Egy ideje már érzem, feltételezem a kedves olvasók is érzik, hogy mostanság a blog megtöltése tartalommal egyre inkább fáradtságosnak bizonyul. A részemről legalábbis. Ne aggódjanak, jó egészségnek örvendek, kóstolok is rendesen, a borok világa még mindig sok izgalmat tartogat részemre, ugyanakkor a blogolás iránti lelkesedésem jelentősen megcsappant mára. Ritkulnak a posztok, sokszor „szinte” munkának érzem már csinálni, egyre kevésbé akaródzik írni, jegyzetelni, agyalni. 

Személyes információkat kiteregetve megosztanám, hogy egy hete immár nemcsak a fiús, hanem a lányos apukák táborát is erősítem. :) Nagy boldogság ez, ugyanakkor belátható, hogy az időmet tekintve is sokkal elfoglaltabb leszek a jövőben, így megragadnám ezt az „apropót”, hogy befejezzem azt, aminek már kezdett erőlködés-szaga lenni. Persze soha ne mondd, hogy soha, azt sem tudhatom előre, hogy mennyire fog ez az egész hiányozni, de most úgy érzem kipróbálnám újra milyen blogolás-mentesen "civilként" élni. :)

Nem panaszkodom. Többet kaptam a blogolástól, mint valaha reméltem a kezdetek környékén. A teljesen tapasztalatlanul, lényegében brahiból való indítás után három és fél évvel naponta több százan látogatják ezt az oldalt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam fogyasztóktól szakmabeliektől egyaránt, külön megtisztelő, hogy kedvenc hazai borászatom már többször „kölcsönkért” egy-egy borleírásomat a hírlevelükbe.  

Utolsó posztomban a fent bejelentett örömteli esemény kapcsán tartott hedonisztikus „tejfakasztók” felhozatalát szeretném megosztani.

Mikor a Douro-látogatást terveztem a Baixa Corgo egyik sztárja, az Alves de Sousa nem szerepelt a listámon. Pedig a méretesebb családi birtokok közé tartozó pincészet igen nagy névnek számít, nemcsak otthon, de külföldön is komoly ismertségnek örvend. Az Alves de Sousa egyedüliként Portugáliában kétszer is elnyerte a Revista de Vinhos magazin nagyra értékelt „Év Bortermelője” díját. Egy kedves ismerősöm, Szegedi Csilla borász ajánlotta fel, szívesen beprotezsál a pincészethez, hiszen gyakorlatképpen egy komplett szüretet töltött náluk. Nem gondoltam volna, hogy magyar borászok a Douroban trenírozzák magukat, de sosem késő meglepődni. A felajánlást elfogadtam, így kerültem Alves de Sousáékhoz, amely végül a Portugál-kaland egyik legérdekesebb látogatásának bizonyult, olyan borsorral, amire míg élek, biztosan emlékezni fogok.

Az elsők között első kézből számoltunk be a Lidl Magyarország jelentősen megújult borszelekciójáról.  A radikális váltást kísérő figyelmet jól jelezte a poszt alatt kialakuló élénk diskurzus, egyaránt pozitív és negatív töltetű hozzászólások is bőven érkeztek. Elcsevegtünk, támogattunk, elleneztünk és ide-oda érveltünk, de közben a fogyasztó is a tettek mezejére lépett. Információink szerint a kétezer alatti borok a várakozások felett teljesítenek. Úgy tűnik tehát, Magyarország „rápróbál” a francia borokra.

Dom. des Escaravailles:  Cotes du Rhone Les Antimagnes 2010: 70% grenache( 60 éves tőkékrő)l, 30% syrah( 30 éves tőkékrő)l. Málnás illat, diszkrét, finom fűszeresség. Arányos test, finom, de kissé visszafogott íz. Alig közepes tannin,  érett, de kellően  élénk savak. Lazább szerkezet, alig közepes lecsengés. Remek gasztro-bor. 5+  (9.50 Euro)

Michel Gassier: Costieres de Nimes Nostre Pais 2010: 35% Grenache, 25% Carignan,20% Mourvedre, pici Cinsault és Syrah. Málna, édes fűszerek, pici gyógynövény. Közepesnél nagyobb test. Viszonylag telt íz, érett-édes gyümölcsösség, közepes mennyiségű puha tannin, szélesebb, komótosabb savak, inkább lazább, mint tömör struktúra, közepesen hosszú lecsengés. Jó inni.  6-  (11.75 Euro) Akov-ot eggyel jobban megfogta anno.

Dom. Les Cailloux Chateauneuf du Pape  2010: Fajsúlyos darab, jó koncentrációval, tiszta gyümölcsösséggel, de mégis visszafogott, nem akar sokat mutatni. Tömör mag, a megszokottnál talán picit keményebb, de így is jóféle tanninok, jó egyensúly, közepesnél határozottan hosszabb lecsengés. 6/7 (30 Euro)

Dom. Oustal Blanc Minervois La Giocoso 2007   : 65% grenache, 20% syrah, 15% carignan. Kifejezetten fűszeres bor, borsos-szegfűszeges-csillagánizsos világ, szilvás-áfonyás gyümölcsösséggel. Közepesnél nagyobb test. Telt íz, közepesen tömör szerkezet. Élénk savak, kemény, poros tanninok, közepesnél hosszabb lecsengés. 6+ (21.50 Euro)

Pierre Cros : Minervois Les Aspres 2011: Syrah 100 évesnél idősebb tőkékről. Tömény szilva, pici földesség, fahéj, szegfűszeg. Nagy testű korty, intenzív, mély ízek, tömör, masszív közép, hosszan szájbaivodó strukturális tartalmak. Sűrű szövés, mégis arányos, jól iható, kerek egész. Nagyon szép. 7+  (28 Euro)

A borokat innen rendeltem,kivéve a Cailloux-t, mert azt innen.

Ordinárium Furmint 2008

Kortalanul érlelt, aszalt jellegű gyümölcsösség, a szokványosabb kajszin túl mintha szilvára is hasonlítana. Gyömbér, avar, sósság, oxidatívnak ható aromák, pici odaégett jelleg, mintha némi botritisz is lenne. Nem szokványos, nem is minden alkotója tetszetős, de mindenképp komplex az illat. Szájban nagy test, sok extrakt fogad. Ízben nem annyira intenzív, érett,  főtt gyümölcsök, némi sósság itt is. Széles savak, közepesnél tömörebb szerkezet., nagyrészt sima tapintatok, kivéve a végét, amikor megvillan az alkohol és az addig integráltan viselkedő cseresség. 

Nagy-Palánt Furmint 2008

Fülledtség, pici füst, kukorica. Érett, kortalan, kicsit állott hangulatú, de kevésbé aszaltas jellegű gyümölcsösség, sósság. Szájban arányosabb. Közepes-plusz test, közepes intenzitás, közepes tömörség. Feszesebb, de szintén érett savak, a sor szintjén értve kevesebb cseresség és alkohol.

Halas Furmint 2009

Nagyon érett, főtt és aszalt jellegű kajszi, sütőtök, törökméz, paradicsompüré.  Nagy test, magas extrakt,  viszonylag telt íz. Krémes konzisztencia, itt is van jelentős cseresség, az alkohol is fűt a végén. Közepesnél hosszabb lecsengés.

Lapis Hárslevelű 2008

Hasonló, túlérett barack, némi egzotikus színezet, sütőtök, méz, égetett cukor. Nagy test, telt íz, sűrűn krémes konzisztencia. Érett, széles, puhább savak, kedvesebb, lágyabb, simább tapintatú  a sor többi tagjához képest. Az alkohol itt is melegíti a lecsengést.

Halas Furmint 2008

Túlérett kajszi, karamell, törökméz, a sor szintjén kevésbé komplex illat. Nagy test, telt íz, érezhető a maradékcukor is.  Szerkezetileg tömör, a cseresség és a savak végig jól integráltak, miközben megvan a kellő élénkség és hossz. Kerek egész.

Nehéz pontozni őket. 6-nál egyiket se tenném magasabbra, 5-nél egyiket se alacsonyabbra. Az Ordinárium  és a Lapis hárs voltak, melyek leginkább tetszettek a sorból,  utána jött a Halas 08, majd a Nagy Palánt, végül a Halas 09. Sajátos arcuk van, stílusban kicsit távol a jelenlegi élvonalat jellemző letisztultságtól. Inkább olyanok, mint a mára elfeledett száraz szamorodnik a maguk rusztikusságával, oxidatív és késeis hangulatukkal. Annak ellenére, hogy én speciel nem ezt a stílust tartom a kedvencemnek Tokajból, tulajdonképpen izgalmasak voltak, kellően le tudtak kötni a rájuk szánt esték során. Mindenképp érdekes színfoltot képez ez a szortiment, pláne azok körében, akik valami másra vágynak. Külön tetszettek az informatív címkék.

A borokat Kiss János bocsátotta a rendelkezésemre, köszönet értük.

Kis késéssel én is beszámolok a Várban tett kiruccanásomról. Pénteken este sikerült feljutnom. A kellemesen meleg délutánra csípősen hűvös és szeles idő kerekedett. Nem éppen ideális fázva, szélben (illatok nuku) kóstolni, de idén csak ennyi jutott. Vasárnap is terveztem menni, de végül egy romantikus pinot noir szüret alattomosan elcsábított. No, de megbecsülve azt, ami van, álljon itt egy részletes tudósítás.

Dom. Faiveley: Mercurey 1er cru Clos du Roy 2009

Kifinomult illat, remek minőségű gyümölcsösség, málna, cseresznye, pici szeder, friss szilva, mellettük tavaszi virágok, összetett fűszeresség, édesgyökér, fahéj, medvecukor. Vétek nem rászánni az időt. Közepes test, telt íz, érett, friss, harapnivaló gyümölcsösség. Viszonylag kevesebb, finomszemcsés tannin, élénk, cizellált szintén nagyon finom állagú savak vezette szerkezet. Közepesen tömör, de jól fókuszált kortylefolyás, közepesnél jóval hosszabb lecsengés. Kifogástalan egyensúly, simaság, miközben csupa élet. Finesszel és eleganciával csúszik be a 7 pontosak táborába. Kb. 20 Euro. Megvenném újra? Igen.

Drouhin-Laroze: Les Bonnes Mares 2004

Chambolle-Musigny egyik nagy hírű grand cru területéről. Nagyon szép illat, porított bogyós gyümölcsök, szarvasgomba, ércesség, szárított virágok. Szájban „csak” nagyon rendben. Közepes méretű, szinte karcsú test. Ízekkel szépen kitöltött bármiféle lehengerlő intenzitás nélkül. Korrekt mag, feszes savak, finomszemcsés, de szilárd tanninok, tisztességesen hosszú lecsengés, csontszáraz, kissé poros utóíz. 7 pont. (A másnapi maradék gyengébben muzsikált. Az illat megragadó komplexitása eltűnt, kicsit oxidáltnak is éreztem ekkor, szájban jól tartotta magát, de színei nélkül sokkal szikárabbnak hatott.)  50 angol font.

A Lidl Magyarország 2013. szeptember 10-én, ünnepélyes sajtóesemény keretei közt mutatta be új borszelekcióját. Korábban már írtunk arról, hogy a lengyel Lidl áruházakban gyanúsan sok külföldi, elsősorban francia bor jelent meg a polcokon. A meglepetést leginkább az okozta, hogy a kereskedelmi lánc – szakítva korábbi „borfilozófiájával” – 180 fokos fordulatot vett és a valóban neves borvidékek portékáit kezdte kínálni a lengyel vásárlóknak. A lengyel borkultúrát is érintő portrénk mellett hat bort meg is kóstoltunk akkor. Sírtunk is, nevettünk is, hiszen a szándék méltatásán túl a kóstolt tételek csak részben győztek meg bennünket. Rá is kérdeztem a Lidl Magyarországnál, tervezik-e forgalmazni a Lengyelországban árusított borokat, de nem tudtak konkrétumokkal szolgálni. A válaszra egészen eddig kellett várni, jelentem, az új koncepció kivételesen érdekesnek ígérkezik.

Tar Ferenc, a sokat emlegetett www.riesling.hu tulajdonosa nemcsak rieslingben utazik ám, hanem egy sor egyéb érdekességet is behozott hazánkba, mely borokat a www.finewines.hu honlapon lehet (majd) elérni.

Az egyik új irány Piemont, jelenleg négy termelő aktuális szortimentjének egy része vásárolható meg. Ezek közül rendeltem Feri ajánlásainak figyelembevételével egy különböző fajtákat, árkategóriákat érintő sort, hogy tarthassak egy a műfajjal ismerkedő kóstolót a társaimnak.

Kissé elszomorodtam, hogy ezúttal sem lehettem jelen a drbarta által celebrált éves furmintteszten, ezért a Philadelphiában rendelkezésemre álló szolíd készletemből bontottam témához kapcsolódóan két palackot, vigasztalásképpen (igaz, nem a 2011-es év terméséből)…Sikerült is jobbkedvre derülnöm:)

Olaszrizling jégbor az ausztriai Weinviertel  borvidékről. A riesling.hu-nál jutottam hozzá. Kajszi, déli és trópusi gyümölcsök, akácméz. Olajosan sűrű korty, mély, intenzív, ugyanakkor nagyon tiszta ízek, gyakorlatilag csak a színtiszta gyümölcsök extra koncentrált és mély kivitelben. Masszív, tömör struktúra, szélesebb, de a nem kevés maradékcukrot is teljesen hatékonyan kiegyensúlyozó savkészlet, nagyon hosszú lecsengés, egységesség, gömbölyűség. Talán nem annyira komplex,ami érthető is, hisz fiatal még, de mégis már most lenyűgözően szép. 7.5 pont. (92)  6400 Ft. egy kis üveg, ami nem olcsó, de tekintve, hogy analitikája (és akár a minősége is) egy  hatputtonyos aszúéval korrelál, így szinte azt is mondhatnám, hogy remek vétel. Én biztosan fogok még venni belőle. 

A Vallado meglátogatása után keletnek vettük az irányt és a Douro Superior sztárja, a Quinta do Vale Meão került céltáblánk közepére. A Vila Nova de Foz Côa közelében található birtok az egész Douro egyik legnagyobb neve, a Vale Meão mögött álló mintagazdaságról nemzetközi kontextusban is szuperlatívuszokban diskurálnak. A Vallado és a Meão a borvidék két ellentétes szélén vannak, mégis közös tőről fakadnak, hiszen mindketten a legendás Dona Antónia Ferreira „rendtartásához” tartoztak. 1952-ben itt készült az első Barca Velha („Öreg Bárka”), amely a száraz Douro vörösborok origója, a különös gonddal elkészített Barca Velha ma is Portugália egyik legismertebb és legdrágább presztízsbora. A hetvenes években Dona Antónia ük-ük-ük unokája, Francisco Javier de Olazabal – egyben a nagy Ferreira vezére – hozzálátott, hogy az elaprózódott tulajdonrészeket visszavásárolja és újra családi tulajdonba vegye a híres birtokot. Miután a Ferreira Sogrape-tulajdonba került (1987), a Vale Meão még egészen 1998-ig szállította az alapanyagot az óriásnak. Francisco Javier ekkor azonban felállt az igazgatói székből, hogy időközben borásszá érett fiával, Franciscoval végre a saját útjukra lépjenek.

Álljon itt egy rövid gyorsjelentés a 2013-as év eddigi tanulságairól. A szüret tulajdonképpen el is kezdődött, hiszen a korai fajták már többé-kevésbé a puttonyba kerültek. A Szentesi Pincénél augusztus 30-án vettük elő a metszőollót, a viszonylag korai zengőt érte el a végzet. Egyelőre túlzás lenne bármit is mondani a 2013-as borokról, amit viszont lehet tudni az évjáratról, azt megpróbálom röviden összefoglalni. Elsősorban a Velencei-tó környékére van rálátásom, de a legtöbb állítás talán országosan is általánosítható.

Kedves téma került napirendre a klubban, ugyanis fullos száraz furmintokból állítottunk össze egy sort. Egy meglehetősen fiatal történelemre visszatekintő műfaj, ami véleményem szerint egészen fantasztikusan sült el, tovább haladva ezen nyomon, számomra tulajdonképpen a magyar borászat legnagyobb "találmánya" az elmúlt tíz évből annak felismerése, hogy Tokaj nemcsak természetes édes borban, hanem termőhely-szelektált szárazban is klasszis szintre képes.

A koncepció szerint teljesen különböző árkategóriákat érintünk, lényegében 2500 és 10000 Ft. között teljesen vegyesen. Évjáratként pedig egységesen 2011-eseket válsztottunk abban a reményben, hogy a borok még tele lesznek gyümölccsel, fiatalos bájjal, ugyanakkor a palackozás nehézségeit, egyáltalán a csikós rúgkapálást már le kellett, hogy vetkőzzék.

Vakon kóstoltunk, az első, nem tokaji, de mégis témába-vágó tétel kivételével. Ebben a sorrendben jöttek a borok.

A Káli-medence fura hely. Az egy dolog, hogy az ország egyik legszebb tája, hiszen nemzetközi viszonylatban is arra érdemes földtani látványosságokat kínál. Egy pillanatra azonban tegyük túl magunkat a köveken és helyezzük kezünket a hasunkra. Akár országosan is nehéz lenne rámutatni még egy régióra, ahol ennyire nagy elánnal indult volna be a minőségi vendéglátás. Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy a fürdőzők pénztárcái tetszettek volna gasztro-forradalmat csinálni. Balaton ide vagy oda, a Káli-medence azért strandpapucsban már távolság és a hekksütödék bűze sem hatol át a Badacsonyon. Aki tehát erre jár, céllal teszi. Itt van mindjárt a híres káptalantóti termelői piac, amely kiváló, mégis illegalitásban kell működnie. Köveskálon mindjárt két fine dining-közeli étteremből is választhatunk (Kővirág, Káli Art Inn), amely a falucska 380 állandó lakójához mérve világraszóló teljesítmény. Regélhetnék még holmi kecske- és juhsajtokról, mangalicatermékekről, kézműves lekvárokról és szörpökről, és a lépten-nyomon ridegen tartott állatokról. De térjünk vissza lassan a kövekhez. A Káli-medencét körbejárva napnál is világosabbak a kiváló adottságok. A szinte mediterrán időjárás, a remek kitettségű, vulkanikus eredetű és esetenként mészköves domboldalak eszményi feltételekkel szolgálnak a szőlőnek. Minden borért kiált. Ezért is furcsa, hogy a rendszerváltást követően mennyire sokat kellett várni, míg valamirevaló pincészetek egyáltalán feltünedeztek a horizonton. Ha lassan is, a helyzet változik és magasabb elvárásokkal sem kell már innen kivert kutyaként távozni.

A Douroban járni és a Quinta do Vallado pincészetet kihagyni, végzetes hiba lett volna, nem is gondoltam elkövetni. Az 1716-ban alapított Vallado az egyik legöregebb birtok az egész Douroban. Vagy harminc másik „quintával” együtt a legendás Dona Antónia Ferreira asszonyság kezelésébe tartozott, kétszáz évig szállította a kiváló minőségű Portóit a Ferreira hordóiba. Végül 1987-ben az évszázadok alatt terebélyesre növő Ferreira család kénytelenül megvált az öreg Portói háztól, amely aztán a hatalmas borkonszern, a Sogrape fennhatósága alá került. A quinták viszont maradtak, a hatalmas család ágai-bogai pedig tiszta lappal, közel nulláról kezdhettek építkezni.

Jöjjön egy csokor bor az elmúlt néhány hónap fogyasztásából csak úgy vegyesen. Zömmel nem jegyzeteltem a fogyasztásuk alatt, nem is agyaltam pontokon mivel nem is nagyon terveztem megírni őket. Általában jóval később, emlékezetből vetettem a tapasztaltakat papírra, így inkább rövidebb, kevésbé alapos leírásokra lehet számítani, a pontokat se szedtem vastagon, helyenként, ahol nem volt kedvem meg egyáltalán nem is írtam.

A Quinta do Vale Dona Maria a Quinta do Noval kapcsán már említett Van Zeller családhoz, azon belül is a „minden lében kanál” Christiano Van Zellerhez kötődik. Amikor 1993-ban a Van Zellereket is utolérte a történelmi Port-termelő családokat sújtó szétaprózódás-széthúzás, kénytelenek voltak a Quinta do Novalt értékesíteni. Christiano azonban nem hagyta magát, esze ágában sem volt kiszállni a predesztinált birtokosi szerepből. Inkább felesége, Joana Lemos családjának régi birtoka, a Quinta do Vale D. Maria felé fordította figyelmét. A Lemos família 150 éve rendelkezett a birtok felett, amelyet akkor már két évtizede a Graham’s bérelt. A kilencvenes évek elejére a termőterületek jelentősen lecsökkentek és a birtokközpont is omladozásnak indult. 1996-ban aztán Christiano kivásárolta a Lemosokat és tudatos építkezésbe kezdett. Hozzáláttak a romos épületek felújításának, gondosan válogatott öreg tőkés területeket vettek, valamint rekonstruálták a meglévőket. Főszereplőnk ezzel párhuzamosan több borászatban is kulcspozícióban volt (pl. Quinta do Vallado, Quinta da Portela), valamint másokkal közös (pl. Fonseca) finanszírozású projektekbe vágott. Alig egy évtized kellett, hogy a Novalnak kényszerűen hátat fordító Christiano Van Zeller új vállalkozása révbe érjen. A száraz vörösbort zászlajára tűző Quinta do Vale D. Maria ma a legrespektáltabb termelők sorát gyarapítja.

Augusztus 20-a alkalmából rendezték meg a Nemzeti Bormustrát, amely magyar fajtákból készült borok és magyar ízek végtelen sorát ígérte az erre éhes látogatónak. A kóstoló egyben utánozhatatlan helyszínt is kínált, hiszen a Váci utcában, egy exkluzívnak tetsző épület tetőteraszán került megrendezésre. A szervezők csúcspontként a Nemzet Tűzijátékát jelölték meg, előre megfestve a robbanó rakéták fénye alatt hungarikumozó úri közönséget. Ez eddig maga a mennyország ígérete, de a valóság sajnos másmilyen ecsettel dolgozott.

A sauvignon blanc-nal nem indult problémamentesen a kapcsolatom. Ez főleg annak tudható be, hogy sokáig kizárólag magyar italokkal próbálkoztam, és be kell valljam, a mai napig nem ittam igazán nekem tetsző honi sauvignon-t. Simon József 2002-es bora tetszett leginkább, de az is inkább egy remek fehér volt, mint a fajta kiemelkedő képviselője. Aztán mikor sikerült beszerezni néhány chilei meg új-zélandi palackot, egycsapásra megváltoztak a dolgok és főleg utóbbiaknak kifejezett kedvelője lettem. Főleg nyáron, melegben. Ahogy telt-múlt az idő, a fajta kevésbé hedonikus, inkább precíz és ásványos, általam szintén nagyon kedvelt változataival is sikerült egész nagy példányszámban összefutnom: a loire-i borokkal. A harmadik, személyesen preferált sauvignon-os vidék Bordeaux, innen sajnos a mai napig nagyon korlátozottak a tapasztalataim. Ezúttal mindhárom területről vásároltam egy-egy palackot, és egymás mellett kóstoltam őket.

Igen kedves bor ez számomra, már több éve van hozzá olykor szerencsém. Kezdetekben is meghatározó élmény volt és a napokban kóstolt utolsó palack is nagyot szólt. A sorozatban megszokott módon összeszedegettem ez alkalomból az összes eddigi találkozás emlékét.

Folytatódik sokat emlegetett és rajongott Klaus-barátunk tesztelgetése, ezúttal abszolút csakis műfajon belül, azaz Iszonyat-Riesling kóstolónk kivonata következik. :)

A koncepció nem bonyolult, veszünk egy csokor száraz rieslinget, németet, osztrákot vegyesen, ami a lényeg, hogy valamennyi a maguk vidékén meghatározó, mitöbb sztárborásztól származó top, dűlős tétel kell, hogy legyen, csak így szerényen, évjáratként pedig a mindenhol kiválónak tartott 2011-et választottam. Papíron így minden esély adott volt, hogy a Prager Klaus méltó és megfelelő kontextusban mérettessék meg, meg persze a pofátlan hedonizmushoz. :)

A kóstolás vakon történt.

Azt hiszem a badacsonyörsi Folly Arborétum története számos vonatkozásában egy jellegzetesen magyar történet, de mégis valahogy másképp alakul, mint a hasonlók. A 19. század végén, dr. Folly Gyula dédnagypapa által alapított arborétum igazi különcség és üdítő színfolt a Kisörsi-hegy oldalában. Az elképesztő energiával és szenvedéllyel létrehozott arborétum állományát háromszáznál is több tájidegen növényfaj alkotja. A második világháborút követő időszakban az öthektáros birtok kuláklistásnak bizonyult, így a területek az Állami Gazdasághoz kerültek. Az alapító fia, Dr. Folly Gyula azonban különös kegyben részesült: einstandolt kertjét – persze támogatás nélkül – tovább művelhette. A rendszerváltás után lehetőség nyílt a dolgok rendezésére, de az ősállapot visszaállítása kárpótlással sem sikerült, a harmadik generációt képviselő Gyula pedig mélyen a zsebébe nyúlhatott. Eddig a jellegzetesen magyar történet.

Üdv ismét a kedves olvasónak! Pár hét személyes okokból kimaradt, amire ugye korábban ilyen mértékben legalábbis nem volt példa, de a lényeg, hogy visszatértem :)

Jelen írás hátterét adó múlt heti kóstolónknak volt már egy előzménye. Dióhéjban annyi, hogy társaságunk kedves tagja, Bodomi beszerzett néhány jónak mondott moldáv bort, melyeket mind bordói fajtákból készítettek. Ő meg akarta nekünk mutatni ezeket, én pedig vállaltam, hogy sort szervezek köréjük. Az első részben tehát ebből az apropóból csupa fiatal vöröset, cabernet-ket, merlot-kat, bordói cuvée-ket vegyesen néztünk, magyarokat, külföldieket egyaránt, és az a helyzet, hogy a moldáv "vendég" bizony szépen muzsikált.

Most érkezett el tehát a folytatás, a téma ugyanaz, vegyesen bordói fajták, illetve házasításaik, innen is, onnan is, csak ezúttal csupa régebbi évjáratú bort gyűjtöttük csokorba, konkrétan 8 és 15 év közöttieket. Nagy tudatosságot nem kell elvárni ilyen korú borok esetén, az került a sorba, ami volt épp a készletben, vagy  épp hirtelenjében sikerült hozzájutni.

A kóstolás vakon történt

Tóth István igazi rejtőzködő termelő. Rejtőzködő olyan értelemben, hogy fesztiválokon és egyáltalán boros eseményeken nemigen láttam. Még a borait sem volt könnyű mindig beszerezni, a legtöbbször személyesen tőle, a pincéből vásároltam. Jó áron, jó borokat. Számomra a 2000-es Egedhegyi-kékfrankossal robbantott, mások az ezredforduló körül készült bikavéreit tartották nagyra. Tudtommal kizárólag vörösborokat készít, amelyeket hosszas ászokhordós érlelésnek vet alá. Ez meg is teszi a magáét, ugyanis valamennyi általam ismert bora szépen lekerekedett, gyümölcsös darab. Ez a franc, az “idol” kékfrankos óta a legjobban tetsző bor a pincétől, igaz újabb évjáratok egyáltalán nem kerültek a poharamba. Közepes rubinszínű. Abszolút gyümölcsdomináns illat feketebogyósokkal, díszítésnek pedig ott vannak a diszkrét fűszeres jegyek. Közepes test, friss szilva, szeder, fekete áfonya és érintésnyi feketecsoki. Közepes mennyiségű szépen érett és integrált tannin és kissé egysíkú, de abszolút nem tolakodó savkészlet. Az idillbe a valamelyest túlzó (14.5%) szesz kavar be, 15-16 fokra hűtve ez a probléma kiküszöbölhető. Napokon át szilárdan tartotta magát sem jobb, sem rosszabb nem lett. Legutóbbi kóstolásom során jobban tetszett némileg. Szerkezetileg egyszerűbb, mondjuk 5 pontos, gazdagságban és megfelelő hőmérsékleten fogyasztva balanszban viszont inkább 6. Jó bor, nagyjából 2000 forintos beszerzési árával kifejezetten jó vétel volt.