A KisBécs csapata rendszeresen szervez tematikus kóstolókat a Color Barban, amelyekhez gyakran a CEWI alapítója, Horkay András is csatlakozik előadóként. Szeptember közepén Wachau került sorra, hat borpár tükrében, a belépő kategóriás Steinfeder boroktól a nagyágyú Smaragd-okig, friss tételektől a régi évjáratokig. Wachau-rajongóként nem hagyhattam ki az eseményt.
A mai írás ismét egy portfólió kóstoló apropóján született, szeptember elején a Borkorzó is bemutatta aktuális kínálatát és újdonságait a meghívott szakmai vendégeknek a Secco Café & Bar -ban. A kereskedés választékát hangsúlyosan francia, olasz és spanyol pezsgők és borok alkotják, széles körben ismert és kevésbé ismert borvidékekről egyaránt.
Késői érkezőként nagyjából két órát tudtam az eseményen eltölteni, így erősen válogatnom kellett. A Drop Shop kóstolóhoz hasonlóan itt is csak rövidebb jegyzetek születtek, címszavakban fogok megemlékezni a borokról.
Ritkábban kóstolom Bott Frigyes borait, mint a korábbi években, amikor többször el is látogattunk a muzslai borászhoz. Amikor viszont igen, az általában pozitív élmény, és bár régen inkább a fehérborok között találtam meg a kedvenceimet, az utóbbi időkben talán inkább a vörös tételek tetszettek jobban, bár hangsúlyozom, szűk a merítés. Ez részben az ármelkedéseknek is köszönhető, 7000 forint alatt alig van Bott Frigyes bor a polcokon. A mai írásban szereplő palackkal viszont szerencsém volt, a normál ár 60%-áért sikerült hazavinni a boltból néhány hónapja, a hétvégén pedig eljött a kóstolás ideje.
Kézdy Dániel a legújabb projektje, a Boldog Balaton - Tokaj és a Mátra után - a Balatonról és borairól szól. A Balaton ebben az esetben tágan értelmezve magába foglalja nem csupán közvetlenül a tó északi és déli partján található borvidékeket, hanem a Balatonfelvidéket és a Somlói borvidéket is - ahogy a Balaton körüli hat borvidék is együtt alkotja a Balaton borrégiót (ott a Zalai borvidék a hatodik). Kézdy Dániel elmondása szerint sok szál fűzi a tóhoz, gyermekkorában itt töltötte a nyarakat a szülők nyaralójában, felnőttként már a családdal érkeznek ide, és a diploma megszerzése után rövid ideig dolgozott a Badacsonyi Pincegazdaságnál is.
A Boldog Balaton célja, hogy bemutassa és közelebb hozza mindenkihez a Balaton és a Somló környékéről a természeti és épített környezet csodáit, az emblematikus éttermeket. Az együttműködésben résztvevő termelők portékáiból több csomagot állítanak össze, amelyek révén bemutatják a Balaton arcait. A jövőben rendezvényeket is terveznek, amelyek során az éttermek, szálláshelyek is bemutatkozhatnak.
A Boldog Balaton első borcsomagja még a nyár elején jelent meg, most követi a második, én is ebből kaptam egyet Kézdy Dániel jóvoltából. Egyetlen apró módosítással: az eredetileg a második csomagban szereplő Gyukli Verjus helyett az én pakkomban még az előző csomagból származó Szászi Kéknyelű 2023 kapott helyet.
A borvilágba elsősorban dűlőszelektált tokaji furmintjaival és édes boraival berobbanó Balassa István 2018-ban döntött úgy, hogy kipróbálja, hogy működnek a nemzetközi fajták a mádi dűlőkön. A borász kóstolóin sokszor elhangzik, hogy a klímaváltozás és az egyre gyakrabban előforduló extrém időjárási jelenségek egyre komolyabb kihívások elé állítják a borvidéket, és kérdés, hogy a borvidéken engedélyezett hat szőlőfajta miként viseli majd a megpróbáltatásokat. Balassa István szerint nyitni kellene más szőlőfajták felé is, ezért telepített rajnai rizlinget és a chardonnay-t Mád két első osztályú dűlőjére, a Nyulászóra és a Szent Tamásra.
Nem ő az első és egyetlen tokaji borász, aki nemzetközi fajtákkal is dolgozik, például a Sauska portfólióban ezek régóta nagy hangsúllyal szerepelnek és találkozhattunk chardonnay-val, sauvignon blanc-nal, pinot noir-ral vagy rajnai rizlinggel más pincészeteknél is (hirtelen ők jutottak eszembe: Angyal, Árvay, Breitenbach, Carpinus, Dobogó, Grand Tokaj, Maison Aux Pois, Oremus, Pajzos-Megyer, Sauska), de számomra talán mégis Balassa István esetében volt a legváratlanabb a fordulat, az addig tőle megismert borok tükrében.
A rajnai rizlingből 2020-ból debütált, azóta több évjárat is palackba került és kis mennyiségben kapható volt a pincénél, de idén már a 2024-es évjáratból mindkét fajta bora elérhetővé vált a nagyközönség számára.
A szokásos őszi boros portfólió bemutatók sorát a Drop Shop nyitotta, a jól bejáratott időpontban, szeptember első szerdáján. Utoljára 2019-ben jártam a Drop Shop portfólió kóstolóján, az utóbbi években mindig úgy jött ki a lépés, hogy küülönböző okok miatt ki kellett hagynom a rendezvényt. Idén nem követtem el ezt a hibát, még a kedvezményes elővásárlási körben bebiztosítottam a helyemet.
A hagyományokhoz híven több borászat is elküldte képviselőjét a rendezvényre - idén többek között a Lapostolle, a Produttori del Barbaresco, Vincent Girardin, a Weingut Alzinger, valamint egyedüli magyarként a Hegymente -, a sétálókóstoló mellett pedig mesterkurzusokat is szerveztek. Utóbbiakra idő hiányában nem neveztem be, de szerencsére néhány standnál le lehetett csapni a mesterkurzusokból megmaradt tételekre is. Ezek nélkül is bőven volt mit kóstolni, több száz borból lehetett válogatni. Sok ismerős arcot is felfedeztem a közönség sorai között, szerencsére nagy tömeg sem volt, minden adott volt a jó hangulathoz.
A nyári uborkaszezon után beindulnak az őszi kóstolók, jönnek sorban a kereskedők portfólióbemutatói, borászok a házban, meg lehet tölteni a naptárakat mindenféle boros eseménnyel. Tar Ferenc egy roppant izgalmas témával rúgta rá az ajtót a FineWines.hu őszi szemeszterére: öreg tőkés tételeket kóstoltunk, köztük akár 100 éves, 1-2 esetben még a filoxéravészt is túlélő tőkékről szüretelt borokat. Elsősorban Olaszország és Spanyolország, kisebb arányban Franciaország és Németország borvidékeiről származtak a palackok, az már csak hab volt a tortán - és a kóstoló témájából logikusan következik is -, hogy jellemzően nem a 20. században mindenhol divatba jött világfajtákból, hanem hagyományos helyi fajtákból készültek a tételek.
A hazai sauvignon blanc trió után következzen egy újabb, ezúttal Új-Zélandról, szintén 3 különböző borvidék tükrében. A sauvignon blanc-nal nemzetközi hírnevet befutó, a szigetország legnagyobb borvidékét alkotó Marlborough mellett a tőle nyugatra található Nelson, valamint az Északi sziget keleti részén található, az ország második legnagyobb borvidékét képező Hawke's Bay 1-1 bora került egymás mellé, az Ab Ovo kínálatából válogatva.
Alaposan megkésve elkészült a harmadik magyar egyveleg is, májustól júliusig kóstolt borokkal. A hűvös májusban még csúsztak a testesebb vörösborok is, később már csak 1-1 könnyedebb tétel, de egyébként ez a fehérekre is igaz. Elég sok 2024-es rosé-t kóstoltam (jut még a következő egyvelegre is), eddig kevés tétel győzött meg, azok is inkább a siller kategóriába tartoznak.
A prosecco a köztudatban leginkább egy olyan nem túl drága és népszerű termékként él, mint ami remek aperitif, a kerti partikon 1 üveg széttöltve 5 perc alatt elfogy vagy kötelező kelléke az aperol spritz-nek. Szóval nem kell rajta sokat gondolkodni, frissít, feldob, bódít, általában ebben a sorrendben, de meglepetést ritkán okoz. A Ca' dei Zago prosecco-ja hiba a mátrixban, mind készítési metódusában, mind jellegében, de még megjelenésében is elüt a nagy átlagtól. A címke szinte archaikus hatást kelt, a palackot nem a buborékos tételeknél megszokott, alakjában gombára emlékeztető pezsgődugó és drótkosár, hanem szimplán egy egyedi alakú, de normál dugóhúzóval kihúzható parafadugó zárja.
A Valdobbiadene mellett 1924-ben alapított családi birtokot jelenleg a testvérpár Marika és Christian Zago vezeti. Mint látszik, éppen 100 éves múlt a pincészet. Hat és fél hektáros, organikusan művelt birtokukon a kötelező glera mellett több helyi fajta - bianchetta, verdiso és perera - terem, helyenként még az eredeti telepítésből származó 80-100 éves tőkéken. A borkészítésben a modern technológia megjelenése előtti metódusokat követik, egyedi színfoltot képviselve a prosecco tengerben.
Szentendre egykor virágzó borkultúrájáról és a hagyományok újraélesztésén munkálkodó Kőhegyborról még 6 évvel ezelőtt írtam a Borrajongón. A pincészet akkortájt hozta forgalomba első borait, én pedig sajnos hamar el is vesztettem a fonalat velük kapcsolatban. Augusztus utolsó szombatján meglátogattam a baráti kör szentendrei szekcióját, és bár a délután lezúduló özönvíz részben felülírta terveinket (séta a városban, közben többek között helyi borok kóstolása, stb.), így beszorultunk a nappaliba és a konyhába, de kutyafuttában azért sikerült két Kőhegybor tételt is megkóstolni. Remélhetőleg nem kell újabb 6 évet várni a következő találkozásra.
(Szentendre óvárosa)
Egy fehér és egy vörös tételt kóstoltam, utólag, emlékezetből került be néhány kósza sor a jegyzetfüzetbe, de ez a két bor nem is igényli a hosszas elemezgetést. Könnyedre hangolt, jól fogyasztható, nem túl bonyolult, de ehhez mérten is élvezhető tételeket zártak palackba.
Idén elmarad a szokásos magyar sauvignon blanc-seregszemle, illetve inkább csak részletekben valósul meg. A legtöbb borvidékre kiterjedő, klasszikusokat és új reménységeket felvonultató sor felállítása és végigkóstolása minden szempontból biztosan túl nagy erőfeszítést igényelt volna, így inkább meg sem próbálkoztam a borok begyűjtésével. Az otthon már eleve rendelkezésre álló készletből azért egy észak-balatoni válogatás szinte biztosan összejön, remélhetőleg hamarosan ez is sorra kerül. Addig is a maradékból összeállítottam ezt a triót, három különböző borvidékről sorakoztak fel hazai klasszikusok, amelyek már biztosan több, mint 10 éve a hazai sauvignon blanc-választék stabil pontjai.
Az albariño Spanyolország egyik emblematikus fehér fajtája, amely elsősorban Galícia nyugati-délnyugati részén, Rias Baixas-ban lelt otthonra, az Atlanti-óceán közelében. A fajtával Spanyolország mellett leginkább Portugáliában találkozhatunk albarinho néven, de az Újvilágban is kísérleteznek itt-ott: Kalifornia több régiójában, továbbá Uruguayban, Chilében, Új-Zélandon és Ausztráliában. Ma egy spanyol és egy kaliforniai tétel összehasonlítása következik, bár utóbbinak is van spanyol vonatkozása: a nemzetközi hírű spanyol Torres borbirodalom testvérbirtokán készült.
"Régen jártam Etyeken" - jutott eszembe oly sokszor az elmúlt években. Budáról Etyekre utazni igazán nem igényel komoly előkészületeket, ennek ellenére a kiruccanás megvalósítása mindig csak csúszott. Végül augusztus elején, valószínűleg a nyár addigi leghűvösebb napján kerekedtem fel. A borongós idő és a szokatlanul alacsony, 20 fok körüli hőmérséklet valószínűleg a legtöbb látogatót elriasztotta Etyekről. Az Öreghegyen és az Újhegyen is csak 1-2 turista kószált, kérdésemre azért megnyugtattak, hogy ennél nagyobb forgalom szokott lenni vasárnaponként.
Séta közben rögtön feltűnt, hogy Etyek az elmúlt évek alatt több vendéglátóhellyel gazdagodott, új nápolyi pizzériákat és borászatokat is láttam, majd ezeket is ki kell próbálni legközelebb. Most azonban még a kitaposott ösvényen maradtam és csak utólag esett le, hogy pont azt a két pincészetet látogattam meg, mint amikor 4 éve utoljára a településen jártam.