A Borrajongó


Borsmenta Sajtóklub - Kékfrankosok a Kóstolom Borbárban

2018. november 14. 06:00 - furmintfan

A Moszkva tér Széll Kálmán tér és a Millenáris közelében, a Káplár utcában nyílt meg a közelmúltban a Kóstolom Borbár, ahol átlag két hetente keddenként a Borsmenta főszerkesztője, Szabó Edit meghívására a hazai borsajtó képviselői összeülnek 1-1 tematikus kóstolóra.
Most éppen a kékfrankos volt porondon, 13 hazai pincészet 14 kékfrankosa mérkőzött meg egymással egy vakkóstoló keretében. A sajtókóstolók rendszeres résztvevői szerint nem volt még ilyen egységes színvonalú sor előttük, én azért némi hiányérzettel küszködve úgy vélem, van még mit javítani az átlag-színvonalon kékfrankos-fronton is.

borsmentakekfrankos20181030.jpg

Tovább
3 komment

Tegnap ittam - Csányi Pincészet Villányi Shiraz 2017

2018. október 20. 10:35 - furmintfan

Az őszi hiperes akciók megszondáztatását és megéneklését végül három poszttal zártam, de egy kicsit még maradnék a mai "tegnap ittam"-ban is a hipermarket-kínálatnál, csak ezúttal egy állandó jelleggel elérhető borról lesz szó, mintegy közszolgálati céllal. Szokásunk siránkozni azon, hogy jó (vagy legalábbis korrekt) magyar vörösbort olcsón nehéz vásárolni, de azért van kivétel, ami erősíti a szabályt. A mai bor pont ilyen.
csanyishiraz2017.jpg

Tovább
1 komment

Magyar egyveleg 2018/1

2018. március 10. 06:00 - furmintfan

Itt az első magyar egyveleg is nagyjából az év első napjától március első hetéig bezárólag kóstolt borokkal.

egyvelegdugokm12.jpg

Tovább
5 komment

Magyar egyveleg 2017/2

2017. július 08. 06:00 - furmintfan

Itt az újabb adag egyveleg, mindenféle, a márciustól júniusig eltelt időszakban kóstolt magyar borral. Szokás szerint sok a száraz tokaji, de vannak még itt sokan mások, például sok kutyafuttában kóstolt kékfrankos és egy rakás, emlékezetből lejegyzetelt Gere-bor, köztük Balthazar-palackokból (12 l) kóstolt Koparok és Kopárok.

 egyvelegdugokm8.jpg

Tovább
3 komment

2016 II. félév - magyar egyveleg, vörösek, rosék, sillerek

2017. január 07. 06:00 - furmintfan

Itt a tegnapi poszt folytatása, néhány rosé és siller után vörösborokkal.

egyvelegdugokm5.jpg

Tovább
4 komment

Ünnepi egyveleg II.

2013. január 04. 06:00 - akov

Drbarta lábnyomain járva én is összeszedtem a magam ünnepi kosarát. Válogatás nélkül szórtam belé mindenfélét – jót s kevésbé – és így lőn az egész, egy igazi egyveleg.

uvegek.jpg

Tovább
13 komment

Ha Villány, akkor cabernet franc

2012. április 02. 14:00 - akov

malatinszky.jpgFolytatva a VinCE-vel kapcsolatos kalandozásokat, a Spurrier-féle sauvignon kóstoló után jöjjön Villány és a cabernet franc. A 2007 és 2009 közötti tételek kóstolója előtt Malatinszky Csaba egy igazán remek előadást celebrált a szőlőfajta jellemzőiről és optimális termesztési körülményeiről. Természetesen részletesen hallhattunk Villány és a franc nexusáról is. Elhangzott, hogy különleges ajándék a Villányi borvidék elhelyezkedése, hiszen a kontinentális klímazóna déli része mediterrán hatással kényezteti a szőlőket. A csapadék optimális mennyiségének hála a bordeaux-i fajták kiválóan alkalmazkodnak a borvidékhez, a legtöbb évjáratban megbízhatóan elérhető a fiziológiai érettség.

Tovább
28 komment