A Borrajongó


Különös házasság - Gere Phoenix Cuvée 2019

2023. április 17. 06:00 - furmintfan

A hazai nagy pincészeteket kevésbé szokás a kísérletező kedvű birtokok közé sorolni, ami azonban nem jelenti azt, hogy ők kizárólag csak a mélyen kitaposott ösvényeken haladnának. Inkább arról van szó, hogy a jól ismert, bejáratott és széles körben elérhető termékeik mellett kisebb felületet fednek le azok a borok, amelyek valamilyen szempontból szokatlan elemmel rendelkeznek, akár technológiai újításról, akár különleges szőlőfajtáról beszélünk. Villány talán legismertebb borászatánál, a Gere Pincészetnél is találunk olyan szőlőfajtákat, amelyek nem tartoznak a borvidéki fősodorba. Így például tempranillo-ból és fekete járdoványból önálló fajtaborokat palackoznak, és feltűnik egy érdekes jövevény a Phoenix Cuvée-ben is, ez pedig a barbera, ami Piemont egyik jellemző szőlőfajtája.

gerephoenix2019.jpg

A Phoenix Cuvée korábban a Weninger & Gere termékcsalád része volt, az egységes arculat kialakítása után a közös vállalkozásról már csak a hátcímke árulkodik. A bor korábban is több szőlőfajta házasításából állt össze, konkrétumokra már nem emlékszem, ahogy arra sem, hogy a fajtaösszetétel mennyire volt állandó. Egy biztos, a 2019-es Phoenix Cuvée alapja a cabernet franc, különlegessége a barbera, és a honlap szerint merlot-t és kékfrankost is tartalmaz a tétel. Kíváncsi lettem, mennyire mutatja meg magát a barbera ebben az unortodox villányi házasításban, úgyhogy egy palack még tavasszal beugrott a kosárba, majd a múlt héten ki is nyílt.

Tovább
Szólj hozzá!

Barbár vs Infusio - 2016-2019 duplavertikális

2023. március 06. 06:00 - furmintfan

Magyar vörösborokból nem tartottam még otthon vertikális kóstolót, általában külön-külön nyíltak ki a hosszabb érlelésre szánt palackok is, de az első alkalomnak megadtuk a módját. Ráadásul egyből dupláztunk, ugyanis két komoly tételből is összegyűlt 4-4 évjárat, kézenfekvőnek tűnt, hogy egymás mellett nézzük meg a két mini vertikális sort. A Heimann Barbár és a Pannonhalmi Főapátság Infusio került a górcső alá az 2016, 2017, 2018 és 2019 évjáratok tükrében.

barbarvsinfusio2016-2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mátrai kékfrankos páros - Hoop Wines Gereg Selection 2020 és Németi Zoltán Mátra 2021

2023. február 17. 06:00 - furmintfan

A Mátrai borvidéken megjelenő újabb borász generáció tagjairól már több alkalommal volt szó a blogon. Az utóbbi években sok jelentős boros tapasztalattal rendelkező fiatal kezdett borászkodni a Mátrában, köztük borbloggerek is, mint akov és octopus. Németi Zoltán, aki a Művelt Alkoholistán octopus néven kezdett publikálni és a scewcapped.com-on is rendszeresen ír az általa kóstolt borokról, egyrészről Kerekes Zoltánnal közösen készít borokat a Hoop Wines  égisze alatt, másrészt saját név alatt is megjelentek már az első kékfrankosai. Németi Zolitól két frissen megjelent bort kaptunk kóstolásra, a saját név alatt futó bor 2021-es kiadását (amely várhatóan új címkét kap, itt még a régi szerepel, átírt évjárattal) és a 2020-as Hoop Wines Gereg Kékfrankos Selection-t.

hoopwinesnemetizoltankekfrankosok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam – Böjt Kékfrankos 2017

2023. január 27. 06:00 - ungert

Böjték borsztoria '93-ban indult, noha a pince szélesebb körű, országosnak mondható érdeklődésre csak az utóbbi időben tett szert. Nem tudom, hogy korábban milyen irányba haladtak, de az biztos, hogy amióta követem őket, a letisztult dizájnt hasonlóan letisztult, kiváló stílusérzékkel készült egri vörös- és fehérborok egészítik ki. A bikavér, de az egri csillag is évről-évre stabil ajánlás, melyek messze az áruk által determinált kategóriájuk felett teljesítenek. Ezúttal a pince csúcsára helyezett kékfrankost kóstoltam meg, amely a borhűtőből kitúrva vitán felül töltött el a várt lelkesedéssel.

psx_20230124_185551.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kitörési lehetőség - Sebestyén Mozaik Bikavér 2019

2023. január 16. 06:00 - furmintfan

A tavalyi év borsikerei közül az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó a szekszárdi boroké volt, amikor is a világhírű borszakértő James Suckling stábjának egyik oszlopos tagja, Stuart Pigott 2022 tavaszán Szekszárdon járt és számos bort megkóstolt, több tételt 90 pont feletti értékeléssel jutalmazva. A sikertörténet generálta érdeklődést meglovagolva a Borjour stábja júniusban Budapesten szervezett egy kóstolót a legmagasabbra értékelt borok részvételével. Az eseményről egy külföldi út miatt ugyan lemaradtam, és eddig csak kevés bort kóstoltam a sorból, és talán néhányat még lesz lehetőségem megkóstolni, ahogy most a Sebestyén Pince Mozaik Bikavérjét is, amely 93 pontot kapott Stuart Pigott-tól, és a borszakértő egyenesen a bikavér kitörési lehetőségeként említi ezt a stílust.

sebestyenmozaikbikaver2019.jpg

Sebestyén Csaba és Sebestyén Csilla kezei közül már korábban is kerültek ki dűlőszelektált borok, de 2019-ben szintet léptek, amikor egy dűlős bikavér válogatással is jelentkeztek, a Görögszó, az Iván-völgy és a Porkoláb-völgy termését palackozták le külön-külön. A dűlőszelektált tételek mellett készült egy alap bikavér is, Mozaik néven, amely a pincészet birtokborának szerepét hivatott betölteni, egyben megtestesíti a Sebestyén Pince borvidékről és bikavérről vallott filozófiáját. A Mozaik Bikavér ugyanúgy egyesíti a hazai és nemzetközi fajták, valamit az egyes dűlők erejét, ahogy felerősíti egymást Csaba borászati tudása és Csilla nemzetközi borakadémikusi és sommelier tapasztalata. A megújult koncepció mellett új dizájnt is kaptak a borok és a Mozaik Bikavér csavarzárral került lepalackozásra.

Tovább
Szólj hozzá!

Magnum-buli - Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Oremus, Etyeki Kúria, Luka Enikő

2023. január 12. 06:00 - furmintfan

Ritkán vásárolok magnumpalackokat, de ezt a négy üveget történetesen már őrizgetem egy ideje, arra várva, hogy valamilyen kedvező alkalomra, nagy társaságban előkerüljenek. Szilveszter előtt egy nappal, egy baráti borozgatás során végre felbontottuk őket, de nem fogytak el a borok, úgyhogy volt lehetőségem még rájuk járni a következő két napban. Így  mondhatjuk, hogy ezzel a négy borral zártam le 2022-t, majd köszöntöttem az új esztendőt.

magnum202301.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ünnepi köntösben - St. Andrea Hangács Egri Bikavér Grand Superior 2018

2022. december 24. 06:00 - furmintfan

Idén ünnepli fennállásának 20. évét az Egri borvidék egyik meghatározó pincészete, a St. Andrea. A birtokon számos különleges eseménnyel készültek az évfordulóra és ünnepi külsőt kapott a borászat szortimentjének egyik alapköve, a Hangács is. A St. Andrea dűlős bikavére a 2018-as évjáratból a megszokott ezüst színű címke helyett sötét arany színű címkével került forgalomba. A Hangács azonban nem csak külsőleg ünnepi, a karácsonyi asztalra is méltó bor, én pedig ezúton meg is ragadnám az alkalmat, hogy boldog karácsonyt és szép ünnepi borokat kívánjak a kedves olvasóknak.

standreahangacsegribikaver2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Őszi borpár(baj)ok 2022

2022. december 06. 06:00 - furmintfan

Az őszi borpárbajos posztban könnyed magyar sauvignon blanc-ok, osztrák zöldveltelinik, érlelt új-zélandi riesling-ek, hordós villányi rosé-k, etyeki pinot noir-ok, dél-balatoni vörös házasítások és Chianti Classico-k kerültek egymás mellé.

parbajok_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Újborpárbaj - Bujdosó Libás 2022 és Vylyan Bogyólé 2022

2022. november 28. 06:00 - furmintfan

Ma is újborokról lesz szó, rögtön kettőről. Ahogy a St. Martinus évek óta éllovasnak mondható az újborok fehér mezőnyében, úgy vezeti a vörösek seregét a Vylyan Bogyólé. A Beaujolais-re nevében és készítési technológiájában egyaránt hasonlító villányi újvörös valószínűleg az ország legismertebb újbora, és a szénsavmaceráció áldásos hatásának köszönhetően az egyik legízesebb is. A hazai úttörőnek vannak már követői is, a hétvégén össze is eresztettem az egyikkel.

ujborparbaj.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Újdonságok és "régiségek" - Szentesi kóstoló az N28-ban

2022. november 17. 06:00 - furmintfan

Tar Ferenc a Carpe Diem működése alatt a külföldi szortimentből rendezett kóstolók mellett több alkalommal meghívott magyar borászokat is a borbárba, akik az aktuális boraik mellett gyakran régi, már nem elérhető tételekkel is kényeztették a közönséget. A kóstolók azóta átkerültek az N28-ba, de a tervek szerint a hagyomány megmarad: magyar borászokkal közösen is lesznek FineWines borestek. Az első ilyen alkalommal Szentesi József volt a díszvendég, bár tulajdonképpen hazai pályán mutatkozott be, hiszen az N28 részben éppen az ő nevéhez fűződik.

szentesi1.jpg

Szentesi Józsefről, küldetéséről, a pincéről és a régi magyar fajtákról többször írtunk már a blogon, most csak az este kóstolt borokról fogok írni, már csak terjedelmi okokból is. Nem kevesebb, mint 15 Szentesi tétel került ugyanis elénk az este folyamán, valószínűleg ez volt a leghosszabban elnyúló kóstoló az N28-as kóstolók sorában. Többségében az éppen forgalomban kapható vagy mostanában forgalomba kerülő tételek adták a terjedelmes sor gerincét, de a két házigazdának köszönhetően néhány régi palack is előkerült a pincék mélyéről. A vörösborokra fókuszáltunk, a borász szerint az eredetileg kiválasztott 10 fehér és 10 kék szőlőfajta közül is az utóbbiak borai aratnak nagyobb sikert (időközben két fehér fajta, a fehér balafánt és a kolontár ki is esett a választékból).

Tovább
Szólj hozzá!

Barbár vertikális - Heimannék a házban

2022. november 08. 06:00 - furmintfan

Vannak olyan ikonikus borok - elsősorban vörösek -, amelyek kiemelkedő minőséget és stabilitást képviselnek és az évek során szinte már önálló márkanévvé váltak. Ahogy sok más bortermelő országban, úgy Magyarországon is kialakult egy ilyen elit mezőny, az utóbbi bő 20 évben több borvidék is kitermelte a maga állócsillagait. A villányi nagyágyúkkal kezdődött minden, majd utánuk Eger, Szekszárd, Dél-Balaton következett, és egészen biztos, hogy a Heimann Barbárnak bérelt helye van ezek között a nagy vörösek között. A mai írás a pince csúcsboráról fog szólni, több évjárat tükrében.
A Heimann család és a Bortársaság Borsuli ugyanis nem akármilyen kóstolót hirdetett meg november elejére, nem csoda, hogy az esemény villámgyorsan teltházas lett. A terjedelmes várólistán sorakozók szomjának enyhítésére megszervezték az ismétlést is, ezek a helyek is hamar beteltek. Heimannék a Barbárból hoztak magukkal egy vertikális sort, ami már önmagában különleges élményt vetített előre, de ezt még megfejelték azzal, hogy a régebbi évjáratok egy része magnum palackos kiszerelésben állt csatasorba. Egyben itt debütált a Barbár legújabb, 2019-es évjárata is, amit a birtokon egy Márton-napi borvacsorán mutatnak be. Az első kóstoló alkalmával Heimann Ágnes és ifj. Heimann Zoltán kísérte el a borokat a Borsuliba.

