Szentesi Jószef budaörsi a pincéje a régi magyar szőlőfajták kedvelőinek Mekkája, rendszeresen járnak ide borászok, borkereskedők és borkedvelők csoportjai is. Nyitott kóstolók tudtommal eddig nem nagyon voltak itt meghirdetve, de idén nyáron szélesre tárultak a kapuk és nem kellett csapatot verbuválni ahhoz, hogy valaki megismerkedjen a a borásszal és a nevével elválaszthatatlanul összefonódott régi magyar szőlőfajtákkal. Júliusban és augusztusban Szentesi József több alkalommal tartott teltházas kóstolót, 15 magyar szőlőfajtát bemutatva. A borász azt mondta nekem, hogy nem gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz a pincénél szervezett kóstolóknak, én a helyében nem kételkedtem volna. Azóta lement a szüret előtti utolsó szeánsz is, de az érdeklődésből ítélve nem lennék meglepve, ha szerveznének további kóstolókat is Budaörsön.

A régi magyar szőlőfajták iránt elkötelezett borászok és borkedvelők összefogásának köszönhetően 2025. május 8-án megrendezésre került az első Régi magyar szőlőfajták nagykóstoló, amelynek a Szent Angéla Gimnázium adott otthont. Hosszú, rögös út vezetett idáig, de úgy tűnik, hogy az évtizedek alatt feledésbe merült hagyományos szőlőfajtákat egyre többen karolják fel, és talán a köztudatba is visszakerülhetnek.

Mint azt sokan tudják, Szentesi József a budai vörösről olvasva merített inspirációt, és fedezte fel újra a csókaszőlőt és társait. A budaörsi borász a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéből hozott 10 fehér- és 10 kékszőlő fajtával létesített egy kísérleti ültetvényt. Szentesi József előbb tapasztalatait, majd később a régi magyar fajták szőlőoltványait is megosztotta az érdeklődő borász kollégákkal. Ennek és persze a maroknyi kitartó és érdeklődő borásznak köszönhetően mára már az ország különböző borvidékein néhány tucat birtok telepített ezekből a szőlőfajtákból.
A közös érdeklődés révén több borász évek óta rendszeresen találkozik, közösen kóstolnak és együtt gondolkodnak, és ennek eredményeként februárban megalapították a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületet. Ebben a közösségi formában lehetőségük lesz a jövőben ezeknek a szőlőfajtáknak nagyobb támogatottságot biztosítani, a közös célokat pedig szervezettebben megvalósítani. A tagok értékes közös örökségként tekintenek ezekre a fajtákra, amelyek egyediségükkel érdekes színfoltként jelenhetnek meg a palettán. Minél több borászatnál jelennek meg ezek a fajták, annál több lehetőség lesz tapasztalatcserére, amely hosszabb távon a legjobban működő fajták, szőlészeti és borkészítési metódusok megválasztását is elősegítheti.
Természetesen a piacon elenyésző mennyiségben jelennek meg ezek a borok, már ha egyáltalán megjelennek. Egészen meghökkentő számok repkedtek az egyes standokon, nem ritka, hogy egy évjáratban 100 liternél is kevesebb készült ezekből a tételekből. Mivel a régi magyar szőlőfajták egyelőre csak kísérleti ültetvényként telepíthetőek, nem titkolt cél az engedélyeztetésük érdekében folytatott lobbitevékenység.
A kóstolón felsorakoztak a régi magyar szőlőfajtákkal foglalkozó borászok, közülük a legtöbben már palackoztak bort az általuk dédelgetett fajtákból, másoknál még ezután fog termőre fordulni a kísérleti ültetvény. A legtöbb kiállító "megszokott" Kárpát-medencei fajtákból készült boraival egészítette ki a sort, így szép színes paletta alakult ki.
A kóstoló nagyrészt családias hangulatban zajlott, a vártnál több vendéggel, legalábbis a legtöbb borász, akikkel beszéltem, meglepődött a létszámon. Ez is azt a meggyőződést erősíti, hogy van létjogosultsága a magyar fajták felkarolásának és az érdeklődő közönség is keresi ezeket a borokat. Aki persze tanninban gazdag, klasszikus értelemben vett "nagy vörösborokat" keresett, itt nem találta meg a számítását, a régi magyar fajtákból készült vörösborok inkább a remek savak, a gyümölcsösség, az egyedi fűszeresség, a finomabb rezdülések borai, míg a (egyébként kevésbé terjedő) fehérek is egészen meglepő aromatikát produkálnak.