Emilia-Romagna az itáliai gasztronómia igazi fellegvára, kevés tartomány van, amely annyi világszerte ismert olasz élelmiszert és ételt adott világnak, gondoljunk csak a parmezán sajtra, a pármai sonkára, a modenai balzsamecetre, a mortadellára, a tortellinire, vagy a világszerte bolognaiként ismert húsos ragura. A fent felsorolt gasztronómiai "nagyágyúk" mellett Emilia-Romagna borairól ritkábban esik szó, különösen úgy, hogy az országnak számos legendás borvidéke van. Ma ezt a borászati szempontból kevésbé ismert régiót vesszük górcső alá, néhány bor tükrében.

Áprilisban írtam Alvaro Palacios priorat-i küldetéséről és a szortiment három boráról, és a mai írás ismét az úttörő spanyol borásszal foglalkozik, de míg legutóbb "horizontális" szempontból került górcső alá a választék, ezúttal egy vertikális sort kóstoltunk a pincészettől.

Április végén egy hosszú hétvégét Wachau-ban és Krems an der Donau-ban töltöttem, a kirándulás mellett természetesen a helyi borok szemlézésére is jutott idő. Borkóstolásra sehol nem foglaltam időpontot, enélkül is rengeteget lehetőség van a borozásra, ahogy azonban Mautern településen vezetett keresztül az utam, a Nikolaihof éppen kapóra jött. A Salon 77 névre keresztelt kóstolóhelyiségben a pincészet szortimentjének nagy része megkóstolható és megvásárolható, akár nagyon régi évjáratok is. Úgyis nagyon rég volt a szerencsém a pince boraihoz, most kapva kaptam a kínálkozó alkalmon.

A múltkori, külföldi édes borokat felvonultató írás után ezúttal hazai pályáról hoztam édes borokat. Három, különböző borvidékekről - Tokajon kívül -, különböző szőlőfajtákból, különböző évjáratokból készült magyar édes tételt válogattam, amelyek stílusban is eltérnek egymástól.

A trió tagjai: egy édes rajnai rizling a Badacsonyi borvidékről, egy zeusz a Balatonfüred-Csopaki borvidékről és egy hárslevelű Egerből.

Az elmúlt napokban került forgalomba a St. Andrea Merengő aktuális, 2019-es évjárata, méghozzá a hosszú évek alatt megszokott dizájn helyett új címkével. A megújult külső nem csupán a Merengőt, hanem az egész St. Andrea szortimentet érinti, minden bor új "ruhát" kap. Az új Merengő megjelenése és az arculatváltás apropójából a pincészet és a Bortársaság közös sajtótájékoztatót rendezett, ahol többek között a Merengőt is megkóstoltuk. A Bortársaság Kossuth tér melletti boltjának emeletén Lőrincz György, ifj. Lőrincz György és az arculatot megtervező Ipacs Géza mutatta be a borokat és az új címkecsaládot.

Alvaro Palacios Spanyolország egyik legnagyobb hatású borásza, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy Priorat már az ország egyik legrangosabb borvidékévé avanzsált. Palacios nyolc testvérével együtt Rioja-ban nőtt fel, ahol családja Palacios Remondo néven készít borokat. Bordeaux-ban tanult borászatot, majd a diploma megszerzése után a legendás Chateau Petrus-nél dolgozott. Miután visszatért Spanyolországba, hordókkal kezdett kereskedni, közben beutazta a spanyol borvidékeket.
1989-től Alvaro Palacios René Barbier-hez és három másik befektetőhöz csatlakozva elindította az akkor még szinte ismeretlen Priorat-ot a világhírnév felé. Palacios első szőlőültetvényét, a Finca Dofí-t 1990-ben vásárolta meg, birtokát ekkor még Clos Dofí-nak nevezték. 1993-ban talált rá a birtok koronaékszerére, egy északkeleti fekvésű, meredek, palás kőzeteken 1900 és 1940 között ültetett parcella formájában, amelyet - mivel a dűlő tetején ősi kolostor található - L’Ermitának nevezte el.
Eredetileg a hangsúly a francia fajtákon volt, de az első évtized után Palacios történelmi tévedésként aposztrofálta a francia fajták bevezetését és elsősorban a helyi garnacha és cariñena párosára kezdte áthelyezni a fókuszt, ezzel az ültetvények fajtaösszetétele is ebbe az irányba változott.
A borász aktív kezdeményezője volt a burgundi mintát követő területi megjelölések meghonosításának Priorat-ban, ennek megfelelően született meg a birtok központjául szolgáló Gratallops település nevét viselő bor is. A Les Terrasses szintén több dűlő termésének házasítása, kezdetben ez volt a pince kvázi birtokbora, majd a Camins del Priorat megjelenésével feljebb került a portfólióban, lényegében a Les Terrasses hivatott megfogalmazni a pincészet küldetését. A Finca Dofí már egy dűlőszelektált ikonbor, a nagyágyú L’Ermita kistestvére, nagyrészt garnacha-ból.
Néhány éve két, kvázi grand cru szelekció is szerepel a pince portfóliójában. Az egyik új kiemelt terület a Bellmunt település melletti Les Aubagetes, amely kivételes klónállománnyal, 100 éves garnacha tőkékkel rendelkezik, 2015-ből készült innen az első bor. A másik válogatás tétel a Finca Dofí dűlő egyik északi parcellája a La Baixada, amelyet a Les Aubagetes és a L’Ermita ültetvényeiről szelektált garnacha klónokkal ültetett be a borász, innen 2018-ban palackozta az első különálló bort.
Mint látható, a terroir-központú szemlélet és a portfólió leginkább Burgundia hatását tükrözi (ezt egyébként szépen leköveti a külcsín is: a bordeaux-i palackokat burgundi formájú üvegek váltották az utóbbi években). A hangsúly az egyes termőhelyek közötti különbségek bemutatásán és a helyi fajtákon - elsősorban a garnacha-n, másodsorban a cariñena-n van -, a nemzetközi fajták szerepe visszaszorult.

Három bort kóstoltam meg Priorat ikonjától, a megbízható alapbor kategóriát bőven túlteljesítő Camins del Priorat-ot, a pincészet "ars poetica"-jának tekinthető Les Terrasses-t és az első legendás bort, a Finca Dofí-t.

Az előző évben megkezdett dűlőszelektált borpárokról szóló sorozat idén is folytatódik néhány poszt erejéig. A pinot noir előkerült már a tavalyi évben is, magyar és új-zélandi borpárok szerepeltek akkor, Tokaj, illetve Marlborough szolgáltatta az alapanyagot. A pinot noir ugyan Ausztriában nem olyan gyakori fajta, mint mondjuk a kékfrankos, mégis szinte minden osztrák borvidéken találkozunk vele.

Nemrég, a KisBécs portfólióbemutatóján Ruszt egyik legfontosabb borászatától kóstoltam meg két dűlőszelektált pinot noir-t, a 2018-as évjáratból, a Weingut Feiler-Artinger ugyanis két dűlőből is készít bort a fajtából.

Oremus Mandolás vertikálist már kétszer is tartottunk az utóbbi években - 2015-ben és két éve - nekem mindig kedves és hálás téma, a borok szépen érnek, a stílus tudatos és konzekvens, közben azonban folyamatosak a finomhangolások, leírható egy fejlődési ív az évjáratokon keresztül. A birtok életében az utóbbi időkben fontos változások történtek, amelyekről mi is beszámoltunk. Egyrészt új vezetőség érkezett az Oremus-hoz, másrészt forgalomba került az első dűlőszelektált boruk, a Petrács, amelynek voltak már "nem hivatalos" elődei, az egyikkel ebben a sorban is találkoztunk.

Ahogy minden magát komolyan vevő, nemzetközi szortimentre építő borkereskedésnél, a Bortársaságnál is folyamatosan keresik a lehetőségeket a hazai és a külföldi kínálat csiszolgatására, legyen szó akár klasszikus borvidékekről, akár rejtett kincsekről (az idő azután majd eldönti, mi válik be a fogyasztóknál). Rioja, mint Spanyolország legismertebb borvidéke ebből a szempontból egyértelműen az első csoportba tartozik, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne gyöngyszemeket találni. A Bortársaság most biztosra ment, amikor két ikonikus birtoktól, a Marqués de Murrieta-tól és a Lopez de Heredia-tól válogatott. Ráadásként a már stabil pontnak számító Telmo Rodríguez portfólió is kiegészült, méghozzá a spanyol sztárborász dűlőszelektált mikrotételeivel.
A Rioja-szortiment kibővülésével kézenfekvő volt, hogy a borvidék a Borsuliban is megjelenjen külön témaként, így is történt: január óra külön kóstolóestet szánnak a témának, én a második, márciusi eseményre látogattam el. Öt birtok hét bora szerepelt az estén, kivétel nélkül a borvidék meghatározó szereplőitől válogatva. Érdekes lett volna egy fehérbort is betenni a sorba, de miután Rioja-ban a kékszőlők aránya nagyjából 90%, így érthető a vörösborok egyeduralma a kóstolón is.

Borpárbaj különkiadás következik, a porondon 2x2 pinot noir Új-Zélandról, Marlborough-ból, a 2018-a évjáratból. Készletrendezés közben tűnt fel, hogy két új-zélandi pincétől van itthon 2-2 különböző kategóriájú pinot noir-om, azonos évjáratból, adta magát a dupla párbaj lehetősége. A több borvidéken tevékenykedő óriás, a Villa Maria két bora a jóval kisebb volumenben dolgozó Framingham Wines két bora ellen.

Markus Huber, az egykor csodagyerekként aposztrofált borász Traisental talán legismertebb és legelismertebb termelője. A Huber borok évek óta fontos részét képezik a FineWines választékának, a Berg dűlő riesling-je és zöldveltelinije egy remek vertikális kóstoló apropójául is szolgált. A pincénél természetesen a fent említett két fajta van a fókuszban, de a szortiment meglehetősen széles, több fehér fajtabor, vörösborok, édes borok, pezsgők és újabban natúrborok is helyet kapnak benne. Az Ausztriában remek évjáratként elkönyvelt 2021 boraiból a FineWines-nál is széles merítés kapható, adta magát egy portfóliókóstoló gondolata. Március első hétvégéjén az N28-ban erre is sor került. 18 bort kóstoltunk meg, szem és torok nem maradt szárazon.

Magyar vörösborokból nem tartottam még otthon vertikális kóstolót, általában külön-külön nyíltak ki a hosszabb érlelésre szánt palackok is, de az első alkalomnak megadtuk a módját. Ráadásul egyből dupláztunk, ugyanis két komoly tételből is összegyűlt 4-4 évjárat, kézenfekvőnek tűnt, hogy egymás mellett nézzük meg a két mini vertikális sort. A Heimann Barbár és a Pannonhalmi Főapátság Infusio került a górcső alá az 2016, 2017, 2018 és 2019 évjáratok tükrében.

A Bortársaság Borsuli repertoárjában tavaly óta szerepelnek rendszeresen a Fine Wines kóstolóestek, több témakörben (bár fehérboros témakörben volt már egy ilyen esemény korábban, akkor még csak egyszeri, különleges alkalomként). Tavaly a nemzetközi fehér és a nemzetközi vörös mezőnyt egyaránt végigkóstoltam, mindkettő izgalmas merítés volt és felvonultatott olyan tételeket, amelyekkel egyébként aligha találkoznék (erre a kóstolóra egyébként a Bortársaság saját választéka mellé "külsős" borok is érkeznek). Hét borral persze nehéz felölelni a legkiemelkedőbb borvidékeket és borstílusokat, mindkét sort ki lehetett volna még egészíteni ezzel-azzal, de a minőségre így sem lehetett panasz.
A fehérboros téma kóstolósora az idei évre nagyobb részben lecserélődött, és - legalábbis szerintem - még érdekesebb és változatosabb lett. Az előző évi válogatás is volt annyira jó, hogy akár az ismétlés kedvéért is újra beüljek a Bortársaság "iskolapadjába", de a frissített borcsokor láttán még nagyobb kedvet kaptam a dologhoz.

Lombardia lélegzetelállító tavainak, az Alpok hegyláncainak és gyönyörű városainak - Milánónak, Bergamónak, Bresciának, Mantovának - köszönhetően kedvelt turisztikai célpont. Borkultúra szempontjából azonban Olaszország más régiói - Toszkána, Piemont, Veneto, Szicília - jóval híresebbek, Lombardia legismertebb terméke ebből a szempontból a Franciacorta, az palackos erjesztésű pezsgő. Borászati szempontból azonban Lombardia ennél többet is tud és meglepően változatos képet mutat. Tavaly egy rövidke szösszenet már foglalkozott a tartománnyal és néhány véletlenszerűen kóstolt borral, most egy kisebb eredetvédelmi körzet, a repülővel Magyarországról is könnyen elérhető Bergamo környékén elterülő Valcalepio kerül a fókuszba, két bor tükrében.

A FineWines.hu kínálata 2018-ban bővült ki több új-zélandi borászat tételeivel és azóta is folyamatosan alakul a szigetországból elérhető választék. A nagyobb lélegzetű évenkénti beszerzéseket általában követte egy portfólióbemutató is a Carpe Diem-ben, ezekről minden alkalommal készült egy kis beszámoló is a blogon. Idén is érkezett egy nagyobb szállítmány, részben a már jól bejáratott pincészetek borainak aktuális évjáratával, részben új szereplőkkel. Az új tételek bemutatása sem maradt el, ezúttal azonban már az N28 adott otthont a kóstolónak.

A sor nagyobb részét fehér tételek alkották, többségében sauvignon blanc-ok, egy pinot gris-vel és egy chardonnay-val kiegészülve. A vörösboros mezőny fele pinot noir-okból állt, majd két syrah és egy bordeaux-i házasítás zárta a kóstolót. Igazi nagyágyúk most nem szerepeltek az eseményen, de - többnyire - stabil színvonalat képviseltek a borok.

A Kikelet Pince legújabb édes bora papíron egy késői szüretelésű furmint, valójában azonban sokkal több és különlegesebb annál. A fantázianév természetesen a szüret időpontjára utal, a hókristályt idéző címke pedig már árulkodik annak körülményeiről. A bor alapanyagául szolgáló szőlőszemeket ugyanis éppen 4 éve, 2018. november 30-án mínusz 8 Celsius fokos hőmérsékletben, fagyott állapotban szüretelték. Majdnem jégbor, de csak majdnem.

Februárban írtam már a három tokaji pincészet - Homoky Dorka, TR Művek, Zsirai Pincészet - által jegyzett Zsendülés-ről, ami tekinthető egyrészt egyfajta laza közösségének és eseménysorozatnak egyaránt. Februárban Budapesten indult az idei Zsendülés kóstolók sora, majd a kellemesebb idő beköszöntével a Tokaji borvidékre költöztek a rendezvények. Novemberben újra Budapesten lehetett találkozni a három borászattal és boraikkal, a Lumen Kávézóban.

(Homoky Dorka, Zsirai Kata és a TR Művek: Uliczki Dénes, Kada Anikó és Szamosujvári Pál egy korábbi rendezvényen - a fotót a Zsendülés instagram oldaláról kölcsönöztem)

Tar Ferenc a Carpe Diem működése alatt a külföldi szortimentből rendezett kóstolók mellett több alkalommal meghívott magyar borászokat is a borbárba, akik az aktuális boraik mellett gyakran régi, már nem elérhető tételekkel is kényeztették a közönséget. A kóstolók azóta átkerültek az N28-ba, de a tervek szerint a hagyomány megmarad: magyar borászokkal közösen is lesznek FineWines borestek. Az első ilyen alkalommal Szentesi József volt a díszvendég, bár tulajdonképpen hazai pályán mutatkozott be, hiszen az N28 részben éppen az ő nevéhez fűződik.

