A Borrajongó


Mádi Ősz 2020 I. - Villámkóstolók: Holdvölgy, Juliet Victor, Szepsy, Pelle Pince

2020. szeptember 14. 06:00 - furmintfan

Már magam sem tudom, melyik évben fordult elő utoljára, hogy egészen őszig nem jártam a Tokaji borvidéken, de most úgy alakult, hogy csak szeptemberben sikerült sort kerítenem az első - de remélhetőleg nem utolsó - idei látogatásomra, és az is rövidre sikerült. Rövidre, de igen tartalmasra, tegyük mindjárt hozzá, mert egy délután alatt azért elég sok helyen megfordultam a Mádi Ősz rendezvény szombati napján. A település legtöbb ismert borászata kinyitotta a pinceajtókat szeptember első hétvégéjén, és a saját borokon túl többnyire zenés programokkal, vendég kiállítóval - étteremmel vagy borászattal - is várta az érdeklődőket.

madiosz01.jpg
A délután gyorsan elszaladt, de vártnál így is sokkal több bort sikerült megkóstolnom, így két részre osztottam a beszámolót. Az első részben több pincészet szerepel, akiknél rövidke villámlátogatásokat tettem.

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2020/2

2020. június 20. 06:00 - furmintfan

Itt az év második magyar boros egyvelege, amolyan "corona edition". Mivel a tavaszi hónapokban a vendégségbe járás, az éttermek, borbárok, borkóstolók látogatása értelemszerűen elmaradt, az otthoni kóstolgatásokból lassabban gyűlt össze a szokásos mennyiségű jegyzet. Így viszont jellemzően több időt sikerült eltölteni egy-egy borral, a notesz-bejegyzések is általában hosszabbak lettek.

egyvelegdugokm24.jpg
Az otthoni készlet pusztítása és utántöltése során igyekeztem a magyar borokat előnyben részesíteni, így most az egyveleg szokásos külföldi párjával valószínűleg bevárom a következő magyar boros megamixet. Hát, lássuk, mi fogyott nálam a korona idején...

Tovább
3 komment

Magyar egyveleg 2017/2

2017. július 08. 06:00 - furmintfan

Itt az újabb adag egyveleg, mindenféle, a márciustól júniusig eltelt időszakban kóstolt magyar borral. Szokás szerint sok a száraz tokaji, de vannak még itt sokan mások, például sok kutyafuttában kóstolt kékfrankos és egy rakás, emlékezetből lejegyzetelt Gere-bor, köztük Balthazar-palackokból (12 l) kóstolt Koparok és Kopárok.

 egyvelegdugokm8.jpg

Tovább
3 komment

Hegyaljai hétvégék - Gizella, Hétszőlő, Demeter Zoltán, Anyukám mondta

2014. szeptember 23. 06:30 - furmintfan

Utolsó nyári hegyaljai hétvégém jelentős részben a hiánypótlás jegyében telt. Egy héttel indulás előtt két fix programom volt: egy kis dűlőtúra a Szil-völgyben és a 2013-as borok kóstolója Szilágyi Lászlóval a Gizella Pincében, valamint egy késői ebéd/korai vacsora az Anyukám Mondtában. Előbbit már régóta terveztük, de az időjárás mindig közbeszólt, kárpótlásul így legalább minden 2013-as dűlős bort palackból kóstolhattam. Utóbbi már egy ideje szerepelt a bakancslistámon, addig sajnos nem jártam még az itthon már-már legendás hírű encsi étteremben. Szintén a hiánypótlás jegyében indulás előtt pár nappal sikerült egy villámlátogatást megszerveznem Demeter Zoltánhoz szombat délutánra és még egy maroknyi Hétszőlő tételre is jutott időm.

gizellapince2.jpg

Tovább
39 komment
süti beállítások módosítása