Itt az év utolsó előtti magyar egyvelege, nagyobb részt fehérborokkal, köztük több könnyed nyári itallal, kevesebb vörösborral, azokból sem annyira a testes, koncentrált tételek kerültek most be a válogatásba.
Itt az év utolsó előtti magyar egyvelege, nagyobb részt fehérborokkal, köztük több könnyed nyári itallal, kevesebb vörösborral, azokból sem annyira a testes, koncentrált tételek kerültek most be a válogatásba.
Az év első magyar boros "megamixe", szokás szerint - a kóstolási körülményektől függően - kurtább vagy részletesebb jegyzetekkel, pezsgőtől az édes borig, Soprontól Tokajig.
A cabernet franc-t ugyan Villány kiáltotta ki zászlóshajójának, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy kevés borvidéken foglalkoznak a világban annyian a fajta önálló megjelenítésével, mint nálunk, Magyarországon. Abból a szempontból okos választásnak mondható, hogy egyrészt a cabernet sauvignon-nal sokkal többen foglalkoznak a világban, ráadásul a franc a magyar lankákon is biztosabban beérik, mint a sauvignon. Gyakorlatilag így Villánytól a Dél-Balatonon át Egerig számos borvidéken találkozunk fajtatiszta cabernet franc borokkal. Ezekből szedett össze egy csokorra valót Bernáth József séf cimborám, aki ismét összetrombitált egy fajtakóstolót, miután az aktuális borhűtőleltár alkalmával kiderült, hogy legfőbb ideje egy kis szortírozásnak.
Itt a tegnapi poszt folytatása, néhány rosé és siller után vörösborokkal.
Egy régóta halogatott cabernet franc kóstoló kálváriájának végére tettünk pontot nemrégiben, amikor egy 15 tételes sort kaptunk pohárvégre. Borvidéket, árkategóriát, évjáratot tekintve egyaránt nagy volt szórás, de így legalább egy igazán színes körképet kaphattunk a fajta hazai interpretációiból, egy francia borral kiegészítve. A fajta, mint téma eléggé aktuális: Villányban már zászlóshajó, és mintha más borvidékeinken is egyre többen vennék elő a cabernet sauvignon mellett/helyett.