A Borrajongó

Koccints aszúval! - Grand Tokaj 6 Puttonyos Aszú 2013

2020. december 10. 06:00 - furmintfan

2015 óta veszünk részt a Koccints aszúval! kampányban, amely az adventi időszakban kis hazánk egyik legnagyobb kincsére igyekszik felhívni a figyelmet és arra buzdítani a borfogyasztókat, hogy - ha máskor nem is nagyon - legalább karácsonykor aszúval koccintsanak az ünnepi asztalnál. Ma pedig éppen nemzetközi tokaji aszú nap van (mint tudjuk, már számos szőlőfajtának, illetve bornak van nemzetközi világnapja, 2017 óta az aszúnak is), remek alkalom, hogy megemlékezzek a kampány keretében kóstolt idei borról.
Ebben az évben a Grand Tokajtól kaptam egy aszút, a száraz és édes borok terén egyaránt remek 2013-as évjáratból, amikor is kiváló minőségű, botritisz által teljesen átszőtt aszúszemeket szüreteltek a borvidéken és gazdag, komoly potenciállal rendelkező aszúkat zártak végül palackba.

grandtokaj6puttonyosaszu2013_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Visszatekintés - 2015-ös dűlős borok a Bott Pincétől

2020. december 09. 06:00 - furmintfan

Volt már egy hasonló visszatekintő poszt az ősz folyamán tokaji borokról, akkor a Mad Wine, illetve még leánykori nevén Szent Tamás Pincészet 2015-ös horizontális dűlős sorát kóstoltam meg, visszanézve, hogy 5 éves korukban mit tudnak a borok. Most a Bott Pince 2015-ös borai kerültek terítékre, 4 dűlő 5 bora (a sor egyetlen hiányzó tagja a Palánkos furmintja, abból nem tettem félre) szerepelt a sorban.

bottpince2015.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rioja nagyágyúk a mátrixon kívül

2020. december 08. 06:00 - furmintfan

A mai posztban három olyan bor szerepel Rioja-ból, amelyeknek címkéjén ugyan nem tüntetik fel a borvidéken bevett érlelési kategóriákat (Crianza, Reserva, Gran Reserva), de ettől függetlenül mindhárom tétel komoly minőséget képvisel és az adott pincészet prémium kategóriás borai közé tartozik.

riojatrio2013_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mohácsi muzsika - Planina Borház Prím 2017

2020. december 07. 06:00 - furmintfan

Horváth Zoltán mohácsi pincéjéről, a Planina Borházról már volt szó többször a blogon, részben éppen ennek a bornak a korábbi évjáratai (2009, 2011), részben úgy általában a Pécsi borvidék kapcsán. A 2003-ban alapított családi borászat Mohács szőlőhegyéről (az itteni horvátok, a sokácok nyelvén Planina) kapta a nevét. A Planina Borház mintegy 5 hektáron gazdálkodik Mohács környékén, fehér, rosé, siller és vörösbor egyaránt készül a birtokon, de - mondhatni borvidéki anomáliaként - talán inkább a kék szőlőből készült boroknak van nagyobb szerepe. A legismertebb bordeaux-i fajták mellett kékfrankos, kadarka, pinot noir, néró, portugieser, cirfandli, királyleányka és olaszrizling terem a birtokon. A Prím kvázi a pince vörös csúcsbora, mégsem súlyával vagy koncentrációjával hódít, kellemes átmenet a mindennapokra ajánlható, jó ivású borok és a komolyabb tételek között.

planinaprim2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Külföldi egyveleg 2020/3

2020. december 05. 06:00 - furmintfan

Az idei utolsó tiszta magyar egyveleg után itt a külföldi párja is. Ahogy ígértem, még egy év végi vegyes egyveleg várható 2020 utolsó napjaiban.

egyvelegdugokk29.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2020/4

2020. december 04. 06:00 - furmintfan

Itt az idei utolsó magyar egyveleg, lényegesen több fehér-, mint vörösborral, a szokásosnál talán több édes tétellel. Még egy év végi kis vegyes azért várható december utolsó napjaiban, (remélhetőleg) komolyabb hazai és külföldi tételekkel.

egyvelegdugokm26.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Lidl-ből loptuk – Grand Tokaj Amethyst Hárslevelű 2019

2020. december 03. 06:00 - ungert

Nem ez lesz a legtipikusabb tokaji hárslevelű, az biztos, de ha a Tokaji Kereskedőház utódjaként tevékenykedő borvidéki óriás ilyen borokat tud produkálni a belépőszintű árfekvésben, akkor többféle okok mentén is van indok az örömre. Az egyik, hogy a párszáz forintos félédes hegyaljai lőrék helyét átveheti egy klasszisokkal emelkedettebb minőségi színvonal. A másik pedig a legális lopás élménye még az egységsugárnál szélesebb érdeklődési körrel rendelkező nagyivók (ezek lennénk mi) esetében is, hiszen nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy három euróért a hazai kínálatot tekintve ilyen, szélesebb kontextusban is értelmezhető minőségi színvonalat kapunk.pcwo3793.JPEG

Tovább
1 komment

Káli Kála - Istvándy Jenő Pincészete Kála 2019

2020. december 02. 06:00 - furmintfan

smét egy olyan pince érkezik a "tegnap ittam" sorozatba, amely csak elvétve szerepelt eddig a blogon és egyébként is régen kóstoltam tőlük bármit. Istvándy Jenő Pincészetének boraihoz talán kétszer-háromszor volt szerencsém, de az utolsó emlék is régi. Barátokkal töltöttünk 5 éve  a pünkösdi hétvégét Szentbékkállán töltöttük, ahol egy helyi hagyománynak mondható pincetúrán is részt vettünk. A pincénél akkor jártam futólag, de szerintem azóta nem is ittam tőlük semmit. Most véletlenül futottam bele boraikba egy egészen más célú bevásárlás során, és ahogy az ilyen alkalmak során gyakran előfordul, egy palack bor is a kosárban landolt.

istvandyjenopinceszetekala2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Fehér április Sopronban - Pfneiszl Cabernet Sauvignon 2017

2020. november 30. 06:00 - furmintfan

Régen ittam már Pfneiszl bort, pedig a korábbi években gyakrabban találkoztam velük a pohárban. A pince kicsit talán a Luka Enikő, Ráspi, Weninger trió árnyékába került, pedig általában kellemes emlékek fűznek a boraikhoz. Egy cabernet sauvignon-nal igyekeztem pótolni az elmaradást.

pfneiszlfeherapriliscabernetsauvignon2017.jpg
A Pfneiszl nővérek - Birgit és Katrin - szeretnek mintegy "alcímként" olyan fantázianeveket adni a boraiknak, amelyek az adott év, évjárat valamilyen emlékezetes eseményére, jellegzetességére utalnak. A cabernet sauvignon-ból készült boruk 2017-es évjárata a "Fehér Április" becenevet kapta, ugyanis 2017. április 20-án reggel a Pfneiszl lányok havazásra ébredtek. Természetesen azonnal elfogta őket az aggodalom, hogy lefagynak a friss hajtások és rügyek, de szerencsére minimális volt a veszteség és szép évjáratnak örülhettek az év végén, én pedig most ennek a gyümölcsét, illetve a gyümölcsből készült bort kóstoltam meg.

Tovább
Szólj hozzá!

Vino Castillo mix 2020/2

2020. november 28. 06:00 - furmintfan

Ismét itt egy kis összefoglaló poszt a - június közepe és október vége között - Vino Castillo-ban kóstolt borokból. A borok egy része még a nyári, őszi kóstolósorokban szerepelt, ezeken kívül néhány beérkezett minta jegyzete is helyet kapott (ezekből nem feltétlenül válogat be mindent a kereskedő, bár a jobban muzsikáló tételek azért várhatóan megjelennek majd a polcokon).

vinocastilloceger.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kicsi csillag - Thummerer Egri Csillag 2019

2020. november 27. 06:00 - furmintfan

A Thummerer Pincészet is egyike azoknak az egri borászatoknak, amelyek talán indokolatlanul keveset szerepelnek a boros média felületein, beleértve kis blogunkat is. A mintegy száz hektáros birtok már csak méreteiből és az egri hagyományokból is táplálkozva elég széles portfólióval és kereskedelmi partnerhálózattal rendelkezik, és - amennyire a saját benyomásaim igazolják - mind a hiperek polcain fellelhető mindennapi fogyasztásra szánt palackok, mind a komolyabb beltartalmú és árazású, kiműveltebb és/vagy tehetősebb borkedvelői réteget megcélzó tételeik megállják a helyüket az adott kategóriában.
Nemrég mintegy ötletszerűen kaptam le ezt palackot az egyik Lidl üzlet polcáról és ez a bor is visszaigazolta a pincével kapcsolatos eddigi tapasztalataimat.

thummereregricsillag2019.jpg

Tovább
5 komment

Rastislav Šuták: A sommelier nem ünnepelt híresség, a lényeg a tanulás, az alázat és a szerénység

2020. november 26. 06:00 - ungert

A mai bejegyzésünkben egy szlovák sommelier-vel, Rastislav Šutákkal készült tavalyi interjú házi fordítását olvashatjátok. Az eredeti cikk ide kattintva érhető el. Az eredeti szöveg és a fordítás ezen a linken olvasható párhuzamosan.

Az interjú szerzője Ivan Záleský. A fordításban felhasznált összes fotó forrása az eredeti cikk.

Rendkívül hálás vagyok nyelvi mentoromnak, Miriam Oršošovának a sokadik alapos és nélkülözhetetlen lektormunkájáért, és azért is, hogy immár negyedik éve erején felül, kitartóan és mindenben támogat ezen az úton.

A sommelier-k világbajnokságát 2019. március 10-e és 15-e között rendezték meg Belgiumban, amely versenyen Szlovákiát Rastislav Šuták, a Corner & Co. és a WinePlanet.sk sommelier-je képviselte, aki a 66 versenyző között az előkelő 24. helyen végzett, amely az eddigi legjobb helyezés, amelyet szlovák sommelier valaha elért.

1.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

Villányi burgundi bordói - Rácz Miklós Tamás Cabernet Franc 2018

2020. november 25. 06:00 - furmintfan

Rácz Miklós Tamás borairól sok szépet olvastam az elmúlt évek során, de valami megmagyarázhatatlan okból az én poharamat eddig elkerülték a borai. Eddig. A jövőben valószínűleg nem fogják. A diósviszlói kis birtokon mindössze három fajtából készül bor: chardonnay, pinot noir, cabernet franc. Ebből a háromból kettőt kapásból nem Villányhoz kötne az ember, a cabernet franc-t igen, de Rácz Miklós Tamás kezei között ez a fajta sem azt az arcát mutatja, mint amit a borvidéken megszokhattunk. Már külsőre is: burgundi palack és csavarzár, de stílusra is: burgundi vonások, mindez zéró hordóval.

raczmiklostamascabernetfranc2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Őszi borpár(baj)ok 2020

2020. november 23. 06:00 - furmintfan

Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.

parbajok.jpg

Tovább
1 komment

Egy kis Új-Zéland: Marlborough mix - Sauvignon Blanc 2018 + Pinot Noir 2015

2020. november 21. 06:00 - furmintfan

Az eredeti tervek szerint ez az új-zélandi, közelebbről marlborough-i sauvignon blanc válogatás ideális esetben egy nyári kerti parti tökéletes kísérője lett volna, vagy egy esetleg nyári/kora őszi kóstoló témája. Bár kerti partira és kóstolóra azért szerencsére volt példa az idén, végül valahogy egyiken sem kerültek elő ezek a borok, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy nem ezek a borok kerültek elő. :) Az eredeti terv tehát nem valósult meg, de azért az elmúlt hónap alatt csak kiürültek ezek a palackok is.

nzsbpn202011.jpg
Így ebben a ködös szürke időben ezzel a marlborough-i sauvignon blanc sorral idézem meg egy kicsit a nyári napsugarakat, és egyúttal talán támpontot is tudok adni a pincék stílusát illetően, ha valaki éppen mostanában kezd ismerkedni a "kiwi" borokkal.
Ráadásként három marlborough-i pinot noir jegyzetetét is hozzácsaptam a poszthoz, azokat egyébként eredetileg is mostanában terveztem kibontani.

Tovább
Szólj hozzá!

Újborozás, második kör – Vylyan és Bock

2020. november 20. 07:00 - ungert

A hazai újborok esetén alapszabály, hogy ha a fehérek és rozék tengelyén mozgunk, akkor kevesebb kellemetlen meglepetés érhet bennünket, mint a vörösek esetében. Most viszont inkább kockáztattam, és elmerültem a villányi bozsolé-tengerben a műfaj két alapvetésének segítségével. Papírforma-szerű eredmény született.

qden8278.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Újborozás - Laposa, Tüske Pince, Günzer Zoltán

2020. november 18. 06:00 - furmintfan

Lassan vége ennek rettenetes évnek, sok minden megváltozott a kis életünkben, a megpróbáltatásoknak távolról sincs vége, de a természet rendjének és a szőlőfürtök érésének nem tudott megálljt parancsolni a koronavírus, így aztán lement a 2020-as szüret, novemberre megérkeztek az első újborok is. Nem feltétlenül a mi társaságunk a műfaj kifejezett célközönsége, de azért figyelünk, és néhány palack és blogbejegyzés erejéig mi is szoktunk "újborozni". Ez idén is így történt, az én trikolor mintavételemet egy fehér, egy rosé és egy vörös alkotta. Ezúttal az évek óta jól bevált favoritoktól (Pannonhalmi Apátsági Pincészet St. Martinus, Vylyan Bogyólé) elkanyarodva más pincék újboraira vetettem szemet.
 ujbortrio202011.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Furmintok a közelmúltból

2020. november 17. 06:00 - ungert

Az van, hogy még hetekkel korábban, egy szűkkörű házi borozás keretei között egymás mellé pakoltunk néhány furmintot, komolyabb koncepció nélkül, de azért mégis Hegyalja-túlsúlyosan. A jegyzeteim pedig éppen azóta hánykódolódtak a telefonom jegyzetfüzetében, várva a megírás pillanatára. Tekintettel az ismét kialakuló bezártságra, sikerült időt kerítenem arra, hogy bejegyzést formáljak belőlük. Íme.

furmintok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Meglepetés Neszmélyről - Currus Pince Zenit 2018

2020. november 16. 06:00 - furmintfan

Próbálok az év hátralévő részében a blog hasábjain kevesebbet szereplő pincék borairól írni a "tegnap ittam" sorozat kereteiben, részben amolyan látókör-szélesítési céllal. A múlt hét már ennek a jegyében telt, akkor az ország déli részéről került a górcső alá két bor (1, 2), a mai palackkal viszont az északi határt céloztam meg.
Ászár-Neszmély legismertebb borászata kétségkívül a Hilltop, talán még a Kősziklás és a Szivek Pince ugrik be műveltebb alkoholistáknak. Maller Zsolt borászata, a Currus Pince nevét a tulajdonos-borász szülőfalujáról, Kocsról nyerte nyerte. Hogy hogyan? A magyar forrásokban "currus kochy" néven említik először a Kocs községből származó könnyű utazószekeret.
A Currus Pince szőlői a Tatai medencében találhatóak, 2011-től bio-organikus művelés alatt állnak. Maller Zsolt hisz a Kárpát-medencei fajták jövőjében, így a sokszínű fajtaválasztékban - pl. zenit, zeus, kéknyelű, juhfark, hárslevelű, furmint, bálint, csomorika, sárfehér, olaszrizling, kabar, csókaszőlő - ezek vannak túlsúlyban. A borokhoz a szőlő jellemzően viszonylag késői szüretből érkezik és akár több évig is érlelődik fahordóban. A palackba kerülő tételek nagy része házasítás, a fantázianevek - Árnyékvilág, Égigérő, Hetedhét, Lélekvándor, stb. - és a címkék pedig mind a mesevilághoz kapcsolódnak.
A pincével való ismerkedés első lépéseként én egy zenitből készült bort kóstoltam és több, mint elégedett voltam.

curruszenit2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Valencia - Vicente Gandía

2020. november 14. 06:00 - furmintfan

A rejtőzködő borvidékek aktuális része ismét egy spanyol régióról fog szólni, amely azonban nem feltétlenül szerepel a legismertebb spanyol borvidékek között. Valencia Spanyolország harmadik legnagyobb városa, a számos látnivalónak és a tengerparti elhelyezkedésnek köszönhetően közkedvelt idegenforgalmi célpont, és persze a paella őshazája. Valencia egyúttal azonban a városról elnevezett és a környékén elterülő borvidéknek is, és most erről a régióról és legnagyobb pincészetéről lesz szó.

vicentegandiaelmiracle1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Muskotály, ahogy még sosem láttad – Tokaj Nobilis Sárgamuskotály 2015

2020. november 13. 06:00 - ungert

A házi hobbi-borérlelések halmazát általában két osztályra szokás felbontani: az egyik a szándékos, következetes és figyelmes folyamatokat takarja, míg a másik a beragadó, általában elfelejtett palackok sanyarú sorsát igyekszik képviselni. Nyilvánvaló, hogy Bárdos Saroltáék kettőezer-tizenötös félszáraz sárgamuskotálya sem azért született, majd később vásárolódott meg, hogy aztán öt évvel később hümmögve csodálkozzunk rá arra, hogy a következetes érlelési metódus megtette a hatását. Nem is erről van szó. Néha viszont a szándék nélküli véletlen is szülhet meglepetéseket. Nem is akármilyeneket. Muskotály-lecke következik középhaladóknak.

tokajnobilissargamuskotaly2015.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Olasz hangulat a Völgységből - Tűzkő Domb 2017

2020. november 12. 06:00 - furmintfan

A bátaapáti Tűzkő Birtok története az 1990-es évek elejére nyúlik vissza, majd 2000-ben vett új irányt, amikor a világ egyik legerősebb és leghíresebb borbirodalma vette át felette az irányítást. A birtokban és a Tolnai borvidékben Piero Antinori és Jacopo Mazzei márkik látták meg a fantáziát, a globális Antinori-szortiment további bővítése céljából. Így a Toszkána és Umbria mellett Máltán, Chilében, Kaliforniában, Washington államban egyaránt szőlőbirtokokkal rendelkező Antinori birodalom Tolnában, a napsütötte löszdombokat és különböző klímájú völgyek vidékén is megvetette a lábát.
Szekszárddal ellentétben, az 1998-tól önállósult, a Völgységi, Tolnai és Tamási körzetből kialakított Tolnai borvidék inkább a fehérborairól lehet ismert (bár a többi magyar borvidékhez viszonyítva nem az), amelyek főleg világfajtákból készülnek. Ugyanakkor komolyabb vörösöket is palackba zárnak a régióban, ahogy a Tűzkő Birtok Domb névre hallgató bora is bizonyítja.

tuzkodomb2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Szerethető tipikusság – Ráspi Kékfrankos 2017

2020. november 11. 06:00 - ungert

Tekintettel arra, hogy elmúlt két hét döntően munkával, rohanással, valamint jelentősebb magánéleti változásokkal telt el, a hétvégére igyekeztem olyan bort keresni, amely mellé jó leülni csak úgy, anélkül, hogy komolyabb figyelmet követelne meg a gyakran csak fogyasztásnak nevezett szabadidős tevékenység. És bár az van, hogy Horváth József borai legalább kétfelé osztják a hazai minőségivók nem túl széles táborát, én a ráspizmus kedvelői közé igyekszem tartozni, ezért a termelő aktuálisan polcon található kékfrankosa viszonylag kis rizikóval kecsegtetett. Ha rövidre akarnám zárni, akkor azt is írhatnám, hogy visszakézből hozza a pincétől elvárt karakterességet és minőséget. És ez jó. De lehet erről hosszabban is mesélni.

a6a8d08c-668a-4e69-a486-15eb4b692261.JPEG

Tovább
6 komment

Pécsi rajnai - Szabó Zoltán Rajnai Rizling 2019

2020. november 10. 06:00 - furmintfan

Közelebbről nem is pécsi ez a rajnai rizling, hanem hosszúhetényi, Szabó Zoltán pincéjéből. A déli borvidékeink közül a Pécsi borvidék az egyetlen fehérbor-hangsúlyos, de azért nem a rajnai rizling a legjellemzőbb fajtája. A fáma viszont úgy tartja, hogy Szabó Zoltán először éppen egy rajnai rizlinggel robbant be a magyar boros blogoszférába, több, mint 10 évvel ezelőtt. Viszonylag ritkán szerepelnek pécsi borok a blog hasábjain, úgyhogy egyrészt ezt az arányt javítandó, másrészt pedig puszta kíváncsiságból megkóstoltam Szabó Zoli legfrissebb rajnai rizlingjét.

szabozoltanrajnairizling2019.jpg

Tovább
1 komment

Syrah kóstoló a Vino Castillo-ban

2020. november 06. 06:00 - furmintfan

Október utolsó pénteki napján a Vino Castillo aktuális kóstolóestje ismét egy francia fajta spanyolországi interpretációira fókuszált. A spanyol borvidékeken ugyan jellemző a helyi kékszőlő fajták - tempranillo, garnacha, carinena, monastrell, bobal, stb. - dominanciája, de a nemzetközi fajták részleges térnyerésével többek között a syrah is több régióban elterjedt. Leginkább házasításokban kap szerepet, de önállóan is megjelenik néhány borászat portfóliójában, és most ezekből a fajtaborokból kaphatott ízelítőt a közönség.

vinocastillosyrah.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása