A nyári uborkaszezon után beindulnak az őszi kóstolók, jönnek sorban a kereskedők portfólióbemutatói, borászok a házban, meg lehet tölteni a naptárakat mindenféle boros eseménnyel. Tar Ferenc egy roppant izgalmas témával rúgta rá az ajtót a FineWines.hu őszi szemeszterére: öreg tőkés tételeket kóstoltunk, köztük akár 100 éves, 1-2 esetben még a filoxéravészt is túlélő tőkékről szüretelt borokat. Elsősorban Olaszország és Spanyolország, kisebb arányban Franciaország és Németország borvidékeiről származtak a palackok, az már csak hab volt a tortán - és a kóstoló témájából logikusan következik is -, hogy jellemzően nem a 20. században mindenhol divatba jött világfajtákból, hanem hagyományos helyi fajtákból készültek a tételek. 

Olaszország tele van olyan eredetvédelemben részesülő borokkal, amelyek egy szőlőfajta és egy kisebb földrajzi egység együttállásának köszönhetik különleges státuszukat. Ezeket nehéz a "rejtőzködő borvidékek" rovathoz kitalált szokásos 1 fehér-1 vörös/régió keretek közé beszorítani, így most hoztam egy kis különkiadást néhány olasz borral különböző borvidékekről.

A Drop Shop portfólióbemutatója igazi paradicsom a borrajongók számára, hiszen itt igen alapos betekintést kaphatnak mi történik a borvilágban határainkon túl, mindezt ráadásul meglehetősen magas színvonalon teljesítő borokon keresztül. Az immár hagyományosnak mondható sétáló kóstolón a magam részéről idén voltam először - tavalyelőtt egy utazás, tavaly egy torokgyulladás akadályozott. A Drop Shop minden bizonnyal a legszélesebb kínálattal rendelkező budapesti borbár, a portfóliókóstolóra pedig még borászokat is meghívnak, így aztán el lehet képzelni, milyen komoly választék jött össze a szeptemberi mustrára (még úgyis, hogy azért a legdrágább kincseket ide nem hozták el).
Magam is meglepődtem, hogy mennyi bort sikerült végül csőrvégre kapnom - ennek érdekében beáldoztam a mesterkurzusokat -, most megpróbálok legalább slágvortokban végigszaladni rajtuk országonként csokorba szedve őket a jobb áttekinthetőség kedvéért.

Olaszország klasszikus "borország", de a fehérborokat ritkábban emlegetik Itáliával kapcsolatban, hiszen az olasz csizma leghíresebb borai kék szőlőfajtákból készülnek. Valószínűleg az én fogyasztásomat illetően is legalább 3/4 lehet a vörösborok aránya, kifejezetten olasz fehérekre koncentráló kóstolóra pedig nem is emlékszem eddigi "pályafutásom" során. A sors különös fintora, hogy egy ilyen sor Tokajban talált ránk. Történt ugyanis, hogy épp augusztus végi minitúránk idejére szervezett Szilágyi László egy olasz fehérbor kóstolót, amire így ungert és én is meghívást nyertünk. A Gizella Pince borásza az utóbbi hónapokban többször is összetrombitált néhány tokaji borászcimborát 1-1 nemzetközi fehérboros kitekintésre, most pedig egy ismerős olasz borkereskedő-sommelier, Michele Cenedese érkezett egy izgalmas sorral, amit mi is kiegészítettünk néhány palackkal. A foglalkozás elérte célját: ezután egészen biztosan más szemmel tekintünk az olasz fehérborokra.
 

Augusztus utolsó, igen forró szombatja bizonyos szempontból remekül passzolt egy vulkanikus borokról szóló fesztiválnak, még ha a legtöbb ember ilyenkor legszívesebben inkább egy medencében múlatná az időt. Én viszont valamilyen szinten bepótolva az idén is betervezett mátrai bortúrát, Gyöngyöspata hétszintes pincesorát vettem a nyakamba és a tavalyi debütálás után ismét megrendezett Vulkanikus Borok (Fesztiválja) névre keresztelt családias kis rendezvényen ismerkedtem meg néhány borral.
Mátrai borászok és vulkanikus alapkőzeten operáló egyéb borvidékek borászai egyaránt szerepelnek a kiállítók listáján, néhányan pedig a gasztronómiai élvezetekhez igyekeznek hozzájárulni. A családias hangulatú, nyugodalmas mederben csordogáló rendezvényen nem volt tömeg, nem volt kapkodás, kényelmesen lehetett kóstolgatni, beszélgetni, a tájat szemlélni. Eleinte csodálkoztam a Budapestről érkező vendégeknek szervezett busz késői visszaindulási időpontján, aztán ahogy közeledett az a bizonyos késő esti óra, rájöttem, hogy még így is rengeteg olyan termelőt kihagytam, akiknél be volt tervezve a kóstolás, ráadásul a gyöngyöspatai templom megtekintése is kimaradt. Így jártam, de panaszra így sincs ok, jól telt a nap, a többit majd talán jövőre bepótolom. 

Itt az első adag idei külföldi egyveleg, benne ad hoc-jelleggel kóstolt borok, néhány Drop Shop és Carpe Diem-látogatás alatt fogyasztott tételek és egy Cote-Rotie-sor.

Itt a külföldi egyveleg második része, a fehérek és rosé (és az osztrákok) után itt vannak a vörösborok. A blog hasábjain gyakran megforduló olasz, francia, spanyol, újvilági borok mellett van itt néhány bor Szlovéniából, Szlovákiából, és Bosznia-Hercegovinából.
Egyúttal megragadnám az alkalmat, hogy boldog karácsonyt kívánjak az olvasóknak az egész Borrajongó-stáb nevében.

Eltelt az első 6 hónap az évből, gondoltam, itt az ideje egy újabb egyvelegnek. Először a külföldi borok jönnek, következzenek tehát az elmúlt 6 hónapban kóstolt/ivott, posztba nem öntött, de jegyzetelt borok. Luxemburgi rieslingtől dél-afrikai vörös házasításig lesz itt minden, öveket becsatolni...

Dél-olasz borok következnek, több borvidékről. A palackok nagy része egy baráti körben levezényelt főzőcskézéshez nyílt ki február utolsó hétvégéjén, ezekhez csaptam még hozzá néhány, az elmúlt 2 hónapban kóstolt, ugyanerről a környékről származó bor jegyzeteit. Sok különböző beszerzési forrásból érkeztek a palackok, jellemzően már a frissebb évjáratok vannak a polcokon. Többnyire könnyen megközelíthető és elérhető áron kínált borok ezek, érdemes volt velük ismerkedni.

Az év első néhány hete a borkóstolók szempontjából meglehetősen nyugodt időszak, nem csoda, ünnepek után mindenkinek kell egy kis pihenő. Ebből a szempontból nekem már a december is csendesen telt, ami bor elfogyott otthon, barátoknál, családnál, az elfogyott, de nem nagyon mentem elébe a borkóstolásnak. Az újévet viszont csak el kell kezdeni valahogy, én idén először a Drop Shopban ugrottam fejest a borvilágba. Képzeletben tettem egy nagy kört Európában, Olaszországban különöset sokat időztem és egy kis új-zélandi kitérőt is beiktattam. Nem bántam meg...

Miközben az öreg borokról értekeztem, a Drop Shop már a Muzeális Borok Éjszakáját hirdette. Az egyre népszerűbb Múzeumok Éjszakájának ötletéből táplálkozó kóstolón tízévesnél idősebb csúcsborokat mustrálhattunk. A koruknál fogva ritka és nehezen hozzáférhető palackok szétpoharazása egyrészt példaértékű a borbáros szintéren, másrészt pedig fene mód élvezetes a hozzám hasonlónak. Szóval, aki ott volt, feledhetetlen élvezetekben lehetett része, annál is inkább, mert a borok többnyire teljes hangerővel énekeltek és az ilyenkor sanszos gyökérnap messze elkerült bennünket.

Akov kolléga remek sorral tért haza campaniai kirándulásukról. Az élményekről, illetve a kóstolt tételek hátteréről, termelőiről olvasmányos és kimerítő beszámolóját itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatjuk. A sor egyszerűbb, reduktív fehérborokkal indul, majd némiképp komolyabb, hordót is megjárt tételekkel folytatódik, míg eljutunk a ritkaság-számba menő presztizs-fehér tételig. Ezután váltunk az aglianico fajtára, ahol kezdünk egy fiatalabb tétellel, majd némiképp érettebbel folytatjuk, míg eljutunk a három kilencvenkilences csemegéig.

Campaniai borkirándulásunk záró fejezetében a régió történelméhez mérten egy igen fiatal, ámde annál befolyásosabb pincészetet mutatunk be. Az idén a 25. születésnapját celebráló Feudi di San Gregorionak bőven van oka az ünneplésre: a borvilágban szemvillanásnyinak számító negyedszázad itt egy komplett üstökösi karrierre is elegendő volt. A jelszavak: méret és lényeg. Kérdés persze, hogy miként fér össze az ókori hagyomány és az ipari léptékű modern borgazdaság.

Campaniai kalandozásunk következő epizódjai Dél-Olaszország leghíresebb borvidékére, Taurasiba kalauzolnak el bennünket. A dél csillagaként, Barolójaként és ki tudja még miként számon tartott aglianico (ejtsd: „áljánikó”) itt képes igazán megmutatni magát és valami világszínvonalút produkálni. A nemzetközi érdeklődés már rég túl van a csodabogár-effektuson, amit komoly tollak írásai (ld. például Jancis Robinson „Az aglianico dicsérete” c. posztját), Robert Parker, a Wine Spectator, a Wine Enthusiast és mások gyakran feltűnő pontszámai is jeleznek. Az aglianico fajta – úgy tűnik – egyre komolyabb tekintélyt követel magának a nemzetközi borporondon.