A tematikus kóstolókat többnyire hosszabb rákészülés előzi meg, hiszen a beszerzési források diverzifikálása sokszor elengedhetetlen az izgalmas borsorok összeállítására. Éppen erre nem volt lehetőségünk, amikor a húsvéti hétvége verőfényes vasárnapján, a bográcsozás melléktevékenységeként szerettünk volna inni néhány száraz tokaji furmintot, csak úgy, egymás mellett. Még évjáratazonos sor sem jött össze, így komoly összehasonlítgatásra sem nyílt lehetőség. Inkább csak annyit tudok kijelenteni, hogy megittunk három alapfurmintot, és az erről szóló jegyzeteket igyekeztem poszttá rendezni, alább.

A sauvignon blanc-ból kis hazánkban többnyire fajélesztővel és acéltartályos erjesztéssel készülnek intenzív, könnyű teraszborok. Nagyon kevesen és ritkán lépnek túl a jól bevált recepten és próbálnak meg más koncepció mentén komolyabb borokat készíteni. A lenti két bor árban és borkészítési metódusban is eltér a fősodortól, ugyanis az acéltartályokon kívül fával is érintkeztek a borok. A Rókusfalvy Birtok és a Veszprémi Érseki Pincészet egyaránt készít sauvignon blanc-ból az "alap" mellett komolyabb prémium tételt. A 2024-es kiadásokat kóstoltam össze a húsvéti hétvégén.

Balassa István idén áprilisban is két teltházas kóstolót tartott a Bortársaság Borsuliban, én a második alkalomra váltottam jegyet. A 2024-es évjárat száraz furmintjai már forgalomban vannak, főleg ezeket kóstoltuk meg. Hamarosan érkeznek a polcokra a 2025-ös évjárat első fecskéi, egy kis ízelítőt is kaptunk. Ami a bejegyzés címét illeti, Balassa István ismét úgy kezdte a kóstolót, hogy sokszor sírni lesz kedvünk attól, amit mond, de a végén mindenki mosolyog majd a boroknak köszönhetően.

A 2025 februárjában megalapított Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületről és a címben szereplő fajták népszerűsítésére életre hívott kóstolóról tavaly májusban írtam. Az első rendezvény a vártnál is több érdeklődőt vonzott, nem marad el a folytatás. A szervezők idén is összetrombitálják a régi magyar fajtákkal foglalkozó borászokat, elmondásuk szerint nem is kell győzködni senkit. Alig egy hónap múlva, április 23-án ismét a Szent Angéla Gimnázium aulája ad otthont az eseménynek.
Ennek örömére a Kálvária Pincében Kézdy Dániel múlt szombaton két kóstolót is a régi magyar fajtáknak szentelt, este a nagyközönségnek, előtte délután egy szűkebb szakmai körnek. A délutáni összejövetelt Szentesi József is megtisztelte jelenlétével, az ő borai adták a kóstolósor gerincét, öt további termelő boraival kiegészülve. Az élményt a Magos Zoltán séf által készített tarja és "hamis sólet" tette teljessé.

A Villa Gyetvai boraival először éppen a balatonfüredi villa épületében találkoztam jó négy és fél évvel ezelőtt. Rá egy évre ott voltam az első budapesti portfólióbemutatón is, de azóta inkább csak évente egy-két boruk került elém. Volt tehát mit bepótolnom, amikor a 2026-os bemutatóra érkeztem a High Note SkyBar tetőteraszára, ahol a pince teljes szortimentje kóstolható volt, néhány premier előtti bónusz tétellel kiegészülve.

Ha a Szekszárdi borvidék legfontosabb borászatait vesszük számba, nem lehet kihagyni a Sebestyén Pincét. Sebestyén Csaba és Csilla borászata legelőször talán bordeaux-i fajtákból készített házasításaival hívta fel magára a figyelmet, de azóta a nevükhöz fűződik több elegáns, dűlőszelektált bikavér, és a talán a legkifinomultabb stílusú magyar rosé is. Legújabb dobásuk egy házasítás a híres Görögszó dűlőből, Szekszárd két legfontosabb szőlőfajtájából, kékfrankosból és kadarkából.

A budapesti Time Out Market is csatlakozott a Furmint Február eseménysorozatához, a borbárban a hónap első felében több furmintot is poharaztak, majd a hónap végén egy izgalmasnak ígérkező furmint kóstolót is tartottak. Ezen az estén a Time Out Market saját szortimentjének furmintjai a Winelovers tagjai által kiválasztott furmintokkal mérkőztek meg egy vakkóstoló keretében. A Time Out Market-et a borklub állandó házigazdája, Borsos Gergely képviselte, a Winelovers részéről Ádám Bogi és Bálint László kísérte el a borokat.
 

A most következő borpár tágan értelmezve akár a dűlőpárokról szóló sorozatban is helyet kaphatott volna, de ki is lógnának a sorból, mert ha úgy teszik, két hegyborról van szó. A Szászi Pince legfontosabb fajtája a kezdetektől fogva az olaszrizling, amelyből több tételt is lepalackoznak. A "csúcsmodell" a Kabócás a 2000-es évek közepén egyenesen hazai fehérboros ikonná vált. A stabil alapokat a Badacsony, a Szent Görgy-hegy és Szigliget dűlőiből készült olaszrizlingek képezik. A meleg, aszályos 2024-es évből kóstoltam össze a Badacsonyi és a Szent György-hegyi Olaszrizlinget. A pincénél hagyományosan a Szent György-hegyi tétel van magasabbra pozícionálva, és tapasztalataim szerint nálam is ez a nyerő. Lássuk, hogy a 2024-es évjárat esetében is maradt-e a papírforma.

A Kézdy Dániel nevéhez fűződő Kálvária Pince naptárjában - mint mindig - idén februárban is erősen furmint-hangsúlyos rendezvények kapnak, kaptak helyet. Bodó Judit és Bodó József már törzsvendégként érkezik ide a Furmint Február keretében, évente egyszer biztosan tartanak Budakalászon egy teltházas kóstolót. A borász házaspár általában az éppen forgalomba kerülő évjárat borait mutatja be, de ahogy a múlt évben, idén is csavartak egy a sztorin. Tavaly a Bott Pince fennállásának 20. évfordulója alkalmából régi kincseket kóstoltunk, idén pedig egy Exczellencziás vertikális adta a sor gerincét.

A zöldveltelini, avagy grüner veltliner a legnagyobb osztrák sikersztori, számtalanszor hozzák fel jó követendő példaként, hogyan járatta csúcsra az osztrák borászat és bormarketing az addig nem különösebben pedigrés szőlőfajtát a nemzetközi piacokon. Bár a fajtáról nem véletlenül egyből mindenkinek Ausztria jut eszébe, megtalálható Közép-Európa más országaiban - hazánkban, Csehországban és Szlovákiában -, de újabban a tengerentúlon - az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon is. Én most három közép-európai zöldveltelinit kóstoltam össze a 2024-es évjáratból, osztrák, szlovák és hazai területekről válogatva.

Folytatódnak a furmintos beszámolók, a régebbi évjáratos Nobilis után most egy frissebb tétel következik a sorban, Demeter Zoltántól. Aki ismeri a tokaji borászt, tudhatja, hogy maximalista, nála semmi nem történik véletlenül, minden, a borászatban tett mozdulatnak, a kóstolóteremben elhelyezett tárgynak rendeltetése van. A borász megalkuvást nem tűrően hajszolja a legmagasabb minőséget, tökéletességet, legyen szó pezsgőről, aszúról vagy száraz borról. A szortiment alapját képező tétel stílusát is fokozatosan csiszolgatja, finomítja, a. Azt olvastam, hogy Demeter Zoltán a 2024-es kiadást tartja az eddigi legjobb birtokfurmintjának. Nem tudok vele vitatkozni.

A 2026-os év első igazi boros írásának apropóját egy még az előző évről megmaradt mini kóstolósor adja. A nyári fröccs-szezonban lett volna igazán aktualitása ennek a témának, ugyanis olaszrizlingből és rajnai rizlingből álló balatoni házasítások következnek a 2024-es évjáratból. Négy tételt hoztam, kettőt a déli partról, Balatonboglár mellől, kettőt az északi partról, egy-egy balatonfüredi (paloznaki) és badacsonyi pincétől, bár utóbbi két bor csak általános balatoni eredetmegjelölést kapott.

2025 szeptemberében nyílt meg a Blaha Lujza téri felújított Corvin Palace első emeletén a Time Out Market Budapest, ahol 11 hazai étterem és 3 bár várja a vendégeket. Az sokszínű ételkínálat mellett természetesen magyar borokkal is találkozhatunk és minden hónapban tematikus boros programokat is szerveznek a piacon. Decemberben Tokaj és az aszú került fókuszba, keddenként egy-egy neves tokaji borászat - Balassa Bor, Szepsy Pince, Gizella Pince és a Tokaj Oremus - vendégeskedett a Borsos Gergely által szervezett boresteken. A négy alkalomból sajnos csak az utolsó kettőn tudtam részt venni, összevont beszámoló következik.

Év végére hoztam még egy részt a meghatározó osztrák borászatokat bemutató sorozatból, ezúttal két fehérborral. Wachau és Burgenland egy-egy neves pincészete szerepel az aktuális írásban. 

A Nikolaihof-nál tavalyelőtt és tavaly is jártam, az akkori beszerzések utolsó palackja nyílt ki az alkalomra. A Weingut Prieler-től egy kékfrankost is választhattam volna, de a pincészet választékában kifejezetten fontos szerepet tölt be a pinot blanc, úgyhogy érdekességképpen inkább ebből a fajtából szereztem be egy palackot.

Majdnem napra pontosan két évvel ezelőtt hoztam már egy szardíniai borválogatást, akkor két helyi borászat prizmáján keresztül vizsgáltam meg közelebbről a sziget jellemző fajtáit. Idén december elején Szardínia legnagyobb városában Cagliariban töltöttem egy hosszú hétvégét, úgyhogy most itt a folytatás, egy kis egyveleg, amelyben a sziget legjellemzőbb fajtáinak nagy része is felvonul, a vermentino-tól a carignano-ig.
A borokat többnyire ételek mellett, az Il Localino-ban és a Sa Domu Sarda-ban kóstoltam, mindkét helyet tudom ajánlani. Utóbbi egy hagyományos szárd étterem, előbbi tapas és aperitivo bar-ként hirdeti magát, az egyre népszerűbb, de a szigeten még újdonságnak számító small plate koncepció úttörőjeként. Ami a borokat illeti, nem kóstoltam ittam világrengető szenzációkat, de rossz benyomás sem ért.
 

A korábbi írásban szerepel egy rövid áttekintés a sziget adottságairól és legfontosabb szőlőfajtáiról, úgyhogy most csak a borleírásokra szorítkozom.

A terjedelmesebb tavaszi spanyol egyveleg után itt egy kisebb válogatás ősszel Barcelonában tett kiruccanás során kóstolt spanyol borokból. Túlnyomó részüket a remek La Vinya del Senyor-ban kóstoltam, a Basílica de Santa Maria del Mar mellett, a folyamatosan változó poharas borkínálatban mindig szerepel 1-2 nagyágyú és külföldi bor, a palackos borlista pedig szinte végtelen.

(La Vinya del Senyor, Barcelona)

Éppen egy tucat tétel gyűlt össze ebben a minimixben, a fele fehér, a maradék vörös, egy rosé pezsgővel kiegészülve. A legfontosabb és legismertebb borvidékek mellett egy pár kevésbé közismert katalán régió is képviselteti magát 1-1 tétellel.

November elején egy kedves barátomnak segítettem egy kötetlen céges borkóstoló lebonyolításában, majd a "hivatalos" program után előkerült egy komplett 2023-as Gizella dűlős sor és egy szamorodni, a 2024-es birtokbor az eredeti tervek szerint is szerepelt az este során. Természetesen örömmel kaptam az alkalmon, hogy megtudjam, hogy állnak most a 2023-as Gizella dűlős borok, az utolsó palackjaim feláldozása nélkül. Jegyzetelni részben csak helyben kapkodva, részben emlékezetből sikerült, de a lényeg azért talán így is átjön.

Októberben egy olaszországi út során San Marino-ba is elvetődtem és a főváros bejárása közben a helyi borok megkóstolására is maradt idő. Bár San Marino ezer szállal kötődik Olaszországhoz, és ez alól a borászati hagyományok sem képeznek kivételt, úgy gondoltam, érdekességképpen a miniállam is megérdemel egy fejezetet a sorozatban.

A KisBécs már hagyományosan két portfólió bemutatót tart évente, egyet tavasszal, egyet ősszel. Mindig érkeznek külföldi és hazai borászok is, hogy személyesen mutassák be a borokat, de rajtuk kívül is nagyon széles választékból lehet szemezgetni. A tavaszi portfólió bemutatón végig ott voltam, de így sem értem oda időben minden standhoz (beszámoló két részletben: 1., 2.). Az őszi eseményen pedig csak egy bő órát tudtam eltölteni, ez arra volt elég, hogy a két nagy nevű osztrák borászat, a Weingut Bründlmayer és a Weingut Tement borait végigkóstoljam, a Tement esetében ez a szlovén testvérpincészet, a Domaine Ciringa borait is magában foglalta. 

Bő két éve már hoztam a blogra egy görög válogatást, de azóta görög bor alig-alig jutott el hozzám. Idén eltöltöttem egy hosszú hétvégét Korfun és otthon is nyílt egy palack madárlátta rodoszi palack, úgyhogy ismét összejött egy csokor, a témába vágó jegyzet. Próbáltam görög fajtákból készült borokra vadászni, többnyire fehér borok akadtak csőrvégre.

Korfu

Első próbálkozásom a korfui borokkal nem vezetett örök barátsághoz, és most már elmondhatom, hogy a második sem. Talán csak én fogok ki gyengébb tételeket vagy rossz formában lévő palackokat. Szerencsére a többi kóstolt borral már inkább elégedett voltam.

Két héttel a Szent György-hegy Matiné után egy hirtelen ötlettől vezérelve ismét a Badacsonyi borvidék felé vettem az irányt. Egy kellemes szombatot töltöttem a napsütésben fürdőző Badacsony lejtőin. A hegyoldalban tett séta után beültem a Félúton Bisztró árnyas lugasába egy hidegtállal kísért 4 tételes borkóstolóra, majd miután legyalogoltam a késői ebédet, a Mede by Adam Mede krokettjét és tejbegríz desszertjét is leteszteltem. A délután hátralevő részét a Pláne Borbár teraszán töltöttem el, ahol többnyire Tóth Ádámra bíztam magam és az ő ajánlásai alapján megkóstoltam még néhány bort, köztük több, a blogon ritkábban szereplő pincétől is. Végül, de nem utolsósorban ugyanitt megismerkedtem egy új borászattal is, de ez már egy következő írás témája lesz.

Sajnos időközben a fitoplazma-vész a Badacsonyi borvidéken is egyre nagyobb pusztítást végez, Málik Zoltánról éppen egy hete jelentek meg fotók, ahogy a betegség miatt kivágott kéknyelű tőkékből rak máglyát a hegyen. Dr. Laposa József szintén a múlt héten megjelent, "Akarunk-e még szőlőt Badacsonyban?" című cikkében kongatta meg a vészharangot és hívta fel a figyelmet, hogy a helyi szőlő- és borkultúra megőrzése aktív cselekvést is igényel. Több szempontból is vészterhes időket él a borágazat, én pedig csak reménykedni tudok, hogy az elkövetkező években is tudok még ennyi pincétől bort kóstolni Badacsonyban.

Két-három hónappal talán több aktualitása lett volna ennek a posztnak, hiszen a sauvignon blanc inkább tavaszi-nyári bor, de csak most sikerült oda eljutnom, hogy a korábban beígért balatoni sauvignon blanc-okat is megkóstoljam és megírjam. Hat bor gyűlt össze kóstolóra, papíron egy a déli partról, kettő a Balatonfüred-Csopaki borvidékről, kettő a Badacsonyi borvidékről és egy a Veszprémi Érsekségtől, akiknek két borvidéken (Balatonfüred-Csopak és Balatonfelvidék) egyaránt vannak területeik. A palackokon mindez máshogy néz ki, három bor Balatonmelléki OFJ, három pedig Balatoni OFJ megjelöléssel került forgalomba.

Rioja, Spanyolország valószínűleg leghíresebb borvidéke viszonylag gyakran szerepel a tematikus kóstolóink palettáján, de a fehérborok eddig még soha nem kerültek fókuszba. A borvidék a vörösborokról vált ismertté, a fehérborok mindössze a termelés 10%-át teszik ki, mégis kitermelt a borvidék néhány fehér ikont is, amelyek a legdrágább és legmagasabbra értékelt borok közé emelkedtek. Nem volt ez mindig így, a filoxéravész előtt jóval nagyobb szerepet játszott a borvidéken a fehérbor. A 20. század végén alaposan megfogyatkozott, de az utóbbi évtizedben ismét növekedésnek indult a fehér szőlős ültetvények aránya.
Kezdetben a malvasía riojana volt a borvidék uralkodó fehér fajtája, majd felváltotta a viura (macabeo). Kis területen művelt helyi fajták a tempranillo blanco, a maturana blanca és a turruntés (albillo mayor), de a garnacha blanca és a verdejo is előfordul a borokban. A nemzetközi fajták közül megjelent a chardonnay és a sauvignon blanc. A fent felsoroltakot túl más fajták telepítése már nem engedélyezett, de a korábban telepített ültetvények egyéb fajtái még bekerülhetnek a házasításokba.
A legtöbb fehérbor több fajtából áll, többnyire a viura adja a házasítás gerincét. Régebben a fehér borok hagyományosan oxidatív karakterűek voltak, hosszú hordós érlelést kaptak, és bár ez a stílus sem halt ki, ma már sok modern, frissre hangolt fehérborral találkozunk.

Szeptemberben összeválogattam néhány fehér Rioja-t, hogy átfogó képet kapjunk a borvidék fehér oldaláról. A friss, reduktív tételtől a hosszan érlelt, hagyományos stílusú borig haladtunk, érdekes utazás volt.