Az egyik év végi borozás alkalmával újabb régóta halogatott kóstolót sikerült lebonyolítani a szokásos karácsony előtti "hozz magaddal egy palack bort" jellegű estébe ágyazva. A ruszti Wenzel családnál még 2018 novemberében jártunk egy kis csapattal, és bár a kóstoló nem egy egészen egy szokványos pincelátogatás forgatókönyvét, biztosan sokáig emlékezetes marad számunkra. Természetesen távozás előtt vásároltunk is néhány palack bort, hogy az otthon nyugalmában együtt megvizsgáljuk, hogyan muzsikálnak a borok a hely szellemétől függetlenítve (én ettől függetlenül néhány tételt kóstoltam a pincétől időközben, és mindegyiket szerettem).
Ahogy az gyakran előfordul, a kóstolóra csak nem sikerült alkalmat keríteni, az elmúlt bő másfél évben pedig a már jól ismert okok is közbeszóltak, így végül jó három évvel a helyszíni szemle után ismét egy kisebb csokor Wenzel borral álltunk, ültünk szemben. Elég sok bor került elő az este folyamán, így csak rövidke jegyzetek és kevésbé átgondolt pontszámok születtek.

Az év végi elmaradások bepótolása során most egy régi adósságomat törlesztem. Ritkán fordul elő, hogy hónapokat kések egy kóstoló megírásával, most félig meddig mégis ez a helyzet. Szóval ez a kóstoló még a nyár végén, egészen pontosan augusztus 31-én volt, de az ősz elején feltorlódtak a megírásra váró dolgok, utána egy darabig úgy terveztem, hogy majd az idei második külföldi egyvelegbe olvasztom be, aztán kiderült, hogy annak a kereteit szétfeszítené... Végül némi késéssel, de mégis önálló posztban jelenik meg ez a kóstoló és az alábbi hat bor.

A téma tehát Tar Ferenc legkedvesebb szőlőfajtája, a rajnai rizling. Feri a világ minden tájáról válogatott egy kicsit, és amolyan stílusgyakorlatok jelleggel hat eltérő stílusú riesling-ből állította össze az alábbi érdekes kóstolósort.

Egy tréfás spanyol mondás szerint ha valaki Vega Sicilia bort vásárol, az csak két dolgot jelenthet: nagyon gazdag, vagy ajándékba viszi az orvosnak, aki megmentette az életét, és valóban a mezei borrajongónak ünnepnap, ha lehetőség adódik a legendás spanyol borbirodalom bármelyik borának megkóstolására. Olyan alkalom pedig talán csak egyszer adódik az életben, hogy a Vega Sicilia és összes testvérbirtoka borait egy helyen meg lehet kóstolni, így amikor a Bortársaság Borsuli október közepén közzétette, hogy a "Borász a házban" kóstolósorozat vendége november 29-én a Vega Sicilia lesz, nem sokat tipródtam a jegyvásárláson.
Furják Andrea, a Borsuli vezetője maga is elmondta az estét felvezető köszöntőjében, hogy lassan 5 éve próbálja összehozni ezt a kóstolót. A Bortársaság kereskedelmi partnereinek tartottak már bemutatót korábban is a Vega Sicilia boraiból, de most sikerült a cég képviselőjének programját is úgy igazítani, hogy a közönségnek is szerveztek egy kóstolót (amelyből aztán a nagy érdeklődésnek köszönhetően két alkalom lett).
A kóstolót Gonzalo Iturriaga de Juan technikai igazgató, főborász tartotta, aki 2015 óta dolgozik a Vega Sicilia-nál. Munkája során rendszeresen végigjárja az összes spanyol birtokot és természetesen időnként Magyarországra is ellátogat. Az este során - tokaji felvezetés után - végigkóstoltuk a Vega Sicilia tulajdonában álló spanyolországi birtokok egyes tételeit, egészen a legendás Unico-ig.

Idén nyáron érkezett a hír, hogy az itthon a radar alatt futó Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja a luxemburgi Concours Mondial de Bruxelles borversenyen a vörösborok kategóriában a legmagasabb pontszámot kapta és ezzel elnyerte a Grand Gold Medal Revelation Red Wine díjat. A hazai kommunikáció az eredményt már úgy tálalta, hogy a Cassiopeia Merlot 2015 egyenesen a világ legjobb vörösbora lett, ami azért egyetlen borverseny eredménye alapján mindenképpen túlzás, de kétségtelenül vonzza a szemet és a kattintást. Azóta napvilágot látott néhány interjú a borászat tulajdonosával, valamint kóstolási jegyzetek a borról, amelyet meg is lehet rendelni a borászat honlapjáról, 20.000 forint/palack áron.
A Jammertal Borbirtok külön standdal jelent meg a 2021-es Vince Gálán, és az egyik mesterkurzuson a díjnyertes bor is szerepet kapott, két korábbi évjárattal együtt, így közelebbről is megismerkedhettem a pincészettel és a merlot-kkal.

Kevés boros rendezvény mondhatja el magáról, hogy már közel 90 éve megrendezésre kerül, a Balatonfüredi Borhetek azonban ilyen. Az északi part fővárosa 1932 óta ad otthont a Balatonfüredi Borheteknek, ahol a borvidék vezető pincészetei mutatják be boraikat. Amikor úgy jön ki a lépés, hogy éppen augusztusban járok Balatonfüreden, mindig igyekszem legalább egy gyors kört tenni itt én is, ahogy ez az utóbbi két évben is történt (2020, 2019). Idén nyáron ugyan a balatoni kirándulásaim legfőképpen a Badacsonyi borvidékre koncentrálódtak, de augusztus utolsó hetén egy napra elugrottam Balatonfüredre is egy kis nyárzáró borozásra.

Az idei harmadik badacsonyi vizit második, egyben központi állomása a Villa Sandahl volt. A 2010-ben épült Sandahl Rezidencia messziről feltűnik a hegy lábánál sétálva, kis fekete szigetként a katonás rendben álló smaragdzöld szőlősorok között. Számtalanszor elhaladtam az épület előtt-alatt a Római úton, és bár régóta tervezem a rajnai rizling-specialista birtok meglátogatását, egésze idáig még nem jártam ott. A pincészet által szervezett tavalyi tanulmányi kiránduláson nem tudtam részt venni, végül most önálló szervezésben végre összejött a birtoklátogatás. Januárban már írtam két Sandahl-bor kapcsán a pincéről, de nem árt áttekinteni ismét a Villa Sandahl történetét és filozófiáját, hiszen érdekes színfoltot képez a badacsonyi borászatok között.

A múltkori verdejo-kör után a legutóbbi spanyol boros kóstolón a már beharangozott albariño volt a téma, egy 2019-es sorral a középpontban, néhány bónusz tétellel kiegészítve.
Az albariño talán a legismertebb spanyol fehér szőlőfajta, amely az Ibériai-félsziget északnyugati részén, Galíciában őshonos, Rias Baixas borvidékén az ültetvények kb. 90%-át foglalja el. A fajtát nem szorítja keretek közé az országhatár, így Portugália északi részén is elterjedt, ott alvarinho néven ismert - a louriero mellett a Vinho Verde-k jellemző fajtája -,  Európán kívül Kaliforniában és Új-Zéland több borvidékén is termesztik.
A fajta boraira jellemző a magas savtartalom, az Atlanti-óceán partján gyakran finom sósság társul a jellemző citrusos, őszibarackos aromákhoz, ezek összességében remek ételkísérővé teszik az albariño-kat, főleg halakat és tenger gyümölcseit tartalmazó fogások mellé. A könnyű, acéltartályban erjesztett és legfeljebb rövid ideig érlelt borok mellett, néha seprőfelkeveréssel vagy hordós érleléssel gazdagabb, teltebb tételeket is készítenek belőle.
Rias Baixas DO egyike Spanyolország fiatalabb eredetvédett borvidékeinek, hiszen csak 1988-ban kapott DO-státuszt, de az ambiciózus termelőknek és az albariño-nak köszönhetően egyre nagyobb hírnévnek és elismerésnek örvend. A borvidék az Atlanti-óceán partja közelében húzódik, Santiago de Compostela-tól délre kezdődik és a portugál határig nyúlik. Rias Baixas öt alrégióra tagolódik (Val do Salnés, Condado do Tea, O Rosal, Soutomaior, Ribera do Ulla), ezek közül a part mentén található Val de Salnés és O Rosal a két legjelentősebb. Az óceán közelsége miatt természetesen óceáni éghajlat uralkodik, a csapadékmennyiség magas, gyakori a köd. A szőlőfajta vastag héjának köszönhetően a legtöbb betegséggel szemben ellenálló, és jól érzi magát a megfelelő vízelvezetésű homokos, kavicsos, gránitos talajon. A Rias Baixas megjelöléssel készült borok legalább 70%-ban kell albariño-t tartalmazzanak, az esetleges házasításban szereplő többi fajta jellemzően a treixadura, a torrontes, a loureiro és az aino blanco. A Rias Baixas Albariño megjelöléssel palackozott borok viszont 100%-ban albariño-ból készülnek.
 

A mi sorunkban hét bor szerepelt, négy évjáratból, kaptunk ízelítőt mindkét stílusból, a fajta frissebb és érleltebb változataiból egyaránt. Őszintén szólva én a két spanyol fehér boros téma közül az albariño-sortól vártam többet, ehhez képest távolról sem voltam elégedett, lássuk, mit mutattak a borok.

Másfél éve írtam a Kreinbacher Syrah - akkor is és azóta is - aktuális évjáratáról, a 2015-ösről. Nagyon tetszett a bor akkor, és arra gondoltam, hogy érdemes lenne megnézni, mit tud egy nemzetközi sorban. Ahogy azonban az eredeti posztban is említettem, a bor meglehetősen drága (én is akkor vettem, amikor volt kedvezményes lehetőség) és az árának feléért is lehet már komoly nemzetközi versenytársakat lehet kapni. Annak érdekében, hogy a kóstolósor a lehetőségekhez képest pénztárcabarát legyen, a mezőny többi tagját ilyen "féláras" borok közül válogattam. Hat palack állt csatasorba, hat különböző országból, reményeink szerint a fajta sok különböző arcát felvillantva.

Nyitott, de kissé szkeptikus fogyasztóként felülni a természetes borok hullámvasútjára egyszerre költséges és kockázatos élménybefektetésnek számít. A január óta szerzett jó és kevésbé jó tapasztalatok alapján én sem éreztem legyőzhetetlen motivációt arra, hogy tovább próbálkozzak a félvagyonnál valamivel olcsóbb műfajreprezentánsokkal.

Ki lehet pedig fogni egyszerre érdekes és szerhethető borokat is: a Fertő tó határon túli részén tevékenykedő Koppitschék először narancsban, most pedig zweigeltben szállítottak olyan bort, amely még a fanyalgó szájakban is képes csodát művelni.

A 2021-es esztendő eddigi egyetlen szervezett beltéri kóstolója után majdnem fél évet kellett várnom a kötelezőre, történetesen mindkét eseményre a Tokaj Magic szervezésében került sor. A januári aszús évkezdés után ismét egy száraz boros vertikális sort néztünk meg, ezúttal Tarcalról, visszatérve a Tokaj Magic kóstolók megszokott helyszínére, a Borganikába. A Kikelet Pince tulajdonos-borásza, Berecz Stéphanie volt az este vendége, aki boraival egyrészt a löszös termőhelyeket, másrészt a száraz hárslevelűt emelte új magasságokba, amióta Berecz Zsolttal 2002-ben megalapították kis családi pincéjüket.

A tarcali Váti és Lónyai száraz borai évek óta a Tokaji borvidék löszös termőhelyeinek legszebb megfogalmazásai közé tartoznak, fiatalon igazi örömborok. De vajon hogyan érnek ezek a borok a palackban és egyáltalán hogyan lehet megfogalmazni a löszös termőterületekről származó száraz tokaji borok lényegét? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat a Tokaj Magic múlt heti kóstolóján Berecz Stéphanie és egy sor Lónyai Hárslevelű segítségével.

Hétvégére itt egy újabb "Rejtőzködő borvidékek" különkiadás, négy, különböző régiókból érkező spanyol borral.

Folytatódik a tavaly decemberben megkezdett sorozat, ismét hoztam három remek bort, három neves osztrák pincészettől, egy fehér, egy vörös, egy édes felállásban.

Ebben a részben terítékre kerül egy zöldveltelini Traisental-ból, egy dűlőszelektált vörös házasítás Burgenlandból és egy sárgamuskotályból készült "ruszti aszú".

Íme, itt van 2021 első borpárbajos posztja, a szokásos hét darab borpárral, főleg magyar szereplőkkel, kis külföldi kitekintéssel. A szokásos átlagnál több a magyar bor, ezúttal csak "másfél pár" külhoni tétel jutott a válogatásba. A hétből négy magyar párost (chardonnay-k, furmintok, bikavérek, cabernet sauvignon-ok) ezúttal egy zoom-os borkóstoló keretében fogyasztottunk el barátokkal, így hosszas elemzésre, másnapi minőség-ellenőrzésre ezek esetében nem volt lehetőségem.

Eseménydúsan alakult 2020 vége és 2021 eleje a Tokaj Oremus háza táján. A 2018-as Mandolás tavaly év végén felkerült Wine Spectator a Wine Spectator top100-as listájára, ami eddig száraz magyar fehérbornak még nem sikerült. Idén februárban megjelent a birtok (forgalmi tételként) első dűlős furmintja, a Petracs, amelyről a múlt héten írtam. A legfontosabb változás a pincészet életében azonban Bacsó András távozásával következett be. A birtok igazgatójának várható nyugdíjba vonulásáról már korábban is lehetett hallani, de a koronavírus és a megfelelő utód keresése miatt a bejelentésre és a tényleges távozásra idén februárban került sor. Bacsó András tanácsadóként továbbra is segíti a birtok munkáját, birtokigazgatóként utódja Kindl Róbert lesz. Közben a Bacsó család második generációja is aktív alakítója már a borászat életének, hiszen ifjabb Bacsó András három éve kapcsolódott be a Tokaj Oremus munkájába, és a díjnyertes 2018-as Mandolás elkészítésében is komoly része volt.

Bacsó András személyében egy korszakos egyéniség távozik a Tokaj Oremus éléről, akinek neve örökre összefonódott a birtokkal, de az ott végzett tevékenységén túl is aktív alakítója és meghatározó alakja volt Tokaj-Hegyalja szőlészeti-borászati történetének az utóbbi évtizedekben. Táncoló Medve portréja tökéletes képet ad Bacsó András életművéről, érdemes elolvasni.

Az Oremus letisztult szortimentjében mindössze egyetlen száraz bor kapott helyet a Petracs ékezéséig, ez pedig a Mandolás Furmint, amely hamar megkerülhetetlen igazodási ponttá vált a tokaji száraz borok mezőnyében. Hosszú évek óta következetes stílus és egyenletes minőség jellemzi a Mandolást, amely érlelhetőség szempontjából is jól vizsgázik. Tartottunk már egyszer egy vertikálist, nagyjából öt és fél évvel ezelőtt, itt volt az ideje egy újabb körnek. Nyolc évjárat gyűlt össze a kincseskamrában, ezeket kóstoltuk meg, a nap fénypontjának szánt, és a múlt héten megénekelt Petracs előtt.

Koronavírus ide, vagy oda, vannak dolgok, amiken a járvány sem tud változtatni. Így Berecz Stéphanie ebben az évben is megörvendeztetett azzal a kedves gesztussal, hogy küldött jó pár palack bort, hogy kóstoljuk meg és írjuk meg a véleményünket. Nem csak a lassan szállingozó 2019-es száraz borok és az aktuális édesek voltak a csomagban, hanem amolyan visszatekintő jelleggel két 2018-as száraz tétel is a kartonba került.
A borrajongós csapatból most nem volt tettestársam, viszont Táncoló Medve is megkóstolta velem a borokat, az ő beszámolóját a saját oldalán olvashatjátok.

Elcsépelt közhely, de attól még igaz, hogy a portugieser leginkább a villányi borászatok cash-flow boraként operál, a rosé mellett a fiatalon palackozott oportók - és újabban külön a hipermarketek számára palackozott olcsóbb fajtaborok vagy házasítások - biztosítják a gyors és könnyű bevételt a pincék számára. Ugyanakkor az is igaz, hogy néhányan igyekeznek komolyan venni a fajtát, és megmutatni, hogy lehetséges izgalmas és akár több évig sikerrel érlelhető portugieser borokat is palackba zárni. Ma két ilyen borról lesz szó.

Itt az év utolsó borpárbajos posztja, a szokásos 7x2 tétellel, száraz fehérektől a tokaji aszúkig. Részben már az ünnepekre készülve néhány komolyabb és drágább palack is előkerült ebben a körben.

Egyúttal boldog karácsonyt is kívánunk minden kedves olvasónak! :)

Íme egy új sorozat első része, amelyben epizódonként néhány boron keresztül Ausztria meghatározó borászatait, borászait igyekszem majd röviden bemutatni. A tervek szerint minden posztban szerepel majd több borvidék és több szőlőfajta, de természetesen elkerülhetetlen, hogy visszatérő szereplőként találkozzunk majd néhány Ausztriára jellemző fajtával. Nem feltétlenül az adott pincék legdrágább borai kerülnek majd terítékre, de próbálok mindig a borászatra jellemző tételt választani.

Az első részben Ausztria egyik első női borászával, Stájerország egy ikonikus pincéjével és egy hosszú múltra visszatekintő burgenlandi borászattal ismerkedünk meg.

Volt már egy hasonló visszatekintő poszt az ősz folyamán tokaji borokról, akkor a Mad Wine, illetve még leánykori nevén Szent Tamás Pincészet 2015-ös horizontális dűlős sorát kóstoltam meg, visszanézve, hogy 5 éves korukban mit tudnak a borok. Most a Bott Pince 2015-ös borai kerültek terítékre, 4 dűlő 5 bora (a sor egyetlen hiányzó tagja a Palánkos furmintja, abból nem tettem félre) szerepelt a sorban.

Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.

Az eredeti tervek szerint ez az új-zélandi, közelebbről marlborough-i sauvignon blanc válogatás ideális esetben egy nyári kerti parti tökéletes kísérője lett volna, vagy egy esetleg nyári/kora őszi kóstoló témája. Bár kerti partira és kóstolóra azért szerencsére volt példa az idén, végül valahogy egyiken sem kerültek elő ezek a borok, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy nem ezek a borok kerültek elő. :) Az eredeti terv tehát nem valósult meg, de azért az elmúlt hónap alatt csak kiürültek ezek a palackok is.

Így ebben a ködös szürke időben ezzel a marlborough-i sauvignon blanc sorral idézem meg egy kicsit a nyári napsugarakat, és egyúttal talán támpontot is tudok adni a pincék stílusát illetően, ha valaki éppen mostanában kezd ismerkedni a "kiwi" borokkal.
Ráadásként három marlborough-i pinot noir jegyzetetét is hozzácsaptam a poszthoz, azokat egyébként eredetileg is mostanában terveztem kibontani.

A házi hobbi-borérlelések halmazát általában két osztályra szokás felbontani: az egyik a szándékos, következetes és figyelmes folyamatokat takarja, míg a másik a beragadó, általában elfelejtett palackok sanyarú sorsát igyekszik képviselni. Nyilvánvaló, hogy Bárdos Saroltáék kettőezer-tizenötös félszáraz sárgamuskotálya sem azért született, majd később vásárolódott meg, hogy aztán öt évvel később hümmögve csodálkozzunk rá arra, hogy a következetes érlelési metódus megtette a hatását. Nem is erről van szó. Néha viszont a szándék nélküli véletlen is szülhet meglepetéseket. Nem is akármilyeneket. Muskotály-lecke következik középhaladóknak.

Október utolsó pénteki napján a Vino Castillo aktuális kóstolóestje ismét egy francia fajta spanyolországi interpretációira fókuszált. A spanyol borvidékeken ugyan jellemző a helyi kékszőlő fajták - tempranillo, garnacha, carinena, monastrell, bobal, stb. - dominanciája, de a nemzetközi fajták részleges térnyerésével többek között a syrah is több régióban elterjedt. Leginkább házasításokban kap szerepet, de önállóan is megjelenik néhány borászat portfóliójában, és most ezekből a fajtaborokból kaphatott ízelítőt a közönség.