A Borrajongó


Tegnap ittam - Weninger Frettner 2009

2015. december 07. 06:00 - furmintfan

Na jó, volt annak bő egy hónapja is, de úgy gondoltam, hogy ez a bor megérdemel egy posztot a mostanában kissé elhanyagolt "Tegnap ittam" szekcióban. Már csak azért is, mert korábban többen is nagyon szerettük a blog szerzői közül, olyannyira, hogy ungert és én a 2013-as magyar toplistánkra is felvettük. Ahogy visszaolvastam a korábbi jegyzeteket, magam is meglepődtem, hogy cirka egy év alatt mennyi írás született róla, akár nálunk, akár máshol (1., 2., 3., 4.).
Ami a Weninger borokat illeti úgy általánosságban, azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a 2000-es évek során komoly rajongótáborra, de legalábbis elismerésre tettek szert jó egyensúlyú, remekül érlelhető tételeik, majd mióta a birtok átállt a biodinamikus gazdálkodásra, a borok arca is megváltozott valamelyest, ezzel már jobban megosztva a borkedvelőket. Egyesek továbbra is lelkes Weninger-fanatikusok maradtak, míg mások nehezen tudják értelmezni az újabb évjáratokból kikerülő borokat (ahogy az itt a poszt egyik bekezdése és a kommentek összevetésével is nyilvánvaló).
Magamat valahova középre sorolnám: ittam a frissebb évjáratokból is remek borokat, de akadt néhány tétel, amelyekért a borász munkásságának maximális tisztelete mellett sem tudtam őszintén rajongani, és az is előfordult, hogy egy fiatalon általam nagyon kedvelt bor az idő múlásával lezajlott változások miatt esett ki a pikszisből, és itt nem elöregedésről van szó. A szóban forgó 2009-es Frettner viszont egyértelműen azok közé tartozik, amelyeket kezdettől fogva nagyon szerettem. Olyannyira, hogy egyben szerintem az egyik legszebb cabernet franc, amit életemben kóstoltam, még ha nem is állítanám, hogy így képzelem el a cabernet franc archetípusát.
Mivel az utolsó palackom nyakát tekertem ki október vége felé, könnyen lehet, hogy utoljára volt szerencsém megkóstolni. Ezzel a bejegyzéssel búcsúzom az egyik nagy kedvenctől.

weningerfrettner2009.jpg

Tovább
2 komment

Születésnapi és karácsony előtti borok

2013. december 27. 06:00 - furmintfan

Az elmúlt hétvégén pénteken és szombaton is összejöttünk néhány közeli baráttal, első este egy születésnap apropóján, majd másnap egy közös ebédre és némi karácsonyi készülődésre. Mindkét alkalommal igyekeztünk jó borokkal kísérni a beszélgetést, ebédet, miegymást.
(A második nap borairól csak utólag, emlékezetből vetettem papírra benyomásaimat.)

001.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Weninger: Frettner 2009.

2013. március 27. 06:00 - pardi norbi

Számos, bor iránt komolyan érdeklődő barátommal teljesen egyet kell értenem abban, hogy Franz Weninger azon kevés Magyarországon ténykedő borászok egyike, aki képes évről-évre konzisztens minőség előállítására. Természetesen évjáratbeli különbségek vannak, de technológiai bizonytalanságokkal, illetve durva egyensúlyproblémákkal még egyetlen palack boránál sem találkoztam. Nagyjából a 2000-es évjárat óta, a kereskedelmi forgalomban megjelenő borai közül talán egyet-kettőt nem kóstoltam, a Frettnerek közül is minden évjáratból megismertem legalább egy palackot. Ez az egyik olyan magyar vörösbor, aminek bizonyos évjárataiból sikerült eltennem néhány palackot és nyomon követni érésüket. Ráadásul nagy megelégedésemre, merthogy a komolyabb Weninger boroknak nem árt adni pár év palackérlelést, hogy legszebb arcukat mutassák. Többen többfélét írtak a Frettner legutóbbi évjáratáról, ami az eddigi szokásoktól eltérően kizárólag cabernet franc-ból készült. Karácsonyi otthonlétem alkalmával sajnos nem volt alkalmam megkóstolni, nemrégiben azonban egy kedves barátom látogatása alkalmával sikerült importálni otthonról egy palackkal. Közepes rubinszínű. Illatában a gyümölcsök háttérben, az ásványos jegyek abszolút dominánsak. Közepesen telt korty, mineralitás, pirosbogyósok, kevés piros fűszerpaprika. A korty szép egyensúlyú, de nem mondanám kifejezetten fókuszáltnak, tömörnek. Szépen érett elegendő mennyiségű sav, bársonyos tanninok, elég hosszú lecsengés. Jó bor, de jelenleg semmiképp nem tartom nemzetközi szinten kiemelkedőnek. 6 pontos. Tartalékai még lehetnek, ezért raktározok belőle néhány palackkal, kíváncsi vagyok miképp változik az elkövetkező években. 5000 forint körül volt egy palackkal.

A képet a pincészet honlapjáról vettem kölcsön.

Frettner2009.jpg

6 komment

Weninger vizit

2012. december 18. 06:00 - akov

Soproni bortúránk elég gyatrán indult, a város szerintem sok mindent tesz azért, hogy nehéz legyen klasszikus borvidéki centrumnak tekinteni. Lassan, de biztosan öntött el az érzés: a kékfrankos fővárosát Sopronon kívül kell keresni. Először a Balfon található Weninger Pincészethez látogattam el. Annak ellenére, hogy a pince blogunk frekventált szereplője, még sosem jártam náluk. Ha felidézem a Weninger borokat, szinte kivétel nélkül kellemes élmények társulnak hozzájuk. Sav definiálta kiváló szerkezet, komoly beltartalom, izgalmas hordókezelés, hosszas érlelhetőség és remek arányok. Mindenből annyi, amennyi kell, se több, se kevesebb. A sok szempontból is úttörő pincészetnél Franz Weningerrel találkozom.

weninger_balf.jpg

Tovább
6 komment

Korosabb Weninger borok

2011. január 02. 20:26 - pardi norbi

Az elmúlt néhány hónapban háromszor is volt szerencsém egy-egy hosszabb borsort kóstolni az ifjabb Franz balfi pincéjéből kikerült borokból. Ezúttal nagyrészt kifejezetten érett borokat vizsgáltunk. Sokadszort nyert megállapítást, hogy a Weninger borok szépen érnek (6-8-10 év elteltével szebbek, összetettebbek lesznek, nem pedig erősen lefelé ívelő pályán mozognak) és ez kevés magyar vörösborról mondható el. Összesen 10 bort kóstoltunk, ebből kettőt vakon. Pechünkre egy tétel totálisan dugós volt, egy pedig határeset. Az alábbi borok kerültek sorra:

Tovább
3 komment

Weninger: Frettner 2003.

2010. június 09. 11:05 - pardi norbi

 

        Ifjabbik Franz borainak kedvelői közé tartozom már néhány éve. Ahogy telik az idő és a pince komoly borai egyre-másra fejlődési állapotuk csúcsára érnek, annál inkább meggyőződésemmé válik, hogy bizony ez a srác tud valamit. Pár évvel ezelőtt jó ötletnek tűnt, hogy az általam nagyra tartott borokból eltegyek néhány palackkal. Ekképpen is cselekedtem és -többek között- a 2003-as Frettner cuvée-ből is elfektettem néhány butéliával. Hétvégén névnapom volt, így több más bor mellett egyet ebből is kidugóztam és megvizslattam:
Tovább
1 komment