heimannbarbar.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Restancia - Huber Moments Rosé 2021

2022. október 21. 06:00 - furmintfan

Volt már szó idén provence-i rosé-król és kihívóikról, valamint előbbiek sikerét és a premium kategóriát megcélzó magyar rosé-król is. Természetesen nem csak kis hazánk borászai próbálkoznak a francia mintával, hanem például a sógorok is. Az első említett körből kimaradt egy osztrák tétel, mert a koncepcióm az volt, hogy a nemzetközi sorban legyen minden bor teljesen hordómentes, a Huber Moments Rosé pedig nem az. Kár volt aggódni, a Moments jobban passzolt volna a mezőnybe, mint végül a helyette bekerülő - a provence-i sortól és a kihívóktól stílusban nagyon elütő (egyébként szerintem szép) - Umathum Rosa.

hubermomentsrose2021.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Villa Gyetvai portfólió bemutató Budapesten

2022. október 12. 06:00 - furmintfan

A balatonfüredi Villa Gyetvai Borbirtok születéséről és első borairól tavaly ősszel írtam, amikor a füredi villában ismerkedtem a borászat történetével és aktuális boraival. Idén ősszel a Villa Gyetvai borai szinte házhoz jöttek, az újságíróknak és sommelier-knek szervezett portfólió kóstoló keretében a jelenlegi kínálatot és néhány 2022-es mitát is meg lehetett kóstolni a belvárosi Zeya Étteremben. A bemutatón ott volt a tulajdonos Gyetvai Zsolt, és a pincészet munkáját tanácsokkal segítő Evans Victoria sommelier is. 2021-es fehérek, rosé és siller és 2020-as vörösborok alkották a sort, néhány 2022-es fehérbor-mintával kiegészülve. A rendelkezésemre álló kevés idő leginkább arra volt elég, hogy egy pillanatképet rögzítsek a borokról, ezt most rövid jegyzetek formájában meg is teszem.

villagyetvai20221011.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kísérleti terep - Vylyan Vörös Variáció 2021

2022. október 10. 06:00 - furmintfan

A Vylyan Pincészet a közelmúltban új borcsaládot indított útnak "Variációk" gyűjtőnévvel, amelyet különféle kísérleti tételek, stílusgyakorlatok alkotnak. A 2020-as rosé-ról korábban itt írtam, ennek azóta már forgalomba került a 2021-es utódja is. A rosé-n kívül egy syrah és egy cabernet franc duó is helyet kapott ebben az új sorozatban, valamint a szimplán Vörös Variáció névre hallgató házasítás, amely a mai poszt főszereplője lesz. A bor alapanyagát amfórákban, és lélegző edényekben érlelt kékfrankos, csókaszőlő, syrah, valamint a Dobogó dűlőről szüretelt cabernet franc-t adja, majd a kész bort még acéltartályban érlelték. A cél a hordó mellőzésével a fajták egyedi aromatikájának, karakterének megőrzése volt.

vylyanvorosvariacio2021.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Osztrák legendák VI. - Loimer, Weninger, Kracher

2022. szeptember 02. 06:00 - furmintfan

Hét hónap kihagyás után ismét jelentkezem három jelentős osztrák birtokkal, és 1-1 rájuk jellemző borral. A mai főszereplők: egy kísérletező kedvű kamptal-i veterán, aki más borvidéken is alkot, egy Magyarországon is ismert osztrák borász, aki sok szempontból úttörőnek számít, borai mégis megosztják a fogyasztókat, végül pedig Ausztria talán legismertebb és leghíresebb édes boros pincészete.
osztraklegendak2022_2.jpg
A fentieknek megfelelően egy friss, ropogós zöldveltelini, egy dűlőszelektált kékfrankos és egy késői szüretelésű édes bor került az asztalra.

Tovább
Szólj hozzá!

Balatoni lecsengés - Egy csokor bor a Balatonfüredi Borhetekről

2022. augusztus 29. 06:00 - furmintfan

Úgy tűnik, lassan hagyomány lesz, hogy az utolsó augusztusi napok egyikén teszek egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken, legalábbis 2019, 2020 és 2021 után idén is így alakult. A nyári szezon végét jelző augusztus 20-án már túl voltunk, az időjárás kellemesre hűlt, a napot többnyire eltakarták a felhőt, de még ennek ellenére is meglepően sok ember gyűlt össze kedd este a Tagore-sétányon. Kora délután kezdtem és kora este fejeztem be a kóstolást és most inkább az ismert nevek tételei közül válogattunk. A terv az volt, hogy a kiszemelt pincészetektől 1 fehér és 1 vörös tételt nézünk meg, ezt néhány kivétellel sikerült is tartani.

balatonfuredborhetek2022_01.jpg
Társaságban borozgatva kevésbé ment az elemezgetés és jegyzetelés, a vörösökbe ráadásul éppen csak belekortyoltam, így kevésbé átgondolt és összeszedett leírások, pontszámok születtek.

Tovább
2 komment

Kőröshegyi kilátások - Kékajtó Borászat és Szőlőbirtok

2022. augusztus 22. 06:00 - furmintfan

Az idei első balatoni boros programomra egészen augusztus elejéig kellett várni, de akkor végre egy régi "adósságomat" törlesztettem. A Kékajtó Szőlőbirtokról még az első kékfrankosuk apropóján írtam 2019 nyarán, akkor meg is beszéltük Németh Miklóssal, hogy valamikor meglátogatom őket Kőröshegyen, de az a nyár eltelt, utána jött a COVID, közben elrepült még két nyár, idén viszont sikerült összehozni a találkozót. Annyi előnye mindenképpen volt a birtoklátogatás kényszerű elhalasztásának, hogy több bort tudtunk kóstolni, több év tapasztalatairól, apró előrelépésekről, és persze további tervekről is tudtunk beszélni. A délelőtt induló program észrevétlenül közel 5 órásra nyúlt, közben megnéztük a szőlőket, a készülő új és a korábbi feldolgozót, gyönyörködtünk a kilátásban, megkóstoltuk az elérhető palackos borokat, de szemléztük a hordó- és tartálymintákat is. Így valóban könnyedén repült az idő.

kekajto1.jpg

(Kilátás a teraszról a Tihanyi-félszigetre)

Tovább
Szólj hozzá!

Meseország Diósviszlón - Rupperték a házban

2022. augusztus 19. 06:00 - furmintfan

Idén augusztusban Ruppert Ákos és felesége, Katus voltak a Bortársaság Borsuli "Borász a Házban" eseménysorozatának vendégei. Nagyon kevésszer jártam a Villányi borvidéken, villányi borászokkal is ritkán találkozom, így aztán kapóra jött a lehetőség, hogy egy borász szinte házhoz jön. Bár itteni borokat természetesen szoktam kóstolni/inni, az előbb említett tényezők miatt sajnos csak részleges a rálátásom a borvidék kínálatára. Az eddigi tapasztalataim alapján azonban a Ruppert Borház mindenképpen a villányi élvonalba tartozik (ráadásul még a fehérboraikat is kedvelem), ami újabb érv volt a kóstoló mellett. Ruppert Ákos és Katus vidám, jó humorral megáldott pár,  akik néha egymás szavába vágva meséltek az kezdetekről, a borokról, az arculatról. Nyolc bort kóstoltunk, természetesen túlnyomórészben vöröseket, a friss gyöngyözőbortól eljutva a pince csúcsházasításáig.

ruppertborsuli.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Északi áramlat, déli hangulat - Kúria Sopron Kékfrankos 2017

2022. augusztus 17. 06:00 - furmintfan

Ismét egy kékfrankos, ezúttal egy etyeki székhelyű pincészettől, Sopronból. Az Etyeki Kúria soproni terjeszkedéséről még annak idején itt írtam, azóta több bort is kóstoltam az új soproni, egy ideje Kúria Sopron név alatt futó borcsaládból, és eddig nem okoztak csalódást. Ahogy az etyeki, úgy a soproni vörösborok piacra dobásával sem feltétlenül kapkodnak a Kúriánál, így némi palackérlelésen is átesik már a bor, mire a fogyasztóhoz jut. Ez a palack a hétfői főszereplő Homolával együtt nyílt ki (és fogyott el ugyanúgy 3 nap alatt), de úgy éreztem, hogy megér mindkét bor egy-egy külön írást.

kuriasopronkekfrankos2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Visszajátszás - Homola Kékfrankos 2017

2022. augusztus 15. 06:00 - furmintfan

Sajnos idén még nem sikerült eljutnom a Balatonfüred-csopaki borvidékre, pedig legalább egy balatonfüredi/csopaki/paloznaki látogatás mindig belefér a nyári programba. A tervek szerint augusztusban még pótolni fogom a lemaradást, addig is itthon bontogattam fel időnként egy-egy bort a régióból. Most egy régi kedvenc került sorra, nem először és talán még nem is utoljára.

homolakekfrankos2017.jpg

A Homola Pincészet kékfrankosa - szerintem - ár/érték arányban és abszolút értékben is a magyar kékfrankos-élmezőnyben helyezkedik el, a 2013-as évjárattól kezdve rendszeresen visszatérő vásárló vagyok, ez pedig nagyon kevés magyar vörösbor esetében mondható el. Ahogy az is, hogy betáraztam belőle eleget és/vagy kóstoltam annyiszor, hogy részben vagy egészben végigkövessem az életútját. Az aktuálisan futó 2017-es kiadás már lassan 5 éves lesz, ha a szüret időpontjától nézzük, és legalább ennyiszer kóstoltam is. Szemfülesek számára jelenleg is elérhető és úgy tűnik, hogy még mindig remek formának örvend. A múlt héten kibontottam az utolsó(?) palackomat és egyúttal megkerestem a blogon szereplő korábbi jegyzeteket is, így összeállt egyfajta fejlődéstörténet az elmúlt bő 3 év távlatából.

Tovább
Szólj hozzá!

Hiperes kékfrankos - Lajvér Kékfrankos 2021

2022. augusztus 08. 10:36 - furmintfan

Nem sok vörösbor nyílt ki itthon a nyáron, de az egyik hűvösebb napon egy könnyedebbre hangolt kékfrankoshoz megjött a kedvem. Az Aldi polcain a közelmúltban tűnt fel a 2021-es Lajvér Kékfrankos, akkor be is ugrott egy palack a kosárba, most pedig eljött a kóstolás ideje. A Lajvér eddig úgy él a fejemben, mint egy baráti áron korrekt minőségű borokat készítő pince, bíztam benne, hogy legalább ezt a szintet most is hozzák. Nem tudom, hogy ez a bor megegyezik-e a pincészet "normál" kékfrankosával, amelyeket a legtöbb hiperben meg lehet vásárolni, ez mindenesetre a hátcímkéjére kapott egy "Aldi" megjelölést, úgyhogy elképzelhető, hogy kizárólag az üzletlánc számára készített tételről van szó.

lajverkekfrankos2021.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Dűlőpárok VII. és VIII. - Szent Donát Nagykút, Slikker és Szent Donát Olaszrizling 2019, Aranyház és Ráta Kékfrankos 2018

