Eredetileg nem terveztem külön írást szentelni ennek a bornak, de annyira tetszett, hogy végül meggondoltam magam. A Lidl valamelyik olasz promóciós akciója keretében találtam rá, talán még április-május környékén, most került elő a palack, egy spaghetti alla nerano tökéletes kísérőjeként végezte. A kóstolással és az ajánlással így sajnos jó eséllyel megcsúsztam, de talán vannak még elfekvő készletek vagy lesz nálunk is következő évjáratból.
Campania régióban járunk, azon belül is Benevento körzetben, a tengerparttól távolabb, az azonos nevű város környékén. A két legfontosabb szőlőfajta a kékszőlő aglianico és a fehér falanghina. A falanghina egész Campania tipikus fajtája, most éppen reneszánszát éli, kiválóan érzi magát például a Vezúv vulkanikus talajjal fedett lejtőin. Olaszországban itt-ott (Puglia, Abruzzo) még előfordul, de máshol nem nagyon találkozni vele.
A La Guardiense egy 1960-ban alapított, szövetkezeti formában működő pincészet Campania borvidékén, amely 1500 hektáron mintegy 1000 termelőt tömörít. Elsősorban helyi fajtákkal foglalkoznak, tehát a falanghina is fontos szerepet játszik. Ők készítették ezt a tételt a Lidl-nek.

Olaszország tele van olyan eredetvédelemben részesülő borokkal, amelyek egy szőlőfajta és egy kisebb földrajzi egység együttállásának köszönhetik különleges státuszukat. Ezeket nehéz a "rejtőzködő borvidékek" rovathoz kitalált szokásos 1 fehér-1 vörös/régió keretek közé beszorítani, így most hoztam egy kis különkiadást néhány olasz borral különböző borvidékekről.

Olaszország klasszikus "borország", de a fehérborokat ritkábban emlegetik Itáliával kapcsolatban, hiszen az olasz csizma leghíresebb borai kék szőlőfajtákból készülnek. Valószínűleg az én fogyasztásomat illetően is legalább 3/4 lehet a vörösborok aránya, kifejezetten olasz fehérekre koncentráló kóstolóra pedig nem is emlékszem eddigi "pályafutásom" során. A sors különös fintora, hogy egy ilyen sor Tokajban talált ránk. Történt ugyanis, hogy épp augusztus végi minitúránk idejére szervezett Szilágyi László egy olasz fehérbor kóstolót, amire így ungert és én is meghívást nyertünk. A Gizella Pince borásza az utóbbi hónapokban többször is összetrombitált néhány tokaji borászcimborát 1-1 nemzetközi fehérboros kitekintésre, most pedig egy ismerős olasz borkereskedő-sommelier, Michele Cenedese érkezett egy izgalmas sorral, amit mi is kiegészítettünk néhány palackkal. A foglalkozás elérte célját: ezután egészen biztosan más szemmel tekintünk az olasz fehérborokra.
 

Augusztus utolsó, igen forró szombatja bizonyos szempontból remekül passzolt egy vulkanikus borokról szóló fesztiválnak, még ha a legtöbb ember ilyenkor legszívesebben inkább egy medencében múlatná az időt. Én viszont valamilyen szinten bepótolva az idén is betervezett mátrai bortúrát, Gyöngyöspata hétszintes pincesorát vettem a nyakamba és a tavalyi debütálás után ismét megrendezett Vulkanikus Borok (Fesztiválja) névre keresztelt családias kis rendezvényen ismerkedtem meg néhány borral.
Mátrai borászok és vulkanikus alapkőzeten operáló egyéb borvidékek borászai egyaránt szerepelnek a kiállítók listáján, néhányan pedig a gasztronómiai élvezetekhez igyekeznek hozzájárulni. A családias hangulatú, nyugodalmas mederben csordogáló rendezvényen nem volt tömeg, nem volt kapkodás, kényelmesen lehetett kóstolgatni, beszélgetni, a tájat szemlélni. Eleinte csodálkoztam a Budapestről érkező vendégeknek szervezett busz késői visszaindulási időpontján, aztán ahogy közeledett az a bizonyos késő esti óra, rájöttem, hogy még így is rengeteg olyan termelőt kihagytam, akiknél be volt tervezve a kóstolás, ráadásul a gyöngyöspatai templom megtekintése is kimaradt. Így jártam, de panaszra így sincs ok, jól telt a nap, a többit majd talán jövőre bepótolom. 

Dél-olasz borok következnek, több borvidékről. A palackok nagy része egy baráti körben levezényelt főzőcskézéshez nyílt ki február utolsó hétvégéjén, ezekhez csaptam még hozzá néhány, az elmúlt 2 hónapban kóstolt, ugyanerről a környékről származó bor jegyzeteit. Sok különböző beszerzési forrásból érkeztek a palackok, jellemzően már a frissebb évjáratok vannak a polcokon. Többnyire könnyen megközelíthető és elérhető áron kínált borok ezek, érdemes volt velük ismerkedni.

Az év első néhány hete a borkóstolók szempontjából meglehetősen nyugodt időszak, nem csoda, ünnepek után mindenkinek kell egy kis pihenő. Ebből a szempontból nekem már a december is csendesen telt, ami bor elfogyott otthon, barátoknál, családnál, az elfogyott, de nem nagyon mentem elébe a borkóstolásnak. Az újévet viszont csak el kell kezdeni valahogy, én idén először a Drop Shopban ugrottam fejest a borvilágba. Képzeletben tettem egy nagy kört Európában, Olaszországban különöset sokat időztem és egy kis új-zélandi kitérőt is beiktattam. Nem bántam meg...

Ahogy a bevermelt krumpli legalsó zsákjából is nagyon nehéz mintát venni, a blog régebbi cikkeit is felettébb nagy erőfeszítés megtalálni. A blog műfaj már csak ilyen. Az aktuális poszt az előző feje tetején áll és erőszakosan nyomja azt lefelé. Igaz, a cikkek visszakereshetők, azonban a tematikus sorozatokkal már nem ennyire egyszerű a helyzet. Mivel van egy csomó értékes tartalmunk, gondoltam a lényegesebb tematikus sorozatokat összeszedem egy-egy lapra. Így nem tűnnek el feltétlenül, illetve még hivatkozni is lehet rájuk. Nézzük.

Campania

Az olaszországi Campaniába, 2011-ben tett kirándulásom okán kezdtem írni a Borrajongóra. Olyan élmények értek, hogy nem hagyhattam nyom nélkül. Kalandozások az aglianico, a fiano és a greco di tufo hazájában. Elolvasom >>>

Douro

Mega-sorozat a portugál Douro száraz és erősített borairól. Technológia és részletes beszámoló a kilenc meglátogatott csúcsbirtokról. Elolvasom >>>

Ribera del Duero

Nagykörkép a Duero másik feléről, az egyik leghíresebb spanyol borvidékről. Részletes írások a számtalan meglátogatott pincészetről, köztük a net legrészletesebb tudósításai a Dominio de Pingus és a Vega Sicilia belső dolgairól. Elolvasom >>>

Sherry / Jerez – Az oxidáció művészete

Giga-sorozat a legérdekesebb, legszínesebb erősített borról, a spanyol sherry-ről. Részletes technológiai leírások, pincelátogatások. Elolvasom >>>

Jó olvasást!

Akov kolléga remek sorral tért haza campaniai kirándulásukról. Az élményekről, illetve a kóstolt tételek hátteréről, termelőiről olvasmányos és kimerítő beszámolóját itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatjuk. A sor egyszerűbb, reduktív fehérborokkal indul, majd némiképp komolyabb, hordót is megjárt tételekkel folytatódik, míg eljutunk a ritkaság-számba menő presztizs-fehér tételig. Ezután váltunk az aglianico fajtára, ahol kezdünk egy fiatalabb tétellel, majd némiképp érettebbel folytatjuk, míg eljutunk a három kilencvenkilences csemegéig.

Ha egy olyan campaniai pincét kellene megnevezni, amelynek nem csak borai kedveltek világszerte, hanem legendás története is a legek között tartja számon Olaszországban, akkor a Mastroberardinoval igazán nem tévedhetünk nagyot. A korábbi, kvázi butik pincéket érintő látogatásainkat (ld. Marisa Cuomo itt és itt, valamint Antonio Caggiano posztjainkat) magunk mögött hagyva belépünk az ipari méretben történő bortermelés doménjébe. A Mastroberardino évi 2.4 millió palackos termelésével, 350ha termőterületével olasz viszonylatban is a nagyobb pincészetek közé tartozik.

Az aglianico szőlőfajtával kapcsolatos bevezető tanulmányaink után elsőként a Cantine Antonio Caggiano családi pincészetet látogatjuk meg. A helyi származású építész-fotográfus Antonio Caggianoban 1990 körül érett meg az elhatározás, hogy pincét kell alapítania szülővárosában. Visszafoghatatlan ingerenciát érzett ugyanis, hogy a Taurasi borokból immár kiveszett régi ízeket-aromákat újra felfedezze. Elhatározta, hogy olyan nagyformátumú borokat készít, amelyek visszahozhatják a régi idők hírnevét. Az első saját Taurasit 1994-ben palackozta, ma pedig minden mérce szerint a régió egyik vezető termelője. Caggiano nem csak a legtöbb és legjobb Gambero Rosso értékelést bírja egész Campaniában, de Robert Parker, a Wine Spectator és mások komoly pontszámait is magáénak mondhatja.

Campaniai kalandozásunk következő epizódjai Dél-Olaszország leghíresebb borvidékére, Taurasiba kalauzolnak el bennünket. A dél csillagaként, Barolójaként és ki tudja még miként számon tartott aglianico (ejtsd: „áljánikó”) itt képes igazán megmutatni magát és valami világszínvonalút produkálni. A nemzetközi érdeklődés már rég túl van a csodabogár-effektuson, amit komoly tollak írásai (ld. például Jancis Robinson „Az aglianico dicsérete” c. posztját), Robert Parker, a Wine Spectator, a Wine Enthusiast és mások gyakran feltűnő pontszámai is jeleznek. Az aglianico fajta – úgy tűnik – egyre komolyabb tekintélyt követel magának a nemzetközi borporondon.

A korábbi posztban részletesen bemutattuk az Amalfi-part legmenőbb pincéjét, a Marisa Cuomot. Ezúttal nézzük a kínálat felépítését, majd a kóstolt borokat.

(Drbarta) Több boros blog aktív hozzászólója, rendszeres kóstolótársunk akov és a borok világában nem kevésbé jártas kedves párja, ez év nyarán Olaszországban, többek között Campania-ban töltötték nyári vakációjukat. Akov az élményekből érdekes, olvasmányos, gazdagon illusztrált írásos beszámolót készített, és bocsátotta rendelkezésünkre.

Fogadjátok sok szeretettel!

Tenger, kék ég, mozzarella, pizza-fixáltság, amalfi-citrom és limoncello. A festői Positano és Amalfi. Végenincs szerpentinek, kaotikus forgalom, dudaszó, turistahadak. Pár óra és garantáltan megvan az elegemvan-hangulat és legszívesebben valami eldugott trattoriában múlatnánk az időt. Ha egyáltalán van errefelé bármi is, ami elhagyatott… Európa egyik legfestőibb partszakaszán, a Sorrentoi-félsziget déli részén, Campania szívében járunk. És valóban, az ókorban is híres tájkép ma is mellbevágó: amikor egy kanyar után elénk tárul a tengerbe szakadó 500-600m magas sziklafal, a meredek hegyoldalakra felfűzött települések és a hátteret adó 1400m-es hegyek, hát, igen, kimarad pár lélegzetvétel.