Szentesi Józsefről, küldetéséről, a pincéről és a régi magyar fajtákról többször írtunk már a blogon, most csak az este kóstolt borokról fogok írni, már csak terjedelmi okokból is. Nem kevesebb, mint 15 Szentesi tétel került ugyanis elénk az este folyamán, valószínűleg ez volt a leghosszabban elnyúló kóstoló az N28-as kóstolók sorában. Többségében az éppen forgalomban kapható vagy mostanában forgalomba kerülő tételek adták a terjedelmes sor gerincét, de a két házigazdának köszönhetően néhány régi palack is előkerült a pincék mélyéről. A vörösborokra fókuszáltunk, a borász szerint az eredetileg kiválasztott 10 fehér és 10 kék szőlőfajta közül is az utóbbiak borai aratnak nagyobb sikert (időközben két fehér fajta, a fehér balafánt és a kolontár ki is esett a választékból).

Vannak olyan ikonikus borok - elsősorban vörösek -, amelyek kiemelkedő minőséget és stabilitást képviselnek és az évek során szinte már önálló márkanévvé váltak. Ahogy sok más bortermelő országban, úgy Magyarországon is kialakult egy ilyen elit mezőny, az utóbbi bő 20 évben több borvidék is kitermelte a maga állócsillagait. A villányi nagyágyúkkal kezdődött minden, majd utánuk Eger, Szekszárd, Dél-Balaton következett, és egészen biztos, hogy a Heimann Barbárnak bérelt helye van ezek között a nagy vörösek között. A mai írás a pince csúcsboráról fog szólni, több évjárat tükrében.
A Heimann család és a Bortársaság Borsuli ugyanis nem akármilyen kóstolót hirdetett meg november elejére, nem csoda, hogy az esemény villámgyorsan teltházas lett. A terjedelmes várólistán sorakozók szomjának enyhítésére megszervezték az ismétlést is, ezek a helyek is hamar beteltek. Heimannék a Barbárból hoztak magukkal egy vertikális sort, ami már önmagában különleges élményt vetített előre, de ezt még megfejelték azzal, hogy a régebbi évjáratok egy része magnum palackos kiszerelésben állt csatasorba. Egyben itt debütált a Barbár legújabb, 2019-es évjárata is, amit a birtokon egy Márton-napi borvacsorán mutatnak be. Az első kóstoló alkalmával Heimann Ágnes és ifj. Heimann Zoltán kísérte el a borokat a Borsuliba.

A legutóbbi nagy Heymann-Löwenstein parádé után újabb izgalmas riesling-es pince került a rivaldafénybe a legutóbbi FineWines.hu kóstoló, amelynek apropója, egy dupla évjáratbemutató, vagy ha úgy tetszik, évjárat-párbaj volt. 2018 és 2019 egyaránt kiváló évjáratnak lett kikiáltva Németországban, egyesek utóbbit egyenesen az évszázad legjobbjaként is emlegetik. A pfalz-i Weingut Georg Mosbacher 6+6 borának tükrében vizsgáltuk meg, hogy is néznek ki a két évjárat azonos dűlőkből származó borai egymás mellett.

Ausztriában folytatjuk a dűlőpárok sorozatot, a szomszédos ország legfontosabb fehér szőlő fajtájával, a zöldveltelinivel, egy korábban csodagyereknek titulált borásszal, Markus Huber-rel és természetesen a borvidékkel, ahol tevékenykedik: Traisental-lal. Két, egymással szomszédos falvakban található Erste Lage dűlős zöldveltelini mérkőzik meg egymással, a 2018-as évjáratból.