Ahogy általában minden évben, idén is sikerült legalább egy pár órát borozni a Tagore sétányon a Balatonfüredi Borhetek alkalmából. Tavaly és tavalyelőtt úgy éreztem, hogy kevés "anyag" jött össze ahhoz, hogy egy külön írást szenteljek a jegyzeteknek, így azok az egyik magyar egyveleg posztban landoltak. Most kicsivel több bort sikerült megkóstolni, úgyhogy ismét külön csokorba gyűjtöttem az élményeket.

Ebben az évben 6 borászat 14 bora fért bele az időnkbe, fehérek, vörösek vegyesen. Nem a kóstolás szerint, hanem abc-sorrendben, pincészetenként csoportosítva következnek a jegyzetek.

Augusztus végén különleges kóstolóra érkeztem a budapesti Kőleves Vendéglőbe, ahol a Jackfall Bormanufaktúra ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Természetesen sok borral készültek a jeles alkalomra, gyakorlatilag a pincészet teljes történetét felölelve, friss tételektől a 25 éves borokig. Minden vendég kapott egy kis térképet, amelyen három állomás volt megjelölve. Az elsőn a pincészet aktuális portfólióját lehetett végigszemlézni, a másodikon korábbi évjáratok régóta őrizgetett palackjai kaptak helyet, a harmadikon egy kisfilmet játszottak le - amely egyben Jandrasics Gábornak is emléket állított - és két borpárlatot is meg lehetett kóstolni, végül a célban egy kis ajándék, egy palack bor vagy párlat várta a vendégeket. Késve érkeztem a kóstolóra, de így is kényelmesen végigjártam a három állomást, pedig nem fukarkodtak a kinyitott palackokkal.

Meglepő lehet, de Dániában - a hobbitermelőket nem számolva - már kb. 150 professzionális borászat működik. Szerzetesek saját fogyasztásra már a 13. században is készítettek bort az északi országban, de kereskedelmi forgalomba csak a 21. században kezdtek megjelenni. Dániában ugyan szokás bort fogyasztani az ételek mellé vagy csak magában, a hazai bortermelés kb. 95%-a az országon belül fogy el, de egyelőre az importált bor szinte mindig olcsóbb és általában magasabb minőségű, mint a hazaiak. Ezzel együtt a dán bor még mindig kuriózumnak számít, attól egyelőre nem kell tartani, hogy a többi bortermelő ország babérjaira törnek.
 Az érdekesség kedvéért azért álljon itt második találkozásom a dán borral, amely az elsőnél sokkal jobban sikerült. Történetesen ismét egy solaris-t kóstoltam, Dánia egyik legjobb nevű családi birtokától, a Stokkebye-től. A boraik több dán és - ami nagyobb szó - francia Michelin-csillagos étterem borlapján is szerepelnek, ennek és a tulajdonosok múltjának köszönhetően a palackjaik még dán viszonylatban is drágák. Augusztusban Dániában élő barátaimat látogattam meg és Fyn szigetén, a Stokkebye birtok közelében is volt szerencsém eltölteni két napot, így ezt a bort a kivételesen napsütéses dán tengerpart látványa mellett kortyolgattuk el.

Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis tulajdonosa és borásza már visszatérő vendégként érkezett a Bortársaság Borsuli Borász a Házban eseményére. A 2000-ben alapított, jelenleg 7 hektáros birtok a kezdetektől fogva a borvidék vezető családi pincészetei közé tartozik. A Barakonyiból származó dűlős borok konzisztensen magas minőséget képviselnek és a Tokaj Nobilis volt az egyik első tokaji pincészet, amelyik a tradicionális pezsgőkészítés minden lépését házon belül végezte. Az augusztusi kóstoló fókuszpontjában is a pezsgők és a Barakonyi dűlő száraz borai álltak, de ráadás palack is kerültek a sorba.

Szemes József boraival a 2010-es évek elején sokkal gyakrabban találkoztam, hogy azután a borászat tűnt el egy kicsit vagy csak a személyes táguló borhorizontomba veszett bele, már nem tudom. A közel 10 évre elengedett fonalat az utóbbi években kezdem fel-felkapni, bár ez évente nagyjűból még mindig évi 1 palackot jelent. Ahogy Szemes József, úgy a portugieser is lekerült a radaromról, ami leginkább a korábbi évek rossz tapasztalataira vezethető vissza. Vannak persze, akik komolyan veszik a fajtát és nem csak egyszerű újbor-alapanyagot látnak benne, de egy ideje megint elkerültek a portugieser-élmények. Ez a Szemes Portugieser viszont betalált, régen akadtam bele ilyen jó oportóba - igaz, a fent említett okok miatt szűk merítés áll rendelkezésre viszonyítási pontként.

Augusztusban két napot töltöttem barátokkal Badacsonyban, nem kifejezetten a borkóstolás volt a túra célja, de azért jutott idő rá. Nem a legjobb napot és napszakot választottam, egyrészt nappal nagyon meleg volt, másrészt kedden egyébként is a legtöbb borászat zárva van. A baráti találkozó előtt azért egy gyors kóstoló erejéig beugrottam a Pátzay Borbirtok kertjébe, úgysem jártam még náluk. Egy 6 tételes kóstolóra neveztem be, a hőség és az időhiány miatt ez villámrandi volt, de kaptam egy kis áttekintést a portfólióról.

Sike Balázs egyik kedvenc szőlőfajtája a sauvignon blanc, nem véletlen, hogy általában két bort is készít belőle. Az egyik a Skizo borcsalád részét képezi és több helyről (2025-ben Badacsonytördemicről, Lesencfaluról és Kőröshegyről) származik az alapanyag, a másik kizárólag badacsonyi szőlőből készül és a borász saját nevét viselő széria tagja. Amennyire vissza tudok emlékezni, nekem sokszor a Skizo Sauvignon jött be jobban, a Sike Balázs név alatt futó bor a fajta zöldebb, hűvösebb, kevésbé gyümölcsös arcát mutatta. 2025-ben fordult a kocka. Idén tavasszal a Badacsony New Yorkban alkalmával még tartálymintaként kóstoltam ezt a bort, Balázs büszkén mutatta meg, és remélte, hogy a bor majd palackba letöltve is szépen megőrzi intenzitását és gazdagságát. Augusztusban két napot Badacsonyban töltöttem baráti társaságban is ebből a borból is elfogyott egy palackkal. Jelentem, szépen megőrizte a tavaszi formáját.

Pár hete A Művelt Alkoholista hasábjain jelent meg alföldi merlot-tól egy nagy ívű és lelkes írás az Osváth Pincéről és boraikról, ami alaposan felcsigázta a már egyébként is meglévő érdeklődésemet. Osváth Istvánt még a Szent Donát előtt a Veritas borkereskedésből ismerem személyesen, boros rendezvényeken rendszeresen összefutunk és beszélgetünk, amennyire van lehetőség. Ehhez képest a boraival kapcsolatban alaposan le vagyok maradva, jó 5 éve kóstoltam utoljára Osváth bort, a 2020-as Kékfrankos Sillert, amire úgy emlékszem vissza, hogy rendben volt, de nem nyűgözött le. Még tavasszal vásároltam néhány Szent Donát bort Istvántól, és akkor egyúttal már a saját 2025-ös boraiból is vettem 1-1- palackkal. Azóta hónapok teltek el, de egy kellemesebb nyári napon végre két palackból kirepült a dugó.

A "chilled red" divathullám az utóbbi időben egyre szélesebb körben terjed, potenciális válaszként a csökkenő vörösborfogyasztásra és a könnyedebb, gyümölcsösebb borok felé forduló fogyasztói közízlésre. Mert milyen egy jó vörösbor, aminek jól áll a hűtés? Gyümölcsös, könnyed, jó savakkal, alacsony alkohollal, visszafogott hordóval, nem túlzó tanninnal. Július egyik hűvösebb napján pont ilyen borokat kóstoltunk. A válogatás összességében jól sikerült, a boroknak tényleg jól állt a hűtés, bár a két komolyabb tétel egyébként normális vörösboros hőmérsékleten is szépen muzsikál.

Négy országból válogattam össze a mini kóstolósort. Magyarországot a Szent Donát képviselte egy vörös házasítással, a Tihanyi-félszigetről. Spanyolországból, azon belül Mallorcáról, helyi szőlőfajtákból készült könnyű vöröset választottam, a Vinicola 4 Kilos-tól. Ausztriából a Burgenland borvidékén tevékenykedő Weingut Kirchknopf könnyű vörös házasítását hoztam (amely valamiért szimplán csak Weinland megjelöléssel került forgalomba). Portugáliából, Bairrada borvidékéről érkezett az utolsó versenyző, a legendás Niepoort tulajdonában álló Quinta de Baixo birtokról, a helyi baga szőlőfajtából.

Nyáron kóstoló-uborkaszezon van, de a Kálvária Pincében nem állt meg teljesen az élet. Július végén Szilágyi László, a Gizella Pince tulajdonosa és borásza volt Kézdy Dániel budakalászi pincéjének vendége. Már hagyománynak számít, hogy évente egy ilyen kóstolóra sor kerül, bár én legutóbb 2023-ban tudtam részt venni. A Gizella borokat ugyan rendszeresen kóstolom, de Kézdy Dánielnél az aktuális tételeken túl mindig előkerülnek régi évjáratok is a pince mélyéről, most sem volt ez másként.

Kedves barátaimnak köszönhetően július közepe tájékán váratlan meglepetésként egy egész sorra való Heimann bort kóstolhattam meg. Azon a héten a csúcshőmérséklet inkább 25 Celsius fok környékén tetőzött, Budapest belvárosa sem vált hőcsapdává, mint az utóbbi nyarakon egyre gyakrabban. Szóval azokban a napokban egyáltalán nem tűnt ördögtől való dolognak egy belvárosi ház gangjára kitelepedve megkóstolni jó társaságban kilenc vörösbort, különösen úgy, hogy utóbbiak is nagyon szépen teljesítettek. A sor kb. felét kadarkák és kékfrankosok tették ki, de természetesen a Barbár és kistestvére, a Barbarossa sem maradhattak ki.

Beszélgetés mellett igyekeztem valamennyit jegyzetelni is, ennyire futotta. Néhány tételt egyébként is kóstoltam már korábban, akár a közelmúltban, akár régebben.

A 2025-ös évjárattal megújul a Veszprémi Érseki Pincészet borainak arculata. Az eddig Vesprim Infula név alatt futó belépő borok címkéjén a Vesprim marad meg, a két fajtabor pedig elhagyja a Mandorla nevet, csak a szőlőfajták nevét viselik majd. A címkék a veszprémi vár, az Érseki Palota és a székesegyház világának motívumait idézik fel. A fajtaborok címkéjén Koller Ignác püspök címere látható, amely az által építtetett veszprémi püspöki palota homlokzatán is megtalálható.
Az új évjáratból nemrég a rajnai rizlinget kóstoltam meg, ami a már jól bevált receptet követi. A szőlőt a mindszentkállai és a felsőörsi területekről válogatták, több szüreti időpontban. Az ülepített must acéltartályban erjedt, majd 4 hónapig finomseprőn érlelődött a bor. A rajnai rizling Benesch Antal birtokigazgató-borász egyik kedvenc fajtája. Valahol olvastam egy vele készült interjúban, hogy a rajnai rizlingben mindig az érett sárgabarack ízét keresi. A 2025-ös borban biztosan megtalálja.

A Time Out Market Budapest júliusi kóstolóján meglehetősen kedvező összegért lehetett végigkóstolni az új, várhatóan őszre aktualizált poharas borlapot. A koncepció szerint a legfontosabb hazai és nemzetközi szőlőfajták (vagy jellemző házasítások), borvidékek bemutatása a cél, kedvező áru tételekkel. Többnyire friss évjáratokról van szó, de 1-2 bornál szándékosan a korábbi, kifutó készlet utolsó kontingensét foglalták le. A pezsgő és az édes szamorodni esetében - mint a ház pezsgője és édes bora - a palackra a Time Out Market saját címkéje került fel.

Nem állítom, hogy minden esetben értettem, miért az adott tételre esett a választás, de nem is látok a kulisszák mögé. Tizenhárom, azaz pontosabban tizennégy bor szerepelt a sorban, mert az egyikből két évjáratot is kóstoltunk.

A Wachau villámtúráról szóló második írás egy mini egyveleget takar a Dürnsteinben és Krems an der Donauban kóstolt borokból. Kilenc pincészet kilenc bora, 4 grüner veltliner, 4 riesling és 1 gelber muskateller, főleg Federspiel-ek, vagy ennek megfelelő fajsúlyú borok, többnyire a friss 2025-ös évjáratból.

Az elmúlt 10 év alatt többször jártam Wachau-ban és a látogatás ideje kivétel nélkül a tavasz végére vagy a nyári hónapokra esett, ezért tavaly megfogadtam, hogy a következő túrát kora tavaszra (barackvirágzás) vagy őszre időzítem. Nem kizárt, hogy utóbbi még idén összejön, mindenesetre egy nyári viziten idén is túl vagyok. Júliusban egy koncert kedvéért egyébként is Bécsben töltöttem egy éjszakát, így megtoldottam a túrát még egy éjszakával Krems an der Donau-ban és így egy wachau-i villámlátogatás is belefért a hosszú hétvégébe. A következő két írás az ott kóstolt borokat örökíti meg. Az első rész főszereplője a borvidék legnagyobb borászata, a Domäne Wachau.

Pár éve állandó téma volt a hazai boros szcénában a natúrbor vs. konvencionális bor táborok közötti ellentét, de az utóbbi időben - még ha nem is történt meg az árkok teljes betemetése - mintha valamelyest lenyugodtak volna a kedélyek. (Nehéz a témában anélkül megnyilvánulni, hogy ne használjunk leegyszerűsítő címkéket, vagy ne magyarázzuk túl a kategóriákat, én most az egyszerűsítést választottam). Amennyire én látom, talán a két blokk által képviselt borászatok módszerei is közeledtek egymáshoz valamelyest. Sok "natúrboros" borászat finomított a stílusán, míg a konvencionális borászatok is igyekeznek minél kevesebb beavatkozással eljutni a készre palackozott borig, vagy esetleg natúrboros kísérleteik is vannak. Azután vannak olyan borászatok is, amelyek ügyesen egyensúlyozva, természetközeli módon, minimális beavatkozással olyan borokat készítenek, amelyeket a natúrboros tábor nagy része is keblére tud ölelni, de jó eséllyel a konvencionálisabb borok kedvelői sem fordulnak el fintorogva. Bökő Dávid borai számomra pont ilyenek, és a "Sárga 2025" szerintem egy nagyon jól eltalált bor lett. Az már csak bónuszpont, hogy a címkéje is tetszik. 

"Több évnyi gyakorlásunk célja a provanszi stílusú rozék megközelítése, melyekben a hangsúly a részletek precíz kifejezésén van." -  írja a Sebestyén Szél Rosé hátcímkéje. A nagy rosé mániának köszönhetően itthon még mindig Dunát lehet rekeszteni a tutti-fruttis fajélesztővel megküldött és/vagy citromosra húzott savú tucatborokkal, de szerencsére vannak, akik túl szeretnének lépni ezen. Erre több út is kínálkozik, lehet szimplán jó és tartalmas rosé-t készíteni, esetleg el lehet mozdulni a sötétebb, silleres stílus, vagy a halványabb provence--i minta felé. Mindre találunk itthon példát, Sebestyén Csilla és Csaba a Szél Rosé-van a Provence-vonalat követik mér több éve. Sajnos én csak a 2023-as kiadással vettem fel a fonalat, de azóta nem engedem el. A 2024-es szerintem hajszállal elmaradt a 2023-astól, a 2025-ös ismét feljebb tette a lécet.

A június beköszöntével bedurranó rosé-szenzonra hangolódva még a hónap elején tartottunk egy nyárköszöntő kóstolót Kézdy Daninál a Kálvária Pince teraszán. A tematikát tágan értelmezett "rózsaszín borok" kóstolójaként határoztunk meg, ebbe rosé-n túl belefértek a sillerek, a fehér szőlőből hosszabb héjon áztatással pirkadtabb színt elnyerő tételek, de akár könnyed, világos vörösborok is. A társaságot ismerve nem volt kétségem, hogy lesznek izgalmas borok a sorban, én is próbáltam meglepő tételt választani.

A borpáros sorozatban a forró napokra két rosé következik a Balaton déli partjáról, két fontos családi pincészettől, Bujdosóéktól, illetve Konyáriéktól. Mindkettő számos helyen kapható, borkereskedésektől a hiperekig, könnyű velük találkozni.

A címadás során gyorsan elvetettem a "Konyári" és a "nyár" szavak révén kínálkozó szójáték lehetőségét, de ez nem változtat a tényen, hogy a Konyári Fecske Fehér 2025-ös kiadása egy jó kis nyári bor. A két Fecske és a Rosé alkotja a pincészet elsősorban házasításokból álló szortimentjének alapját, előbbi kettő akár a fehér és vörös Loliense kistestvéreinek is tekinthető. A Fecske vörös verzióját többször kóstoltam és mindig jobban tetszett, mint a fehér, ami eddig kevésbé, de a 2025-ös fehér most végre nálam is betalált.

Májusban a rosé volt a Time Out Market Budapest boros eseményeinek főszereplője. Az egyik kóstoló Dél-Franciaország neves borászatainak tételeiből építkezett. Franciaország a világ vezető rosé termelője és fogyasztója is egyben, az országon belül pedig Provence régió a legfontosabb termőhely. Bár a borfogyasztás csökkenő tendenciát mutat, a prémium termékek iránti kereslet stabil maradt, a provence-i rosé sikere egyelőre töretlen, az utóbbi 15 évben az  export 500%-kal növekedett, elsősorban az első számú felvevő piacként működő Egyesült Államoknak köszönhetően.
A nagy márkák természetesen Magyarországra is megtalálták az utat, az impozáns kóstolósor a Bor és Más, a Heinemann és a Bortársaság választékából állt össze, a borokat pedig a házigazda Borsos Gergely mellett Marczingós Zoltán, a Bor és Más ügyvezetője konferálta fel. Provence szupersztárjai közül a Domaines Ott, a Chateau d'Esclans, a Miraval is felvonult, rajtuk kívül a Vignoble Torpez à Saint-Tropez és a Luberon-ban dolgozó Marrenon tételei kaptak helyet a sorban. A híres borászatokon túl régebbi évjáratok és nagy kiszerelésű palackok tették még különlegesebbé az estét.

A májusi badacsonyi hétvégéről szóló beszámoló sorozat lezárásaként egy mini egyveleg következik a korábbi három írásból kimaradó tételekkel. A borok nagy része a badacsonyi borok minden bizonnyal legkomolyabb választékával rendelkező Pláne Badacsony Borteraszon, a maradék a Tília Borvendéglő és a Mede by Adam Mede teraszán került a poharamba.

A mostanában megszokottnál hűvösebb tavasz után hirtelen berobbant a nyár, május utolsó napjaiban már a harminc fokot is ostromolta a hőmérséklet. Eljött a könnyű, friss fehérborok ideje. A pünkösdi hosszú hétvégén két balatoni sauvignon blanc-t kóstoltam egymás mellett, a 2025-ös évjáratból, egyikük már szerepelt is a blogon a múlt héten.

A badacsonyi beszámoló két pince boraival folytatódik, akiknél szombat, illetve vasárnap délután jártam, de a két kisebb borsor simán belefér egy írás írás keretei közé, úgyhogy összevont beszámoló következik.

A Gilvesy Pincészet néhány éve nyitotta meg a B-üzemet a Nemesgulács-Kisapáti vasúti megállóhely közvetlen szomszédságában egykor betonelemeket gyártó műhely helyén. Itt természetesen néhány Gilvesy bort kóstoltam.
Sike Balázs és Velényi Réka szintén néhány éve vásárolta meg Badacsonytördemicen az egykori Nefelejcs Vendéglő épületét, ahol hangulatos Borbisztrót nyitottak. Vasárnap itt vacsoráztam és kóstoltam meg néhány Skizo és Sike Balázs Pincéje tételt.

Folytatódik a beszámoló a májusi badacsonyi hétvégéről. A szombati pinot noir kóstoló után még beugrottam a badacsonyi Plánéba "levezetésképpen". Vasárnap a reggeli és egy frissítő séta után újult erővel vágtam bele a hétvégére tervezett pincelátogatásokba. A Németh Pince volt az első kiszemelt célpont. Idén nem láttam őket a Badacsony New Yorkban rendezvényen - mint kiderült, nem szándékosan maradtak távol, csak a bokros teendők között későn kaptak észbe, hogy mikor is van a rendezvény -, a pincénél sem jártam pár éve, úgyhogy volt mit behozni. Szalai Attilával igazi maratoni sort kóstolhattam végig, előkerült egy-két régebbi évjárat is (plusz egy ilyen bomba meglepetés), úgyhogy az eddigi legátfogóbb képet kaphattam a pince borairól.