A Borrajongó


Boros ládák újratöltve - Fill the Winebox MiniVino 2017. február

2017. március 17. 06:00 - furmintfan

Tavaly novemberben már hírt adtunk a Fill the Winebox koncepciójáról és bemutató kóstolójáról. A kereskedés alapítói azóta sem tétlenkednek, folyamatosan új irányokba tapogatóznak, igyekeznek bővíteni a kínálatot, több fronton is. Továbbra is cél Magyarországon kevéssé ismert borvidékekről, illetve termelőktől jó ár-érték arányú borok forgalmazása - ebben a szemléletben már most elég szép portugál választék alakult ki a kereskedésnél - de az olasz és német borok felé is nyitni akarnak. Újdonságként egy nagy név boraival is megpróbálkoznak a tulajdonosok, ez pedig nem más, mint az ikonikus priorati pince, a Clos Mogador, amelynek két bora is elérhető a webshopban. Végül, de nem utolsósorban, magyar borokat árusítását is tervezik a közeljövőben, várhatóan itt is a kisebb, kereskedelmi forgalomban nehezebben elérhető pincékre koncentrálva.
A Fill the Winebox csapata nagyjából negyedévente tart bemutató kóstolókat - "MiniVino"-kat - ahol a látogatók megismerkedhetnek a szerteágazó szortiment egyes boraival, így kaphatnak egy átfogó képet a kereskedés kínálatáról. A februári kóstoló beszámolója következik most.

ftw201702_4.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Luis Felipe Edwards, avagy a tömegborász kínhalála

2016. március 30. 09:35 - akov

Nos, ez az olcsó chilei cabernet sauvignon, ez a kis spórias klasszikus annyira felizgatott, hogy olyan cikket írtam, ami esetleg egyeseket sértett volna. Össze is hívtam a Borrajongó szerkesztői bizottságát, hogy véleményezze az irományt. Amúgy ilyen bizottságunk nincs, nem is volt és soha nem is lesz, de most kikértem a véleményét. Szóval, az eredeti pamflet arról szólt, hogy ha én magyar tömegborász volnék, és 369Ft-os csúcsteljesítményeket állítanék elő (bármelyik magyar borvidéken), és megkóstolnám ezt a döbbenetes palackszámban előállított chilei bort, akkor rohadtul elfogna a páni félelem. Ha ugyanis lenne elég eszem, hamar rájönnék, hogy ott állok egy szánalmas fizetéssel, egy szaros gumicsizmában, tornyosuló raktárkészlettel és egyre csak csökkenő bevételekkel. Leesne ugyanis, hogy valaki a nyakamra hajt és teszi ezt máris olyan behozhatatlan előnnyel, amit az életem végéig se tudnék ledolgozni. És ha érezzük, ha látjuk, hogy valaki a saját sírunkat ássa, az bizony rossz érzés, senkinek sem kívánom. Itt pedig éppen ez történik.

23329_weintransport.jpg

Tovább
48 komment