Újra korábbi évjáratú kékfrankosokról írok, ezúttal két neves osztrák termelő kapcsán, akik nagyjából 25 éve alakítják a blaufränkisch történetét. Roland Velich és burgenlandi borászata, a Moric talán a legismertebb név nemzetközi viszonylatban. Velich révén elévülhetetlen érdemeket szerzett az osztrák kékfrankos felfuttattásában, bár legutóbb egy egészen furcsa ügy kapcsán szerepelt a borsajtóban. Dorli Muhr szülőföldjén, Carnuntum kevésbé ismert borvidékén járatja csúcsra a fajtát, a birtok mellett Wine+Partners néven egy tanácsadó céget is vezet.
A két borászat belépő kékfrankosai kóstoltuk a 2021-es évjáratból. Már ezek a "belépő" kategóriás kékfrankosok is nagyon magas minőséget képviselnek és ez bizony az árcímkéken is tükröződik.

Elhunyt Garamvári Vencel, a Garamvári Szőlőbirtok alapítója, a magyar bor- és pezsgőkultúra egyik meghatározó alakja, 2006-ban az Év Bortermelője. Nyugodjék békében!

A fotót a Garamvári Szőlőbirtok facebook-oldaláról metszettem.

A "chilled red" divathullám az utóbbi időben egyre szélesebb körben terjed, potenciális válaszként a csökkenő vörösborfogyasztásra és a könnyedebb, gyümölcsösebb borok felé forduló fogyasztói közízlésre. Mert milyen egy jó vörösbor, aminek jól áll a hűtés? Gyümölcsös, könnyed, jó savakkal, alacsony alkohollal, visszafogott hordóval, nem túlzó tanninnal. Július egyik hűvösebb napján pont ilyen borokat kóstoltunk. A válogatás összességében jól sikerült, a boroknak tényleg jól állt a hűtés, bár a két komolyabb tétel egyébként normális vörösboros hőmérsékleten is szépen muzsikál.

Négy országból válogattam össze a mini kóstolósort. Magyarországot a Szent Donát képviselte egy vörös házasítással, a Tihanyi-félszigetről. Spanyolországból, azon belül Mallorcáról, helyi szőlőfajtákból készült könnyű vöröset választottam, a Vinicola 4 Kilos-tól. Ausztriából a Burgenland borvidékén tevékenykedő Weingut Kirchknopf könnyű vörös házasítását hoztam (amely valamiért szimplán csak Weinland megjelöléssel került forgalomba). Portugáliából, Bairrada borvidékéről érkezett az utolsó versenyző, a legendás Niepoort tulajdonában álló Quinta de Baixo birtokról, a helyi baga szőlőfajtából.

Nyáron kóstoló-uborkaszezon van, de a Kálvária Pincében nem állt meg teljesen az élet. Július végén Szilágyi László, a Gizella Pince tulajdonosa és borásza volt Kézdy Dániel budakalászi pincéjének vendége. Már hagyománynak számít, hogy évente egy ilyen kóstolóra sor kerül, bár én legutóbb 2023-ban tudtam részt venni. A Gizella borokat ugyan rendszeresen kóstolom, de Kézdy Dánielnél az aktuális tételeken túl mindig előkerülnek régi évjáratok is a pince mélyéről, most sem volt ez másként.

Nincs egy hónapja sem, hogy egy közel 20 éves, szépen érett tokaji bort kóstoltam, lamentáltam is rajta, hogy milyen ritka alkalom az ilyen, erre a múlt héten ismét hasonló élményben volt részem. Ráadásul duplán, a Szepsy Pincétől egy száraz furmint és egy édes szamorodni volt a két "áldozat". A két régóta érlelt palack Kézdy Dánielnél került elő, a Kálvária Pince kincseket rejtő egyik ágából. A Szepsy Szent Tamásnak ezt az évjáratát egyszer kóstoltam, több, mint 10 éve (az a palack sajnos nem volt túl jó formában), a Dániel Szamorodnit pedig sohasem.

A Szepsy Szent Tamás Furmint 2006 még a tokaji száraz furmint hőskorából származik, a borvidék termelői ekkortájt kezdtek igazán a dűlős száraz tokaji borok bűvkörébe kerülni, a hangsúly még inkább a koncentrált, testes, erőteljes borokra helyeződött. A Dániel Szamorodni 2003 abból a szempontból is érdekes, hogy vele párhuzamosan ebből az évjáratból készült Szepsy Cuvée is, amelyet 2007 után teljesen felváltott a pincénél az édes szamorodni.