A tematikus kóstolókat többnyire hosszabb rákészülés előzi meg, hiszen a beszerzési források diverzifikálása sokszor elengedhetetlen az izgalmas borsorok összeállítására. Éppen erre nem volt lehetőségünk, amikor a húsvéti hétvége verőfényes vasárnapján, a bográcsozás melléktevékenységeként szerettünk volna inni néhány száraz tokaji furmintot, csak úgy, egymás mellett. Még évjáratazonos sor sem jött össze, így komoly összehasonlítgatásra sem nyílt lehetőség. Inkább csak annyit tudok kijelenteni, hogy megittunk három alapfurmintot, és az erről szóló jegyzeteket igyekeztem poszttá rendezni, alább.









