Folytatódnak a párbajok, rögtön több is, hiszen annyi, de annyi minden furdalja kíváncsian az oldalamat. A jelen sor kreálásának mozgatói nagyjából az alábbiak voltak.

Kifejtettem már a múltban, hogy számomra a Prager Klaus az eddigi legjobb bor a karrieremben a kategóriáját tekintve, azaz eddigi szerény tapasztalataimmal ezt a tételt tartom számon az egyik lehetséges alternatívának a gyakorlatilag tökéletes nagy száraz fehér borra.

Eme kellően merész kijelentést persze rendre illik újra és újra tesztelni, azaz méltó kihívókat tenni mellé.  Wachau legkomolyabb borai közül már több alkalommal is sikerült kitűnnie,  sem F.X Pichlertől, sem Hirtzbergertől, sem Knoll-éktól nem kóstoltam még olyan bort, melyet jobbnak tudnék tartani. (Ezzel persze biztosan rengetegen vitatkoznának, mi több tisztában vagyok vele, hogy a nemzetközi szakértők szerint sem ez Wachau legjobb bora, de nem tehetek róla, ha számomra meg az) .  De mindenestre a továbbiakban ugorjunk egyéb vidékekre összehasonlítandó alanyért.

Fajtán belül maradva németországi borral eddig még csak szúrópróba jelleggel tudtam tesztelni a Klaust. Most is ez történik és bizonyára nem is ez lesz az utolsó és mindent eldöntő alkalom. A Georg Breuer-pincét a 19. század végén alapították. A harmadik generációt képviselő Bernhard Breuer úttörő szerepet játszott anno a nagy száraz német riesling megszületésében. Halála után fia és menye irányításával is a legjobb száraz bor termelők között tartják számon a pincét az eredendően édes boros Rheingau-ban, sőt egész Németországban is.  Rüdesheim legjobb dűlőin kívül a monopol helyzetben művelt Rauenthal-i Nonnenberg-ből készítik top dűlőszelektált száraz riesling-jeiket. Ez utóbbi bornak a 07-es évjárata lenne mai egyik kihívónk.

Ha viszont általánosan a perfekt nagy fehérről beszélünk, akkor nem csak rieslingekkel illő versenyeztetni Klaus barátunkat, hanem elő a farbával, nézzük mit tud egy komoly burgundi mellett.  Tudni kell, hogy Burgundia a világ legdrágább borvidéke címet nem csak a fantasztikus pinot noir-jai végett viseli, hanem a chardonnay-nak is itt található a fokozhatatlan fellegvára.  Sajnos a költségvetésbe nem fér bele, hogy Burgundia legdrágább fehér borát tudjam prezentálni, de ha belegondolok nem is feltétlen az érdekel, hogy sokszáz euróért létezik-e Klaus-verő burgundi, hanem mondjuk 100 euron belül mi a körkép. Ezen feltétel teljesülése mellett azért kemény versenyzőt igyekeztem nevezni a párbajra.  A Follin-Arbelet jó nevű birtok, Corton-Charlemagne pedig egyike a Cote d'Or tényleg csak néhány grand cru minősítésű chardonnay-ban utazó appellációinak.  A most kóstolt 2006-osról nem találtam Burghound-os értékelést, de az újabb évjáratok 92-93 körül szoktak lenni. Jancis Robinson-nál 18.5-re volt jó a jelen bor. Ő lenne a Klaus másik kihívója.

És végül az örök kérdés, az eddig bevezetett és tulajdonképpen a világ élvonalát jelentő szinthez képest hol tartunk mi? Ebből az apropóból egyik kedvenc furmintomat is delegáltam, Bott-ék 07-es Csontosát. Sokszor kóstoltam ezt a bort, és még soha nem okozott csalódást, ennek ellenére egy pillanatig nem gondoltam, hogy ezt a sort esélyes lenne megnyerni, de úgy éreztem előzetesen, hogy meg fogja mutatni szépségét ilyen kontextusban is.

A négy bort mindenféle sorrendben, több napon keresztül kóstoltam. Íme a végeredmény:

Nagyjából egy évvel ezelőtt tartottam először Burgundia-kóstolót a klubban. Remekül sikerült, így folytatása is lett ősszel. Többek részéről akkor felmerült, ha egy erős belépő szintű sor ilyen szép, akkor milyen lehet egy ütősebb? Ezt persze felhívásnak tekintettem és szorgosan nekiláttam egy újabb, az eddigiektől egy nagyságrenddel erősebb sort összegyűjtögetni.

Nem feltétlen egyszerű feladat, hiszen DRC, Dom. Leroy, Rousseau Chambertin kategóriájú borok semmiképp nem tudnak beleférni a költségvetésbe. Ugyanakkor ha az eddigi sorok fölé akarunk egyértelműen kerülni, akkor azért jóval nagyobb perfő költséggel kell számolni, mint általában a kóstolóinkon és ha már így történik, akkor persze mindenki elvárja, hogy zuhanjanak az állak egészen a padlóig a borok által okozott élmény intenzitásától.

Burgundiáról révén szó ez persze nem feltétlen jön spontán csak azért, mert a tétel ára elért egy x összeget, de számomra van egy félelmetesen hasznos segítség ehhez a kiismerhetetlen világhoz, mégpedig a Burghound. Az Allen Meadows által jegyzett online-magazin rendkívül nagy lefedettséggel vizsgálja a borokat, nehéz olyan tételre bukkanni, melyről ne lenne jegyzet, az értékeléseket pedig egész egyszerűen, mintha külön nekem írta volna. :) Mindig győzök rácsodálkozni, a pontjait követve gyakorlatilag még sose fürödtem be, külön öröm, hogy ez a fogódzó épp Burgundiánál, a világ tán legdrágább borvidékénél áll rendelkezésre.

Domaine des Croix: Aloxe-Corton Les Boutiéres 2010

Piros bogyós gyümölcsök, főleg cseresznye közepes koncentrációban, viszont elég jelentős hordóval is megküldve vanília és pörkölési aromák képében. Szájban is ilyen. Közepes test, közepes intenzitás. Alapvetően tiszta, dominálnak a gyümölcsök, de jobban jelen van a fa, mint várnám. Semmi különös szerkezet,  az ízek fokozatosan kiürülnek, közepesen hosszú lecsengés. Nincs különösebb említésre méltó kortyfejlődés, cizelláltság, vagy kanyar. Finom, jóivású, kajához is jól mehet, de ez nagyon kevés. Ebben az árkategóriában sokkal jobb burgundi borokat is lehet találni. 5 pont. 8500 Ft, Bortársaság.

Kislaki Bormanufaktúra (Légli Géza): Pinot Noir Válogatás 2011

Sokkal vonzóbb illat, koncentráltabb gyümölcs ígéretével, főleg kék bogyósok, áfonya, kékszőlő mellette szegfűszeges-borsos fűszeresség. Közepes méretű, arányos test. Ízben kissé visszafogottabb, mint amit az illat ígért, illetve, mint emlékeimben, sőt még az előző borhoz képest is.  A szerkezet viszont egy lépéssel komolyabb, mint az előbb, mutat némi cizelláltságot, fókuszt. A savak feszesebbek, a tannin itt se túl sok, de nem észrevétlen, ugyanakkor finomszemcsés, jól integrált. Közepesnél alig hosszabb lecsengés. 5.5-6 pont, most nem éreztem, hogy tisztán meglenne az utóbbi. 4300 Ft, Kézműves Borok Háza.

A karácsonyi egyveleg után megígértem, hogy időszakosan jelentkezni fogok hasonló poszttal, amelyben rövid értékelés mellett adok közre egy hosszabb borsort. A palackokkal itt-ott futottam össze vagy vacsorához bontogattam őket. Ebben aztán tényleg van minden, jó és rossz, olcsó és drága, könnyen és nehezen hozzáférhető. Vigyázat, szédülést okozhat! Vágjunk is bele, hajrá!

A Bortársaság frissen kijött pinot-i közül ismét kiválasztottam kettőt. Közeli árkategóriák, egy alap burgundi, illetve egy rendszeresen jónak mondott hazai tétel.

Feltett szándékom rendszeresen gyűjteni burgundi tapasztalatokat. Sajnos a borok ára miatt ez messze nem tud olyan tempóban haladni, mint mondjuk a rieslingek esetében, de azért szép lassacskán gyűlnek ők is a gyűjteményben, és időről időre meglepem magam valami relatíve komolyabbal is.

A következő tételeket az elmúlt hónapokban kóstoltam és fogyasztottam, valamennyien külföldi webshopokból származnak.

Múltkoriban a Bortársaságban bóklászva  észrevettem az új jövevények között, hogy kijött Pannonhalmáról egy komolyabb, vagy legalábbis komolyabb árazású pinot noir. 7500 Ft. Mindig ilyenkor kíváncsiság éled, vajon tényleg egy nemzetközi értelemben is versenyképes tétellel állunk szemben, hiszen 25 Euro környékén már kiváló Cote Chalonnaise, vagy épp Marsannay kapható. Nem is kellett túl messzire menni kontrollért, a szomszédos polcon ott pihent a Dom. des Croix-nak egy 2010-es évjáratú Beaune 1er cru-je, nem sokkal többért, feltételezem a franciaországi árat alapul véve simán 30 Euro alatt lehet a bor. 

Adta magát a párbaj:

A számunkra emlékezetes magyar borokat felvonultató poszt után rátérünk az idén megméretett és elég fajsúlyosnak bizonyult külföldi versenyzőkre. Persze a Borrajongó állandó főszereplője, a rajnai rizling viszi a prímet, de mellette megjelennek Bordeaux, Burgundia, Dél-Franciaország, valamint a spanyol Ribera del Duero és Ausztrália legszebb pillanatai is. A többit pedig – ti. 2012-ben is körbe nyaltuk a világot – a pár egyéb segédmuzsikus úgyis bizonyítja.

A Terroir Club Karácsony közeledtével ezúttal is szervezett egy remek kis exkluzív sort. Nem tudom, hogy mi volt a sor összeállításának pontos koncepciója, de alapvetően arról szólt, hogy megnéztünk néhány teljesen különböző stílusú, régebbi évjáratokból származó többnyire prémium kategóriás tételt. 

Az átlagos szint ismét igen magasan volt, miközben az eltérő stílusban megvalósuló klasszisok igazán színessé tették az estét. Köszönet érte, én nagyon jól éreztem magam!

Ha elegendően telhetetlenek voltunk és a Mondovino szabad kínálata sem elégített ki bennünket (a bortengerről szóló beszámolóm itt és itt olvasható), akkor érdemes lehetett az úgynevezett Fine Wine Lounge „kultúrsaroknak” némi időt szentelni. Itt ugyanis egy finom kis borcsapoló automatából lehetett darabonként 5-15 Euróért a legkomolyabb mákonyokhoz hozzájutni. Igaz, az apró adagok (3cl) nem igazán alkalmasak az aljas lerészegedésre, de azért – ha futólag is – megismerkedhettem néhány igencsak nehéz súlyú versenyzővel. Ennek szentelem ezt és a következő posztot.

Tavaly még csak elsőbálos “mondovinós” voltam, de látva a rendezvény grandiőz borlabirintusát, megesküdtem, hogy engem csak vastag láncokkal lehet onnan távol tartani. A Wein & Co évente megrendezett borbemutató kóstolója valóban meghökkentő kínálattal szippantja be a régió borkedvelőit. A rendezvénynek idén ismét a bécsi Konzerthaus adott otthont, a tavalyi Mondovinohoz hasonlóan 200 kiállító vagy 2.000 tétellel kínálta a díszes közönséget.  A 40-45 Euró áron megvásárolható két napos belépő önmagában olyan csúcsborokhoz enged hozzáférést, amelyek kóstolására keveseknek van lehetősége. A kiállítók – jelezvén az osztrák borpiac vásárlói oldalának erejét – simán poharunkba lötykölik a 100-200 Euróra árazott borritkaságokat. Sokan vitatják, hogy lehet-e napi 50-60 tétel kóstolásakor érdemben bort értékelni. Valószínűleg nem. Egy ilyen alkalom azonban mindennél jobb lehetőséget biztosít híres borvidékek általános teljesítményének felmérésére, évjáratok áttekintésére, stílusok megismerésére, valamint technológiai- és divatirányzatok feltérképezésére. Ez pedig, bármennyire is megterhelő érzékeink számára, felbecsülhetetlen értékű tapasztalattal gazdagít. Ennek jegyében vágjunk bele az alábbi összefoglalóba.

Ez a kóstoló olyan hirtelen jött össze, legalábbis nem mostanára terveztük. Aztán múlt heti esedékes találkozónkra többen nem tudtak volna eljönni, így az eredeti hosszabbra tervezett sort jobbnak láttuk elnapolni, helyette pedig inkább egy szűkebb körű szemináriumot ültünk.  Mivel a kis csapat egy része úgyse volt jelen a tavaszi burgundi-kóstolónkon, én pedig abból úgyse ismerem az "elég" fogalmát, így máris megszületett, hogy mit is kéne kóstolni.

Érdekesnek tűnő burgundi birtok boraihoz volt szerencsém hozzájutni. Ez az eset óta harapni szoktam arra, ha egy kereskedés kínálatában komolynak tűnő Marsannay tűnik fel, és rögtön végzek egy kis webes utánajárást.

A Roty-család már 1710 óta megvetette a lábát Gevrey-ben. A birtok jelenlegi hírneve mégis Joseph Roty munkásságához fűződik. Köszönhető ez egyrészt a hírhedten nehéz természetének. Clive Coates , elismert Burgundia-szakértő, leírja egy cikkében, hogy szinte paranoiás bizalmatlansággal van minden külső személy irányába, nem tart kapcsolatot szomszédokkal, nem vesz részt semmilyen közös promóciós tevékenységben. Egyszer sikerült bejutnia hozzá, és akkor meg azzal szembesült, hogy kijutni még nehezebb, mint bebocsátást nyerni. Ugyanis Roty úr folyamatosan beszél, hirtelen a világ összes problémája elő kell, hogy kerüljön, miközben egy feszt ott áll a látogató intim szférájában, és egyik cigit szívja a másik után. Coates barátunk néhány óra után kiakad, és természetesen örök kitiltásban részesül. Másrészt a borok is rászolgáltak a hírnévre, Clive Coates a fenti eset  ellenére elismerően beszél a későbbiekben kóstolt forgalmi borokról. Kiemeli a szokatlanul sok új hordó mellett is megvalósuló eredetiségüket, töménységüket, szerethetőségüket. Véleménye szerint a birtok, egy, de lehet, hogy kettő csillagot is megérdemelne a Michelin-rendszerben.

Számos területről külön palackoznak Marsannay-ből és Gevrey-Chambertin-ből egyaránt, előbbieket tekintve jelenleg dolgoznak azon, hogy elismerjék a legjobbakat premier cru-nek. Érdekesség, hogy az egész birtokot tekintve a tőkék átlagos életkora jócskán 60 év fölött van,ami szinte egyedülállónak tekinthető, a zászlóshajó boruk pedig a Charmes Chambertin grand cru olyan parcellájáról származik, melyet 1881-ben, közvetlenül a filoxéra után elsőként telepítettek.

Joseph Roty 2008-ban hunyt el, azóta fián Philippe-en a sor.

Két bort kóstoltam tőlük:

Kiindulva az előfordulási gyakoriságból lassan ez a téma is elindulhat rovat-formában. :)

Dom. H. Gouges: Nuits St. Georges 1er cru Les Pruliers 2008

A múltkor már szerepelt a pince egyik tétele. Az, hogy a felemásabb érzések után még egy bor sorra került, annak az az egyszerű oka, hogy ez még  az előző előtt került a birtokomba. :) 

Dom. Bart: Fixin 1er cru Les Hervelets 2009

Fixin ismételten csak egy olyan körzet, ami feltétlen alkalmas kell, hogy legyen jó ár-érték arányú pinók felkutatására. Valamiért nagy elvárásaim is voltak. Nem mintha burgundi szinten egy 30 Euro körüli bor már garancia kellene, hogy legyen a maradandó élményre, de mégiscsak premier cru, mégiscsak a többször kellemes meglepetést okozó Marsannay és a hírhedt Gevrey-Chambertin között járunk, mégiscsak remek évjárat, amikor a kevésbé felkapott területek is villogni tudnak, illetve mégiscsak a termelő egyik olcsóbb tétele is már bevált a közel múltban.

Burgundia, Cote de Nuits, Nuits St. Georges. Grand cru-vel nem, de jónéhány neves premier cru-vel rendelkezik az appelláció, mégis elhomályosul neve a nagy szomszéd, Vosne-Romanée híre mellett.  A termelő a körzet egyik legelismertebb birtoka, a Vaucrains közvetlenül a top-szintet képviselő Les St. Georges után következik az adott szortimenten belül. Burghound 92, Parker 92-94, IWC 93, Cellartracker 91.

Mélyről jövő illat, százrazra aszalt kék bogyósok, szilva, szeder, mellette füst, toast, szárított kékvirágok,  nem erőteljes, de nagyon szép palackbuké érintésnyi avaros-dohányos-kátrányos díszítésekkel. Fellelhető némi tintás-fémes színezet is, ami olyankor szokott lenni, amikor jó adag integrálatlan tanninra lehet számítani. Összességében igen komplex. Közepes, vagy kicsit nagyobb test. Elég jelentős, közepesnél jóval több tannin, sima és kemény, a magas, cizellált savakkal fej-fej mellett alakítják a bor szilárd, feszes vázát. Telt ízek, kortalan sötét bogyós gyümölcsösség, komplexebb ásványos-fűszeres-pörkölt-palackérett jegyek töltik ki az attack-ot, a textúra az érettebb borokra jellemzően porhanyósan-bársonyos. A közép szépen struktúrált, ugyan extrém mélységű denzitások nincsennek, de van benne mag, a lecsengés elég hosszú. Sajnos az utóíz váltja be igazán a tintás illat ígéretét, a tannin lehajrázza az addig fej-fej mellett megnyilvánuló alkotókat, rendesen kiporszívózza a szájat. Ettől még persze értékes, komplex, izgalmas bor  ez,  sőt ezzel együtt is szívesen kóstolgattam, minden bizonnyal étellel okosan párosítva még több lenne belőle kihozható. De van egy olyan érzésem, hogy neves premier cru ide, vagy oda ez a tannin bizony az életben nem fog besimulni. Nem igazán tudom mi lenne az adekvát pontszám,  eredendően masszív 7 pontos anyag ez, mindenki eldöntheti, hogy kilógó tannin-szárításért mennyit szokott levonni. Mindenesetre 60 Euroért nem mozgatok meg minden bokrot, hogy újabb palackot szerezhessek. :)

Múltkori burgundi kóstolónkon fontos tanulság volt számomra, hogy érdemes szétnézni kevésbé felkapott appellációkban, és bele lehet botlani határozottan jó vételekbe. Marsannay pont megfelelő erre a célra, gyakorlatilag közvetlen határolja északról  a rendkívüli jelentőségű Gevrey-Chambertin-t, ugyanakkor jó nevű termelők dűlőszelektált tételei töredékáron hozzáférhetőek, mint a nagy nevű szomszédos körzetben.

A múlt heti burgundi kóstoló után még mindig pinot-lázban égek, azóta ismét egymás mellé tettem néhányat.

Légli Géza válogatására már régóta kíváncsi vagyok, másrészt Orsolyáék 2007-eséről vannak  szép emlékeim, így a jelenleg piacon levő 2009-es megismerése szintén aktuális lett. Referenciának pedig egy nagyon alap, de megbízható burgundi tételre gondoltam.

Íme:

Lassan hagyománnyá válik a Terroir Clubban, hogy évente egyszer szerveződik egy szép Burgundia-kóstoló. A tavalyi jegyzete itt. Remek lehetőségek ezek tapasztalatokat gyűjteni, hiszen a beugró árából egyébként csak kb. egy jobb féle village-burgundira lehetne rápróbálni, itt meg lehetőség nyílik ugyanennyiből egy hosszabb sort végigkóstolni, közte grand cru-mélységeket is érintve.

A koncepciót több vonal szabta meg. Egyrészt a kínálatba frissen bekerült gevrey-chambertin-i jó nevű bio-dinamikus termelő, a Rossignol-Trapet szortimentjének bemutatása. Másrészt az újonnan forgalomba került 2010-es évjárat kapcsán felmerülő igény az előző, szintén kiváló 2009-essel való összehasonlításra. Harmadrészt, egy-két érettebb korú burgundival zárni az estét, hadd lássuk mit kezd velük az idő.

A képen az est egyik sztárjának a címkéje, a termelő honlapjáról vettem.

Íme a sor:

Thibault Liger-Belair: Hautes Cotes de Nuits Le Clos du Prieuré 2009

Fülledten induló illat, jó adag animalitással. Ez teljesen szellőzéssel se akar múlni, de mellette ki lehet pörgetni  piros bogyós gyümölcsöket, némi cefrés felhanggal, füstös, földes, fűszeres, krétaporos aromákat. Szájban közepes testű a korty. Viszonylag telt ízek, lédús, friss, de kissé fanyar gyümölcsösség, leginkább cigánymeggy, mellette itt is megjelennek a földes, avaros, kövesnek ható díszítések. Összességében hasonló, de mégis megnyerőbb, legalábbis közérthetőbben finom a szájban tapasztalható karakter, mint az illatban. A struktúrára sem lehet panasz, a savak élénkek, játékosak, az alig közepes, de semmiképp nem jelzésértékű tannin finomszemcsés, szolid, porzóan száraz utóízt hagy, a kortyközépen ha nem is komoly mélységű denzitások képében, de  határozottan kitart még az anyag. A lecsengés közepesnél egy picit hosszabb.  Nem kell kiugróan komplex, tekintélyes bort elképzelni, de korrekt, feszes és zamatos tétel, kissé merész illattal. 6 pont.

Záró epizódként néhány Ausztrián kívüli bor is következzék. A rendezvény előtt kicsit búslakodtam, hogy idén nem láttam a kiállítók listáját tartalmazó kézikönyvben német termelőket is. Egyszer csak viszont, némi kóválygás után betértünk a Falstaff-névvel fémjelezett helyiségbe. Ott pedig ilyen nevek vigyorogtak ránk, hogy Heymann-Löwenstein, Van Volxem, Prüm, Leitz és még sorolhatnám...Kellemes meglepetés, nagyon bántott, hogy egyszerűen nem volt idő végig menni a teljes kínálaton. 

A Moric standnál is ért egy kis meglepetés, ugyanis a pult túloldalán Homonna Attilát fedeztük fel. Megörültünk neki is, illetve annak is, hogy egy szép merítést is hozott magával az általa készített borokból, így azt is meg lehetett kóstolni a kiírt pince szortimentje mellett.

Domaine de Montille: Beaune 1er cru Les Gréves 2009

Kicsit még tovább nyújtóztunk a Bortársaság burgundi kínálatában. Immár olyan tétel következik, ami már jócskán húzósabb árban, mint ami úgy általában még belefér. Burgundi szinten persze 50 Euro egy jó nevű birtokról származó, kiváló évjáratú premier cru tételért nem tűnik annyira elrugaszkodottnak, pláne ha figyelembe veszem, hogy a számomra általában megdöbbentően megbízható forrásnak tartott Burghound 91-93 pontra adta a fenti bort. Viszonyításképp ugyanezt az értékelést kapta legutóbbi burgundi sorunk csúcsára szánt Rousseau Ruchottes-Chambertin grand cru is, jócskán magasabb árkategóriából. Szóval, reménykedik az ember, hogy hátha valami igazán komolyat kap ugyan drágán, de még ritka alkalmanként talán kicsengethető összegért.

Szép, komplex illat. Sok gyümölccsel, ribizlivel, meggyel, földes-kék virágos díszítésekkel. Közepesen testű korty. Telt ízek, eleinte ugyan kicsit zárkózott, de némi szellőzéssel, illetve ügyelve a megfelelő hőmérsékletre igazán megnyerő. Friss, ropogós, érett piros bogyós gyümölcsösség, pinós fűszeresség. A savak érettek, feszesek, vibrálóak, a közepes mennyiségű tannin szilárd, finom szemcsés, porzóan száraz, talán még nem is tökéletesen integrált. A kortyközép kitöltött, bár hatalmas mélységekről, denzitásokról nem beszélhetünk, de az ízek intenzitása még szemrevaló, a savak újabb lendületet adnak nekik. Elég hosszú lecsengés. Már most szép, de még picit rakoncátlan burgundi. 7 pont. (90) Azért van egy olyan sejtésem, hogy itthon kevesek lesznek ennyivel  tökéletesen megelégedve.

 Dom. des Croix:  Beaune 1er cru Les Cent Vignes 2009

Folytatva a Bortársaság burgundi kínálatának vesézését, egy kicsivel magasabbra igyekeztem törni. Ezúttal már egy premier cru következik.

Finom illatok, ribizli, cseresznye, porhanyós humusz, kávé, pörkölt magvak, sáfrány. Komplexitás van benne, de nem annyira mélyről jövő. Közepes érzetű test, koncentrált piros bogyós ropogós gyümölcsösség által kitöltve.  Kortyközépre egyenletesen csökkennek az intenzitások, karakterben itt már inkább fűszeresebb, közepesen, vagy attól picit hosszabb lecsengés. Jóféle savak, feszesek, magasak, lendületesek, de játékosak, viszonylag finom állagúak, cizellált keretet adnak.  A korty nagy részét tekintve kiválóan integráltak, az utóízben viszont talán kissé erősebb ez emlékük, mint várnánk. Közepesnél kevesebb finomszemcsés tannin, szinte porzóan száraz utóíz. Letisztult, remek burgundi, kicsivel nagyobb erő hiányzik a magasabb értékeléshez. Erős 6 pont. (88-89) Másnap egy picit kevésbé tetszett. A savak szélesebbnek tűntek, kevesebb volt a vibráció, kicsit melegebb volt a hangulat. A stabil 6 pont azért továbbra is járt.

Dom.Thibault Liger-Belair: Bourgogne Rouge les Grand Chaillots 2009

Ismét érkeztek burgundi tételek a Bortársaságba. A Liger-Belair jól hangzó név arrafelé, tényleg hosszú történelemmel. A kiválasztott bor az impresszívnek tűnő szortiment bevezető tétele. Helyileg a Chaillots Nuits St. Georges-ban található, érdekesség, hogy épp az appelláció egyik legtöbbre tartott területének a Les Saint-Georges premier cru szomszédságában. 1986-ban telepített ültetvény, a termelő javasol egy jó 3 éves palackérlelést ennek a bornak is.

Érett pirosbogyósok, avar, gomba, pici föld, bőr, vadnak ható zöldnövényi karakter. Nem túl mély, de elég komplex egy alapbortól. Közepes test. Korrekt teltségű ízek, majdnem túlérett karaktert is mutató, de mégis frissítő piros gyümölcsök, cseresznye, meggy. Kevés tannin, lendületes savak. Túl sok dimenziót nem mozgat meg,  a középre már jelentősen csökkenő ízintenzitás után a savaké a főszerep, nincsennek fókuszálódó denzitások, kibomló rétegek,  de senki nem is várta. Korrekt alapbor, mégis jellegzetes burgundi pinot. Erős 5 pont.