A Borrajongó


Beérett - Figula Öreghegy Cabernet Sauvignon 2017

2023. szeptember 14. 06:00 - furmintfan

A Figula Pincészetet legtöbbször a fehérboraik, azon belül is az olaszrizlingek kapcsán szoktuk emlegetni, dicsérni, de ez nem jelenti azt, hogy ne készítenének remek vörösborokat is. A Balatonfüred-Csopaki borvidéken a legtöbb pincészet a kékfrankos mellett tette le a voksát, Figuláék ezzel szemben már jó ideje a három fő bordeaux-i fajtából palackoznak leginkább vörösborokat. A 2020-as évjáratból már ők is előrukkoltak egy hordónyi kéfrankossal, amit kíváncsian várok, de most egy remek cabernet sauvignon-ról lesz szó, amelyet a múlt héten kóstoltam és úgy tűnik, hogy éppen ideális állapotban nyitottam ki a palackot.

figulaoreghegycabernetsauvignon2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Natúrboros kitérő - Nagyváradi Péter Perm 2022 és Róza 2022

2023. szeptember 06. 06:00 - furmintfan

A borrajongón viszonylag ritkán írunk külön kiemelten ún. natúr borokról, ebbe az irányba valószínűleg ungert tette a legtöbb karcsapást a borrajongós stábból. Nekem inkább csak kósza próbálkozásaim vannak a műfajjal, a tapasztalatom nem túl nagy, azok viszont vegyesek. Mivel ezeknek a boroknak az ára is magasabb az átlagnál, egy méretes bukta elég sokba kerülhet, így aztán különösen nehezen szánom rá magam, hogy vakon ugorjak fejest a természetes borok tengerébe. Meglehetősen ritkán szoktam előzetes tapogatózás, ajánlás vagy saját empirikus élmény hiányában natúr bort vásárolni, most azonban így történt és nem is bántam meg, bár a megtéréstől továbbra is messze vagyok.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Nagyváradi Péter neve nem csengett ismeretlenül, noha a saját néven palakozott boraival ez az első találkozásom. Ha jól emlékszem, Péter még a Bortársaság csapatát erősítette, amikor évekkel ezelőtt először találkoztunk és hébe-hóba azóta keresztezték egymást útjaink - természetesen mindig valamilyen boros rendezvényen, kóstolón -, de csak idén tudtam meg, hogy már saját birtoka is elindult. Az ismeretségünk tehát felületes, ám az érdeklődést és a megelőlegezett bizalmat egyaránt megalapozta.

nagyvaradipeter202308.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

9 pincészet, 9 fehérbor a 2023-as Balatonfüredi Borhetekről

2023. augusztus 28. 07:00 - furmintfan

Az idei évben adós maradtam a borvidéki látogatásokkal és túl sok kóstolóra sem jutottam el. Augusztus végén azért szokás szerint megfordultam Balatonfüreden és a Balatonfüredi Borheteken is, így a környékbeli borokkal legalább ilyen formában találkoztam.

balatonfuredborfeszt2023_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Dűlőpárok XV. - Figula Sáfránkert és Sóskút Olaszrizling 2020

2023. június 12. 06:00 - furmintfan

A dűlőpárok sorozatban tavaly szerepeltek már Figula borok, történetesen éppen ennek a két bornak, a Sáfránkert (akkor Sáfrán) és a Sóskút Olaszrizling, eggyel korábbi, 2019-es évjáratai. Akkor hajszállal a Sáfránkert nyert nálam, most következik a visszavágó a 2020-as évjárat boraival. A rövidke dűlőlírás megtalálható a tavalyi posztban, most csak kóstolójegyzetek következnek.

figulasafrankertsoskutolaszrizling2020.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tavaszi borpár(baj)ok 2023

2023. június 10. 06:00 - furmintfan

A tavaszi borpáros posztban 3:2 arányban a fehérborok, valamint a külföldi tételek vezetnek majd, magyar részről fehér házasítások és kékfrankosok, külföldről sauvignon blanc-ok, chardonnay-k és rioja-i vörösek kerültek egymás mellé.

 parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Édes élet II. - Három magyar édes bor

2023. április 26. 06:00 - furmintfan

A múltkori, külföldi édes borokat felvonultató írás után ezúttal hazai pályáról hoztam édes borokat. Három, különböző borvidékekről - Tokajon kívül -, különböző szőlőfajtákból, különböző évjáratokból készült magyar édes tételt válogattam, amelyek stílusban is eltérnek egymástól.

edessegek2.jpg

A trió tagjai: egy édes rajnai rizling a Badacsonyi borvidékről, egy zeusz a Balatonfüred-Csopaki borvidékről és egy hárslevelű Egerből.

