A Borrajongó

Etyeki pinot noir kvartett - Etyeki Kúria, Haraszthy, Rókusfalvy, Szijjártó Előd Pinot Noir 2021

2025. november 05. 06:00 - furmintfan

Burgundia és Marlborough után következzen néhány hazai pinot noir arról a borvidékről, amelyik a legjobban fókuszál a fajtára. Ez pedig Etyek-Buda, ahol az Etyeki körzetben szinte minden a pinot noir-ról, a chardonnay-ról, a sauvignon blanc-ról és a palackos erjesztésű pezsgőről szól, amelyben persze az első két fajtának is kulcsszerepe van. Szinte minden etyeki pincénél megtaláljuk az említett három fajtát a választékban. Ennek fényében meglepő lehet, hogy az etyeki pinot noir-sztori alig 25 éves múltra tekinthet vissza, az Etyeki Kúria 2001-ben telepítette be az első etyeki ültetvényt.

etyekpinotnoir2021_1.jpg

Az októberi hosszú hétvégén megnéztem, mit hozott ki a fajtából 2021-ben négy vezető etyeki pincészet.

etyekpinotnoir2021_2.jpgEtyeki Kúria Pinot Noir 2021
Halvány rubinszínű bor fogad a pohárban. Kis fejlettséget már mutat az illat, de még bőven hordoz gyünölcsöket. Érett piros gyümölcsök, vörös áfonya, finom fűszeresség, egy kevés avar valamint első nap pici füstölt hús érezhető benne, utóbbi másnapra teljesen a háttérbe húzódik. Kóstolva lendületes, szép sav, finom tannin keretezi a közepesnél könnyedebb testet, moderált alkohol mellett. A korty jól kitöltött és finoman texturált. Érett málna, vörös áfonya, erdei gyümölcsök, eperdzsem, finom fűszeresség adják az aromákat. Az illatból ismert füstölt húsos jegy szintén inkább csak első nap érezhető, másnap már csak diszkréten sejlik fel a háttérben. 6p

etyekpinotnoir2021_3.jpgHaraszthy Pinot Noir 2021
Halvány rubin, téglavörösbe hajló szín. A fejlettség már érezhető rajta, különösen, amikor hosszabban érintkezik levegővel. Érett piros gyümölcsök, avar, szárított virágok, pici capuccino. A test legfeljebb közepes, az alkohol kissé emelkedett, főleg a korty végét fűti be. A sav jól megtartja a bort, a textúra enyhén krémes, a tannin mennyiségre nem sok, icipicit szárít a finisben. Érett gyümölcsök, egy kis fűszer, kezdődő érési jegyek határozzák meg az ízvilágot. Második nap jobban összeáll a szerkezet, de az érettség is határozottabban érezhető. 5p+

etyekpinotnoir2021_5.jpgRókusfalvy Pinot Noir 2021
Rubin színben játszik, de egy árnyalattal sötétebb a többi bornál. Az illat érett gyümölcsöket idéz - málna, szilva, erdei gyümölcsök -, mellettük fűszerek, enyhe virágos jegyek, pici avar, második nap egy kevés balzsamecet. A test legfeljebb közepes, az alkohol meglepően alacsony (12,5%), széles sav és határozott, finoman fogós tannin felel a struktúráért. A sor talán legsűrűbb, legkoncentráltabb bora, karakterében is elüt egy kicsit a sor többi tagjától. Érett piros gyümölcsök, fűszerek, málna, eper, vörös áfonya, cseppnyi balzsamecet színezi. A négyesfogatból ez a legtömörebb és jó eséllyel ebben lehet a legtöbb tartalék. 6p+

etyekpinotnoir2021_4.jpgSzijjártó Előd Pinot Noir 2021
Élénk, két bornál egy árnyalattal sötétebb rubin színben játszó bor. Az illat hűvös, fejlett, nedves földes és avaros, sült céklás, érett és földre hullott gyümölcsös jegyeket idéz. Szájban egy fokkal fiatalosabb képet mutat, mégis átjárja egyfajta kis érettség és egyfajta hűvös-nedves hangulatot közvetít. Jó sav, finoman fogós tannin, enyhe krémes érzet és legfeljebb közepes test jellemzi a szerkezetet. Érett piros gyümölcsök, sült cékla, fűszerek, pici vérnarancs határozza meg az ízképet, kezdődő érési aromákkal. 6p-

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr618978897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása