Balassa István idén áprilisban is két teltházas kóstolót tartott a Bortársaság Borsuliban, én a második alkalomra váltottam jegyet. A 2024-es évjárat száraz furmintjai már forgalomban vannak, főleg ezeket kóstoltuk meg. Hamarosan érkeznek a polcokra a 2025-ös évjárat első fecskéi, egy kis ízelítőt is kaptunk. Ami a bejegyzés címét illeti, Balassa István ismét úgy kezdte a kóstolót, hogy sokszor sírni lesz kedvünk attól, amit mond, de a végén mindenki mosolyog majd a boroknak köszönhetően.

Gyakran előfordul az utóbbi években, hogy a borász a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait beleszövi a mondandójába, az viszont ritkán, hogy az elhangzott állításokat évek óta vezetett számsorokkal, grafikonokkal is alátámasztja. Nem mintha nem tapasztalnánk a bőrünkön is az időjárási szélsőségeseket, de a sokéves átlaghoz viszonyított extremitások amplitúdóit vagy a kisebb kilengésekkel együtt is stabilan és kíméletlenül növekedő átlaghőmérsékleti adatokat elnézve még riasztóbb jövőképet vizionálhatunk. Balassa István tapasztalatai szerint a nemzetközi fajták sokkal könnyebben veszik az akadályokat, a furminttal sokkal több és nehezebb a munka, és rosszabb a megtérülési ráta. Egyre több olyan év van, amikor a magas művelési (és egyéb) költségek és az esetleges időjárási viszontagságok vagy egyéb kár miatt kieső termés végül mínuszba vágják a mérleget. Nem véletlenül kezdett el kísérletezni két kedvenc világfajtájával a leginkább a furmint bűvöletében élő borvidéken. Balassa István véleménye szerint a borvidék indokolatlanul bezárkózik azzal, hogy a hat engedélyezett tokaji szőlőfajtán kívül más fajták telepítését már egyáltalán nem engedélyezi (ebben - természetesen - nincs egyetértés a borvidéken). Így a borvidék néhány nemzetközi fajtából készült tétele egyelőre csak különlegesség marad.
Vannak azért jó hírek is. Például, hogy nagyjából négyévente nem vagy legalább kevésbé borzolják a borászok idegeit extrém időjárási anomáliák, a szőlő szépen beérik és a botrytis is időben érkezik. Így 2013 és 2017 után 2025-ből Balassa István ismét készített dűlőszelektált édes szamorodnikat, várhatóan karácsony előtt kerül forgalomba a három palackos díszdoboz.
A sor gerincét dűlőszelektált furmintok adták, a Szent Tamásból két évjáratot is kóstoltunk. A hamarosan forgalomba kerülő 2025-ös Chardonnay és a 2022-es Szamorodni egészítették ki a száraz furmintos sort.
Balassa Betsek Furmint 2024
Szép, vonzó illatában őszibarack, körte és alma dominál, a háttérben egy kevés birsalma, narancsvirág és édeskömény. A kerek, sima felszínű kortyot széles sav és finoman adagolt hordó keretezi. Az érett mérsékelt égövi gyümölcsöket egy pici narancs kíséri, a maradékcukor szépen kidomborítja a gyümölcsösséget. 7p
Balassa Chardonnay 2025
Az illat alapján valahogy előbb mondanám, hogy tokaji bor, mint azt, hogy chardonnay. Őszibarack, ananász, zöldalma, nagyon halványan fehér virágok, fűszerek, csipetnyi gyömbér jelentkezik. Kóstolva lendületes és elegáns, hordót gyakorlatilag nem is lehet érezni, a lecsengés közepesnél hosszabb. Ízében is gazdag gyümölcsösség vezet, leginkább őszibarack, ananász, körte, zöldalma, édes citrusok formájában, egészen minimális fűszerességgel. 7p
Balassa Kakas Furmint 2024
Hűvösebb karakterű, mint a Betsek, illatban itt visszafogottabb a gyümölcsösség, körte, édesfűszerek, enyhe süteményes jegyek, izgalmas virágos díszítések színezik. Szájban először a savak szikársága, a végén a krémesség kerül inkább előtérbe, a Betsek után picivel jobban érezhető a hordó és minimális fenolosság. Körtével, citrusokkal nyit a korty, majd belépnek az édesfűszerek, a vanília, leheletnyi sósság, majd ismét fűszerek a hosszú lecsengésben. 7p
Balassa Villő Mézes-Mály Furmint 2024
A Kakas után élénkebb az illata, vilmoskörte, citrusolaj, citromtorta, fűszerek elegyét hozza. A korty telt, dús, széles savakkal, a Kakas után talán picivel rövidebb a lecsengés. Lassan, fokozatosan tárja fel rétegeit: édes körte, sárga húsú barackfélék, különféle citrusok, egy kevés trópusi gyümölcs és finom fűszeresség. 7p+
Balassa Szent Tamás Furmint 2023
Fehér húsú őszibarack viszi a főszólamot illatban, mellett körte, alma, némi citrus és gyömbéres fűszeresség. Íze az illatra rímel, egyre intenzívebbé válik a gyümölcsösség, leginkább őszibarack, körte és citrusok formájában, diszkrét sós, vaníliás aláfestéssel, a lecsengésben gyömbérrel. A sav szépen dolgozik a koncentrált, enyhén krémes korty alá, a lecsengés hosszú. 7p+
Balassa Szent Tamás Furmint 2021
Az illat elképesztően gazdag és buja, szinte kirobban a pohárból. Érett sárgabarack, mangó, trópusi gyümölcsök, narancs, édes citrusok, vaníliakrém, gyömbér, édesfűszerek fantasztikus kavalkádja jellemzi az aromatikát. A korty telt és sűrű, finoman krémes, széles savakkal, tökéletesen integrált hordóval. Olyan, mintha egy kis késői szüretes jellege is lenne, de a borász szerint ez a palackos érlelés hozadéka. Nagyon gazdag, igazi hedonista bor. 8p-
Balassa Szamorodni 2022
256 g/l maradékcukor, 8,2 g/l sav, 9,5% alkohol. Érett őszibarack, mangó, narancs, édesfűszerek, vanília keverednek illatban, érezni, hogy kevésbé volt hangsúlyos a botrytis ebben az évben. A test közepes, az extrém magas cukortartalmat a meleg év ellenére meglepően jó sav ellenpontozza. A korty húsos, finoman krémes, tele édesre érett barackfélékkel és trópusi gyümölcsökkel. Gazdag, de az extrém paraméterek ellenére meglepően jól fogyasztható szamorodni. 8p
