, a Heimann & Fiai, amely elsősorban a fiatal borász kékfrankosait és kadarkáit öltelte fel. Most, hat évvel később újabb váltás következik, de ezúttal az egységesítés szellemében. A Heimann borok ismét egy név alatt jelennek meg, új, letisztult címkével, már csak a Barbár és a Barbarossa (esetleg majd a többi válogatás tétel?) külseje maradt a régi. A palackokon továbbra is megjelenik a „by Kadarka Man” jelzés, amely ifj. Heimann Zoltán szemléletét és kézjegyét hordozza.
Az új ruhát viselő borok közül én most a Bátor névre keresztelt tételt kóstoltam, amely egy bikavért takar. A cél egy élénk, gyümölcsös, jó egyensúlyú és "hosszúnyeletű" bor palackba zárása volt, szerintem sikerült.

A Villa Gyetvai boraival először éppen a balatonfüredi villa épületében találkoztam jó négy és fél évvel ezelőtt. Rá egy évre ott voltam az első budapesti portfólióbemutatón is, de azóta inkább csak évente egy-két boruk került elém. Volt tehát mit bepótolnom, amikor a 2026-os bemutatóra érkeztem a High Note SkyBar tetőteraszára, ahol a pince teljes szortimentje kóstolható volt, néhány premier előtti bónusz tétellel kiegészülve.

Ha a Szekszárdi borvidék legfontosabb borászatait vesszük számba, nem lehet kihagyni a Sebestyén Pincét. Sebestyén Csaba és Csilla borászata legelőször talán bordeaux-i fajtákból készített házasításaival hívta fel magára a figyelmet, de azóta a nevükhöz fűződik több elegáns, dűlőszelektált bikavér, és a talán a legkifinomultabb stílusú magyar rosé is. Legújabb dobásuk egy házasítás a híres Görögszó dűlőből, Szekszárd két legfontosabb szőlőfajtájából, kékfrankosból és kadarkából.

A 2010-es években rendszeresen megrendezték Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a két borvidék top termelői mutatták be boraikat a szakértőknek és a nagyérdeműnek. Az eseményről többször mi is tudósítottunk, utoljára éppen 10 évvel ezelőtt. A kezdeményezés mintha elhalt volna a 2020-as évekre (vagy csak hozzám nem jutott el a híre), pedig az utóbbi időben az egri és szekszárdi borok - köztük a bikavérek - is egyre másra gyűjtik be a nemzetközi elismeréseket (a mai bort James Suckling csapata 94 pontra értékelte). Talán csak nekem furcsa, hogy éppen most nem kapnak a lehetőségen a borászok, hogy megmutassák ezeket a borokat egy tematikus kóstoló keretében. Ez csak onnan jutott eszembe, hogy a minap kóstoltam a 2021-es Takler Örökség Bikavért és szerintem szép példája annak, hogy mennyit lehetett csiszolni a borok stílusán az elmúlt években.

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2025-ben is folytatódott Homoky Dorka, a TR Művek és a Zsira Pincészet közös kóstolósorozata, a Zsendülés, amelynek idei évzáró budapesti eseménye már a karácsony jegyében, december közepén került megrendezésre. A szoros barátságot ápoló borászatok a Turbina Kulturális Központban első emeletén működő Emelet Bistroban gyűltek össze, hogy bemutassák a boraikat. Mindannyian elkötelezett Tokaj-rajongók, mégis más-más stílusban alkotnak.
Zsirai Katáéknál mondhatni hagyományos szortimenttel találkozunk, a többnyire hordóban erjesztett és érlelt száraz borok és tokaji édes borkülönlegességek mellé az utóbbi években bekerült a pezsgő és megújult arculattal egy új borcsalád is helyet kapott a szortimentben. "One & Only" név alatt olyan egyedi tételek kerülnek palackba, amelyek a különleges évjárati adottságok vagy más tényező miatt megismételhetetlenek.
A TR Művek választékának gerincét egy pét-nat, egy száraz bor és egy késői szüretelésű édes bor alkotja, de ha az évjárat lehetővé teszi, dűlőszelektált száraz bor, szamorodni, aszú vagy valamilyen kísérleti tétel is palackba kerülhet.
Homoky Dorka évekkel ezelőtt letette a voksát a natúrborok mellett, száraz borai szűrés és derítés nélkül, minimális kénnek vagy kén nélkül kerülnek palackba. Nála is készül pét-nat,  és 2021-ből egy "normál" méthode traditionnelle pezsgő is. Különlegességként vörösbor is készül, ami idén ráadásul újborként került palackba.

(Uliczki Dénes, Homoky Dorka, Kada Anikó és Zsirai Kata)

Régen jártam már Zsendülésen, volt mit bepótolnom. Ahogy mindig, most is sok ismerőssel , baráttal találkoztam, beszélgettem, repült az idő, de próbáltam azért jegyzetelni is. Rövidke jegyzetek következnek a borokról, a kóstolás sorrendjében pincészetenként csoportosítva.

A Radovin ősszel is folytatja kóstolósorozatát, amelynek keretében egy este alatt általában két borászat mutatja be borait a közönségnek. Márciusban én is jártam a Grand Radovinben, amikor a Jakab Badacsonyt és a Váli Pincét látták vendégül. Október elején két különböző borvidékről érkeztek a vendégek: Egerből Bukolyi Marcell, Balatonfüredről a Zelna Borászat képviseletében Wolkensdorfer Rita. A két borászat között első látásra nem sok közös van, de a méret, a szemlélet, a tudatos építkezés is összeköti őket.

A SVÉT, azaz a Stílusos Vidéki Éttermiség a magyar vidéki gasztronómia több területét átfogó szervezet, amely a legjobb vidéki éttermek nagy részét is tagjai között tudhatja. A SVÉT több kisebb-nagyobb rendezvényt is szervez, amelyek közül a legnagyobb és a legfontosabb az összes tag és a velük szorosan együttműködő partnerekkel, többek között a Pannon Bormíves Céh borászataival közösen rendezett nagy SVÉT, amelynek 2022 óta Tata ad otthont. Szóval ez amolyan mini vidéki gasztró fesztivál, családiasabb és kevésbé rongyrázós, mint a budapesti Gourmet Fesztivál.
Mivel még sosem jártam SVÉT rendezvényen, de Tata egyébként is az egyik kedvenc vidéki városom és az időjárás is kedvező volt, a szombat délutánt a fesztiválon töltöttem és természetesen megkóstoltam néhány bort is. A Pannon Bormíves Céh tagjai mellett a Neszmélyi borvidék is kapott egy saját standot, illetve a felvidéki Fyrmonia Organic Winery borait is meg lehetett kóstolni.

Ritkábban kóstolom Bott Frigyes borait, mint a korábbi években, amikor többször el is látogattunk a muzslai borászhoz. Amikor viszont igen, az általában pozitív élmény, és bár régen inkább a fehérborok között találtam meg a kedvenceimet, az utóbbi időkben talán inkább a vörös tételek tetszettek jobban, bár hangsúlyozom, szűk a merítés. Ez részben az ármelkedéseknek is köszönhető, 7000 forint alatt alig van Bott Frigyes bor a polcokon. A mai írásban szereplő palackkal viszont szerencsém volt, a normál ár 60%-áért sikerült hazavinni a boltból néhány hónapja, a hétvégén pedig eljött a kóstolás ideje.