2022. július 30. 06:00 - furmintfan

A dűlőpáros sorozat aktuális részében duplázunk, olaszrizlingek és kékfrankosok is szerepelnek a mai írásban. Több borvidékünkre jellemző a szőlőfajták valóságos kavalkádja, a Balaton északi partján azonban egyértelműen az olaszrizling az első számú fehér szőlőfajta. A dűlős olaszrizling pedig sehol sem bír akkora jelentőséggel, mint a Balatonfüredi-csopaki borvidéken, ahol számtalan különböző kitettségű, klimatikus és geológiai adottságú termőhely áll rendelkezésre. 

szentdonatborok.jpg
A Szent Donát az egyik legfontosabb helyi termelő és a Csopaki Kódex közösségének egyik oszlopa. Rendszeresen palackoznak dűlőszelektált tételeket és megtalálták az olaszrizling ideális kékszőlő-párját is, a kékfrankos képében. Három dűlős olaszrizlinget és két dűlős kékfrankost kóstoltam meg a pincészettől.

Tovább
1 komment

Kürti frankos – Strekov 1075 Frankovka 2018

2022. július 19. 06:00 - ungert

Szlovákia Kürt nevű községe földrajzi méreteinél nagyobb jelentőséggel bír Közép-Európa boréletében. A borvidéken többnyire magyarok készítenek jóféle, de legalábbis mindig érdekes borokat, többnyire természetazonosan. Ennek a lokális iskolának egyik, nem csak európai viszonylatokban jegyzett képviselője Sütő Zsolt, aki tizenkét hektárnyi szőlőjéből készít borokat a saját elképzelései és meggyőződése szerint. Róla, illetve borairól már többször is írtunk, így aki a részletesebb háttérre kíváncsi, kattintson az előbbi linkek valamelyikére.

Az ismerkedést ezúttal a régebb óta a borhűtőmben fekvő kékfrankossal folytattam 2018-ból, amely karakteres, autentikus lenyomata a stílusnak és a fajta egyediségének, ezáltal pedig méltó alanya is a hosszabbra nyúlt bloggerhallgatásom megtörésének is.

1658136582822.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Régi gyökerek, új hajtások - Veszprémi Érsekségi Pincészet

2022. július 11. 06:00 - furmintfan

Európában az egyház és az egyházi birtokok a történelem során mindig fontos szerepet játszottak a szőlőművelés és a borkészítés terén. Magyarországon sem volt ez másként, ám a 2. világháború után hatalomra jutó kommunista rezsim igyekezett ellehetetleníteni az egyházak működését és elkobozta az egyházi birtokokat. A rendszerváltást követően megváltozott körülmények között már adott volt a lehetőség a pincészetek feltámasztására, ennek szép példája a Pannonhalmi Főapátság borászata. Most úgy tűnik, egy újabb egyházi tulajdonban álló szőlőbirtok születhet újjá: a Veszprémi Érsekségi Pincészet.

img_0255.jpg

(Fotó: Benesch Antal)

Tovább
Szólj hozzá!

Tiszta lapra kékfrankos - Kiss Gábor Carte Blanche Franconien Noir 2021

2022. június 22. 06:00 - furmintfan

A legtöbb villányi borászhoz hasonlóan Kiss Gábor is a bordeaux-i fajtákból készült borai révén vált ismertté és elismertté Villányi borász. 11 hektár szőlővel rendelkezik, kedvenc fajtája a cabernet franc, a területek felén ez a fajta terem. A legkevesebb területet a kékfrankos foglalja el az ültetvényeken, a mai tétel azonban éppen a fajtából készült. A Carte Blanche a pincészet új, kis palackszámban készülő, mondhatni kísérleti boraiból áll. Ez a 2021-es kékfrankos összesen 0,3 hektárról, 2200 tőkéről származik, általában a házasítások része, de kivételesen önállóan került letöltésre. Kádban, spontán erjedt, majd rövid időre két használt hordóba került.

kissgaborcarteblanchefranconiennoirkekfrankos2021.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása