Az elmúlt hétvége egy részét Burgenlandban töltöttem egy sajtóút és egy rövidke ruszti bortúra keretében. A kirándulás egyes államosairól egyenként érkeznek majd a beszámolók, most ráhangolódásképpen egy kis egyveleg következik burgenlandi borokból, amelyeket Eisenstadt-ban/Kismartonban, az Esterházy-kastéllyal szemben található Selektion Vinothek-ben kóstoltunk meg a péntek este lezárásaként.

A borbárként és szaküzletként egyaránt funkcionáló Selektion kifejezetten Burgenlandra specializálódott, aki számít a borvidéken, annak legalább néhány borát itt szinte biztosan megtaláljuk. A borlapon tematikus 3 boros sorok is szerepelnek kedvezményes áron, a táblán mindig szerepel néhány bónusz tétel, valamint a havi akcióban szereplő borokat gratis meg lehet kóstolni.

Az utolsó melegebb őszi napok apropóján rendezni kellett még egy utolsó (?) fehérboros kóstolót, mielőtt a kiszáradt torkok inkább vörösborok után kiáltanak, hiszen mint tudjuk: "közeleg a tél". Ennek örömére ki is bontottunk néhány palack sauvignon blanc-t, szerte a nagyvilágból. A kötelező francia és új-zélandi mintapéldányok mellé dél-afrikai, chile-i, osztrák, olasz, horvát, szlovén és magyar versenyzők érkeztek. A végeredmény a kóstolócsapat túlnyomó részének véleménye szerint egy kiegyensúlyozott színvonalon teljesítő, remek sor lett (rszabinál nagyobb volt a szórás). Új-Zéland hozta a kötelezőt, a francia és az osztrák mezőny sem okozott összességében csalódást, de jobban megosztották a társaságot. A volt jugoszláv tagállamokat képviselő két bor nagyon szépen szerepelt, igazán kellemes meglepetést okoztak, ráadásul ár-érték arányban is nagyon meggyőzőek.

A nemrégiben megrendezett és itt, a Borrajongó hasábjain is megénekelt Santos & Seixo kóstoló kapcsán már említésre került, hogy az eddig csak borkereskedésként működő Fill The Winebox csapata egy borbár és borbolt megnyitására készül. A kóstoló időpontjában még csak amolyan "soft opening" jelleggel működő borbár a múlt héten hivatalosan is megnyitott, amelynek örömére egy zártkörű kóstolóval is kedveskedtek néhány szerencsés meghívott vendégnek.
A borbárban természetesen számos tételt poharaznak a kereskedés tételeiből, amelyeket helyben meg is lehet vásárolni elvitelre. A borok mellett természetesen kávé, sör és más alkoholos ital is kapható azok kedvéért, akik esetleg nem boroznának, és a rend kedvéért az italok mellé hideg falatokat is lehet fogyasztani.

Az ausztriai túráról szóló beszámoló második - egyben befejező - részében egy kicsit magunk mögött hagyjuk Wachau-t és a már a kremstal-i borvidéken tevékenykedő Weingut Stift Göttweig-gel való megismerkedés erejéig.

A kitérő után következnek a rövidke túra ad hoc jelleggel, jellemzően vinotékákban kóstolt borai, és itt már újra Wachau-é lesz a főszerep.

(Dürnstein, látkép a várromból)

A nyár utolsó napjait baráti társaságban Ausztriában töltöttem és a miután nagyobb részben borvidékeken töltöttük az időt, a program szerves részét képviselte a borozás is. 2017 ráadásul kiváló évjáratnak lett elkönyvelve Ausztriában (is), a legtöbb friss osztrák riesling és grüner veltliner pedig már kóstolható, ebből a szempontból tehát jókor jártunk ott. Miután az már jó előre látható volt, hogy 2018-ban valószínűleg korai szürettel lehet számolni és a túránk időpontja pont a szüret kellős közepére esett, nem szerveztem borászat-látogatást, inkább igyekeztünk borbárokat, vagy vinotékát üzemeltető nagyobb borászatokat felkeresni kóstolás céljából. Így végül két pincészetet ejtettünk útba, de ezen túl még számos osztrák borhoz volt szerencsénk, elsősorban Wachau-ból, illetve mutatóban még egy párhoz más borvidékekről.

Terjedelmi okokból két részletben emlékeznék meg a túráról és a borokról, az első részben a Domäne Wachau lesz a fókuszpontban.
 

A közel két és fél éve lezongorázott 2011-es pinot noir-kóstoló után adta magát az ismétlés lehetősége és igény, de sajnos az alkalom tovább váratott magára, mint szerettem volna, és nem is egészen úgy zajlott le, ahogy terveztem.
Az eredeti koncepció egy igen széles merítéssel dolgozó és hosszú 2012-es pinot sor volt, de szokás szerint herkulesi vállalkozásnak bizonyult a kóstoló időpontjának kiválasztása, így már lélekben kezdtem letenni az egészről. "Bánatomban" elkezdtem a párosával elkortyolgatni a borokat, a nem új-zélandi és nem francia versenyzőkkel kezdve, titokban arra bazírozva, hogy legalább a sor nagyobb részét kitevő két ország boraira sikerülhet egy külön alkalmat találni. Csodák csodája, sikerült is, így viszont az a faramuci helyzet állt elő, hogy a sor egy részét több részletben fogyasztottam el, míg a kb. kétharmadnyi részt képező francia és új-zélandi versenyzők egy külön alkalommal vakkóstoló formájában mérkőztek meg egymással egy nagyobb kompánia előtt. 
Ki tudja, esetleg valamelyest módosulhattak volna a pontszámok, ha a korábban elfogyasztott magyar, felvidéki, német, osztrák és chilei borok a vakon kóstolt sorban kapnak helyet, de ez most így alakult. Talán illett volna a körülményekre tekintettel szétszedni a sort, mégis úgy éreztem, egyszerűbb, ha egy posztba öntve írom meg a tapasztalatokat.

Manapság már szinte minden napra jut legalább egy borkóstoló Budapesten, a legváltozatosabb helyszíneken, különféle témákat érintve. A bőség zavarában jó eséllyel mindenki megtalálhatja a számítását szimpla borkedvelőtől a fanatikusig, már ha nem ódzkodik a társasági eseményektől. Az érem másik oldala, hogy alig akad olyan új induló boros rendezvény, ami még az újdonság varázsával hat. A Fermentation Fair névre keresztelt, a Tabánban található Czakó-kertbe szervezett kóstoló hírére viszont én is felkaptam a fejemet. A szimpatikus helyszín és az ígéretes kiállítói névsor mellett az sem volt elhanyagolható, hogy a szervezők - és kiállítók - egyike az a Homonna Attila, aki meglehetősen ritkán jelenik meg kóstolóféléken, szóval minden adott volt, hogy az első Fermentation Fair hozzon valami újdonságot  a színtérre.
A kiállítók mind természetközeli szőlőművelésben és borkészítésben gondolkozó magyar, osztrák és német borászatok voltak, akik ráadásul igen komoly kísérletezőkedvvel is meg van áldva, úgyhogy lehetett számítani néhány extrémebb tételre is.
 

Miközben a kertben a borászok töltögettek és meséltek, a belső fedett helyiségekben különböző témájú mesterkurzusokat is tartottak és a Terroir Squad (a projekt mögött álló Molnár Márk a Fermentation Fair másik szervezője) legújabb videóját is meg lehetett tekinteni az online megjelenés előtt. A program számomra beváltotta a hozzá fűzött reményeket: kellemes környezetben, nyugodt körülmények között kóstoltam sok érdekes bort, nem kellett rohanni, lehetett beszélgetni, nem volt tömeg. Nem tudom, hogy a látogatottság végül találkozott-e a szervezők elvárásaival, de a tervek szerint évente két ilyen eseményre kerülhetne sor. Én örülnék neki.

Elég ritkán fordul elő, hogy egy chardonnay-kóstoló kapcsán nem Burgundia borai kerülnek terítékre, ezúttal azonban a szomszédos Ausztria egyik legjobb borászata, a Weingut Velich két borának két-két évjárata volt a főszereplő. 
Roland Velich borászata, a Weingut Moric kékfrankosaival már többször is szerepelt a blogon, azonban nem Roland az egyetlen a Velich családban, aki a csúcsokat ostromolja boraival, ahogy a Drop Shop egyik tematikus estjén én is meggyőződhettem róla.
 

Nem készültem óriási borozás(ok)ra húsvétkor, aztán valahogy mégis úgy alakultak a dolgok, hogy otthon is, barátoknál is többnyire komolyabb beltartalmat rejtő palackok kísérték le a négy naposra nyújtózkodó hétvégét, és mivel néhányuk jó eséllyel az év végi toplistán is helyet követel magának, inkább kapnak egy külön bejegyzést.

(A képet innen vettem kölcsön)

A szakadó hónak és a február végén szokatlan (bár az utóbbi években egyre inkább jellemzővé váló) hidegnek köszönhetően szinte karácsonyi hangulatban fogadta az Osztrák Nagykövetség Rezidenciáján Elisabeth Ellison-Kramer nagykövet asszony és a négy meghívott osztrák borászat képviselője a szép számmal megjelenő szakmai vendégeket. A nagykövetség és a KisBécs által megszervezett kóstolón a Domäne Wachau, Malat, Feiler-Artinger és Prieler pincészetek mutatkoztak be és hoztak magukkal néhány bort is, így elég alapos merítés állt össze Wachau, Kremstal, Niederösterreich és Burgenland boraiból. Mindegyik pincészetet a fiatalabb generáció képviselői vezetik, egyszerre építkeznek a hagyományokra és támaszkodnak a modern szemléletre. Az adott borvidékre jellemző fajtából készült borok mellett többen különleges tételeket, régebbi évjáratú palackokat is megmutattak a népes kóstolótársaságnak.

A sauvignon blanc-t jellemzően a reduktív, harsogóan intenzív, frissítő, könnyű borokkal azonosítjuk. Azoknak, akik szeretik a fajtát - és akiket nem taszít a jellegzetes aromatika és a gyakran arcba mászóan izgága illat- és ízkavalkád - ideális tavaszi és nyári ivó-/gasztróbor lehet. Készülnek azonban prémium minőségű (és árazású) tételek is a fajtából, amelyek komolyabb babérokra törnek és joggal célozzák meg a fehérbor-csúcskategóriát (még ha burgundi grand cru-k magasságáig nyilván nem is jutnak el). Most mi is megszondáztuk a sauvignon blanc "felső polcot": három nemzetközi szinten fontos termőhely, három pincészet felső kategóriás bora állt csatasorba.
 

A Bortársaság Borsuli már évek óta szervez különböző tematikus kóstolókat az érdeklődőknek, mindenféle boros-pezsgős (sőt, újabban időnként sörös, teás) témakörben, néhányról volt beszámoló a blogon is. A Borsuli vezetője, Furják Andrea és Fiáth Attila Master of Wine-jelölt talán tavaly, talán tavalyelőtt találták ki, hogy évente 1-2 alkalommal kivételes borsorokat mutatnak be "Egyszer az életben - Felsőpolc" címmel. Az ezeken szereplő, különböző borvidékekről származó fehér- vagy vörösborok (a jövőben valószínűleg pezsgők is) különleges minőséget képviselnek, és ahogy a kóstoló címe is mutatja, gyakran igen borsos árú tételekről van szó. Az idén novemberben prezentált fehér sor is tartogatott komoly versenyzőket, és szokás szerint egy magyar bor is szerepelt a nemzetközi mezőnyben.

Szinte hihetetlen, hogy repül az idő: idén 5 éves lett Tar Ferenc borkereskedése a finewines.hu. Mondhatni, hogy a borrajongó stábja a kezdetektől  rendszeresen követi a finewines tevékenységét, szerteágazó szortimentjük borai és a tematikus kóstolók a mi kis blogunk hasábjain is gyakran szerepelnek. A Carpe Diem megnyitása óta a kóstolók helyszíne is állandósult, természetesen a jeles évforduló alkalmából is itt gyűlt össze a közönség. A születésnapi ünneplésre Feri korábban is speciális borsorokkal készült (itt található akov beszámolója a 3. szülinapról), és nem volt ez másként most sem: 10 bort és pezsgőt állított csatasorba, kivétel nélkül magnum-palackos kiszerelésben. 

A Bécstől mindössze 10 kilométerre, északra található Kloster Neuburg Ágoston-rendi kolostora rendelkezik Ausztria legrégebbi és legnagyobb szőlőterülettel bíró borászata felett. A kolostort világi szerzetesek részére alapította 1114-ben a Babenberg-házbeli III. Szent Lipót osztrák őrgróf, majd 1133-ban az Ágoston-rendi szerzeteseknek adományozta. Kloster Neuburg azóta is egyházi és kulturális központ maradt, a Babenbergek és a Habsburgok is székhelyükké választották. Bár a 18. századi grandiózus terveknek végül csak a negyede épült meg, a kolostor így is impozáns látványt nyújt. 

6-8 évvel ezelőtt a Budavári Borfesztivált a kezdetekben még igazi csodavilágnak számított nekem, a minőségi borokkal komolyabban ismerkedni kezdő borkedvelőnek. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok változás történt a borkultúra terén is. A borvilág ajtaja ugyanis szélesre tárult, egymást érik a kóstolók, fesztiválok, tömegével nyíltak a borbárok, a nagyvilág borai is egyre könnyebben megtalálják útjukat az egységsugarú fogyasztóhoz. A Budavári Borfesztivál már nem A FESZTIVÁL a borrajongók a számára, még ha az exkluzív környezet a turisták számára komoly hívószó is marad. A szüret időszakba lógó időpont, a növekvő költségek és a rendezvények növekvő száma miatt már a borászok sem tekintenek úgy rá, mint ahol kötelező a megjelenés. A boros kiállítók száma észrevehetően csökken, sokkal szellősebben állnak a standok a Vár több udvarában is a korábbi évekhez képest, sok nagy név is távol marad. 

Természetesen most is lehet épp elég bort találni a fesztivál négy napjára, de az utóbbi évekhez hasonlóan, két nap-este nekem bőven elég volt a borból és a forgatagból is, különösen úgy, hogy a második este sötétedés tájékán elsüllyesztettem a jegyzetfüzetet a táska mélyére és a köpködést is felfüggesztettem. Lássuk, mire jutottam addig, amíg fel nem áldoztam a szakmaiságot a hedonizmus oltárán.

A rosé-któl az egységsugarú fogyasztó nem vár sokat, kitölti/megkapja, megissza, elfelejti. A rosé-őrület ettől függetlenül eddig megállíthatannak tűnik és persze jól jön azoknak a borászoknak is, akik egy biztonságosan elkészíthető cash flow-borra vágynak. A készletet általában pont felszippantják, mire jön a következő évjárat, folyt. köv. De mi van azokkal a rosé borokkal, amelyek elé ennél komolyabb célokat tűznek ki?

Nem példa nélküliek a rosé-kóstolók a borrajongón (pl.: 1., 2., 3.), de szinte bizonyosan nem túlzok, ha azt mondom, hogy egyikünknek sem ez áll érdeklődése középpontjában. Én sem voltam és még most sem vagyok nagy fan, bár egyre inkább kezdem megtalálni a számításomat rosé-fronton. Az évi fogyasztásomat jellemzően a fent említett évi 1-2 kóstoló palackjainak tartalma, baráti vagy családi körben elém került poharak, meg 1-2 kísérleti beszerzés teszi ki. Az utóbbi 1-2 évben azt vettem észre, hogy időnként kifejezetten kedvet kapok 1 pohár jó roséhoz és pincelátogatásnál sem zárom ki csuklóból a kóstolósorból, már ha megkérdeznek. A tutti-fruttis műanyagszörpöket viszont változatlanul elkerülném, tehát a kedvemre való rosék felkutatása is igényel némi kutatómunkát.

Most kicsit is tovább mentem. Félretettem ugyanis néhány 2015-ös rosét - volt benne magyar, francia, német, osztrák -, hogy kipróbáljam, mit tudnak ezek az itókák a szürettől számított uszkve másfél év elteltével. A borok nem egyszerre nyíltak: amikor éppen úgy tartotta kedvem vagy megfelelő alkalom jött, ad hoc felpattintottam 1-2-3 palackot. Májustól július végéig így el is fogyott a lenti komplett gyűjtemény, és be kell vallanom, többnyire jól szórakoztam.

A tapasztalatok röviden: a magyar sorból igyekeztem többnyire komolyabb, adott esetben hordóval is megtámogatott tételeket válogatni, de úgy fest, még ezeket is jobb frissen meginni. Az osztrák, német rosék teljesen más stílust képviselnek, utóbbiak határozottan riesling-es jegyeket is hordoznak, és ezek azért jobban dacoltak az idő múlásával, bár a németeket így is inkább 1 éves korukban innám. Provence (és többé-kevésbé a többi francia is, kivéve Tavel, lásd lent) teljesen más műfaj, nem lehengerlő aromákkal, inkább kifinomultságukkal hódítanak a borok, és bár abban nem vagyok biztos, hogy ezeket is feltétlenül érdemes lenne tartogatni, nagyfokú hanyatlást nem mutatnak. Tavel rosé-i szinte összehasonlíthatatlanok a többiekkel: erőteljes, komoly, nagy borok, amelyeknek meg sem kottyant az érlelés.

Carnuntum mindössze 910 hektáros borvidékéről néhány éve még jóformán az osztrákok sem hallottak. A Bécstől a szlovák határig terjedő borvidék az utóbbi években gyors fejlődésnek indult és egyre nagyobb ismertséget és elismertséget vív ki magának, miközben komoly történelmi múltra is visszatekinthet.

Mindig speciális dolog, amikor nem frissen összevásárolt borokból tartok kóstolót, hanem olyan tételek kerülnek terítékre, melyek személyesebbek. A most következő borok zöme meghatározó élmény volt fiatalon, az utolsó palackokat több tétel esetén is immár hosszú évek óta tárolgatom, dédelgetem, hogy majd csak egyszer.

A téma tehát komolyabb édesek. Általában tokajiak, olyanok, melyek egykoron kivágták a biztosítékot, de persze kapnak külföldi vetélytársakat is. Egységesen 2007-es borokról lesz szó, így napjainkat akár ki is lehet nevezni a fent említett "majd egyszernek" hiszen idén szép kerek 10 évesek. Aszúkat nem raktam a sorba. Mivel szerettem volna, hogy az említett külföldi kontextus technológia és stílus terén is lehetőleg passzoljon a hazaiak közé, így főbor-szamorodni-csúcs late harvest cuvée tengelyen mozogtam.

Vakon kóstoltunk. A puszta kóstolási jegyzeteken túl itt most nem háttérinfókat igyekszem megosztani, inkább pár szóban felidézni az adott borral való élményimet.

A jó szokást jó, ha megtartják, így folytassuk csak kedvenc külföldi borainkkal. Nem kell mondani, idén sem kíméltük sem magunkat, sem a jobbnál jobb külföldi borokat, köztük számos ritkasággal vagy közel beszerezhetetlen tétellel. Egy dolog közös bennük: mindegyiket jó szívvel ajánljuk bárkinek, nem fognak, nem okozhatnak csalódást! Egyúttal Boldog Új Évet kívánunk minden kedves olvasónknak, és ha megtiszteltek itt lent bennünket saját toplistátokkal, akkor azt nagyon szépen köszönjük!

A Wineporn nemzetközi nagyágyúkat felvonultató kóstolóinak sorában ismét egy komolyabb traktus következett, amely ezúttal a világ talán leghíresebb, legnagyobb presztízsű édes borának megtapasztalására adott alkalmat. A világ különböző pontjairól származó, köztük természetesen Tokaj-Hegyalja elmaradhatatlan tételeivel felépített sor a sauternes-i legenda, a Château d'Yquem 2001-es évjáratát prezentálta az érdeklődők számára. Persze senki sem sejthette előre, hogy a várt orgazmus helyett hirtelen megindul majd alattunk a vörös szőnyeg, hogy aztán a lépcső alján egy óriásit kapjunk az arcunkba. De ne szaladjunk ennyire előre!

A Weninger nevet azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni. Aki ebben az országban vagy a szomszédos Ausztriában valaha komolyabb borozásba kezdett, tudja, hogy nem csak Burgenland egyik legelőkelőbb bortermelőjéről, hanem a Soproni borvidék szerencséjéről is beszélünk. Mert Sopron kétségkívül nem lenne Sopron Weningerék nélkül, és a máig is csak félmaroknyi pince borai alapján alig-alig lehetne fogalmunk, hogy mire is képes a soproni terroir. Weningerék viszont már egy nemzetközileg ismert státuszban, sok-sok éves tapasztalattal jelentek meg a szocializmus málladékával – még sajnos ma is – erősen megterhelt Sopronban és röppályát rajzoltak a helyi termelők fölé. Korábbi tapasztalatainkból tudjuk, hogy a kilencvenes években Balfon berendezkedett Weningerék borai jól állják az idő vasfogát, nemcsak kiválóan érlelhetők, hanem szerencsésebb esetben évtizedes korukra új dimenziókba léphetnek. Pár héttel ezelőtt volt oly szerencsém, hogy Németh Gábortól meghívást kaptam egy igazán páratlan Weninger visszatekintésre, amely vitán felül történelmi kontextusba helyezte a balfi szekció teljes munkásságát.

Időről időre előkerül az igény a Klubban egy kékfrankos-kóstolóra. Már egy pár éve nem volt, nekem meg szép lassan már eléggé be is szűkűlt a látóterem, így örömmel vettem, hogy régi motoros állandó társunk Szegediszomelijé bevállalta a szervezést.

A borokat full vakon kaptuk, 3 és 5 ezer Ft. közti kategóriában, zömmel 2013-asok néhány kivétellel.

Mi mással is lehetne zárni a nyarat, mint egy csokor sauvignon blanc-nal? Terjedelmes sor állt össze augusztus utolsó napjára különböző borvidékek szereplőit felvonultatva, de végül az ambiciózus csokrot inkább kettébontottuk. A választóvonal meghúzásánál a legkézenfekvőbb megoldásnak az Óvilág-Újvilág határvonal tűnt. Így aztán 15 óvilági sauvignon blanc segítségével eredtünk a fajta nyomába, etyeki felvezetéssel, majd Pouilly-Fumé, Sancerre, Südsteiermark, Pfalz képviselőivel. 

A nyári napforduló estéje, illetve Szent Iván éjszakája mindig is különféle vallási és világi ünnepek ideje volt, nem csoda, hogy országszerte egyre több boros rendezvényt is ehhez közel eső napra szerveznek meg. Az Etyeki Kúria tavaly szervezte meg az első ChardonnÉJ-t, és a rendezvény sikere után adta magát az idei folytatás. A Kúriánál úgy vélik, hogy az utóbbi időben parkolópályára állított chardonnay több figyelmet érdemelne, ezért összetrombitáltak néhány hazai és külföldi pincészetet, hogy közösen megmutassák a fajta különféle arcait és erényeit.
A vendégborászatok száma a tavalyihoz képest a duplájára nőtt és különleges reserve tételek is előkerültek a pincék mélyéről, így valóban elég komoly merítés jött össze a hazai kínálatból, néhány külföldi tétellel kiegészülve. A pincészetek mellett a Bortársaság is hozott néhány külföldi bort és pezsgőt. A Kúriával szomszédos EtyekM készített finomságokat a borok mellé és a kóstoló után egy koncert zárta az estét.