A Borrajongó

Villa Sandahl riesling duó - Oh Deer 2018 és Rabbit Periscope 2017

2021. január 25. 06:00 - furmintfan

A Villa Sandahl érdekes színfolt a badacsonyi borászatok között, több szempontból is. A svéd családi tulajdonban álló birtok 2010-es boraival üstökösként robbant be a hazai borszcénába. A borvidékkel leginkább azonosított fehérszőlők - olaszrizling, szürkebarát, kéknyelű - helyett rajnai rizlinggel dolgoznak, és a prémium kategóriás palackoknak bizony megkérik az árát. Egyedi tervezésű, feltűnő címkékkel és fantázianevekkel ellátott boraik egyből magukra vonzzák a tekintetet, erről a képen látható két bor is tanúskodik.

villasandahlohdeer2018rabbitperiscope2017.jpg

A mai írás apropója eredetileg az volt, hogy a Villa Sandahl csapata másokkal együtt engem is meginvitált egy online koccintásra, az új esztendő és a Magyar Sommelier Szövetség által 2020-ban a termelői kategóriában a pincének odaítélt Par Excellence díj alkalmából. Ehhez küldtek egy véletlenszerűen kisorsolt bort is, esetemben a 2018-as Oh Deer-t.
Sajnos úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltság miatt a péntek délutáni online koccintáson nem tudtam részt venni, de a bort természetesen megkóstoltam, sőt, kibontottam mellé egy tavaly év végén vásárolt 2017-es Rabbit Periscope-ot is.

Tovább
1 komment

Rejtőzködő borvidékek: Sümeg - Egly Szőlőbirtok

2021. január 22. 06:00 - furmintfan

Magyar tájegység boraival kezdődik idén a Rejtőzködő borvidékek sorozat, a Balatonfelvidéki borvidék egyik - szó szerint - kiemelkedő területén, Sümegen. Az egykor püspöki lakhelyül is szolgáló település fontos borászati múlttal rendelkezik és ma is akad itt figyelemre méltó pince. Ma a sümegi Egly Szőlőbirtokkal ismerkedünk meg.

egly1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A hűtő mélyéről – Bott Frigyes Granum 2018

2021. január 21. 06:00 - ungert

Bár közhelyszerűen is megáll a lábán az állítás, amely szerint néhány hónapos ciklikussággal érdemes alaposan felbolygatni a borhűtő békéjét, most mégsem általános palacktárolás-technikai tanácsadást szeretnék tartani. Arról van csak szó, hogy néhány nappal ezelőtt éppen egy ilyen házileltár során bukkant elő Bott Frigyesék (egykori?) öndefiniáló muzslai nagyházasításának kettőezer-tizennyolcas évjáratából egy palack, ráadásul a hűtőteltház okán az újrastrukturálás után már nem jutott neki polc, ezért úgy döntöttem, hogy nem várok tovább, és azon hidegében csapra is vágom belőle az első és utolsó palackomat.

Nem ez a bor első évjárata, amivel találkozok, és mivel Frigyesék évről-évre igen magas színvonalon tudják űzni ezt az ön- és borvidékbemutatós stílust, ezért igen kis valószínűsége volt annak, hogy csalódok. Nem is csalódtam.

2571d54d-951a-4d5a-866b-b17288667dbf.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Simply Red (not simple red) - Etyeki Kúria Red 2017 és 2018

2021. január 20. 06:00 - furmintfan

Az Etyeki Kúria Red névre hallgató házasításának akkor aktuális évjáratáról még tavaly akartam írni, de végül idő hiányában nem nyílt ki a palack. Időközben aztán azzal is szembesültem, hogy az aktuális évjárat kérdésére nem is olyan egyszerű egyértelmű választ adni. A helyzet ugyanis az, hogy a pincénél és a legnagyobb borkereskedésben még a 2017-es évjárat fut, miközben egyes hiperekben már a 2018-as is elérhető. A gordiuszi csomót végül azzal vágtam át, hogy mindkét bort megkóstoltam egymás mellett.

etyekikuriared20172018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kénmentes cseh újvörös – Milan Nestarec Youngster Red 2020

2021. január 19. 19:17 - ungert

Csehország déli részén, nem messze az osztrák határtól tevékenykedik egy fiatal természetesborász, aki létezésével és boraival többszörösen is túlmutat a megszokott kereteken: egyrészt borkészítésről beszélünk egy sörorigójú szeszkultúrával rendelkező országban úgy, hogy a modern megközelítéssel klasszikusnak tekintett eljárások helyett a minimális beavatkozáson van a hangsúly, másrészt mindezt csak 2009 óta teszi, érdemi lokális előzmények nélkül. A moravai Milan Nestarec tehát érdekes jelenség, és ha a palackok beltartalama legalább annyira könnyű, laza, élvezetes és szórakoztató, mint maguk a címkék, akkor nincs ok a tartózkodásra még azon fogyasztók esetében sem, akik amúgy kellő távolságból figyelik az ilyen minimálkénes-organikus őrületeket.

Én azért igyekszem nyitottabb lenni, úgyhogy egyértelmű volt, hogy megszondázom a fiatal cseh borász alapszériáját, melynek egyik tagja egy szénsavmacerált, kénmentes, vörös újbor-házasítás. A háttérinfókat tekintve extrém próbálkozás, de ha jó a kivitelezés, akkor könnyen elkapható az úgynevezett gyümölcslé-élmény. És ezúttal erről van szó.

ea20de03-bddb-4f6d-8a78-8af6f16171a6.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaj Magic - Aszú válogatás 2016-ból

2021. január 19. 06:00 - furmintfan

Nem tudom, vajon hány borkóstolóra fogok majd eljutni 2021-ben, mindenesetre egyre már sikerült, és mindenképpen elmondható, hogy bivalyerős volt a kezdés. A Tokaj Magic kóstolósorozatának keretében ezúttal ugyanis 2016-os aszúk kerültek a reflektorfénybe. 2016 valószínűleg nem úgy vonul be majd a történelembe, mint klasszikus aszús évjárat, de ami ebből az évből palackba került, az megérdemli a figyelmet, mert egészen kivételes paraméterekkel rendelkező, különleges aszúk születtek.
A járványhelyzetre és a palackok űrtalmára is tekintettel szűk létszámú, (alaposan szét)ültetett társaságnak az állandó házigazda Ripka Gergő barátunk mellett meghívott vendégként Ujvári Vivien, a Barta Pince borásza is mesélt az évjáratról és az aszúkról.

tokajmagicaszu2016_1.jpg

Tovább
2 komment

Osztrák narancs – Alex & Maria Koppitsch Touch 2019

2021. január 16. 06:00 - ungert

A Fertő tó partján tevékenykedő Koppitsch-család – név szerint Maria és Alex – ismerős lehet a természetes borok közegében mozgó fogyasztóknak. A sztori lényege abban áll, hogy a szokásos minimális beavatkozás mellett igyekeznek úgy bemutatni az egyedi mikroklímával rendelkező borvidéket, hogy közben kifejezetten könnyű, szórakoztató és szerethető ivóborokat készítenek. Közelebbről nézve pedig négyféle borstílusban próbálnak érvényesülni, melyek közül a Touch csak az egyik. A cél itt egy olyan narancsbor elkészítése, amely képes bemutatni a termőterület talajszerkezetének hatását a borra, mint végtermékre.

Mindezt a klasszikus dűlőházasítás műfaján keresztül igyekeznek prezentálni. Az biztos, hogy a 2019-es évjárat olaszrizling-gerincű, és a tó melletti területek mészköves-agyagos karakterének megjelenítésére törekszik narancsbor-szemüvegen keresztül. Nagy használt hordókban erjedt és érett, valamint kapott 16 napot héjon. Mindösszesen 9 milligrammnyi kénnel kezelték literenként. És hogy milyen? Hát olyan, amilyennek lennie kell: egyszerre megosztó és élményszerű.

rjng4678.JPEG

Tovább
2 komment

Mohácsi királyleány - Planina Királyleányka Válogatás 2018

2021. január 15. 06:00 - furmintfan

A királyleánykát általában könnyű, üde, reduktív technológiával készült borként látjuk viszont a palackban és a pohárban, nem is emlékszem hirtelen, hogy valakitől kóstoltam volna magasabbra pozicionált tételt. Az egyébként kellemes, kedves, de extrát ritkán nyújtó királyleánykák tömegében Hepci nevű olvasónk hívta fel a figyelmemet egy potenciális kivételre. (Ezúton is köszönöm a tippet!)
A korábban elterjedt hagyomány szerint (mára ez kétségessé vált, lásd kommentszekció) a leányka és a kövérszőlő természetes kereszteződéséből létrejött, erdélyi eredetű fajta az 1970-es évektől terjedt el Egertől, a Mátrai, az Etyek-Budai és a Móri borvidéken át Pannonhalmáig szinte az összes északi fekvésű borvidékeken, de lehet vele találkozni a Pécsi borvidéken is. Innen, konkrétabban Mohács mellől érkezett a mai bor, a Planina Borháztól.

planinaborhazkiralyleanykavalogatas2018.jpg

Tovább
4 komment

Ajándék bornak... – Dominium Tokaji Hárslevelű Budaházi dűlő 2016

2021. január 14. 06:00 - ungert

A tolcsvai Pannon Tokaj ismeretlen terep a számomra. A pincekínálat alsó szegmensében található borok alapból érdektelenek, de a Dominium névű márka a márkában talán ismerős lehet azok számára, akik alaposabban szondázzák a borvidéket. Tekintettel arra, hogy az elmúlt években inkább a bevált nevekre és borokra koncentráltam, és így egyre kevésbé igyekeztem kóstolási tapasztalataimmal a teljes hazai palettát lefedni, nem túl meglepő, hogy ezek a száraz tokajiak is úgy mentek el mellettem, mint lézerblokkolós Audi a traffipax mellett.

Ezt a száraz, dűlős hárslevelűt is ajándékba kaptam, de nem csak ezért lepett meg az egyébként kiugróan jó teljesítményével, hanem azért is, mert ittunk már ennél sokkal érdektelenebb szárazat a borvidékről jelentősen magasabb árfekvésben is.

jaar8559.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Portugieser komolyan - Bock Jammertal 2015 és Lelovits Virtus 2017

2021. január 13. 06:00 - furmintfan

Elcsépelt közhely, de attól még igaz, hogy a portugieser leginkább a villányi borászatok cash-flow boraként operál, a rosé mellett a fiatalon palackozott oportók - és újabban külön a hipermarketek számára palackozott olcsóbb fajtaborok vagy házasítások - biztosítják a gyors és könnyű bevételt a pincék számára. Ugyanakkor az is igaz, hogy néhányan igyekeznek komolyan venni a fajtát, és megmutatni, hogy lehetséges izgalmas és akár több évig sikerrel érlelhető portugieser borokat is palackba zárni. Ma két ilyen borról lesz szó.

portugieservalogatasbocklelovits.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Innijó - Németh János Némethjanó Siller 2019

2021. január 11. 06:00 - furmintfan

Amikor a 2021-es év első palackját bontottam, egy kis év eleji szünet után, még véletlenül sem akartam valami elgondolkodtató bor után nyúlni. Ennek megfelelően a kiválasztott palack, egyben az év első "tegnap ittam" posztjának főszereplője egy szekszárdi siller.
A siller nekem valahogy tipikus tavaszi és őszi bor, vagy akár téli rosé-helyettesítő, ha valamiért nagyon hiányozna ilyesmi a téli napokon, de egyébként nyáron a fröccsöt is szeretem belőle, szóval minden évszakban helyet lehet neki találni. A 7-8 évvel ezelőtt nagy elánnal indult Fuxli-sztori elég gyorsan a ködbe veszett, de közös márkanév és dizájn nélkül is készülnek sillerek a Szekszárdi borvidéken, többek között Németh Jánosnál is. A műfaj ugyanúgy nem akarja megváltani meg a világot, ahogy a rosé sem, van belőle jobb, van belőle rosszabb, igazából ha egy jó ivóbor kerül a palackba, akkor helyben vagyunk. Ez a bor pont ilyen.

nemethjanosnemethjanosiller2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Szép belépés – Juhász Milán Kadarka 2019

2021. január 07. 06:00 - ungert

Még tavaly év végén alakult úgy, hogy a hazai borkommunikáció zegzugos útvesztőin keresztül megkóstolhattuk az amúgy már hétéves, különféle nevesebb hazai borászatokban beszerzett szakmai tapasztalattal rendelkező Juhász Milán egyik első saját borát. Ami történetesen egy szekszárdi kadarka. Én persze az elmúlt időszakban kialakult szokásaimnak megfelelően elmaradásban vagyok mindennel, ezért csak most jutottam el odáig, hogy rendszerbe szedjem jegyzeteinket, melyek egyébként kifejezetten pozitívak voltak. Soha rosszabb kezdést.

juhasz-milan-sel-2020-pt-3.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

New Mátra - Kékfrankos csomag

2021. január 05. 06:00 - furmintfan

Kézdy Dániel és Dancsecs Ferenc új projektjéről, a New Mátráról tavaly ősszel már volt szó a blogon. Ahogy azt akkor is leírtuk, fontos, hogy ez nem egy belülről jövő borvidéki szerveződés, hanem a projekt szellemi atyjainak komplex vállalkozása, amelynek célja, hogy bemutassa a Mátra új arcát és a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, természetesen nem kis részben az ottani borászatokon és borokon keresztül. Ennek keretében saját maguk által összeállított borcsomagokat forgalmaznak, amelyekből az éppen aktuális harmadik számú a borvidék talán legfontosabb fajtájára, a kékfrankosra koncentrál. Egy borvidék, egy fajta, hat termelő tolmácsolásában, a végeredmény a kékfrankos hat különböző arca egy kartonba csomagolva.

newmatrakekfrankosok.jpg
Kézdy Dániel az ünnepek előtt meglepett egy ajándék kartonnal, én pedig az óév utolsó napjai során (és egy gyors utolsó kör erejéig január elsején) utánajártam, milyen borokat rejtenek a palackok.

Tovább
2 komment

2020 legjobbjai - Külföldi borok

2021. január 01. 06:00 - furmintfan

2021 első napján még utoljára visszatekintünk 2020-ra, méghozzá a kedvenc külföldi borainkra. A nagy kóstolók most többnyire elmaradtak, így talán kevesebb a csúcsdöntögető tétel, mint a korábbi években, de panaszkodni azért nincs okunk. Minden kedves olvasónak még egyszer boldog új évet kívánunk, sok, koccintásban bővelkedő társasági eseménnyel.
hip_hip_hurrah_by_peder_severin_kroyer.jpg
(Peder Severin Kroyer "Hip, Hip, Hooray" című festményének képét innen kölcsönöztem).

Tovább
1 komment

2020 legjobbjai – Hazai borok

2020. december 31. 06:00 - ungert

Borzalmas év van mögöttünk, és lényegében semmi sem maradt már úgy és olyannak, mint ahogy azt tavalyig ismertük. Örömre tehát semmi ok, de azért a lehetséges keretek között igyekeztük összefoglalni, hogy mely borokat kedveltük az idén a leginkább. A hagyományoknak megfelelően most a magyar listánk következik, méghozzá sorban a tizedik. Ezzel pedig megköszönjük a bizalmat a Borrajongó nevű "igényes" blog minden kedves követőjének, és ezúton kívánunk szebb, boldogabb, társas örömökben és utazásokban gazdagabb új esztendőt. A kedves olvasók személyes toplistáinak megosztását hozzászólás-formában pedig ezúttal is örömmel vesszük, mint az elmúlt kerek évtizedben eddig mindig.

the-drunkards-1883-1024x729.jpg

Tovább
5 komment

Online borkarácsony

2020. december 29. 06:00 - furmintfan

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

onlineborkaracsony2020.jpg

Tovább
6 komment

Év végi egyveleg 2020

2020. december 28. 06:00 - furmintfan

Itt az év utolsó egyveleg posztja, benne magyar és külföldi borok, egy pár pezsgő. Egy részük az év végi ünnepek alkalmával fogyott el, továbbá itt kapott helyet néhány olyan bor is, ami az utóbbi másfél hónap alatt került a pohárba, de külön írásban nem szerepelt.

unnepi2020.jpg

Tovább
1 komment

Rejtőzködő borvidékek: Helyi hősök Olaszországból I.

2020. december 26. 09:00 - furmintfan

Olaszország tele van olyan eredetvédelemben részesülő borokkal, amelyek egy szőlőfajta és egy kisebb földrajzi egység együttállásának köszönhetik különleges státuszukat. Ezeket nehéz a "rejtőzködő borvidékek" rovathoz kitalált szokásos 1 fehér-1 vörös/régió keretek közé beszorítani, így most hoztam egy kis különkiadást néhány olasz borral különböző borvidékekről.

olaszhelyihosok1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Év végi borpár(baj)ok 2020

2020. december 24. 06:00 - furmintfan

Itt az év utolsó borpárbajos posztja, a szokásos 7x2 tétellel, száraz fehérektől a tokaji aszúkig. Részben már az ünnepekre készülve néhány komolyabb és drágább palack is előkerült ebben a körben.

parbajok.jpg

Egyúttal boldog karácsonyt is kívánunk minden kedves olvasónak! :)

Tovább
1 komment

Osztrák legendák I. - Eichinger, Gesellmann, Tement

2020. december 23. 06:00 - furmintfan

Íme egy új sorozat első része, amelyben epizódonként néhány boron keresztül Ausztria meghatározó borászatait, borászait igyekszem majd röviden bemutatni. A tervek szerint minden posztban szerepel majd több borvidék és több szőlőfajta, de természetesen elkerülhetetlen, hogy visszatérő szereplőként találkozzunk majd néhány Ausztriára jellemző fajtával. Nem feltétlenül az adott pincék legdrágább borai kerülnek majd terítékre, de próbálok mindig a borászatra jellemző tételt választani.

osztraklegendak1_1.jpg
Az első részben Ausztria egyik első női borászával, Stájerország egy ikonikus pincéjével és egy hosszú múltra visszatekintő burgenlandi borászattal ismerkedünk meg.

Tovább
4 komment

Ünnepi asztalra - Heimann Barbár 2017 + St. Andrea Merengő 2017

2020. december 21. 06:00 - furmintfan

Az ünnepi asztalra ünnepi bor dukál. Mi nemrég - külön-külön - két olyan magyar vörösbort kóstoltunk, amelyek méltó kíséretül szolgálhatnak a karácsonyi vacsora mellé, talán még nem késtünk el az ajánlással. Egy-egy neves egri, illetve szekszárdi pincészet csúcsboráról lesz szó, amelyek az évek során felzárkóztak a rendszerváltás után elsőként kiemelkedő villányi ikonborok mellé és szinte önálló márkanévvé váltak.

barbarmerengo.jpgMerengő 2002-ben készült először a St. Andrea Szőlőbirtokon, a Heimann Barbár első évjárata a 2006-os volt. Azóta mindkét pincészet rendszeresen elkészíti ikonikus csúcsborát, amennyiben az adott évjárat ezt lehetővé teszi. 2017 szerencsére ilyen év volt, mi pedig most három év elteltével kóstolhatjuk a palackba zárt végeredményt.

Tovább
Szólj hozzá!

Somlói Apátsági Pince: Juhfark “Kükép” válogatás 2019

2020. december 19. 07:00 - drbarta

Amikor jó fél évvel ezelőtt némiképp hosszabb kihagyás után elém került egy SAP juhfark nem is sejtettem milyen jól sült el, hogy hibásnak bizonyult. Az írás nem kerülte el a szemfüles gazda figyelmét, korrekt módon cserepalackot ajánlott fel, amivel egyidejűleg rendeltem egyebeket is, hogy ne árválkodjon szegény butélia a hatos kartonban. Ezek közé került címszereplőnk első példánya is, mely tetszett annyira, hogy további rendelésekbe is belekerüljön többedmagával. Most több palack elfogyasztása után erről a borról emlékeznék meg, de ha lehet még tippeket adni, akkor meleg szívvel javaslom a 18-as évjáratból a juhfarkot (a cserepalack nagyon jó formában volt) a furmintot, a hárslevelű főbort, a 19-esek közül pedig a fenti boron kívül kifejezetten ízlett a nemrég letöltött sárfehér is. Vissza kicsit a címszereplőhöz. A szülőhelye két kis déli fekvésű terasz közvetlenül a pince mellett 2002-es  telepítésű tőkékkel, melyek több évjáratban is adtak kései, aszúsodott alapanyagot, de most először próbálták ki külön tételként. Remélem hagyomány lesz belőle.

Jó érett cucc sárgabarackkal, sütőtökkel, sok mézzel és masszív sóssággal. Vastag korty, jól érezhető maradékcukorral, talán többnek is tűnik az analitika szerinti 9 grammnál. Savban nincs nagy tűzijáték meg sistergés, de azért van benne elég a maga komótosan drabális stílusához. Tetszik egyébként, hogy az ízvilágára jellemző  kései jelleg ellenére hús-vér markáns somlói, mi több annak esszenciája. Akik nem tudnak mit kezdeni a határmezsgyén elhelyezkedő stílussal, miszerint se nem száraz, se nem desszert bor azoknak nem ajánlom. Azoknak sem, akik nem bírják elviselni, ha netalán botritiszes anyag is kerül valamibe, ami nem tokaji aszú. Mindenki másnak viszont igen. 7p. Pincétől szereztem be, ugyanannyiba kerül, azaz 5 ezer Ft-ba, mint a “szabvány” juhfark.

Szólj hozzá!

Bükki kék - Gallay Kékfrankos 2017

2020. december 17. 06:00 - furmintfan

Borbély Roland, a Gallay Pince tulajdonosa és borásza először pinot blanc-ból és zenitből készült boraival követelt magának figyelmet a borvilágban, kékszőlőként először a zweigelt vetette meg a lábán a birtokon. Roland a családi birtok elindítása előtt a Tokaji borvidéken és az Egri borvidéken egyaránt dolgozott neves borászatoknál,és mindkét borvidéken beleszeretett egy-egy fajtába, amelyekkel természetesen a Gallay Pincénél is szeretett volna dolgozni. A saját telepítések termőre fordulásáig ez eleinte csak vásárolt szőlőből valósulhatott meg, így az első Gallay Kékfrankos még egri termésből készült. Most viszont itt van a pince bükki alapanyagból erjesztett kékfrankosa, amelyik egész más arcát mutatja a fajtának, mint az egri szőlőből készített előd.

gallaykekfrankos2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egy palack az Év Bortermelőjétől - Borbély Badacsonyi Olaszrizling Hordóválogatás 2018

2020. december 16. 06:00 - furmintfan

Borbély Gyula és Gabriella 1981-ben telepítették el első közös ültetvényüket egy nászajándékba kapott régi családi területen, Badacsonytomajon. Ma már 23 hektár tartozik a családi birtokhoz, szőlőik a Badacsony, a Gulács, a Csobánc, a Bács és a Tóti hegyek lankáin terülnek el. Évek óta fiuk, Borbély Tamás irányítja a birtokot, az a Borbély Tamás, aki 2020-ban elnyerte az Év Bortermelője címet, amihez ezúton gratulálunk (Szepsy István a Magyar Bor Akadémia életműdíját kapta). Borbély Tamás fiatal kora ellenére - valószínűleg sokak meglepetésére - már kilencedik alkalommal került a jelöltek közé, de eddig üres kézzel kellett távoznia, így várható volt, hogy előbb-utóbb neki ítélik óta a díjat.
Rszabi a múlt héten felvetette, hogy a vírushelyzetre tekintettel összehozhatnánk egy online borozást is, amihez közös nevezőt kerestünk. Akkor még a díjkiosztó előtt felmerült az ötlet, hogy a megválasztásra kerülő Év Bortermelőjétől is megnézhetnénk egy bort virtuális kóstolószobánkban, de végül más döntés született. Én viszont egy Auchan-látogatás alkalmával éppen belefutottam egy akciós Borbély borba, úgyhogy be is emeltem egy palackot a kosárba.

borbelybadacsonyiolaszrizlinghordovalogatas2018.jpg

Tovább
5 komment

Váratlan lelemény - Frittmann FPV Fahordós Generosa 2017

2020. december 14. 06:00 - furmintfan

Szeretem, amikor egy spontán elhatározásból és kíváncsiságból választott bor végül elismerő bólogatást vagy önfeledt mosolyt vált ki. Ez a mai bor ilyen. Elvárások teljesítéséről vagy túlszárnyalásáról azért nem lehet szó, mert fogalmam sem volt, hogy mit várjak ettől a bortól. Életemben talán háromszor kóstoltam ezt megelőzően generosát, ezek közül kettő egy könnyű, tartályos erjesztésű, érlelésű ropogós borocska volt, a harmadik meg egy feltehetően későn szüretelt alapanyagból készült - tudatosan vagy szerencsésen, mindenesetre jól eltalált - chardonnay-epigon. Szóval nem igazán tudtam, hogy mire számíthatok ettől a Frittmann bortól, de tettem vele egy próbát.

frittmannfahordosgenerosa2017.jpg

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása