A Borrajongó


Osztrák legendák I. - Eichinger, Gesellmann, Tement

2020. december 23. 06:00 - furmintfan

Íme egy új sorozat első része, amelyben epizódonként néhány boron keresztül Ausztria meghatározó borászatait, borászait igyekszem majd röviden bemutatni. A tervek szerint minden posztban szerepel majd több borvidék és több szőlőfajta, de természetesen elkerülhetetlen, hogy visszatérő szereplőként találkozzunk majd néhány Ausztriára jellemző fajtával. Nem feltétlenül az adott pincék legdrágább borai kerülnek majd terítékre, de próbálok mindig a borászatra jellemző tételt választani.

osztraklegendak1_1.jpg
Az első részben Ausztria egyik első női borászával, Stájerország egy ikonikus pincéjével és egy hosszú múltra visszatekintő burgenlandi borászattal ismerkedünk meg.

Tovább
4 komment

Őszi borpár(baj)ok 2020

2020. november 23. 06:00 - furmintfan

Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.

parbajok.jpg

Tovább
1 komment

Zöldveltelini Smaragd négyesfogat 2017-ből

2020. november 03. 06:00 - furmintfan

Nem kívánom nagyon hosszúra nyújtani a bevezetőt, nem is lenne nagyon miről írni, lényeg, hogy összegyűlt itthon néhány Grüner Veltliner Smaragd Wachau-ból, a 2017-es évjáratból és ungert-tel ketten megnéztük, mit tudnak a borok egymás mellett kóstolva. Négykezes beszámoló következik.
wachaugvsmaragd2017_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Osztrák rosé a hiperből - Kaiserhofkellerei Rieden Selection Zweigelt Rosé 2019

2020. szeptember 26. 06:00 - furmintfan

Hónapokig szemeztem ezzel a borral a polcokon, aztán mire a nyár végére a hazai rosé-kból álló készlet végére jutottam, kíváncsiságból csak bedobtam egyet a kosárba, és nem bántam meg. A Krems-ben található patinás nevű pincészet (Kaiserhofkellerei=Császári Udvari Pincészet) borai közül az osztrák Aldi (=Hofer) többet is belistázott, nálunk - számomra némileg meglepő módon - éppen a Zweigelt Rosé került be a választékba. Árban egyébként a hazai rosé-mezőny komolyabban vehető boraival kb. azonos szinten van, de a rendszeres leárazások szereplőivel már nem tud versenyezni, ráadásul ebben a műfajban végképp nem látom, hogy a közönség döntő része akár csak kíváncsiságból az osztrák bort választaná a magyar helyett. Így nem csoda, hogy szemmel láthatóan csak lassan fogyogat a készlet a polcról. Pedig a bor jó, a nálunk kapható osztrák roséknál lényegesen olcsóbb is, és aki provence-ira keres megúszós alternatívát, az is tehet vele egy próbát.

kaiserhofkellereiriedenselectionzweigeltrose2019.jpg

Tovább
2 komment

Nyári borpár(baj)ok 2020

2020. szeptember 05. 06:00 - furmintfan

Megint hoztam hét darab, azonos évjáratú, szőlőfajta és/vagy borvidék szempontjából összetartozó borpárt, hazai és külföldi borokból egyaránt. Az évszaknak megfelelően kevesebb a vörösbor, azokból is inkább könnyedebbre hangolt darabokat vettem elő, rosé most nincs, arról volt külön poszt, a főszerep a fehérboroké.

parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tavaszi borpár(baj)ok 2020

2020. június 01. 06:00 - furmintfan

Itt a hét darab tavaszi borpárom, a magyar résztvevők mellett német riesling-eket, spanyol monastrell-eket, olasz szupertoszkán házasításokat hoztam, és egy magyar-osztrák chardonnay-párbaj is belefért, Homonna Attila bora pedig egy szintén Homonna Attila által készített borral találja magát szemben.
 parbajok.jpg

Tovább
1 komment

Rejtőzködő borvidékek: Traisental - Weingut Markus Huber

2020. április 04. 06:00 - furmintfan

A "Rejtőzködő borvidékek" aktuális részében Ausztria egy kevésbé ismert és - legalábbis hivatalos eredetvédelmi szempontból - viszonylag újabb borvidékével és egyik legtehetségesebb fiatal borászával, Markus Huber-rel és boraival lehet megismerkedni.

huber1.jpg

Tovább
2 komment

Téli borpár(baj)ok 2020

2020. március 09. 06:00 - furmintfan

Hoztam megint 7 darab borpárt a téli időszakról Ausztriától Új-Zélandig és persze itthonról is. Az évszak okán most leginkább vörösborokat tettem egymás mellé.

parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kékfrankos dupla vak (2015 és 2016)

2020. február 24. 06:00 - furmintfan

A tavaly májusi nagy 2015-ös mustra után ismét magyar kékfrankosokat kóstoltunk, ezúttal megduplázva a sort, ugyanis 2016-os és 2015-ös évjáratú borból is összejött nagyjából egy-egy tucat. A borokat évjárat szerint külön-külön csokorba szedve kóstoltuk meg vakon (a sort előzetesen ismertük), a sok tétel miatt meglehetősen gyors tempóban, félidőben egy rövidke szünet közbeiktatásával.

duplakekfrankos2016.jpg

duplakekfrankos2015.jpg

Tovább
6 komment

Tegnap ittam - Wenzel Blaufränkisch aus dem Kalk 2017

2020. február 18. 06:00 - furmintfan

A Wenzel család ruszti borászatánál még 2018 végén jártunk, az emlékezetes látogatásról szóló beszámoló itt olvasható. Rusztra és Wenzel-ékhez visszatérni azóta még nem sikerült, de bízom benne, hogy nem maradok ezzel sokáig adós. Természetesen nem távoztunk üres kézzel a pincétől, elméletileg egy komplett kóstolóra való bor várakozik még, így remélhetőleg hamarosan meg tudom osztani a friss tapasztalatokat is. Addig viszont az itthoni privát készletet szondázgatom, most ez a kékfrankos került sorra.

wenzelblaufrankischausdemkalk2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Szuvenírbor – Jamek Jochinger Riesling Federspiel 2018

2019. december 30. 06:00 - ungert

A nyárvégi badeni kiutazásom alkalmával lehetőségem nyílt arra is, hogy egy rövid, legfeljebb órákban mérhető kitérőt tegyek az osztrák térfélen, erre pedig nincs is jobb választás, mint Wachau. Tekintettel arra, hogy számomra ez volt az első ilyen alkalom, így a Melk településen (vagy inkább felette) elhelyezkedő, a környék egyik jelképeként is jegyzett apátság kézenfekvő döntésnek tűnt. Az pedig világos, hogy az apátság saját üzletében jobban érdekelt a borospolc, mint a hűtőmágnesek széles kínálata, így hát rá is raboltam egy palack alaprizlingre, amit Josef Jamek készít az apátság számára. Abban biztos voltam, hogy a hazaszállított palack tartalma élményszerű lesz, úgyhogy az azonnali nyitás helyett úgy döntöttem, hogy az év végére hagyom a dolgot. Jó ötlet volt.

jries.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Domaine Tessier és társai - Chardonnay stílusgyakorlatok a Carpe Diem-ben

2019. november 13. 06:00 - furmintfan

A Chateau de St. Cosme Le Claux vertikális után mindössze két nap telt el, de november első estéje ismét a Carpe Diem-ben ért. Ezúttal chardonnay-kat kóstoltunk, mégpedig vakon. A sor gerincét a Domaine Tessier 2014-es borai képezték, köztük több Premier Cru-vel, és ez már önmagában sok izgalmat ígért. Tar Feri ezekhez a meursault-i remekművekhez keresett - korban és minőségben hasonló - méltó versenytársakat a világ több szegletéből.

Előzetesen tehát csupán azt tudtuk, hogy szerepel a sorban a meghirdetett 4 Tessier-bor, a többi versenyzőről csak annyit árult el Feri, hogy lesz még 2 francia, 1 olasz, 1 osztrák, 1 oregoni és 1 új-zélandi tétel, 2012-2016 közötti évjáratokból. A fentieken túl a plusz belövő bort is teljesen vakon kaptuk. Az egyes palackokat kóstolás és rövid megbeszélés után, egyenként lepleztük le. A papírforma végül nem borult, többnyire a Tessier Premier Cru-k végeztek a mezőny élén, akadt viszont néhány kifejezetten izgalmas és szép kihívójuk, pár csalódást keltő palack mellett.

carpediemchardonnayfeattessier01.jpg

Tovább
1 komment

Ízelítő az Osztrák-Magyar Monarchia boraiból a Fiákerben

2019. október 05. 06:00 - furmintfan

A KisBécs neve már valószínűleg ismerősen cseng az osztrák borok kedvelőinek és a budai oldal sok lakójának körében, hiszen az Ausztria különböző borvidékeire specializálódott borkereskedés és borbár egyben reggelizőként, kávézóként, szendvicsezőként is működik. Most a tulajdonosok léptek egy merészet és nyitottak egy nagyobb egységet a pesti belvárosban, közelebbről a Madách téren. A Fiáker névre keresztelt kétszintes bisztró azonban már nem, pontosabban nem kizárólag Ausztriából, hanem jóval nagyobb földrajzi területről, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiból válogatja össze a borokat. Olasz, spanyol vagy osztrák borokra fókuszáló borbár már egyaránt van a fővárosban, de a szomszédos országok egyre magasabb minőséget elérő boraival ritkán találkozni, így adta magát az ötlet, hogy az új hely részben ezekből merítsen.
A Fiáker reggeltől késő estig nyitva tart, reggelizni tehát éppúgy lehet itt, mint vacsorázni és természetesen a bor mellett sok más is helyet kapott az itallapon. Az étlap nem túl hosszú, jellegében pedig szintén a Monarchia országainak konyháját igyekszik megjeleníteni. A borkínálat egy részét értelemszerűen magyar borok adják, az osztrák vonalhoz a KisBécs szortimentjéből vettek át egyes tételeket, és persze igyekeznek a többi érintett országra jellemző fajtákat és borstílusokat is megmutatni. Bizonyos borokból régebbi évjáratokat is beszereztek különleges alkalmakra, a terv az, hogy összesen mintegy 400 borból álljon a teljes kínálat, az időszakosan cserélődő borlapon pedig kb. 30 tétel sorakozik. A Fiáker alsó szintje borboltként is működik, és hamarosan elindulnak a tematikus kóstolók és borvacsorák.

67240118_2754842621198331_4245567651608264704_o.jpg(A fotót a Fiáker facebook-oldaláról kölcsönöztem)

Tovább
Szólj hozzá!

Professzionalizmus – Domäne Wachau Terrassen Riesling Federspiel 2018

2019. augusztus 15. 06:00 - ungert

Nagyjából öt évvel ezelőtt már leírtam, miért érdemes és szükséges figyelni Wachaura és a borvidék legnagyobb borházára, ezért nem is kezdenék bele semmiféle önismétlésbe. Most csak annyi történt, hogy pár hete futólag Bécsben jártam – pontosabban csak és kizárólag a reptér környékén –, úgyhogy a felszabadult tízpercemben gyorsan berohantam az első üzletbe, hogy átszállítsak a határon néhány palack bort, ha már így alakult. Aztán nagyjából másfél héttel később ismét arra vitt az utam, de ezúttal már céltudatosan pakoltam tele a kosarat a polcon található összes Domäne Wachau-palackkal. Céltudatosan, hiszen az elérhető rajnait már napokkal korábban négykezűleg leteszteltük, ami – nem túl nagy meglepetésre, ám annál nagyobb örömünkre – jónak találtatott.

img_e3760.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

ChardonnÉJ 2019 az Etyeki Kúriánál

2019. július 24. 06:00 - furmintfan

Az Etyeki Kúria által megrendezett ChardonnÉJ immár biztos ponttá vált az éves boros programok között, bár nekem tavaly pont úgy alakult a programom, hogy nem tudtam részt venni a júniusi chardonnay-mustrán. Idén viszont ismét ott voltam, mesterkurzuson, sétáló kóstolón, az utána következő koncert és buli elején egyaránt, úgyhogy most megpróbálom átadni a tapasztalatokat.

chardonnej2019_00.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Osztrák kitekintés - SALON 2019

2019. július 18. 07:10 - furmintfan

A SALON Ausztria egyik legfontosabb borversenye, ahol - kicsit leegyszerűsítve a folyamatot - a több kategóriában kiválasztott összesen a közel 7000 nevezett bor közül a 270 legjobb több lépcsős bírálat során kerülhet a SALON-borok közé. Akit bővebben is érdekel a verseny lebonyolítása, az itt tájékozódhat, én most nem szaporítanám tovább a szót, mert így is hosszúra nyúlik ez az írás.
A KisBécs képviselői, mint az osztrák borok hazai nagykövetei, több alkalommal is részt vettek már a kiválasztott SALON borok kóstolóján, most azonban az Osztrák Bormarketing Szövetség nagyvonalú felajánlásának köszönhetően egy kis csapat szakembert - sommelier-t, borszakértőt, borszakírót, magamfajta bloggert - is magukkal vihettek a bécsi kóstolóra, így a KisBécs meghívására én is részesülhettem ebben az élményben.

wiensalon2019_3.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tavaszi borpár(baj)ok 2019

2019. június 19. 06:00 - furmintfan

A decemberi borpárbajok után folytatást ígértem, most itt a tavaszi termés. Ismét 7, valamilyen szempont(ok)ból egymáshoz illő borpárt hoztam különböző fajtákból, különböző országokból.

parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Osztrák veltelini ötösfogat 2015-ből

2019. június 05. 06:00 - furmintfan

A cikknek különös apropója nincs, a múltkor baráti társaságban nyílt néhány 2015-ös osztrák veltelini - általában szeretik a fajtát - és mivel a pincészetek borai itthoni kereskedésekben is elérhetőek, gondoltam, külön írásban osztom meg a tapasztalatokat.

osztrakveltelini2015.jpg 

Tovább
Szólj hozzá!

A zöldveltelini mennybemenetele - Domäne Wachau Achleiten Grüner Veltliner Smaragd 1996

2019. május 15. 06:00 - furmintfan

Amikor Magyarországon bormarketingről van szó, Ausztriát szinte már közhely követendő példaként felhozni. Az érvelés egyik állandó része, hogy lám, a sógorok milyen ügyesek, hiába dolgoznak egy olyan középszerű fajtával, mint a zöldveltelini, elérték, hogy osztrák "grüvé"-t már a világon mindenhol találni az éttermek borlapjain, milyen jó lenne, ha a tokaji furminttal ezt mi is el tudnánk érni. Szőlészeti szempontból nem tudok hozzászólni a témához (kb. annyit tudok, hogy a zöldveltelini egy kevésbé problémás szőlőfajta), de sosem értettem az állítás magyar bormarketing szempontból valószínűleg legkevésbé releváns, mindenesetre a velteliniről kissé lefitymálóan nyilatkozó részét. Persze nem minden veltelini tündöklő wachau-i smaragd, sőt, de a fajta nekem számos alkalommal bizonyította már, hogy több tiszteletet érdemelne. (Egyébként magyar borászok is készítenek szép velteliniket, elég itt Bott Frigyesre vagy a Villa Tolnay-ra gondolni, és Etyekről is kóstoltam már 1-2 szép példányt.) 

Még március végén jártam Bécsben, amikor a Naschmarkt melletti Wein&Co. borbárban egy 1996-os smaragdot poharaztak. Nem minden nap van lehetősége az embernek 22 és fél éves bort kóstolni, pláne fehéret, így természetesen éltem a kínálkozó alkalommal. Nem vártam többet egy tisztességesen megöregedett, ám még fogyasztható bornál, de kiderült, hogy nem is tévedhettem volna nagyobbat.
 domanewachaurachelitengrunerveltlinersmaragd1996_1.jpg

Tovább
4 komment

Rejtőzködő borvidékek: Wien (Bécs) - Weingut Wieninger és Weingut Mayer

2019. május 03. 06:00 - furmintfan

Ismét helyszíni beszámolóval összekötött cikk következik a sorozatban, méghozzá a szomszédos Ausztriából, annak is a fővárosából. Bécs ugyanis nem csupán Ausztria fővárosa, hanem egyben egyik borvidéke is, így egy bécsi hétvégébe a kulturális programok mellé egy kis borozgatás is könnyedén beiktatható. Ennek ellenére magyar szemmel a császárváros nem triviális borozós úticél, pedig lehetne az is. Ahhoz ugyan kicsit ki kell mozdulni a belvárosból, hogy a szőlősorok között kortyolgassuk a helyi borokat, de tömegközlekedéssel, majd némi séta árán ez is viszonylag egyszerűen és gyorsan megvalósítható.
A húsvéti hosszú hétvégémbe pont belefért egy ilyen nap, az időjárás ideális volt, ekkor nyitottak ki a Nussberg-en a pincészetek kitelepült borozói (ún. Buschenschank-ok, amelyekre külön szabályozás vonatkozik), minden adott volt tehát, hogy a szőlőhegyen kóstoljak meg néhány bécsi bort. Előzetes tervezés után egy délutánt szántam a projektre, ez pont az előre kinézett két borászatra volt elég, de mindenekelőtt tekintsük át, mit érdemes tudni a borvidékről.

wien1_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Furmint Február 2019

2019. február 26. 06:00 - furmintfan

Lassan véget ér a február, legfőbb ideje, hogy a Borrajongón is beszámoljunk a legnagyobb - és idén a jubileumi tizedik - Furmint Február kóstolóról, amely a hagyományokhoz híven február első csütörtöki napján a városligeti Vajdahunyad-várban került megrendezésre és szokás szerint nagy érdeklődés övezte, mind a borászok, mind a borkedvelők, mind a legtágabb értelemben vett szakmai körök részéről. Sajnos úgy alakult, hogy a blog szerzői közül idén csak én tudtam elmenni a kóstolóra, így tehát a megszokott "A Furmint Február szerintünk" helyett ez most egyszemélyes beszámoló lesz.  Így viszont kicsit kevésbé kötnek terjedelmi korlátok, vettem hát a bátorságot és a fáradságot és egy nyúlfarknyi jegyzetet idekanyarítottam minden borról.

ff2019_00.jpg

Tovább
4 komment

2018 legjobbjai - külföldi borok

2018. december 30. 08:00 - furmintfan

Az év utolsó előtti napján érkezik a hagyományos dupla toplista első része, a kedvenc külföldi borainkkal.

soldier-offering-a-woman-a-glass-of-wine-hooch-pieter-de-oil-painting-1.jpg

(Pieter de Hooch: Soldier Offering a Woman a Glass of Wine; a kép forrása)

Tovább
Szólj hozzá!

Decemberi borpár(baj)ok 2018

2018. december 27. 06:00 - furmintfan

Volt már rá példa, hogy több párban kóstolt tételt összegyűjtöttem, drbarta is rendszeresen "párbajoztatott" borokat régebben. Lehet, hogy lesz ebből valamiféle sorozat is részemről, mindenesetre legalább egy folytatás már biztosan. Szóval itt most annyi a lényeg, hogy még az ünnepek előtt és közben is előfordult, hogy valamilyen szempont alapján szembeállítható borokat kóstoltam párban egymással, most itt van ezekből egy csokorba rendezve.

parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ruszti villámlátogatás II. - Wenzel

2018. december 11. 06:00 - furmintfan

Vannak kóstolók, amelyek tartósan beleégetik magukat az ember emlékezetébe, ehhez azonban már nem elegendő csupán jó borokat kóstolni, kell valamilyen extra élmény. A ruszti kiruccanásunk záróakkordját képező Wenzel-kóstoló ilyen volt.
A dolog pedig úgy indult, hogy a tervezett programnak ez a része elmarad. Előzetes érdeklődésünkre Michael Wenzel sajnálkozva írta, hogy éppen akkor külföldön tartózkodik aznap, amikorra a látogatást terveztük, 86 éves édesapjának pedig már sok egy borkóstoló levezénylése, ezért egy későbbi időpontra kellene halasztanunk a látogatást. Wenzelék meglátogatásáról már jóformán le is mondtunk (vigasztalódtunk 2 palack elviteles Wenzel-borral a Selektion Vinothek-ből), de a házuk előtt elhaladva megláttuk a "Weinverkauf ab 14:00" táblát a kilincsre függesztve, így délután 2-re visszatértünk abban a reményben, hogy legalább pár palack bort haza tudunk vinni. Besétáltunk az udvarra, de az ott látható kolomp szavára senki sem felelt. A biztonság kedvéért a szomszédos kávézóból egy kávé mellett egy telefonhívást megkockáztattunk a pince honlapján található telefonszámot. A telefont Michael Wenzel édesapja, Robert vette fel. Miután megnyugtattuk, hogy nem nagy csoportról van szó és néhány palack bor megvásárlása után tovább is állnánk, megígérte, hogy 10 perc múlva vár minket a pincénél.

wenzel1.jpg
Robert Wenzel be is invitált minket a kis kóstolóhelyiségbe (a fülén lévő hallókészüléket látva nyilvánvalóvá vált, hogy korábbi diszkrét kolompolásunkra miért nem jelent meg senki), és amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk, át is váltott magyarra, amelyet egyébként kifogástalanul beszél. Miközben mi az árlistát böngésztük, Robert Wenzel elkezdett mesélni, és természetesen meg is kínált minket egy pohár borral, aztán egyre jobban belejött a beszélgetésbe és a töltögetésbe is. Ebből aztán az lett, hogy - annak ellenére, hogy kóstolásról eredetileg nem volt szó és a terv egyébként is az volt, hogy sietünk vissza Budapestre - egymás után kerültek elő az újabb és újabb palackok, köztük egy 2005-ös Ruster Ausbruch (időközben befutott egy másik kisebb csoport és felmentő seregként Robert felesége, Christina is). Közben Robert Wenzel mesélt Rusztról (ahol régebben ennél sokkal több borászcsalád élt), a furmintról (korábban a családi szőlők között volt furmint ültetvény is, de végül más fajták kerültek a helyére, Robert Wenzel 1984-ben hozott új oltóvesszőket Magyarországról), így szóba került még Tokaj-Hegyalja (amellyel szorosabb a kapcsolat, mint gondoltuk, de ez csak az utolsó bornál derült ki) és Homonna Attila (akivel Michael Wenzel jelenleg is tartja a kapcsolatot, és Robert Wenzel elismerőleg szólt a borokról is) is. Az már csak hab volt a tortán, hogy a végén még egy 2001-es tokaji aszú is előkerült, melynek köszönhetően végképp édes emlékekkel távoztunk a pincétől. Így aztán azzal sem foglalkoztunk, hogy 1-2 palack azok közül, amiből kóstoltunk, alighanem már az optimálisnál hosszabb ideje nyitva lehetett, mi inkább hagytuk, hogy a 86 éves öreg borász meséljen és szépen lassan leitasson. :) 

Tovább
Szólj hozzá!

Ruszti villámlátogatás I. - Feiler-Artinger

2018. december 04. 06:00 - furmintfan

A nemrég megénekelt soproni túra által kínálkozó alkalmat kihasználva a társaságból néhányan meghosszabbítottuk ausztriai kiruccanásunkat, és az LVMH-kóstoló, valamint a Selektion Vinothek kínálatának alapos megszondázása után másnap Ruszt felé vettük az irányt. A Fertő-tó partján található festői kisváros ad otthont az osztrák Borakadémiának és számtalan neves borászatnak is, borkedvelőknek tehát ideális kirándulócél. A főutcán és környékén egymást érik a pincészetek, a településen a 16-19. században épült, szinte kivétel nélkül műemléki védelem alatt álló házak kapualjai mögött hosszan benyúló udvarok bújnak meg, ahol nem ritkán borospincét is találunk. A Weingut Feiler-Artinger a városka talán legdíszesebb homlokzata mögött rejtőzik, ez volt ruszti kirándulásunk első úti célja.

feilerartinger1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása