Egy sörözésekkel és hosszúra nyúlt sétákkal és éjszakákkal bőven megtűzdelt 4 napos csehországi kiruccanás után hazatérve, másnap munka után egy kiadós alvásra sokkal jobban vágytam, mint borkóstolóra. Nem túl gyakori viszont, hogy Homonna Attila, Magyarország "driving winemaker"-e szeánszot tartana Budapesten, úgyhogy aznap estére mégis erőt gyűjtöttem és kezdésre éppen be is estem a Carpe Diem küszöbén. 
Szerencsére nem kellett csalódnom, a borász is és a borok is "jól teljesítettek". Az aktuális évjárat mellett még vagy már nem forgalmi tételek is előkerültek, közben meghallgathattunk több vicces sztorit, emlékeket a nehéz kezdetekről, és néhány morzsát a mindig mozgásban lévő borász jelenlegi terveiről is.

Az erdőbényei új élmények mellett régi ismerősök meglátogatására is időt szakítottunk, egy családi borászat és egy nagybirtok képében. A Bott Pince és a Tokaj Oremus is rendszeresen szerepelnek a blog hasábjain, bemutatni aligha kell őket, de azért 1-2 újdonságról szó esik majd lentebb.  Ráadásul a friss borok mellett meglepetésként mindkét helyen előkerült egy vagy több régi tétel is.
 

A pünkösdi hegyaljai túra Mád után Erdőbényén folytatódott. Bár a település dűlőiről készült borokkal rendszeresen találkozom, magában a festői fekvésű falucskában eddig mindig csak átutazóban jártam. Pedig az alig 1100 lelket számláló falu, Hegyalja egyik legősibb települése bőven kínál felfedezni való kincseket. Erdőbénye komoly múlttal rendelkezik mind a borászat, mind a kádármesterség terén. Ahogy sok más hegyaljai település, egy időben Erdőbénye is a Rákóczi család birtoka volt és fontos gazdasági centrumként működött. Az utóbbi években egyre több borászat létesült a falucskában, amelynek népszerűségét a 2009 óta minden nyáron megrendezésre kerülő "Bor, mámor, Bénye" fesztivál is fokozta.
 

(Kilátás a Rányból)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer idén februárban egy remek Bott Pince furmint-kóstoló, amin ott is voltam, meg nem is, mindenesetre megemlékezni nem állt módomban róla. Amikor ugyanis meghirdették a kóstoló időpontját, én már egy bő 15 fős csoport részeként elígérkeztem Szentesi Józsefhez aznap estére és nem szívesen mondtam volna le a budaörsi látogatást. Bodóékkal azt a köztes megoldást találtuk ki, hogy korábban odamegyek a kóstoló helyszínére, segítek nekik kinyitni és megvizsgálni a kóstolóra szánt palackokat, így végül a borokról sem maradok le és "munka" közben beszélgethetünk is egy kicsit. A remek formát mutató borokat valóban végig is kóstoltam, de arra kevés volt az idő, hogy blogposzthoz méltó jegyzetek készüljenek, így sajnos borrajongós bejegyzés nem született a kóstolóról. Cserébe ajánlom az érdeklődők figyelmébe sweetsole írását, ha esetleg még olvasták volna.
Megfogadtam, hogy azért egy régebbi Bott-borral majd pótolom valamelyest a mulasztást, de végül nyárig kellett várni rá, hogy eleget tegyek a magamnak tett ígéretnek. Ha már lúd, legyen kövér, egy júniusi erdőbényei kirándulás tökéletes felvezetésének tűnt egy, a környékbeli dűlőkről palackozott furmint, amire már egyébként is régóta fenem a fogom. Amikor pár évvel ezelőtt a Bott Exczellencziás 2007 előjegyzését meghirdették, sikeresen lemaradtam róla, de rá néhány hónapra sikerült kiimádkoznom az utolsó magnum palackok egyikét Bodóéktól. Ezt a palackot szántam áldozati báránynak és most majd' 10 évesen be is teljesítette végső sorsát az Exczellencziás.

Kallódik már egy ideje ez az írás, hiszen még február végén szerzett élményekről van benne szó, de mivel kiváló és egyébként sem friss borokat kóstoltam, úgy éreztem, hogy megérdemelik a külön bejegyzést. A Carpe Diem három Homonna-borral csatlakozott a Furmint Február-rendezvénysorozathoz a hónap utolsó napjaiban: a borboltok polcairól régóta eltűnt tételeket lehetett pohárral kóstolni. Természetesen ezt a kivételes alkalmat nem hagyhattam ki és nem bántam meg, hogy így döntöttem.

Nem is emlékszem előfordult-e már olyan, hogy úgy írtam itt valamelyik tokaji borászat terjedelmesebb soráról, hogy a borászokkal személyesen soha nem találkoztam. Akárhogy is, ez most egy ilyen alkalom. Az erdőbényei Ábrahám Pincéről lesz szó, illetve az ő 2013-as boraikról, amelyet egy kisebb baráti társasággal kóstoltunk a múlt héten. 
Bár nem ez volt az első randevúm az Ábrahám borokkal, ennyihez egyszerre még nem volt szerencsém. Egy zenész barátom rendszeresen muzsikál náluk a Bor, Mámor ...Bényén, tőle kaptam jó 5 éve a születésnapomra egy palack 2009-es Kakasok Furmintot, ez volt az első találkozás. Mivel a pince rendszeresen - nagyjából havonta - szállít Budapestre, egy másik cimborán keresztül időnként érkezik a baráti körbe is néhány karton (itt írtam 3 borról), most ezekből állítottunk össze egy terjedelmesebb kóstolósort, leginkább a 2013-as évjáratra koncentrálva. 

Bodó Judit és Bodó József három gyermek felnevelése és a Bott Pince mellett valamilyen csodával határos módon mindig találnak időt a helyi közösségi élet élénkítésére is. A Bodrogkeresztúron-Bodrogkisfaludon már hagyománynak számító Mindszenthavi Mulatság, illetve az először tavaly megrendezett Dűlőszelektált Farsang után Bodóék újabb rendezvényre invitálták az érdeklődőket egy régi álmuk megvalósulásának örömére. Szeptember közepén az Erdőbénye-Olaszliszka-Tolcsva háromszög középpontjában elhelyezkedő, nem is oly rég felújított Csontos Présház adott helyet a "Liszkai Teraszok" névre keresztelt baráti összejövetelnek.

A Jó éjszakát Mád! nevű rendezvény keretében fiatal tokaji borászok részvételével remek kóstolót szerveztek a Zsirai Pincészet Vendégházába. A borvidék 6 különböző településén található pincében dolgozó 6 ifjú borász hozott magával 2-2 tételt, majd este ugyanitt további borokkal lehetett folytatni a mulatozást hangulatos fények és zene mellett. Nagyon barátságos légkörű, családias hangulatú rendezvény volt, szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát mindenki, nem csupán a borok jótékony hatása miatt.
A kötetlen, laza hangulat ellenére úgy éreztem, többet jelentett ez a kóstoló, mint csak egy kis buli, hiszen a legfiatalabb borászok - Tokaj-Hegyalja jövőjének egy szelete - mutatkoztak be együtt. Az új generáció fiatalos energiája, külföldi tapasztalata, szakmai felkészültsége, a borvidék iránti hűsége kulcsfontosságú Tokaj jövője szempontjából. Ha ez csak rajtuk múlna, én nem aggódnék. A borok általában jók vagy – korukból adódóan még – ígéretesek voltak és öröm volt látni az összetartást, a lelkesedést és a tettvágyat ezeknek az ifjú borászoknak a körében.

Mostanában elég sok 2011-es, 2012-es tokaji száraz bort kóstolgatok, mondjuk úgy, hogy fokozatosan felélem a maradék készletet (talán majd lesz beszámoló is). Természetesen mást is kell inni/kóstolni, így - bár év eleje óta szemezgetek a 2 évjárat boraiból - szerintem év végéig biztosan el fog húzódni a projekt, szerencsére a borok állapota alapján azt mondhatom, hogy ennyi belefér. A két egymást követő meleg és száraz évből készült borok többségükben persze most is magukon hordozzák az évjáratból adódó jellegzetességeket - átlagosnál nagyobb test, lágyabb savak, magasabb alkohol, érett gyümölcsös jegyek, kerekebb, hömpölygősebb korty - és az érés sokukban csak még jobban kidomborította ezeket a vonásokat. Aztán jött egy palack, ami nagyot borított a papírformán, bár, ha jobban belegondolok, ez is papírforma szerint történt. :)

Nem tudom, milyen boszorkánykonyha üzemel a Bardon Borászatban, de eddigi tapasztalataim alapján az erdőbényei birtoknál nem nagyon szoktak hibázni. Magam sem értem, miért kerülgettük egymást olyan sokáig ezzel a borral, aztán csütörtökön egy szelet sütemény elé/mellé kinyílt, pénteken pedig elfogyott, közben végig elégedett csettintésre inspirált. Mindezt ráadásul pont egy olyan héten sikerült elérnie, amikor úgy általában nem volt kedvem borral foglalkozni, se kóstolni, se olvasni róla, se írni róla, se inni. Ez a bejegyzés is csak annak köszönhető, hogy ez a bor meggyőzött, érdemes billentyűzetet ragadni és megosztani élményeimet.

Ezúttal egy kicsit csalok, a sorozat következő részeiben ugyanis nem hétvégi látogatásokról számolok be, hanem a július kellős közepén nettó két nap alatt - szerda délutántól péntek délutánig - rendezett ámokfutás tapasztalatait osztanám meg az érdeklődőkkel. Ámokfutás volt, mert szinte megállás nélkül kóstoltunk, dűlőt jártunk, vagy úton voltunk egyik pincéből a másikba. Néha azért aludtunk is, bár nem sokat. A rendelkezésre álló rövid idő alatt kereken 10 pincészet boraiból kóstoltunk, volt ebben egy boros villámbemutató, néhány tételes szemezgetés, teljes vertikális sor és több évjáratot átölelő kóstoló egyaránt. Megpróbáltam valamiféle rendszert vinni a sűrű program dokumentálásába, nem teljesen időrendben haladunk, de remélem, hogy követhető lesz.

(Teleki, Tokaj)

Bár szinte az összes borász a furmintot tartja annak a fajtának Tokaj-Hegyalján, amely a száraz borok között nemzetközi hírnevet szerezhet a borvidéknek, én máig nem egészen értem, hogy a hárslevelű miért van ennyire egyértelműen másodhegedűs szerepre kárhoztatva (természetesen túl azon a ma már borvidéki adottságnak tekinthető apróságon, hogy kb. fele akkora területen termesztik). A hárslevelűt ugyan többnyire a furmint kistestvéreként kezelik, mégis sok borásztól lehetett már hallani, hogy ideális évjáratban képes felnőni a furmint mellé. Szerény tapasztalataim szerint a hárs saját - a furmintnál könnyebben beazonosítható - fajtajegyeit megőrizve képes a termőhely egyediségének közvetítésére, azaz Hegyalján akár ugyanattól a pincészettől, azonos évjáratból, két különböző termőhelyről szüretelt hárslevelű optimális esetben a fajtajelleg hordozása mellett is képes két meglehetősen eltérő, egyedi bort adni. Egy szó, mint száz, a mai napig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy szelídebb, könnyebben megközelíthető és felismerhető karaktere miatt a hárslevelű, de leginkább a - két fajta erényeit egyesítő - furmint-hárslevelű házasítás éppen akkora eséllyel nyithatna utat a nemzetközi hírnév felé, mint a furmint.

Néhány év alatt összegyűlt nálam egy tekintélyesebb tokaji hárslevelű-gyűjtemény a 2011-es évjáratból, és ha már így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne egymás mellett megnézni a borokat. Vártam, kerestem a megfelelő alkalmat, és - az ötlet egyébként némileg más formában Szilágyi Lászlótól származik - éppen kapóra jött, hogy közeledik a fajtát középpontba állító budapesti rendezvény, a 2. HÉJ, amely valami aktualitást is adhat a dolognak. Végül a Furmint Február és a Hárslevelűk Éjszakája szellemi atyja, Kézdy Dániel hathatós segítségével sikerült megfelelő kereteket teremteni a kóstolónak.

Az Olaszrizling Október, a Kékfrankos Most!, a Bordeaux Blend és a Magyar Borok Bálja mögött álló Winelovers új rendezvénnyel bővítette a nagyszabású kóstolók palettáját, a március végén debütáló Tokaj Grand-dal. Azon kívül, hogy természetesen a legnevesebb hegyaljai termelők néhány kivételtől eltekintve kiállítóként megjelentek a rendezvényen, a különtermekben mesterkurzusok színesítették az eseményt. A Corinthia Grand Hotel Royal, mint helyszín, a VinCÉ-n már bizonyított és ismét helyt állt, a szervezés és a lebonyolítás profi volt. A Tokaj Grand különösen nagy gondot fordított arra, hogy a borvidéket és annak meghatározó rendezvényeit is megismertesse a nagyközönséggel, így ezeket - Tokaji Tavasz, Bor, mámor, Bénye, Tokaji Ősz és Mindszenthavi Mulatság - az események főszervezői külön-külön mesterkurzusok keretében mutatták be a vendégeknek.
Mielőtt szétváltak útjaink, akovval a Tokaji Tavasz - Nagy Tokaji Borárverés sajtótájékoztatóján és a Bor, mámor, Bénye beharangozó kóstolóján hangolódtunk rá a tokaji borokra. 

A Bor, mámor… Bénye fesztivált először 2009-ben rendezték meg Erdőbényén 6 helybéli borászat összefogásának köszönhetően, azóta az augusztusi rendezvény már hagyománnyá vált. Bő egy hónappal az idei rendezvény előtt öt pincészet - a Bardon Borászat, a Béres Szőlőbirtok, a Budaházy-Fekete Kúria, Csite Norbert, valamint a Karádi és Berger Borászat – adott egy kis ízelítőt erdőbényei borokból az érdeklődőknek az A38 teraszán.

Szerintem most ezzel el is indítok egy sorozatot. Kedvenc hazai fajtám jeles képviselői alkalomadtán szembeállítva kedvenc nemzetközi fajtám képviselőivel. Nézzük mit mutatnak egymás mellett. Első körben Homonna Rány 2012 Vs. Van Volxem Altenberg 2012 került sorra. Persze amikor kóstoltam őket, még nem tudtam, hogy eme sorozat első részei lesznek, sőt azt se, hogy egyáltalán lesz ilyen sorozat, merthogy épp azt se gondoltam, hogy pár héttel később ismét aktív borblogger leszek :) 

Vissza a párosításra. Úgy alakult, hogy egyszer csak nagyon kíváncsi lettem a Homonna Rány-ra. Új dűlő a szortimentben, kő kő hátán, olyannyira, hogy már-már „megöli az embert”, öreg tőkék, csupa olyan dolog amire én izgulok. :)  Másfelől viszont épp a Homonna dűlős borok újszerű árazása volt az egyik legmeghökkentőbb a Bortársaság 2012-es szortimentjében.  Valahogy semmi problémám nem volt azzal, amikor háromezervalamennyi volt a birtokbor, ötezer környéke a Határi. Aztán még az se rázott meg, amikor 2009-ben megszűnt ezek különválasztása és a Határi árában futott tovább az immáron egyetlen száraz, a birtokbor. Csak a Határi adja a gerincét és az, hogy a többi miatt befogadhatóbb lesz még lehet előnyére is válik a sokszor semleges, túlságosan rigid dűlős bornak. Az elvárásaimat a 09-es tétel maximálisan igazolta, az évjárat egyik legjobb borának tartottam Tokajból, a 11-es már kevésbé nyűgözött le. Aztán most megint különvált a dolog. Megjelentek ismét a dűlősek, csak immár 10 rugóért. Kemény. A birtokbor maradt az elmúlt évek alatt kialakult új árkategóriájában, ami szintén keltett bennem némi ellenérzést, ugyanis kissé rosszmájúan nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy immár nélkülözi a legszebb anyagokat, hiszen azok feltehetőleg a drágább borokba mentek.

A kíváncsiság csak győzött, így végül csak megvettem a Rány-t, de már előre hergeltem magam, hogy úgyse fogja megérni az árát. :)

Kedves téma került napirendre a klubban, ugyanis fullos száraz furmintokból állítottunk össze egy sort. Egy meglehetősen fiatal történelemre visszatekintő műfaj, ami véleményem szerint egészen fantasztikusan sült el, tovább haladva ezen nyomon, számomra tulajdonképpen a magyar borászat legnagyobb "találmánya" az elmúlt tíz évből annak felismerése, hogy Tokaj nemcsak természetes édes borban, hanem termőhely-szelektált szárazban is klasszis szintre képes.

A koncepció szerint teljesen különböző árkategóriákat érintünk, lényegében 2500 és 10000 Ft. között teljesen vegyesen. Évjáratként pedig egységesen 2011-eseket válsztottunk abban a reményben, hogy a borok még tele lesznek gyümölccsel, fiatalos bájjal, ugyanakkor a palackozás nehézségeit, egyáltalán a csikós rúgkapálást már le kellett, hogy vetkőzzék.

Vakon kóstoltunk, az első, nem tokaji, de mégis témába-vágó tétel kivételével. Ebben a sorrendben jöttek a borok.

Első esti nagy kóstolónk témája a hárslevelű volt. A frissen épült Basilicus Borkultúra Központ volt a helyszín, a résztvevő borászatok pedig a Bott-pince, a Tokaj Nobilis, a Tokaj Kikelet, Demeter Zoltán, az Erzsébet pince, a Paulay Borház, Dorogi István, a Basilicus birtok, illetve a Bodnár-pince.

A technikai részletekről: 2012-es tételekkel indítottunk és haladtunk időben visszafelé egészen 2005-ig. A borokat vakon kaptuk kettesével és minden évjárat után az adott kört felfedtük. Kissé korlátozott volt a rendelkezésre álló idő, így elég tempósan haladt a sor, amiből következik, hogy tényleg csak futó benyomásokat sikerült rögzítenem. A pontozásról lemondanék, de egy aláhúzással megjelöltem a kiemelkedőbbnek érzett tételeket.

A napokban nyílt néhány tétel itthon. Egyszerre ugyan, bár semmiféle tematika nem fűzte őket össze, csak annyi, hogy valamennyien tokajiak.

Íme:

Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)

Ritka az, amikor kellemes áron tényleg igazán finom természetes édes borra lehet akadni. Már régóta szemezgettem a helyi Bortársaságnál a Vayi borokkal, és a napokban végül meg is próbálkoztam a legújabb, 2009-es édes válogatásukkal.

A kereskedő honlapjának tanulsága szerint tulajdonképpen egy aszú és egy fordítás-technológiával készült tétel házasítása. Az aszúszemeket először erjedő furmint-alapborban áztatták ki, majd préselték, ezután a megmaradt asszútésztát kierjedt muskotállyal töltötték fel.Az újabb kíméletes préselés után a frissesség megőrzése érdekében az egész tétel acéltartályban erjedt és érlelődött.

Íme:

Up to date alatt olyan borokról van szó, melyekről már született írás, de mégis érdekesnek ígérkezik életpályájuk követése. Az eredeti szándék mellett az újabb leírásoknak olyan egyéb funkcója is van, hogy nyomon követi a kóstoló személy (esetünkben jómagam) "egyedfejlődését" is. Egy nem túl tapasztalt, de szorgalmas kóstoló életében akár fél év alatt is összegyűlhet annyi új tapasztalat, mérföldkő, ami kicsit átrendezheti a korábbi skálát.

Új kóstolás, új leírás, új vélemény.

Első bejegyzésemben nem meglepő módon egyik kedvenc pincészetemről lesz szó. Az ő boraik képviselik minden édességi fokozatban azt a stílust, amit jelenleg leginkább kedvelek. A most következő teljes 2007-es dűlőszettet már közel másfél éve rejtegetem, azzal a céllal, hogy vakon megnézzem őket egymás mellett akkor, amikor érzésem szerint csúcson, vagy csúcs-közeli állapotban lehetnek. Mivel a február végi Terroir Clubban tartott Csontos-vertikálison (lesz majd később arról is szó) úgy éreztem, hogy nekem a 07-es érettségi állapota tetszik leginkább, úgy döntöttem eljött az IDŐ. A sorba becsempésztem kakukktojásként egy ugyanezen évjáratból származó Tokaj Nobilis Barakonyi furmintot, mivel úgy érzem ez a stílus hasonlít leginkább a Bott-furmintok stílusához.(végül azért nem volt nehéz kiszúrni)

Következzenek a jegyzetek: