A Borrajongó


Hegyaljai hétvégék - Tarcali Tavasz, Kikelet, Basilicus, Erzsébet Pince

2019. május 24. 06:00 - furmintfan

A Tokaj-Hegyalja távolról sem nagyrészt egy központ köré koncentrálódó borvidék, hanem sok különleges gyöngyszemet tartogat különböző arculatokkal, borstílusokkal, kulturális örökséggel. Az egyes települések az utóbbi években igyekeztek a helyi borászok, termelők, lakosok összefogásával legalább időszakosan, egy-egy évente visszatérő esemény, fesztivál erejéig szélesebb közönséget megszólítani, bevonzani, abban a reményben, hogy idővel sok visszatérő vendéget üdvözölhetnek majd. Annak ellenére, hogy Tarcal bővelkedik remek borászatokban, különféle szálláshelyekben és látnivalókban, ilyen szempontból sokáig kicsit megbújt a többi hegyaljai település árnyékában. A tarcali borászok, lakosok és az önkormányzat összefogásának köszönhetően 2016 óta - a borvidék sok más településéhez hasonlóan - Tarcalnak is van saját rendezvénye, ahol egy hosszú hétvége alatt a látogatókat nyitott pincék, kóstolók, dűlőtúrák és más programok várják, általában április legvégén vagy május elején. A borászok együttműködésének másik gyümölcse egy közös, a település nevét viselő bor, amelynek az első évjárata szintén a 2016-os volt, és amelynek új évjáratát mindig a Bűbájos Hétvégén mutatják be.

tarcaltokaj201904_10.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Aranyos (?) Szekszárd

2019. május 22. 06:00 - rszabi

img_1472.jpgN+1-ik szekszárdi kóstoló, ezúttal elég találó névvel. Ami megfogott benne, hogy én pont ezt keresem és szeretem Szekszárdban: az aranyosságot. Privát kóstolókon gyakran találkozok olyan véleménnyel, hogy Szekszárd unalmas és/vagy kiszámítható. Én erre azt szoktam válaszolni, miért nem örülsz annak, hogy van legalább egy olyan hazai borvidék, ahonnan vannak évről évre megfizethető, szerethető ivóborok. A szerencsés névválasztással elég ambivalens volt, hogy a legtöbb helyen a csúcsborokat, az úgynevezett villányverő caberneteket és társaikat tartották méltónak piedesztálra emelésre. Nem azt mondom, hogy nem esett jól a Hemiann Franciscus vagy Taklerék Szenta-hegyi franc válogatása, de nagyjából ezeken kívül max. 2-3 úgynevezett csúcsbor volt amit szívesen fogyasztottam. A nagy kérdés az volt az este végére, tényleg az aranyos arca érdekesebb-e Szekszárdnak vagy inkább a blockbusterei? Én már rég letettem a voksom az első kategória mellett, de ezen az estén nagyjából döntetlen lett az eredmény. Mindkét kategóriából 3-3 bort tudnék kiemelni favoritként. Az aranyos borok halmaza nálam majdhogynem azonos a jól sikerült kadarkákkal. Heimannék, már rég túllépték a kadarka válogatásaikkal a cukimuki ivóbor kategóriát, viszont komoly fegyvertény, hogy az ihatóságuk és fajtajellegük egy szemernyit sem csorbult. A 2017-es Céh Kereszt Kadarkáról már egyszer leírtam a véleményem, nem is tartotta vele senki a lépést, sajnos borvidéken kívül is ez nagyjából mostanában csak Bott Frigyesnek sikerül. (6+)  A pince klasszikus sagrantino-cabernet franc házasítása a Franciscus szintén tizenhatos évjárata már sok éve az egyik legkedvesebb hazai csúcsvörösöm, ezen az estén sem volt másként. Energikus, feszes, jóízű és nagyon szép csersavakkal bír. Már most is jó, de szerintem jó pár év tartalék van még benne. (7-) Kadarkákra visszatéve, a Tüske Pince 2018-os Harmados Kadarkája nem meglepő módon egy igazi gyümölcsbombának bizonyult, szerény méreteit meghazudtolóan komoly intenzitással bírt, csak úgy dőlt belőle a temérdek szamóca és málna. Kétezer környékén hirtelen nem tudnék jobb ivóbort elképzelni. (5+) Számomra viszont igazi pozitív meglepetés volt a Toronyi Pince 2015-ös Kadarkája, egyrészt eddig nem ismertem a pincét, másrészt nem sok olyan négy éves kadarkát találni, ami ennyire fiatalos tud maradni. Kadarkához képest nagy test, hosszú utóíz és mérsékelt gyümölcsösség jellemezte. (6-)  Taklerék elhozták az egyik legfineszesebb bort, amit valaha kóstoltam tőlük. A Szenta-hegyi Cabernet Franc 2016-os évjáratában nyoma sem volt, nyomasztó hordódominanciának vagy lekvárosságnak, ellenben a savak egészen frissen tartották a kortyot az elejétől a végéig, sőt még utána is. Sokrétű kortyban cékla, fanyar étcsoki, és egy leheletnyi fűszerpaprika is szerephez jut. (6/7) A Vesztergombi Pince merlot-franc házasítása a Turul 2015-ös évjárata igazából a senki földjén lakik a kedves ivóborok és a blockbusterek között. Komolyabb test és jelentősebb tannin van benne, mégis jól működik ez a házasítás, hiába kisebb hányadát adja a merlot, érzetre mégis az ő karaktere érvényesül. (6 pont)

A rendezvényen meghívottként vettem rész, ezúton is köszönöm a lehetőséget.

10 komment

Borsmenta Sajtóklub - Hárslevelűk a Borirodában

2019. május 17. 06:00 - furmintfan

A legutóbbi Borsmenta sajtóklub-kóstolóra már új helyszínen, a Borirodában került sor és ezúttal a hárslevelű volt a téma, egy maratoni, 18 tételes sor tükrében. Tokaj mellett Mátra, Somló, Neszmély, Villány és Eger is képviseltette magát az időben két évtizeden átívelő sorban, amelyben ráadásul sok olyan pince bora is szerepelt, akiktől én meglehetősen ritkán kóstolok. 

borsmentaharslevelu_dro9695.jpg

Tovább
3 komment

VinCE 2019 - A borvilág elitklubja: Primum Familiae Vini

2019. május 13. 06:00 - furmintfan

A világ vezető borcsaládjait tömörítő elitklub ötlete egy közös sétán pattant ki Robert Drouhin és Miguel Torres fejéből 1991-ben, és ennek nyomán 1992-ben megalapították a Primum Familiae Vini-t. A vezető családi birtokok informális alapokon nyugvó csoportosulása legfeljebb 12 tagot számlálhat, csak meghívásos alapon lehet bekerülni. A tagok köztiszteletben álló, kiemelkedő nemzetközi elismertségnek örvendő, saját szőlőterületekkel  rendelkező családi szőlőbirtokok, ez mind a tagság feltétele. A tagok megosztják egymással szőlészeti, borászati és üzleti tapasztalataikat, igyekeznek megőrizni a helyi borkészítési hagyományokat, felhívják a figyelmet a borászatok társadalmi és ökológiai felelősségére, és tudásukat átadni a következő generációknak.
Jelenleg a klub tagságát 11 családi birtok alkotja: Marchesi Antinori, Baron Philippe de Rothschild, Joseph Drouhin, Egon Müller Scharzhof, Famille Hugel, Champagne Pol Roger, Famille Perrin, Symington Family Estates, Tenuta San Guido, Familia Torres, Vega Sicilia. Az egyesület évente megválasztja elnökét, közös kóstolókat, gálaebédeket szerveznek, és utóbbiak bevételét jótékonysági célokra fordítják.

A VinCE mesterkurzusán egy kis ízelítőt kaphattunk a 12 pincészet boraiból.

vince2019_fpv1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

VinCE 2019 - Dűlőmesterek: Figula és Szepsy

2019. május 09. 06:00 - furmintfan

Több év kihagyás (igazából csak 2017 és 2018 maradt ki, de valamiért többnek tűnt) után idén ismét ellátogattam a VinCÉ-re, amely azóta a pesti belvárosból átköltözött a budai oldalra, a Várkert Bazárba. A borok iránt komolyabb érdeklődést tanúsító vendégeknek mindig a mesterkurzusok jelentik a rendezvény legfőbb vonzerejét, itt van a leginkább esély arra, hogy ritkán látott előadókkal és különleges, kultikus borokkal fussunk össze. Ha már ismét ott voltam a VinCÉ-n, én is váltottam jegyet két mesterkurzusra, az egyik magyar, a másik külföldi vonatkozású volt. Előbbin két borvidék két meghatározó borásza mutatott be néhány bort és egyben a mögöttük álló családi birtok filozófiáját és ezzel együtt a borvidéket is: Figula Mihály Balatonfüredről és ifj. Szepsy István Mádról.

vince2019_dulomesterek1.jpg

Tovább
5 komment

FineWines.hu újdonságok Németországból - Van Volxem, Heymann-Löwenstein, Mosbacher

2019. május 07. 06:00 - furmintfan

A német borok minden bizonnyal legszélesebb kínálatával rendelkező hazai borkereskedés, a finewines.hu/riesling.hu a közelmúltban új szállítmányt kapott és a szortiment is kibővült egy új pincészettel, a Weingut van Volxem-mel a Saar-vidékről. Időszerű volt tehát egy német borokból álló kóstolót tartani, és húsvét előtt Tar Feri adott is egy kis ízelítőt az új borokból. 3x3 bor alkotta a kóstolósort, három pincészet - lásd a címet -, három borvidék - Mosel, Pfalz, Saar -, összesen három szőlőfajta - a kötelező riesling mellett sauvignon blanc és pinot noir -, és összesen három évjárat képviseltette magát a menün.

carpediemnemet201904_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaj Magic - Homonna Határi vertikális

2019. április 25. 06:00 - furmintfan

A Tokaj Magic legutóbbi budapesti kóstolóján ismét száraz borok kerültek a rivaldafénybe, Homonna Attila Határi furmintjának kilenc évjáratát kóstoltuk végig. Az eredetileg tervezett sort maga a borász és a kóstolón szintén jelen lévő Szűcs Ferenc egészítette ki saját gyűjteményéből, így egy majdnem komplett vertikális sor állt össze. A kóstoló félidejében maga Homonna Attila is befutott - stílszerűen Erdőbényéről -, ő is mesélt egy kicsit Erdőbényéről, a Határiról és a borokról.

tokajmagichomonnahatarik1.jpg

Tovább
6 komment

Tegnap ittam - Famille Perrin Cotes du Rhone Réserve 2016

2019. április 16. 06:00 - furmintfan

A Famille Perrin több generáció óta tevékenykedő borászcsalád, akiknek a Rhone-vidék északi és déli vidékén egyaránt vannak érdekeltségeik. Ők a neves Chateau de Beaucastel tulajdonosai, övék a Domaine du Clos de Tourelles, a Maison & Domaines les Alexandrins, és ők készítik az Angelina Jolie és Brad Pitt tulajdonában álló Miraval borait Provence-ban. Ez itt egy alapszériás tétel a Perrin néven futó borok közül, a mindennapok borának szánták és ezt a szerepet kiválóan be is tölti. Nem is tudom hirtelen, melyik évjárat volt az első, amivel találkoztam, de az biztos, hogy évek óta megbízható vételnek bizonyul.

perrincdrreserve2016.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Moric Project Hidden Treasures - Homonna, Kis Tamás, Villa Tolnay

2019. április 03. 06:00 - furmintfan

Roland Velich, a Weingut Moric híres borásza a pannon borkultúra lelkes kutatója, aki nemrégiben olyan új vállalkozásba fogott, amellyel részben a magyar bor szekerét tolja nemzetközi vizeken. Velich a Hidden Treasures sorozattal viszi tovább a Weingut Moric életre hívásával megkezdett gondolatot: egy régió karakterének megragadását, olyan tiszta és közvetlen módon, amennyire lehetséges. Ehhez fontos tudni, hogy Velich Burgenlandot és Magyarországot egy bor-régióként kezeli. Szerinte a Pannon-borrégió borkultúrájának részesei a hagyományos borkészítési metódusok, az éghajlat, a talaj, a szőlőfajták és az itt élő emberek is. Roland Velich úgy határozott, hogy hozzá hasonlóan gondolkozó, fiatal, innovatív borászokat gyűjt maga köré és velük együtt mutatja be ezt a vidéket az érdeklődő borkedvelőknek, legfontosabb borvidékeivel és szőlőfajtáival.
A sorozatban egyedi terroir-ral rendelkező termőhelyekről származó, helyi fajtákból, természetközeli szőlőművelési és borkészítési módszerekkel készült, elegáns, fineszes borok kapnak helyet. 2018 őszéig három magyar borászattól jelent meg bor a sorozatban, ezeket osztrák termelők kékfrankosai követték.
Érdekes és kuriózumnak számító dolog, hogy az egyik legnevesebb osztrák borász saját nimbuszának építgetése mellett időt, pénzt és energiát szentel annak, hogy a Kárpát-medence más borvidékeiről is felkaroljon borászokat és boraikat olyan helyekre is eljuttatja, ahova pusztán saját erőből nehezebb lenne kitaposniuk az utat. Kicsit utánajártunk a sztorinak és megkóstoltunk három bort a sorozatban eddig közreműködő három magyar borásztól.

moricprojecthiddentreasures.jpg

Tovább
1 komment

Borsmenta Sajtóklub - Pinot noir-ok a Kóstolom Borbárban

2019. március 12. 06:00 - furmintfan

A legutóbbi Borsmenta Sajtóklub kóstolón a pinot noir volt az aktuális téma: 13 bort kóstoltunk különböző borvidékekről, különböző évjáratokból a Kóstolom Borbárban. A magyar pinot nem egyszerű téma, alapvetően kényes fajtáról beszélünk, amellyel sokan próbálkoznak itthon, de viszonylag ritkán hallani/olvasni magyar pinot noir-t felmagasztaló kritikát. Bár a lenti sorból hiányzott néhány pinot-szempontból jelentősnek számító borvidék és pince, így is színes körképet kaptunk.

_dro8467.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Új időszámítás a Villa Tolnay-nál

2019. február 28. 06:00 - furmintfan

A svájci Philipp Oser által 2004-ben alapított Villa Tolnay életében 2019-ben komoly változások álltak be, több szempontból is. A fogyasztók számára legszembetűnőbb ezek közül az, hogy a pince arculata felfrissült, a borok innentől teljesen új külsővel kerülnek forgalomba. A szortiment is tisztult és újfajta hierarchia épült fel a borok között. Ami pedig csak helyben látható: elkészült az eddigi legkomolyabb bővítés a birtokon is.
Philipp Oser és Nagy László a Kóstolom Borbárban mesélt a újdonságokról és természetesen friss borokat is mutattak.

villatolnaykostolom1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Furmint Február a nappaliban - Szepsy Furmint 2012-2016

2019. február 13. 06:00 - furmintfan

Dübörög a Furmint Február, a hagyományos Vajdahunyad-vári nagy kóstoló múlt héten került megrendezésre - összefoglaló hamarosan -, és sorban következnek a budapesti és vidéki események. A múlt hétvégén egy baráti összejövetel alkalmából és is a nappaliba varázsoltam egy furmint-sort, mégpedig Szepsyék "alap" furmintjának 5 évjáratából.

szepsyfurmint2012-2016.jpg
Szepsy István sokszor hangsúlyozta, hogy a birtokfurmint náluk nem egy belépő szintű bor, egyszerűen más célt szolgál: az egyes dűlők egyedisége helyett a furmint fajtakarakterét hivatott bemutatni. Ennek megfelelően a bor több - jellemzően mádi és tállyai - dűlő termésének házasítása. Fiatalabb szőlők, nagyobb fürtű tőkék és a dűlők alsó, agyagosabb talajú részéről szüretelt termés is belekerül, így talán kevésbé koncentrált és könnyebben fogyasztható bor a végeredmény, cserébe a birtokborban a dűlős furmintok sav- és ízkaraktere összeadódik.
A stílus nem maradt változatlan az évek során, ebben természetesen az évjáratoknak is szerepe volt: szüreti időpont, hordóhasználat, almasavbontás, maradékcukor, palackzárási mód, mind-mind 1-1 apró részlet a kirakósban, aminek a végeredménye 1-1 palack tartalmában jelenik meg.

Tovább
Szólj hozzá!

Fiesta de Vino ráhangolódás

2019. február 12. 06:00 - furmintfan

A spanyol borok legszélesebb hazai választékával rendelkező Vino Castillo háza táján több érdekes dolog is történt az elmúlt hónapokban, ami a spanyol borok rajongótáborát biztosan felkapja a fejét, és ezekhez kapcsolódik a mai borsor is.
Az egyik örömteli hír, hogy Fiesta de Vino néven idén májusban nagyszabású spanyol borkóstolót szerveznek. A Duna Palotában megrendezésre kerülő fél napos borünnepen a spanyol borok és cavák mellett tapasok és tematikus előadások is szórakoztatják a közönséget. A szervezők 70 spanyol pincészetet és 300 bort ígérnek, ami itthon eddig minden bizonnyal példátlanul széles merítést kínál a spanyol Spanyolország boraiból.
A másik újdonság, hogy a sokáig csak webshopként működő kereskedés idén januárban Budapesten, a Dob utcában megnyitotta borboltját, ahol amellett, hogy a kínálatban szereplő palackok azonnal megvásárolhatóak, a tervek szerint hamarosan egy kis kóstoló helyiség is kialakításra kerül, ahol poharazni is lehet a borokat és amely tematikus esteknek is otthont adhat.
Sajnos a Fiesta de Vino-t beharangozó decemberi sajtókóstolóra egyikünk sem tudott elmenni, cserébe nyitás után meglátogattam a borboltot és - mintegy ráhangolódásképpen a fiesztára - hazavittem néhány bort a kínálatból. A borászatok mindegyike szerepel a Fiesta de Vino felsorolt kiállítói között, én most az érdekesség kedvéért inkább a kevésbé közismert borvidékekre koncentrálva válogattam úgy, hogy minden palack beférjen 5000 Ft alá és akadjon 1-2 best buy gyanús tétel is. Íme:
 vinocastillofiestadevino.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Furmint Február 2019 - Sajtókóstoló a Kálvária Pincében

2019. január 30. 06:00 - furmintfan

Nyakunkon a Furmint Február és az ezzel járó furmintos események, köztük a Vajdahunyad-várban, a jövő héten megrendezésre kerülő Furmint Február Nagy Kóstoló. Az már lassan hagyomány, hogy a Furmint Február alapítója, Kézdy Dániel mintegy ráhangolódásképpen, január vége táján szervez egy szűk körű kóstolót a sajtó képviselőinek. Idén sem volt ez másképp, a budakalászi Kálvária Pincében két meghívott pincészet mutatta be borait, míg a házigazda is készült néhány palackkal.

ffelokostolo01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Dupla öröm - Vida évjárat és új arculat bemutató

2019. január 29. 06:00 - rszabi

vida02_1.jpgElszánt boroscímke gyűjtőként (nincs olyan trükkös boroscímke amit egy vízforraló és egy hajszárító segítségével ne tudnék megkaparintani) dupla örömforrásnak számít, ha már egy önmagában is figyelemre méltó évjáratbemutatót egy egész kollekciónyi bűbájos címke premierje is  gyarapítja. Vida borászatot szép lassan az elmúlt években regisztráltam a legkedvesebb szekszárdi borászataim lajstromába. A Hidaspetre tizenhármas évjárata már két éve is feltűnt az év kedvencei listámban. Címkékkel együtt a szortiment is tisztult valamelyest, a koncepció rokonszenves és konzekvens. A borok a csúcsra szánt La Vida kivételével két, jól elhatárolt értékrendszer mentén lett csoportosítva. Az elsőbe került minden olyan bor ahol, a kellemes fogyaszthatóság és a jó ár/érték arány adja az előnyös tulajdonságok fő pilléreit. Ezek az alap, üzletekbe szánt, úgynevezett „tündér-borok”. A második csoport közös metszete, hogy a benne szereplő három bortípus a kiválasztott a szekszárdi arculat fő identitás képzőjének: kadarka, kékfrankos és a bikavér. Személy szerint nekem nagyon tetszik, amikor tudatosan leválasztja egy pince a cash-flow borait, az igazán fontosakról, a vevőnek ez egy fontos mankó lehet és előre predesztinálja, hogy mire számíthatunk a palack tartalmát illetően. A személyes kedvencem a Hidaspetre volt, a két évvel ezelőtti évjárat után megint elképesztő, koncentrációt, tisztaságot és komplexitást mutatott, szokatlanul magas minőségben a négyezer körüli hazai vörösborok között. Alapvetően és fundamentálisan kadarka rajongó vagyok, de a Hidaspetre minden aspektusában jobb volt az öreg tőkés kadarkánál. Testben, komplexitásában nem kunszt egy kadarka felé nőni, de ugyanakkor izgalomban és élvezhetőségben is fölé nőni, na az már igazi kuriózum.

Tovább
4 komment

Rejtőzködő borvidékek: Somontano - El Grillo y la Luna

2019. január 24. 06:00 - furmintfan

Tavaly a rejtőzködő borvidékekkel kevésbé tervszerűen, úgyszólván opportunista módon foglalkoztam, ha véletlenszerűen szembe jött valami odaillő borsor. Erre az évre kicsit tudatosabban készülök: jó előre kiválasztásra kerültek a borvidékek, többnyire megvannak hozzájuk a borok is. Meglehetősen sok spanyol régió kerül majd terítékre, az első közülük Somontano, ahonnan kivételesen nem is kettő, hanem három bort választottam kóstolásra az El Grillo y la Luna névre hallgató pincészettől.

grilloylaluna01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Villa Tolnay Pinot Noir 2016

2019. január 15. 06:00 - furmintfan

Fanyalgó ínyenc fogyasztók részéről az már szinte közhelyszerű megállapítás, hogy kis hazánk határain belül nem könnyű jó pinot noir-t találni, főleg, ha a mérce Burgundia, esetleg akár valamelyik új-zélandi vagy észak-amerikai pinot-specialista borvidék. Kísérletezni persze mind borászati, mind fogyasztói oldalról lehet, sőt, kell is, és időnként bizony ki lehet fogni ígéretes pinot noir-okat magyar borászatoktól. A kincskeresést magamtól nem feltétlenül a Balaton partjainál kezdeném, de úgy esett, hogy éppen a Badacsonyi borvidék egyik borászata lepett meg egy ígéretes borral.

villatolnaypinotnoir2016.jpg

Tovább
2 komment

Hegyaljai édességek a hiperpolcról – Mad Wine és Royal Tokaji

2018. december 24. 06:00 - ungert

A hazai viszonylatok tekintetében az édesbor legalább annyira számít szezonális szeszterméknek, mint a pezsgő. Amennyiben ezt az alaptételt elfogadjuk, akkor célszerű legalább azért tennünk valamit, hogy az év végi szezonalitás szerepköréből kihozzuk a lehető legtöbbet. Ha nem szeretnénk, vagy költségvetésileg egyszerűen csak nem tudunk az aszúszintig merészkedni, akkor Tokaj tekintetében a szamorodnik mellett a kései szüretek maradnak potenciális jelöltként. 

A piac ezen szegmense persze rendkívül széles, eképpen nem mentes a buktatóktól sem, de ha ügyesen és körültekintően választunk, megfizethető élményekkel gazdagodhatunk. Ezekből szeretnék most mutatni kettőt: egyet a kategória ár szerint rendezett halmazának elejéről, egyet pedig a végéről. Két külön koncepció mentén kialakított stílust, melyekkel ízlés szerint édesen zárhatjuk le az évet anélkül, hogy azt havi költségvetésünk a szükségesnél jobban megérezné.

edesek.jpg

Tovább
3 komment

2HA Tabunello retrospektív: 2007-2016

2018. december 20. 06:00 - akov

Simán több, mint egy évtizede, hogy értetlen arccal kóstolgattuk az első Tabunellokat. Talán a Budavári Borfesztiválon lehetett ez 2008-2009 környékén. Kétrészről is érthetetlennek tűnt a dolog. Egyfelől derült égből csattant a sangiovese a fehérboros borvidékről, másrészt pedig úgy tűnt végre valaki megcsinálta a legjobb magyar pinot-ot. Nos, azóta eltelt egy kis idő. A Tabunello haladt a maga útján, érzésem szerint a viszonylag magas kezdeti színvonalról csak felfelé lépkedett. Valahol a közepén tartottunk is egy nagyon élvezetes fél-vertikálist, de a fél-vertikális az mégis csak egy fél-vertikális. Akkor még erősen siránkoztam a Szent György-hegy igénytelen tespedtsége miatt, de úgy néz ki ezen is sikerült fogást találni. Az utóbbi öt évben jónéhány termelő jelent meg a hegyen, megváltoztak a kulcsszavak, olybá tűnik látszik valami felfelé konyuló íve az egésznek. Sok minden változott a környéken is, nemcsak a táj szép, de mintha a vidék visszatérne az eredetéhez. Mindenfelé ridegen tartott állatokat látok, boldogok a sajtkészítők és sok nagyon is vállalható étterem és vendéglátóhely közül lehet válogatni. De egy dolog szerencsére változatlan: a Tabunello még mindig a Szent György-hegy LEGFONTOSABB bora.

2ha_tabunello.jpg

Tovább
5 komment

Etyeki Kúria - pinot noir minivertikális és Pinot Noir Válogatás 2015 premier

2018. december 13. 06:00 - furmintfan

Az Etyeki Kúria ha nem is a kezdetektől - hiszen a Kúriánál és egyúttal az egész borvidéken az első pinot noir tőkéket 2001-ben ültették el -, de régóta nagy hangsúlyt fektet a pinot noir-ra, ám most szintet léptek egy válogatástétel bevezetésével, amelyet egy mini vertikálist lefedő díszdobozos kiszerelésben is meg lehet vásárolni.  A hat palack bort tartalmazó fadobozos válogatásból 150 darab kerül kereskedelmi forgalomba, a pincénél és a Bortársaságnál elérhető.
A pincészet ennek apropójából egy szűk körű sajtóbemutatót szervezett a Palack borbárba, ahol végig is kóstoltuk a borokat, Mérész Sándor főborász és Nagy Vince kereskedelmi és cégvezető vezényletével.
 etyekikuriapinotk2018_2.jpg

Tovább
6 komment

Pinot noir vakkóstoló a klubban

2018. december 12. 06:00 - drbarta

No, ideje volt már valami írásfélét kipréselni magamból.:) Véletlen se törekedtem túltolni, csak úgy lazán, erőlködésmentesen, a legkezdetibb posztokra emlékeztetően kizárólag, hogy milyenek voltak a borok és nullához közelítő háttérinfót.

A téma annyi volt, hogy pinot noir-okat kóstoltunk vakon. Magyarok, franciák, új-zélandiak. Nem akartam nagy szórást, így árban kb. 5 és 10 ezer Ft. között igyekeztem maradni, a hazaiak jellemzően az előbbi, a külföldiek inkább az utóbbi értékhez voltak közelebb. 

Nézzük:

Tovább
9 komment

Ruszti villámlátogatás II. - Wenzel

2018. december 11. 06:00 - furmintfan

Vannak kóstolók, amelyek tartósan beleégetik magukat az ember emlékezetébe, ehhez azonban már nem elegendő csupán jó borokat kóstolni, kell valamilyen extra élmény. A ruszti kiruccanásunk záróakkordját képező Wenzel-kóstoló ilyen volt.
A dolog pedig úgy indult, hogy a tervezett programnak ez a része elmarad. Előzetes érdeklődésünkre Michael Wenzel sajnálkozva írta, hogy éppen akkor külföldön tartózkodik aznap, amikorra a látogatást terveztük, 86 éves édesapjának pedig már sok egy borkóstoló levezénylése, ezért egy későbbi időpontra kellene halasztanunk a látogatást. Wenzelék meglátogatásáról már jóformán le is mondtunk (vigasztalódtunk 2 palack elviteles Wenzel-borral a Selektion Vinothek-ből), de a házuk előtt elhaladva megláttuk a "Weinverkauf ab 14:00" táblát a kilincsre függesztve, így délután 2-re visszatértünk abban a reményben, hogy legalább pár palack bort haza tudunk vinni. Besétáltunk az udvarra, de az ott látható kolomp szavára senki sem felelt. A biztonság kedvéért a szomszédos kávézóból egy kávé mellett egy telefonhívást megkockáztattunk a pince honlapján található telefonszámot. A telefont Michael Wenzel édesapja, Robert vette fel. Miután megnyugtattuk, hogy nem nagy csoportról van szó és néhány palack bor megvásárlása után tovább is állnánk, megígérte, hogy 10 perc múlva vár minket a pincénél.

wenzel1.jpg
Robert Wenzel be is invitált minket a kis kóstolóhelyiségbe (a fülén lévő hallókészüléket látva nyilvánvalóvá vált, hogy korábbi diszkrét kolompolásunkra miért nem jelent meg senki), és amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk, át is váltott magyarra, amelyet egyébként kifogástalanul beszél. Miközben mi az árlistát böngésztük, Robert Wenzel elkezdett mesélni, és természetesen meg is kínált minket egy pohár borral, aztán egyre jobban belejött a beszélgetésbe és a töltögetésbe is. Ebből aztán az lett, hogy - annak ellenére, hogy kóstolásról eredetileg nem volt szó és a terv egyébként is az volt, hogy sietünk vissza Budapestre - egymás után kerültek elő az újabb és újabb palackok, köztük egy 2005-ös Ruster Ausbruch (közben befutott egy másik kisebb csoport és felmentő seregként Robert felesége, Christina is). Közben Robert Wenzel mesélt Rusztról (ahol régebben ennél sokkal több borászcsalád élt), a furmintról (korábban a családi szőlők között volt furmint ültetvény is, de végül más fajták kerültek a helyére, Robert Wenzel 1984-ben hozott új oltóvesszőket Magyarországról), így szóba került még Tokaj-Hegyalja (amellyel szorosabb a kapcsolat, mint gondoltuk, de ez csak az utolsó bornál derült ki) és Homonna Attila (akivel Michael Wenzel jelenleg is tartja a kapcsolatot, és Robert Wenzel elismerőleg szólt a borokról is) is. Az már csak hab volt a tortán, hogy a végén még egy 2001-es tokaji aszú is előkerült, így aztán végképp édes emlékekkel távoztunk a pincétől. Így aztán azzal sem foglalkoztunk, hogy 1-2 palack azok közül, amiből kóstoltunk, alighanem már az optimálisnál hosszabb ideje nyitva lehetett, mi inkább hagytuk a 86 éves öreg borász meséljen és szépen lassan leitasson. :) 

Tovább
Szólj hozzá!

Szűcs Pincészet furmint-vertikális és a Tállya Wines 2017-es borai

2018. december 08. 06:00 - furmintfan

Tállya Mádhoz, Tokajhoz, Tarcalhoz, Bodrogkeresztúrhoz vagy akár Erdőbényéhez képest kicsit később kezdte el bontogatni szárnyait, ami a 2000-es évek elejétől datálható tokaji száraz és édes boros megújulást illeti, de szép számmal gyarapodik azoknak a tállyai termelőknek a száma is, akik a minőségi borkészítést és a települési összefogást tűzték zászlajukra és közéjük tartozik Szűcs Ferenc is.

Szűcs Ferenc 2011-ben kezdett szőlőterületeket vásárolni Tállyán, oszlopos tagja a helyi szőlőtulajdonosok összefogásából létrejött Tállya Wines termelői közösségnek is. A pincészet jelenleg 6,5 hektáron gazdálkodik, köztük olyan dűlőkön, mint a Bohomály, Hasznos, Mulató, Somszög és Tökösmál, amelyek nagy része történelmi első osztályú dűlő. A szőlőművelésben és borászati munkálatokban Hudák István segít a pincészetnél, aki a Tállya Wines-nál is hasonló szerepet tölt be. A szőlőmunkák során a minél kíméletesebb művelésre törekednek, jelentős terméskorlátozással, a kiváló minőségű alapanyag előállítása érdekében, az organikus művelésmódra történő átállás már folyamatban van. Cél a minél természetesebb borok előállítása; a dűlő, a fajta, az évjárat jellegzetességeinek bemutatásával. Ennek érdekében kerülik a fajélesztő használatát, előnyben részesítik a kerámiaedényekben és fahordókban való erjesztést.  
 szucsferenc.jpg

Németh Richard mutatta meg nekem a borokat a Dzzs Bárban, ezúton is köszönet a kóstolóért. A Tállya Wines-tól a két aktuálisan futó 2017-es bort kóstoltuk meg, míg Szűcs Feri saját pincéjétől a Bohomály és a Somszög dűlős furmintjaiból került elő több évjárat is.

Tovább
Szólj hozzá!

Ruszti villámlátogatás I. - Feiler-Artinger

2018. december 04. 06:00 - furmintfan

A nemrég megénekelt soproni túra által kínálkozó alkalmat kihasználva a társaságból néhányan meghosszabbítottuk ausztriai kiruccanásunkat, és az LVMH-kóstoló, valamint a Selektion Vinothek kínálatának alapos megszondázása után másnap Ruszt felé vettük az irányt. A Fertő-tó partján található festői kisváros ad otthont az osztrák Borakadémiának és számtalan neves borászatnak is, borkedvelőknek tehát ideális kirándulócél. A főutcán és környékén egymást érik a pincészetek, a településen a 16-19. században épült, szinte kivétel nélkül műemléki védelem alatt álló házak kapualjai mögött hosszan benyúló udvarok rejtőznek, ahol nem ritkán borospincét is találunk. A Weingut Feiler-Artinger a városka talán legdíszesebb homlokzata mögött rejtőzik, ez volt ruszti kirándulásunk első úti célja.

feilerartinger1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Real Companhia Velha: mit csináltál 1867-ben???

2018. november 23. 06:00 - akov

A Real Companhia Velha (RCV) – bár jártam a Douroban, írtam is borvidékről szépen s hosszan – viszonylag ritkán tűnik fel a jegyzetfüzetemben. Csak annyit tudtam róla, hogy nagy. Nem kicsit. Néhány alap borukat, ha kóstoltam is, mindig kb. az volt a sommázat, hogy korrekt, jó ár-érték arányú, de lépjünk tovább. Mindenki ismeri a Teszkóban-Metróban is kapható Royal Oporto borokat. Na itt kezdődik a pince, nincs is a termékkel gond, de ha valaki valami átlényegültet szeretne inni, inkább keressen mást. Most viszont Ercsey Dániel és a borokat forgalmazó Heinemann Testvérek, valamint persze az RCV szíves jóvoltából kénytelen voltam gyökeresen megváltoztatni korábbi (elnagyolt) véleményemet. November elején Pedro O. Silva Reis az RCV tulajdonosának fia, egyben a cég export-vezetője látogatott el Budapestre és tartott egy tényleg felejthetetlen kóstolót. Ennek hatására nagy szünet után újra írásba kellett kezdenem. Képzelhetitek!

2_rcv.jpg

Tovább
2 komment