Az év utolsó napjára meghoztam az ünnepi egyveleg második etapját. Tulajdonképpen ez is két részből áll, az első a borbarát társasággal megült szokásos előkarácsony borait öleli fel, ide mindenki egy (vagy két) palackkal érkezik, mint mindig, most is elég eklektikus sor állt össze. A poszt második felére az ünnepek környékén előkerült, de az előző - 2020-as, 2015-ös, stb. borokból álló - ünnepi egyvelegbe évjárat szerint nem passzoló tételek maradtak.
Év elején jönnek a toplisták, addig is minden kedves olvasónak boldog új évet kíván a Borrajongó blog!
I.
Az "Egyedi" (bor)baráti körrel töltött karácsonyi buli borsora idén meglehetősen olasz-hangsúlyosra sikerült, a tételek közel fele Olaszországból származott, ezeknek pedig a fele pezsgő volt. Bubis borból volt magyar is, francia is, a csendes részleget az olaszokon kívül magyar és portugál tételek alkották, a sort végül egy kiváló aszú koronázta meg. Sajnos egy magnumpalack a TCA áldozatává vált és egy natúrbor is volt a sorban, ami sajnos fogyasztásra alkalmatlannak bizonyult.
Draga Miklus Miklus Metodo Classico Pas Dosé 2013 Friuli-Venezia GiuliaRiesling és chardonnay házasítása. Fejlett illatában alma és édes citrusok, narancs keverednek, ízben ez némi gyógynövénnyel egészül ki, miközben finom érettség szövi át a kortyot. A buborékok már nem túl tartósak, a sav viszont még most is szépen vezeti a kortyot. 6p
Botter Sig. Brombe Prosecco Brut100% glera. Friss fehér húsú gyümölcsös illat, körtével, almával, szőlővel. Kóstolva nagyon könnyű, szellős, üde savakkal, finom habzással. Ízében is friss fehér húsú gyümölcsöket hordoz: alma, körte, őszibarack, szőlő. 5p+
Case Paolin Col Fondo Asolo Prosecco Superiore Brut Nature 2023100% glera, acéltartályban erjedt az alapbor, a második erjedés palackban ment vége, degorzsálás nem történt. Fehér húsú gyümölcsök, némi citrus, krémes, seprős jegyek és egy kevés grillázs érezhető illatban. Kóstolva elég tartalmas, jó sav és nem túl élénk gyöngyözés fogad, a korty finoman krémes. Érett citrusok, fehér húsú gyümölcsök, enyhe élesztős jegyek színezik, a lecsengés fanyar. 6p+
Dhondt-Grellet "Dans un Premier Temps..." Extra Brut ChampagneA 2020-as alapbor 50% chardonnay, 30% pinot noir és 20% pinot meunier, a spontán erjedés és almasavbontás koracél tartályokban és használt francia hordókban ment végbe, 30% reserve bort házasítottak hozzá. Érett alma, birsalma, enyhe érettség, oxidatív karakter jellemzi az aromatikát, kenyérhéjas lecsengéssel. Szerkezete borszerű, élénk sav, közepesen tartós buborékok, széles korty jellemzi. 6p
Carastelec Carassia Rosé Brut MagnumPinot noir és chardonnay, 36 hónapon át seprőn érlelve. Piros gyümölcsök, eper, cseresznye, málna, tejszínhab és leheletnyi vanília színezi az illatot, ízben mandula és narancs is csatlakozik. A habzás eleinte kissé agresszív, a buborékok picik és tartósak, a szerkezet dinamikus sav és kellemes textúra teszi teljessé. 6p+
Kruchina Badacsonyi Olaszrizling 2024Fehér húsú gyümölcsös, őszibarackos illat, ehhez ízben enyhe mandulás kesernye csatlakozik. Kissé híg a korty, a sav inkább széles, mint magas, a szerkezet egyszerű, a lecsengés rövid. Kicsit hiányzik a lendület és tartalom a borból. 4p
Csetvei Pince RAWka Zöldveltelini 2024500 literes és 225 literes magyar tölgyfa hordóban és acéltartályban spontán erjedt, 7 hónapig érlelődött szüretlenül, kén hozzáadása nélkül lett palackozva. Édes citrusok, zöldalma, körte, zöld banán sorakozik fel a bor illatában. Közepesnél karcsúbb, arányos felépítésű, kellően élénk savval, kellemes textúrával, a korty végén kis melegséggel. Ízében fehér húsú gyümölcsök, citrusok, körte, zöldalma, egy kevés egres. 7p-
Strekov 1076 Ante Porta #6Ha minden igaz, akkor több évjárat és több fajta házasítása, hosszas héjon tartás, spontán erjesztés, flor alatti érlelés. Mézes, teás, kapros, gyümölcshéjas, rostos leves illat és ízvilág fogad, a sav élénk, cseres is a korty, kicsit rusztikus az összhatás. Sem szerkezetben, sem aromatikában nem áll össze, és/vagy már szétesőben van. Pontozni nem tudnám.
Terlan Weissburgunder 2024100% pinot blanc, acéltartályban erjedt és érlelődött 6-7 hónapon át, finomseprőn tartva. Fehér húsú gyümölcsök, alma, körte, őszibarack elegyedik illatában. A korty finom szövésű, jól kitöltött, szépe egyensúlya van, a finom savak mellé egészen minimális édességérzet társul. Ízét is a zamatos fehér húsú gyümölcsök határozzák meg, érintésnyi grillázzsal. 7p-
Wieninger Ulm Nussberg Wiener Gemischter Satz 2023 Wien9 szőlőfajta házasítása, 75%-a acéltartályban, 25%-a nagy tölgyfahordókban erjedt és érlelődött. Illatában fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, egy kevés ananász, virágok és fűszerek tűnnek fel. A test éppen közepes, a hordó nagyon visszafogott, a savak szépen teszik a dolgukat. Édes citrusok, fehér húsú gyümölcsök, némi fűszer és déligyümölcs, a korty végén enyhe grapefruit-os kesernye színezik. A korábbi évjáratoknál karcsúbb és elegánsabb. 7p
Alonso & Pedrajo Suañé Blanco Reserva 2019 Rioja75% viura, 25% sauvignon blanc, spontán erjedt, 12 hónapig francia hordókban, majd 4 hónapig betontartályokban érlelődött, finomseprőn. Érett barackfélék, finom érettség érezheő illatában. Jó sav, leheletnyi cseresség érezhető az enyhén krémes, jól kitöltött kortyban. Érett őszibarack, sárgabarack, narancs, leheletnyi só és diszkrét fűszeres, krémes jegyek díszítik. 7p-
Lo Necesario Bobal 2014 Magnum ValenciaSajnos dugós, Amennyire a TCA mögé lehet látni, sűrű, jó felépítésű, érett gyümölcsös bort veszítettünk.
Christian Plattner Waldgries Ansitz Antheos St. Magdalener Classico 2023 Alto Adige92% schiava (vernatsch) és 8% lagrein házasítása, acéltartályban, akác- és tölgyfahordókban erjesztve és érlelve. Édes piros bogyós és erdei gyümölcsök, eperdzsem, némi édesfűszer színezi a vonzó illatot. A közepesnél karcsúbb testhez jó sav, enyhe édességérzet, kwevés tannin és kissé emelkedett alkohol társul. Az édes piros gyümölcsök vezetik ízét is, mellettük pii fűszer, meggymagos fanyarság, majd kissé kesernyés lecsengés. 6p+
Quinta do Vallado Tinta Roriz 2022 Douro100% tinta roriz (tempranillo) acéltartályban erjesztve és 16 hónapig 225 literes francia tölgyfahordókbna érlelve. Sötét bogyós gyümölcsök, fekete cseresznye, szilva, némi aszalt szilva és fűszer keveredik illatában. A korty kompakt, tömör, a test közepes, élénk savak és határozott, kissé szárító tannin felelnek a struktúráért. Fekete cseresznye, szilva, sötét bogyós gyümölcsök viszik a főszólamot ízben is, egy kis fűszer és aszalt szilva kísér. Még kicsit fiatalnak tűnik. 7p-
Terre del Bruno Le More Nere Merlot 2019 Magnum ToscanaÉrett málna, édes cseresznye, meggy, némi édesfűszer és érintésnyi balzsamecet díszíti az illatot. A test erős közepes, jó egyensúlyt mutat, finom savak, bársonyos tannin övezik, az alkohol is moderált. Érett piros gyümölcsök viszik a főszólamot ízében is, enyhe meggymagos, fűszeres aromákkal. 7p
Oremus 5 Puttonyos Aszú 2013Furmint, hárslevelű, zéta és sárgamuskotály, 158 g/l maradékcukor, 8 g/l sav, 11,5% alkohol. Sárgabaracklekvár, füge, kandírozott narancshéj és édesfűszerek uralják az illatot. Kóstolva telt, krémes és koncentrált, a savak szépen ellenpontozzák a maradékcukortartalmat. Sárgabaracklekvár, vanília, kandírozott narancshéj, édesfűszerek és némi aszalt trópusi gyümölcs a fő díszítő jegyek. 8p-
II.
A lenti vegyesfelvágottba jutott néhány remek magyar és külföldi fehér és vörös tétel Tokajtól Villányig, Ausztriától Argentínáig, valamint mutatóba egy hazai és egy külföldi pezsgő. Ezekkel a borokkal több időt tudtam eltölteni, úgyhogy a jegyzetek is részletesebbek, hosszabbak lettek.
Sauska Brut DemiSárga alma, enyhe süteményes, diós jegyek tarkítják az illatot. Kóstolva kis méretű buborékokat, feszes savakat kapunk, citrusok, almafélék, egy kevés dió ízével, enyhe süteményes jegyekkel. 6p
Bonfadini Opera Franciacorta Rosé BrutPiros gyümölcsök, cseresznye, eper, némi fehér húsú gyümölcs viszi a prímet illatban és ízben is, szájban ezt egy kis citrusosság és némi fehérborsos fűszeresség egészíti ki. Lendületes sav, parányi, tartós buborékok, selymes textúra jellemzi. 7p-
Sauska 113 Cuvée 2024Furmint, hárslevelű, chardonnay, sauvignon blanc és sárgamuskotály házasítása, tartályban erjesztve és érlelve. Picike redukcióval nyit az illata, majd citrusok, fehér húsú gyümölcsök - körte, alma, őszibarack és némi birsalma - érkeznek, a háttérben enyhe virágos jegyekkel. Karcsú, rendezett a korty, jó sav, egészen minimális fenolos húzás érezhető első nap. Második nap tisztán a gyümölcsök uralják az aromatikát, orrban és szájban egyaránt. Az illatból ismerős fehér húsú gyümölcsök, citrusok, egy kevés mandarin és ananász díszíti a bort. 6p
Sabar Olaszrizling Birtokbor 2024100% olaszrizling, melynek kétharmada hordóban erjedt és érlelődött. Az illat első nap fűszeres, fehér húsú gyümölcsös (fehér húsú őszibarack és alma), második nap sokkal gyümölcsösebb, a fűszerek a háttérbe húzódnak. A korty lédús, kiegyensúlyozott, pont optimális sav és minimális cseresség övezi. Fehér húsú őszibarack és alma uralja az ízképet is, körte, fűszerek, kevés mandula kísérnek a háttérből. 7p-
St. Andrea Örökké Egri Csillag Superior 2023Hárslevelű, furmint, sauvignon blanc, szürkebarát és olaszrizling házasítása, hordóban és tartályban erjedt, majd 5 hónapot érlelődött hordóban. Eleinte kissé zárkózott az illata, de szépen kinyílik és először fehér húsú gyümölcsöket mutat némi egressel, majd második nao inkább sárga húsú barackfélék és trópusi gyümölcsök uralják. Kóstolva egyből intenzív és zamatos, dús, jó arányokkal bír, szép savérzettel, visszafogott hordóval. Zöldalma, körte, őszibarack, citrusok, kevés trópusi gyümölcs, egres és édesfűszerek elegyednek benne, változó hangsúlyokkal, a háttérben enyhe fűszeres, mogyorós jegyek, második-harmadik nap több sárga húsú gyümölcs és cseppnyi méz. 7p
Sike Balázs Pincéje Zeus 2023Édes fehér húsú gyümölcsök, egy kis trópusi érintés, pici méz és vanília jelenik meg illatában. Közepes testű, kicsivel karcsúbb, mint az előző, általam ismert évjáratok, és szokás szerint félszárazra iskolázták. A lendületes sav mellett jól áll neki a diszkrét édesség. Narancs, őszibarack, egy kevés trópusi gyümölcs, leheletnyi vanília díszítik a meleg hangulatot árasztó kortyot. 6p+
Leth Schafflerberg Grüner Veltliner 2023 WagramAz ülepített must részben acéltartályban, részben akácfahordókban erjed, majd néhány hónapig finomseprőn érlelődik. Vonzó illat: virágok, pici fehérbors, alma, mangó, sárga húsú őszibarack, ananász és késhegynyi gyömbér. Kóstolva lédús, zamatos, nagyvonalú bor, közepes testű, lendületes savakkal, minimális krémes érzettel. A tartalmas kortyban gazdag gyümölcsösség fogad: édes citrusok, mangó, alma, ananász, gyömbéres, fehérborsos fűszeresség, árnyalatnyi vajas keksz és vanília. 7p
Cloudy Bay Te Koko Sauvignon Blanc 2019 MarlboroughAz ülepített must kis méretű, 8%-ban új és nagyobb méretű francia hordókban spontán erjedt, ezt követően 11 hónapon át érlelték finomseprőn, hordókban a bort, majd vegyesen acéltartályban, betontartályban és nagy fahordókban folytatódott az érlelés. Az illat közepes intenzitású és összetett: fűszerek, citrusok, alma, nektarin, őszibarack, éretlen mangó, érett egres, pici redukció és grillezett zöldség is megfordul benne. A korty telt, lendületes sav, kis krémesség és a francia hordó találkozik benne, első nap még minimális cserességet is érezni. Ízvilága az illathoz hasonlóan sokrétű: érett citrusok, sárga húsú gyümölcsök, fűszeres aromák, pici vajas keksz, enyhe sós aláfestés. 7p+
Ruppert Szív Királynő 2022100% syrah, tartályos és kádas erjesztés, végül 13 hónap érlelés 500 literes francia tölgyfahordóban. Érett meggy, piros bogyós és erdei gyümölcsök - leginkább szeder és málna -, finom édeskés fűszeresség, leheletnyi bors színezi az illatot. Közepes testű bor, jó sav, csak finoman fogós tannin jellemzi, az alkohol sem lóg ki. A korty lédús, kicsit délies hangulatú, sok érett gyümölcs tölti meg tartalommal, a már említett meggy és erdei gyümölcsök, finom fűszeresség, pici bors ízjegyeivel. 6p+
Maul Lator Villányi Franc 2021Érett és kissé már dzsemesbe hajló fekete bogyós gyümölcsök és a háttérben mutatkozó édesfűszerek uralják a meleg hangulatot árasztó illatot. Testes sűrű bor, a vaskos korty alá széles savak dolgoznak, a magas alkohol (15,5%) inkább csak kis melegséget és édességérzetet kölcsönöz neki. Túlérett gyümölcsök, fekete ribizli, szeder, szilva, édesfűszerek vezetnek ízében is, kis lekvárossággal. 7p
Szentesi Pince Velence Cuvée 2017Cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és egy kevés petit verdot házasítása. Fekete bogyós gyümölcsök, fekete ribizli, kökény, josta, borsos, borókabogyós fűszereség, gondolatnyi illó tárul fel illatában. Izmos testű, mégis nagyon csiszolt bor, élénk savakkal, nagyon finom szemcséjű tanninnal, elegáns összhatással. Szupérérett fekete bogyós gyümölcsök viszik a prímet ízben, enyhe borsos fűszerességgel, vad gyümölcsökkel, finom borókás fanyarsággal. 8p-
Heimann Barbár 201743% cabernet franc, 24% merlot, 19% tannat, 15% kékfrankos házasítása, kb. 12 hónapot töltöttek a fajtaborok hordóban, majd házasítás után palackban érett tovább a bor. Szépen kifejlett, kifejező illatában málnadzsem, édesfűszerek, erdei gyümölcsök jelennek meg, idővel egyre élénkebbé és részletgazdagabbá válik. Az erős közepes testhez határozott, de érett, bársonyos tapintású tannin tartozik, szépen belakta a palackot és nagyon egyben van a bor. Érett málna, szeder, áfonya, meggy, némi édesfűszer és bors vezetnek ízében. 7p+
Martin Ray Angeline Pinot Noir Reserve Mendocino County 2022 CaliforniaA bor 9 hónapon át érett 30%-ban új francia tölgyfahordókban. Érett erdei gyümölcsök, édesfűszerek, szilva, áfonya, cseresznye, némi füstölt sonka és kóla keverednek édeskés, illatában. Közepes testű, meleg hangulatot árasztó bor, a korty enyhén krémes érzetű, bársonyos tanninnal. Érett erdei gyümölcsök, áfonyafélék, szilva, sokféle édesfűszer vezetnek ízében, némi füstölt sonkával, pörkölési aromákkal, kólával a háttérben. 6p+
Tenuta di Biserno Tenuta Campo di Sasso Insoglio del Cinghiale 2021 ToscanaA házasítás 45%-a syrah, 28%-a merlot, 13%-a cabernet franc, 7%-a cabernet sauvignon, 7%-a más kékszőlő fajtákból áll, a tétel 40%-a francia barrique hordókban, a többi része acéltartályban érlelődött 4 hónapon át. Érett piros bogyós és erdei gyümölcsök dominálnak illatában, diszkrét édes fűszerességgel és gyógynövényekkel körítve. Dinamikus sav és érett, kissé fogós tannin keretezi a kisportolt, közepes testet. Érett málna, meggy, szeder, áfonya, fekete ribizli, hűvös gyógynövényesség, pici édesfűszer díszítik a kortyot. 7p
Companya Viticola Sileo Sileo 2022 MontsantÉrett illatában sötét bogyós gyümölcsök, kis földesség, pici édesgyökér jelentkezik. A meleg érzete keltő, enyhén krémes kortyot már átszövi egy kis érettség, az alkohol finoman melegít, sav széles, a tannin kicsit poros. Érett sötét bogyós gyümölcsök, áfonya, feketeribizli, szilva, némi édesgyökér, étcsokoládé adják az aromákat. Második nap már érezhető rajta egy kis formahanyatlás. 6p
Bodega Dona Felisa Ronda Seis+Seis 2021 Sierras de Malaga50% syrah és 50% tempranillo 9 hónapig hordóban érlelve. Fekete cseresznye, feketeribizli, szeder, némi édesfűszer és gyógynövény színezi az illatot, ehhez ízben egy kevés étcsokoládé és szilva csatlakozik. Közepes testű bor, kerek sav, közepes mennyiségű, kissé tapadós tannin felel a struktúráért, a korty vége picikét szárít. 6p
Clos de Los Siete 2021 MendozaTöbb mint fele részben malbec, a többi része merlot, cabernet sauvignon, syrah és petit verdot, 11 hónapon használt francia hordóban érlelve. Intenzív illata csupa érett kék és fekete bogyós gyümölcs, áfonya, feketeribizli, szeder, cassis likőr, mellettük egy kevés étcsoki, finom fűszerek. Kóstolva sűrű és koncentrált, közepesnél valamivel testesebb, omlós tanninnal, enyhe krémes érzettel, jó savakkal és picikét emelkedett alkohollal. A húsos, bársonyos tapintású kortyban visszatérnek az érett bogyós gyümölcsök, a háttérben édesfűszerek, étcsokoládé, cappuccino, vanília, pici szójaszósz. 7p+