Tovább
1 komment

Syrah/Shiraz 2017 - Stílusgyakorlatok 4 magyar borvidékről

2023. március 15. 06:00 - furmintfan

A syrah a világ egyik legnépszerűbb és legelterjedtebb szőlőfajtája, ültetett terület szempontjából a maga 190000 hektárjával a kékszőlők közül csak a cabernet sauvignon, a merlot és a tempranillo előzi meg. Dél-Franciaország, közelebbről a Rhone-völgy és Ausztrália valószínűleg a két legismertebb termőhely, de alig van olyan klasszikus bortermelő ország, ahol nem találkozunk vele. Magyarországon mintegy 320 hektáron termelik, legnagyobb területen az Egri borvidéken és a Villányi borvidéken, de Szekszárdon, a Balaton partján és Sopronban is többen foglalkoznak vele és már olyan meglepő helyeken is kísérleteznek vele, mint Somló és Tokaj.
Egységes magyar syrah sílusról aligha beszélhetünk (bár kis túlzással ez nagyjából minden nem illatos fajtára igaz), de így legalább mindenki találhat kedvére való bort a hazai választékból. Ad hoc mintavétel következik az itthoni készletből.

syrah2017_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kárpótlás - Zelna Füred Olaszrizling 2021

2023. január 09. 06:00 - furmintfan

Tavaly bejárta az egész magyar borsajtót a Zelna Olaszrizling sikerének híre, és hát úgy tűnik, van az a helyzet, amikor a jó sajtó és a díjak - hozzáteszem, a kedvező árral együtt - segítenek a polcok letakarításában, mert bizony, mire észbe kaptam, az örömhír hallatán gyorsan elkapkodták a bort. Egy másik 2021-es Zelna olaszrizlinggel azért sikerült vigasztalódni. Ez a Füred névre hallgató olaszrizling, ez a pincészet balatoni hegybora, a címkén a Balatonfüredi hajókikötő előtt álló, Pásztor János által készített szobrok: a Halász és a Révész. Ebben a kategóriában a termékleírás kereteket ad, nem turbózhatja a bort a botrytis, a kisméretű hordó, a jelentősebb mennyiségű maradékcukor. Akárhogy, akármint, a Zelna Borászat egy igen jó hegybort tett le az asztalra, és ezzel kárpótolva is érzem magam a díjnyertes tételért.

zelnafuredolaszrizlinghegybor2021.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Olaszrizling, másképp – Bökő Dávid "Parti Sétány" Olaszrizling 2021

2022. december 01. 06:00 - ungert

Megannyi kellemes személyes élményem indokolja, hogy a Balaton északi partját nem csak borszempontból, hanem általános kontextusban is kiemelten kedvelem. Habár az idei nyáron a többnapos, nyaralásnak nevezett elutazódás a tó partjára kimaradt, ősszel volt szerencsém két napot szakmailag a borvidéken, egészen pontosan Balatonfüreden tölteni. Ha jól emlékszem, Bökő Dávid Parti Sétány nevet viselő olaszrizlingjét is akkor járva-kelve szereztem be, különösebb előismeret és célzottság nélkül.

Úgy értem, Dávid és apja kezdetben kizárólag szőlőtermesztéssel foglalkoztak a környéken, a gyümölcsből bort először 2013-ban készítettek. A tőkéket organikusan művelik, a bor is azonos szellemben készül, majd szűrés és derítés nélkül kerül a palackba. Habár kezdetben csak a régi képeslapcímke fogott meg, hetekkel később, otthon kibontva a beltartalom is hamar meggyőzött arról, hogy érdemes figyelni rájuk.

1669737611536.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Villa Gyetvai portfólió bemutató Budapesten

2022. október 12. 06:00 - furmintfan

A balatonfüredi Villa Gyetvai Borbirtok születéséről és első borairól tavaly ősszel írtam, amikor a füredi villában ismerkedtem a borászat történetével és aktuális boraival. Idén ősszel a Villa Gyetvai borai szinte házhoz jöttek, az újságíróknak és sommelier-knek szervezett portfólió kóstoló keretében a jelenlegi kínálatot és néhány 2022-es mitát is meg lehetett kóstolni a belvárosi Zeya Étteremben. A bemutatón ott volt a tulajdonos Gyetvai Zsolt, és a pincészet munkáját tanácsokkal segítő Evans Victoria sommelier is. 2021-es fehérek, rosé és siller és 2020-as vörösborok alkották a sort, néhány 2022-es fehérbor-mintával kiegészülve. A rendelkezésemre álló kevés idő leginkább arra volt elég, hogy egy pillanatképet rögzítsek a borokról, ezt most rövid jegyzetek formájában meg is teszem.

villagyetvai20221011.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar sauvignon blanc-ok 2021-ből

2022. szeptember 12. 06:00 - furmintfan

Magyar sauvignon blanc sorokról többször is írtunk már a blog hasábjain, tavaly két részletben (1., 2.), előtte 2017-ben és 2016-ban, és olykor vegyes hazai-nemzetközi merítésre is sor került. Most itt egy újabb magyar válogatás. Ennek a kóstolónak is késő tavasszal vagy nyáron lett volna inkább az ideje, de talán így szeptember elején sem túl késő még friss sauvignon blanc-okat kortyolgatni. Hét borvidék nyolc bora került egymás mellé a sorba, Szekszárdtól Tokajig.

magyarsauvignonblanc2021_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Balatoni lecsengés - Egy csokor bor a Balatonfüredi Borhetekről

2022. augusztus 29. 06:00 - furmintfan

Úgy tűnik, lassan hagyomány lesz, hogy az utolsó augusztusi napok egyikén teszek egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken, legalábbis 2019, 2020 és 2021 után idén is így alakult. A nyári szezon végét jelző augusztus 20-án már túl voltunk, az időjárás kellemesre hűlt, a napot többnyire eltakarták a felhőt, de még ennek ellenére is meglepően sok ember gyűlt össze kedd este a Tagore-sétányon. Kora délután kezdtem és kora este fejeztem be a kóstolást és most inkább az ismert nevek tételei közül válogattunk. A terv az volt, hogy a kiszemelt pincészetektől 1 fehér és 1 vörös tételt nézünk meg, ezt néhány kivétellel sikerült is tartani.

balatonfuredborhetek2022_01.jpg
Társaságban borozgatva kevésbé ment az elemezgetés és jegyzetelés, a vörösökbe ráadásul éppen csak belekortyoltam, így kevésbé átgondolt és összeszedett leírások, pontszámok születtek.

Tovább
2 komment

Visszajátszás - Homola Kékfrankos 2017

2022. augusztus 15. 06:00 - furmintfan

Sajnos idén még nem sikerült eljutnom a Balatonfüred-csopaki borvidékre, pedig legalább egy balatonfüredi/csopaki/paloznaki látogatás mindig belefér a nyári programba. A tervek szerint augusztusban még pótolni fogom a lemaradást, addig is itthon bontogattam fel időnként egy-egy bort a régióból. Most egy régi kedvenc került sorra, nem először és talán még nem is utoljára.

homolakekfrankos2017.jpg

A Homola Pincészet kékfrankosa - szerintem - ár/érték arányban és abszolút értékben is a magyar kékfrankos-élmezőnyben helyezkedik el, a 2013-as évjárattól kezdve rendszeresen visszatérő vásárló vagyok, ez pedig nagyon kevés magyar vörösbor esetében mondható el. Ahogy az is, hogy betáraztam belőle eleget és/vagy kóstoltam annyiszor, hogy részben vagy egészben végigkövessem az életútját. Az aktuálisan futó 2017-es kiadás már lassan 5 éves lesz, ha a szüret időpontjától nézzük, és legalább ennyiszer kóstoltam is. Szemfülesek számára jelenleg is elérhető és úgy tűnik, hogy még mindig remek formának örvend. A múlt héten kibontottam az utolsó(?) palackomat és egyúttal megkerestem a blogon szereplő korábbi jegyzeteket is, így összeállt egyfajta fejlődéstörténet az elmúlt bő 3 év távlatából.

Tovább
Szólj hozzá!

Régi gyökerek, új hajtások - Veszprémi Érsekségi Pincészet

2022. július 11. 06:00 - furmintfan

Európában az egyház és az egyházi birtokok a történelem során mindig fontos szerepet játszottak a szőlőművelés és a borkészítés terén. Magyarországon sem volt ez másként, ám a 2. világháború után hatalomra jutó kommunista rezsim igyekezett ellehetetleníteni az egyházak működését és elkobozta az egyházi birtokokat. A rendszerváltást követően megváltozott körülmények között már adott volt a lehetőség a pincészetek feltámasztására, ennek szép példája a Pannonhalmi Főapátság borászata. Most úgy tűnik, egy újabb egyházi tulajdonban álló szőlőbirtok születhet újjá: a Veszprémi Érsekségi Pincészet.

img_0255.jpg

(Fotó: Benesch Antal)

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar chardonnay négyesfogat 2018-ból

2022. április 25. 06:00 - furmintfan

Újabb magyar chardonnay-s poszt érkezik, de ebben a válogatásban több szándékosság volt, mint a 2019-es balatoni ötösfogat szinte véletlenszerű felhalmozódásában. Ezúttal a 2018-as évjáratot vettem górcső alá, négy borvidék négy bora tükrében.
Bár chardonnay-t szinte minden borvidékünkön találni, Etyek-Budát kivéve sehol sem mondanám vezető fajtának, de az itt szereplő 4 borvidék kiválasztása még így is adhat okot meglepetésre. Badacsony elsősorban az olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű hármasról szól, chardonnay-val elég kevesen foglalkoznak, többnyire valamiféle külföldi háttérrel is rendelkező borászatok, mint amilyen a Domaine Edegger is.
A Balatonfüred-csopaki borvidéken már gyakrabban találkozunk a fajta képviselőivel, Figuláéknál házasításban és önállóan egyaránt. Itt most természetesen az egyik fajtaboruk szerepel, méghozzá a Selectio.
Tokajban a hat engedélyezett tokaji fajta mellett kísérleteznek néhányan nemzetközi fajtákkal is, Sauskáék viszonylag régóta foglalkoznak chardonnay-val, ráadásul a válogatás chardonnay-juk - a Birs - tulajdonképpen egyben dűlős tétel is.
Végül az inkább házasításokat előtérbe helyező Egerből is hoztam egy dűlőszelekciót. Ezen a borvidéken a bő fajtaválasztéknak köszönhetően a chardonnay sem elhanyagolható szereplő, többen önállóan is palackoznak borokat, ahogy a Stumpf Pincészet is.

magyarchardonnay2018_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Átalakulás - Béla és Bandi Öregtőkék Sauvignon Blanc 2020

2022. április 20. 06:00 - furmintfan

A balatonszőlősi szőlész-borász testvérpár, Fodor Béla és András - vagy ahogy mindenki ismeri őket és a boraikat, Béla és Bandi - leginkább a korrekt, jó ivású, nem túlbonyolított reduktív fajtaborok révén kerültek be a boros köztudatba. A tavalyi Balatonfüredi Borheteken kellemes meglepetés volt az addig sosem látott öreg tőkés szőlőből készült, válogatott sauvignon blanc-juk, amit korábban mindig beházasítottak az "alap" sauvignon blanc-ra, 2020-ból azonban külön tételként került palackba. Akkor úgy éreztem, hogy a bor komplexitás és izgalomfaktor szempontjából is kiemelkedik a pince szortimentjéből és az egyébként több szép bort felvonultató fesztivál-mezőnyben is emlékezetes maradt.

belaesbandioregtokeksauvignonblanc2020.jpg
Az új tétel - ha jól emlékszem - még valamikor télen került ki a Bortársaság boltok polcaira, később, mint vártam. Húsvétkor bontottam ki a palackomat, kb. 8 hónap telt el a korábbi találkozás után, és bár csalódásban nem volt részem, meglepetésben igen, mert a bor egészen más arcát mutatta, mint legutóbb.

Tovább
Szólj hozzá!

Dűlőpárok IV. - Figula Sáfrán és Sóskút Olaszrizling 2019

2022. április 11. 06:00 - furmintfan

A mai dűlőpár a Balaton északi partjáról érkezett, a Figula család pincéjéből. Ha a Tokaji borvidéken kívül valahol nagy hangsúlyt fektetnek még Magyarországon az egyes dűlők közötti különbségre, és ezt külön lepalackozott tételekben is megjelenítik, az a Balatonfüred-csopaki borvidék. A Csopaki Kódex tagjai is kiemelten kezelik a dűlős borokat, de más pincészeteknél is gyakran találkozni dűlőszelektált borokkal - többnyire olaszrizlingekkel. Figuláék nem csatlakoztak a Csopaki Kódexhez, de az egyes termőhelyek kutatása és bemutatása náluk is évek óta fókuszpontban van, a kedvező évjáratokban akár komplett dűlős borválogatásokat is forgalomba hoznak.
A blog hasábjain többször foglalkoztunk dűlős Figula borokról (1., 2., 3., 4., 5., 6.), nem maradhattak ki a dűlőpárokkal foglalkozó sorozatból sem. A 2019-es évjárat megkönnyítette a dolgomat, mivel ebből az évből két dűlős olaszrizlinggel találkoztam, így válogatni sem kellett.

figulaolaszrizling2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Téli borpár(baj)ok 2022

2022. március 02. 06:00 - furmintfan

Az idei év első borpárbajos posztjában ezúttal hat borpár szerepel, szokás szerint magyar borok és külföldiek vegyesen. Rosé pezsgők, villányi fehérek, újvilági pinot gris-k, balatoni kékfrankosok, soproni merlot-k és priorat-i borok feszülnek egymásnak.

parbajok_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Balatoni chardonnay csokor 2019-ből

2022. február 23. 06:00 - furmintfan

2022-re több kisebb-nagyobb chardonnay-s posztot terveztem, de az alábbi sor mégis inkább a véletlen műve. Az utóbbi két évben összegyűlt néhány 2019-es évjáratú balatoni bor a fajtából, így kézenfekvőnek tűnt őket egymás mellett megkóstolni. Nem különösebben drága borokról van szó, így kellemes, jól iható, hibamentes borokat vártam a sortól, az esetleges izgalomfaktor már bónuszként jöhetett szóba. Lássuk, hogy teljesített az ötösfogat.

balatonchardonnay2019_1.jpg

Tovább
4 komment

Balatoni parfüm - Söptei Pincészet Hangulat Sárgamuskotály 2019

2022. január 10. 06:00 - furmintfan

A Borrajongón többször tartottunk már tematikus heteket, ennek mintájára januárban a "tegnap ittam" posztok nagy részében sárgamuskotályok kerülnek majd terítékre. Az egyik legősibb szőlőfajta (muscat blanc á petit grains) szerte a világon elterjedt és számos különböző stílusú bor készül belőle, gyöngyöző bortól a természetes, vagy erősített édes borig. Hazánk több borvidékén is termesztik, bár sehol sem lett helyi vezető fajta, leginkább talán Tokajban és Mátrában lehet vele találkozni önálló fajtaborként, a korábbi évtizedekben jellemzően félédes és édes borok készítették. A sárgamuskotály határozott fajtajellegét ugyan aligha lehet elrejteni, de a termőhelynek és a borász kezének köszönhetően így is változatos interpretációkkal lehet találkozni. Ezekből próbáltam januárra csokorba gyűjteni néhányat, a teljesség igénye nélkül.
Az első főszereplő némileg meglepő módon a Balatonfüred-Csopaki borvidék szülötte - nem feltétlenül a sárgamuskotályról közismert termőhely -, ahol a Söptei Pincészet már két évtizede készít száraz sárgamuskotályt (késői szüretelésű édes sárgamuskotály szintén elő szokott fordulni a szortimentben). A Hangulat fantázianévre keresztelt bor jelenleg aktuális, 2019-es kiadását kóstoltam a hétvégén.

sopteihangulatsargamuskotaly2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Terroir-faggatás Figula módra - 2018-as dűlős olaszrizlingek

2021. december 21. 06:00 - furmintfan

A dűlőfaggatás nem csak Tokaj és a furmint/hárslevelű együttállás mentén dübörög kishazánkban, a Balatonfüred-csopaki borvidéken az olaszrizling prizmáján keresztül próbálja több borász is megjeleníteni az egyes termőhelyek közötti különbségeket. A Csopaki Kódex tagjai szigorú szabályozást alkottak meg a minél letisztultabb megközelítés érdekében, míg mások megkötésektől mentesen szabadabb stílusban alkotnak, így náluk belefér a késői szüreti időpont, a magasabb alkohol, a maradékcukor, a botrytis jelenléte is. A magam részéről nagyon tisztelem a Csopaki Kódex tagjainak elhivatottságát és az előírásaik szerint megalkotott borok között is mindig találok szép tételeket, de ha valaki megkérdezné, ki készíti  a legszebb olaszrizlingeket a borvidéken - vagy akár az egész országban -, minden bizonnyal a Kódex berkein kívül működő ifj. Figula Mihályra tenném a voksomat.
A Figula Pincészetnél évek óta készülnek dűlős olaszrizlingek, volt már szó olyan eseményről is a blogon, ahol a 2015-ös évjárat dűlős borait kóstoltuk a borásszal. Kézenfekvőnek tűnt ezt megismételni, így rszabi társaságában a 2018-as évjárat négy borát pakoltuk egymás mellé.

figuladulosolaszrizlingek2018.jpg

Tovább
2 komment

Egy balatonfüredi villa újjászületése - Villa Gyetvai

2021. szeptember 06. 06:00 - furmintfan

A 2019-ben alapított Villa Gyetvai új szereplő a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, de az már most látszik, hogy a birtok mögött álló csapat és a tulajdonos nagy lelkesedéssel, komoly beruházással vágott bele mind a borászkodásba, mind egy helyi kulturális központ létrehozásába.
A tulajdonos, Gyetvai Zsolt Egerben született, Budapesten élt és dolgozott építészként, de mindig is vonzotta a Balaton, ezért húsz évvel ezelőtt szőlőterületet vett Paloznakon, valamint 2000-ben megvásárolta Balatonfüreden, az egykori Eszterházy birtokon álló villát. A villaépület helyreállítása 2005-re fejeződött be, és a felújítás során derült ki, hogy az épület alatt egykor borospince működött. Gyetvai Zsolt új szőlők telepítésébe és borászkodásba kezdett - maga is elvégzett egy borászati képzést -, de a bővüléssel járó feladatok ellátása több embert igényelt, így hivatalosan is megalakult a Villa Gyetvai Borbirtok és ma már egy kisebb csapat működteti a borpincét és a villában működő rendezvényteret.
A területek legnagyobb része - 5,5 ha - Paloznakon található, van még további 4 hektár Tihany mellett a Ráta dűlőben, valamint 2 hektár Aszófőn és 1 hektár Lovason. A fajtaválasztékot olaszrizling, rajnai rizling, sauvignon blanc, furmint, tramini, kékfankos, syrah alkotja, de tervben vannak további telepítések és egyes ültetvények újratelepítése is. A borok mellett borpárlat és törkölypálinka is készül a birtok égisze alatt. Két éve csatlakozott a csapathoz szőlész-borászként Demjén Gábor, aki korábban a Tokaji és a Balatonfüred-Csopaki borvidéken egyaránt szerzett már tapasztalatot ismert pincészeteknél. A borok stílusát a tulajdonos és a borász szoros együttműködésben, közösen alakítja ki, de jelenleg még sok a kísérletezés a pincében és a fajtákkal is.
A birtokközpontként működő füredi villa földszintje kulturális szalonként is működik, rendszeresen szerveznek időszaki kiállításokat, hétvégenként borkóstolókat, pincelátogatást. Az épületben megnyílt a vinotéka, valamint a Claro Borbár és Étterem, ahol az ételeket a birtok borai kísérik. A jövőbeli tervek között szerepel egy paloznaki feldolgozó felépítése is, de egyelőre a borok a villánál készülnek. A pincészet webshop-ján kívül Budapesten a Veritas-nál is elérhető a tételek nagy része.

villagyetvai1.jpgAugusztus végi balatonfüredi látogatásom első állomásaként érkeztem a Villa Gyetvaihoz, hogy a helyszínen ismerkedjek meg a pincészettel és boraival. Nyolc bort kóstoltam meg az impozáns villaépület ebédlőjében, miközben a birtok eddigi történetét is megismertem.

Tovább
Szólj hozzá!

Egy délután a Balatonfüredi Borheteken

2021. augusztus 31. 06:00 - furmintfan

Kevés boros rendezvény mondhatja el magáról, hogy már közel 90 éve megrendezésre kerül, a Balatonfüredi Borhetek azonban ilyen. Az északi part fővárosa 1932 óta ad otthont a Balatonfüredi Borheteknek, ahol a borvidék vezető pincészetei mutatják be boraikat. Amikor úgy jön ki a lépés, hogy éppen augusztusban járok Balatonfüreden, mindig igyekszem legalább egy gyors kört tenni itt én is, ahogy ez az utóbbi két évben is történt (2020, 2019). Idén nyáron ugyan a balatoni kirándulásaim legfőképpen a Badacsonyi borvidékre koncentrálódtak, de augusztus utolsó hetén egy napra elugrottam Balatonfüredre is egy kis nyárzáró borozásra.

balatonfurediborhetek2021_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A semmi közepéről - Gellavilla Major Anna Kékfrankos 2018

2021. augusztus 09. 06:00 - furmintfan

A Gellavilla több, mint 200 éves pincéje persze csak némi túlzással van a semmi közepén, Tálos Attila kis birtoka a parti nyüzsgéstől távol, Balatonszőlősön található, a hozzá tartozó szőlővel körülvéve. 1997-ben kezdődött a Gellavilla története, két hektár szőlővel, ez az évek során hat és fél hektárra bővült. Az ültetvények nagy részét a hetvenes években telepített olaszrizling képezi, mellette egy kevés traminivel és összesen egy hektár kékszőlővel (kékfrankos, merlot, pinot noir). A szőlőket a megvásárlásuk óta gyom és rovarirtók nélkül, három éve organikusan művelik, a sorközökben ősgyommal és vetett talajtakaróval. Az indulás óta a Béla és Bandi páros Bandija gondozza az ültetvényeket, ennek egyik praktikus oka, hogy a terület egy része korábban hozzá tartozott. A pincében több borász is megfordult már az elmúlt több, mint 20 évben - 1998 volt az első évjárat -, Bökő Dávid 2018 óta készíti a borokat.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen képben vagyok a Gellavilla borstílus alakulásával, de annyi azért látszik, hogy az utóbbi években történt elmozdulás a héjon áztatás, az egész fürtös feldolgozás és az alacsonyabb kénszint felé. Ennek jelei érzékelhetőek a mai boron is, amely a Gellavilla csapata szerint az eddigi legszebb vörösboruk.

gellavillamajorannakekfrankos2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Fajtareferencia – Figula Sóskút Olaszrizling 2018

2021. május 02. 12:40 - ungert

Az évekkel ezelőtti gödörből fokozatos optimizmussal kikászálódva kezdem egyre jobban kedvelni az olaszrizlinget. Mivel nincs reprezentatív tapasztalatom, ezért inkább csak sejtem, mintsem tudom, hogy a színvonal továbbra is ingadozó, ugyanakkor már meg tudok nevezni két-három pincét is, ahol meggyőződésesen, komoly szándékok mentén, stabil minőségi színvonalon készülnek a fajtaborok.

Az pedig nem is kérdés, hogy Figula Mihály az említett kiscsoport egyik legmegbízhatóbb képviselője. Az elmúlt években több évjárat és több dűlő olaszrizlingjét kóstoltam tőle, és gyakorlatilag mindegyikkel elégedett voltam. A 2018-as Sóskút is ezt a vonalat viszi tovább, sőt, megkockáztatom, hogy ez a legjobb olaszrizling, amivel a közelmúltban dolgom akadt.

b47bd85e-432a-45e0-9cab-61dbde49f4d8.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása