A Borrajongó

Torres Salmos vertikális 2016-2020

2026. február 09. 06:00 - furmintfan

Kis házi borklubunk idei első összejövetelének napirendje csak az utolsó pillanatban fixálódott, így viszont egy újabb régóta tervezett vertikális sort sikerült megkóstolni. A Torres Salmos 2012-es évjáratával találkoztam először és 2016-tól sikerült egy kis vertikális sort összegyűjteni, így öt évjáratot kóstolhattunk meg egymás mellett. De mi is ez a Salmos?

torressalmos2016-2020.jpg

A Spanyolország több borvidékén (valamint Kaliforniában és Chilében) is dolgozó Torres család egyik fontos fellegvára Priorat-ban van, ahol 1996-ban kezdték meg a telepítéseket Porrera és El Lloarés települések mellett, és itt tették le a priorat-i birtok alapjait. 2005-ben jelent meg a Salmos első forgalmi évjárata, amely akkor még egy bérelt garázsban készült, majd 2008-ra elkészült a saját feldolgozó is. A szőlőtőkék meredek teraszokon, palás (licorella) talajon teremnek, a nagy napi hőingadozás segít a savak és a gyümölcsaromák megőrzésében. Ezzel együtt az utóbbi években súlyos aszály sújtotta a borvidéket,
A Salmos név egyébként zsoltárokat jelent, és azoknak a karthauzi szerzeteseknek állít emléket, akik 1095-ben érkeztek a mai Priorat területére és az első szőlőtőkéket ültették a borvidéken. Hozzájuk kapcsolódik a borvidék neve is, amely a szerzetesek által 1194-ben alapított Scala Dei kolostor elöljárójára, latinul a prior-ra utal.
A Salmos receptje folyamatosan finomodott az elmúlt 20 évben. Kezdetben a két legjelentősebb helyi szőlőfajta, a carinena és a garnacha mellett a syrah is fontos szerepet kapott, a három fajta részaránya közel egyenlő volt. Később a syrah már csak fűszerként jelent meg 5-10% arányban, míg az általunk kóstolt utolsó három évjárat már csak két fajta házasítása. A hordóhatás szintén sokkal kifinomultabbá vált az évek során, csökkent az új hordók aránya és a 225 és 300 literes hordók mellett megjelent és egyre nagyobb teret kapott a 3000 literes foudre használata is. A bor acéltartályban erjed, majd kb. 14-16 hónapos érlelést kap különböző méretű francia tölgyfahordókban.
A 2018-as évjárattól változott a palack és a címke is, valamint 2019-től már faluborként - Vi de Vila - kerül palackba, Porrera neve is szerepel a címként. A külcsínhez igazodni látszik a borok stílusa is, 2016 és 2017 még egyértelműen bordeaux-i mintát követ, 2018-tól inkább Burgundia lehetett a követendő példa, főleg a 2019-es év tükrében.
Ami az évjáratokat illeti, 2020 forró volt, de a tavaszi esők okozta megbetegedések alacsony hozamot eredményeztek. 2019 száraz és meleg évjárat, egyenletesen eloszló csapadékkal, szép egyensúlyú borok születtek. 2018 mérsékeltebb hőmérsékleti viszonyai friss, jól strukturált borokat eredményezett. 2017 ismét meleg és száraz év volt, koncentrált, testes vörösborok születtek. 2016 -ban az aszály köszönhetően alacsony volt a hozam, de a minőségre nem volt panasz.

Öten kóstoltuk a borokat, 2017 simán megnyerte a versenyt, 2016 és 2020 osztotta meg leginkább a társaságot, az előbbi már kicsivel túl van a csúcsán, az utóbbi pedig ígéretes, de még túl fiatal. A 2019-es eleganciája, finomsága is tetszett a társaságnak, de meg kell jegyezni, hogy nagyon enyhe lappangó dugósság érintette, az átlag fogyasztónak valószínűleg fel sem tűnt volna. A dugón nem lehetett érezni a TCA-t, a bor illatában és ízében nagyon-nagyon halványan jelentkezett, a többség szerint zárójelbe lehetett tenni és nem zavart bele az értékelésbe.

Torres Salmos 2020
Az illat kicsit zárkózott eleinte, majd lassan nyílik. A hordó édes fűszeressége itt érezhető a legjobban, némi vanília és kardamom formájában, mellettük érett piros gyümölcsök, pici likőrösség, enyhe bőrös, füstölt sonkás fuvallatok és picike illó is bevillan. A szárazpróbában virágos jegyek mutatkoznak. A korty kompakt, még kissé monolitikus, nehéz boncolgatni. A szerkezet arányos, a test erős közepes, a hordó még nem integrálódott teljesen, picit húz a tannin. Érett bogyós gyümölcsök, egy is likőrösség, némi édesfűszer adják a díszítést. (12190 Ft - Pannon Borbolt)
furmintfan: 7p-
rszabi: 6p

Torres Salmos 2019
Az illat vonzó - a háttérben motoszkáló nagyon enyhe TCA mellett is - sok piros gyümölcs - eper, málna, cseresznye -, finom virágos, édesfűszeres jegyek színezik. Légiesebb, karcsúbb,  finomabb szövésű, mint a sor többi tagja, burgundi elegancia lengi át. A tannin teljesen sima, a savak lendületesek és csiszoltak, a test legfeljebb közepes. Sok-sok piros gyümölcs tölti meg a kortyot, finom édeskés fűszeresség és egy picike csokoládé kísér.
furmintfan: 8p-
rszabi: 7p+

Torres Salmos 2018
Az előző bor után ismét kicsivel visszafogottabb, nehezebben szálazható az illat, az érett bogyós gyümölcsök mellett picike balzsamecet is társul. A 2019-es után teltebb, vastagabb anyag, a sav inkább széles, a tannin érett, bársonyos érzetű, a korty enyhén krémes. Ízében érett erdei gyümölcsök, piros és sötét bogyósok, vérnarancs, finom fűszeres aláfestés, leheletnyi sósság.
furmintfan: 7p+
rszabi: 7p

Torres Salmos 2017
Érett sötét bogyós erdei gyümölcsök, málna, meggylikőr, egy kevés édesfűszer, egzotikus borsfélék elegyednek illatában, de újvilági borokra emlékeztető, szinte trópusi gyümölcsös aromák is felvillannak. Robosztus felépítésű, koncentrált bor, a sor legmasszívabb tagja, határozott, de érett tanninnal, délies karakterrel, hosszú lecsengéssel. Sötét bogyós gyümölcsök, fűszerek, étcsokoládé, halványan egy kis balzsamecet, kóla és édesgyökér is megjelenik ízében. Most lehet a csúcsán.
furmintfan: 8p-
rszabi: 8p

Torres Salmos 2016
Meggylikőr, málnalikőr, érett sötét bogyós gyümölcsök, pici ánizs, fűszerek, éppen kezdődő érési aromák szövik át az illatot. Hasonlít a 2017-es, de karcsúbb és kevésbé koncentrált, az erős közepes test kerek kortyot és határozott tannint rejt. A struktúra még szépen tart, valószínűleg ezután kezd majd kicsit fellazulni a korral. Érett sötét bogyós gyümölcsök,  fekete ribizli, málna, meggy, étcsokoládé, gyógynövények, kezdődő érési aromák alkotják az ízképet.
furmintfan: 7p
rszabi: 8p-

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr6119038789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása