Alaposan megkésve elkészült a harmadik magyar egyveleg is, májustól júliusig kóstolt borokkal. A hűvös májusban még csúsztak a testesebb vörösborok is, később már csak 1-1 könnyedebb tétel, de egyébként ez a fehérekre is igaz. Elég sok 2024-es rosé-t kóstoltam (jut még a következő egyvelegre is), eddig kevés tétel győzött meg, azok is inkább a siller kategóriába tartoznak.
Pezsgő
Fehérvári Borbirtok Rosé Reserve Brut
Illata leginkább friss piros gyümölcsöket, elsősorban epret idéz. Élénk savakkal nyit a korty, a textúra kellemes, apró, finom eloszlású buborékokkal. Piros gyümölcsök, eper és cseresznye jellemzik az ízképet is. 6p
Törley Gála Sec
Édes szőlő, alma jellemzi az illatot és az ízvilágot. Kóstolva határozott édesség érezhető, közepes méretű, gyorsan tovatűnő buborékokkal. 4p-
Fehér
Bott Pince Teleki 2023
Furmint és hárslevelű házasítása. Az illat finom púderességgel nyit, majd körte, alma, őszibarack, idővel trópusi gyümölcsök viszik a főszólamot, diszkrét édes fűszerességgel kísérve. Lendületes és zamatos, finoman vibráló savak vezetik a lédús kortyot. Sárga húsú őszibarack, mangó, citrusok, diszkrét édeskés fűszeresség jellemzi az ízképet. 7p
Bott Pince Kulcsár 2023
100% hárslevelű. Az illatban édes barackfélék, egy kevés trópusi gyümölcs, édesfűszerek, vanília és kókusz keverednek. Első nap még kicsit rátelepszik a gyümölcsökre a hordó, második nap a gyümölcsösség dominál. Az élénk sav mellett 8 g/l maradékcukor kölcsönöz off-dry érzetet a bornak. A korty jól kitöltött, dús, sárga húsú barackfélék, körte, alma, édesfűszerek aromáival. 6p+
Etyeki Kúria Sauvignon Blanc 2024
Üde illatában citrusok, citromfű, ananász, pici vágott fű érezhető. Kóstolva intenzív, dinamikus korty fogad, jó savakkal, karcsú test mellett arányos szerkezettel. Citrusok, zöldalma, egy kevés ananász és trópusi gyümölcsök, diszkrét zöld növényi jegyek alkotják az ízprofilt. 6p
Jakab Badacsony Kéknyelű 2023
Az illat fehér húsú gyümölcsöket, citrusokat idéz. Kóstolva jó egyensúlyt és szerkezetet mutat, szép savakkal, finom textúrával, közepesnél hosszabb lecsengéssel. Fehér húsú gyümölcsök, alma, körte, őszibarack, édes citrusok, enyhe fűszeres aláfestés adják az aromákat. 7p-
Feind Magaspart 2023
Sauvignon blanc, chardonnay és olaszrizling házasítása. Az illat intenzív és megnyerő, mangó, nektarin, egy kevés banán, alma, valamint citrusok színezik. A korty lédús, szépen kitöltött és kerek, jó intenzitást és arányokat mutat, legömbölyödött savakkal, enyhe krémes érzettel. Kóstolva is dobálja magából a sárga húsú és trópusi gyümölcsöket, egy kevés almával, leheletnyi vaníliával. 6p
Matias Pincészet Chardonnay 2023
Illatában zöldalma és pici banán érezhető. A korty elég vékony és könnyű, kerek savval, kissé emelkedett alkohollal. Ízben némi zöldalma, körte és banán, majd határozottan kesernyésbe fordul a korty második fele. 4p
Gilvesy Bohém Cuvée 2023
Olaszrizling, rajnai rizling, szürkebarát és sauvignon blanc házasítása. Az illat kezdetben neutrális, zárkózott, majd egrest, zöld és fehér gyümölcsöket idéz, pici mandulával, árnyalatnyi redukcióval. Kóstolva aránylag könnyed, lekerekített savak és leheletnyi krémes érzet fogad. Ízében vegetális jegyek, pici só, citrusok, visszafogott gyümölcsösség. Második nap illatban és ízben is több gyümölcsöt kínál, zöldalma, fehér őszibarack, egres formájában. 5p
Frittmann Olívia 2024
Irsai Olivér és generosa házasítása. Friss ilaltában szőlő, citrusok, érintésnyi banán fordul meg. Könnyű a korty, ehhez mérten arányos a szerkezet. Citrusok, szőlő uralják az ízképet, a háttérben pici déligyümölcs, enyhe szappanos-fanyarkás kísérettel. 4p+
Bolyki Egri Csillag 2024
Királyleányka, sauvignon blanc, hárslevelű és rajnai rizling házasítása. Visszafogott illata citrusokat, őszibarackot, almát idéz, második nap sokkal intenzívebb és egy kis fehér ribizlivel egészül ki. A könnyed friss kortyot ropogós savak és pici fenolosság övezik. Alma, körte, citrusok, kis őszibarack és egres elegyedik ízében, a korty egy kis kesernyével zár. 5p+
Szászi Szent György-hegyi Olaszrizling 2023
Illatát mezei virágokok, fehér húsú őszibarack, leheletnyi méz szövik át. Nagyjából közepes testű bor, gömbölyded savak, finom szövésű korty, tökéletesen integrált tannin jellemzi a szerkezetet. Fehér húsú őszibarack és alma vezet ízben, nagyon diszkrét fűszeresség, sevillai narancs és citrombors kísér, talán minimális botrytis is hoz egy kis csavart az ízprofilba. 7p-
Havas & Tímár Chardonnay 2023
Illatában vaj, vanília, vajas keksz, némi fehér húsú gyümölcs, pici bizonytalanság, pinceszag mintha motoszkálna a háttérben. A kortyot kellően élénk sav, visszafogott hordó és finom krémesség keretezi, a test maximum közepes. Alma, fehér húsú gyümölcsök, némi citrus, pic vaj és vanília felel az ízvilágért. 5p+
Szarka Pince Mád Furmint 2023
Az illat kezdetben kicsit tompa, de szépen nyílik, körte, alma, majd őszibarack érkezik, mellettük halványan fehér virágok és édesfűszerek, második nap zöld tea és gyógynövények. A test közepesnél valamivel könnyedebb, élénk savak, pici rusztikusság mellett. Alma, körte, birsalma, majd sárgabarack képviseli a gyümölcsöket, pici édesfűszer és zöld tea kíséretében, késhegynyi maradékcukor mellett. 6p+
Lisicza Zöldveltelini 2024
Fehér és zöld gyümölcsök, zöld alma, kemény húsú körte, pici traubi és leheletnyi tutti-frutti érkezik illatban. Könnyű, eleven bor, pici cukor kerekít a kortyon. Zöldalma, körte, pici traubiszóda és zöld babán alakítja az ízképet. 5p
Gizella Pince Gizella 2023
Hárslevelű és furmint. Édes citrusokat, őszibarackot, körtét idét az illat és már egy kis palackbukét is lehet érezni. A simára csiszolt savak és a maradékcukor szép egyensúlyt alakítanak ki és kiemelik a gyümölcsöket. Ízben is visszatérnek a barackos, körtés, citrusos aromák, a frissességből már megkezdődött az átmenet a palackérlelt állapot felé. 6p+
Martinus Olaszrizling 2024
Zöldalmás, fehér húsú gyümölcsös illat, pici szőlővel, gyógynövényekkel, érintésnyi tutti-fruttival. A könnyed testet élénk savak vezetik, ízben fehér húsú gyümölcsök, zöldalma, citrusok vezetnek. 5p
Hilltop Kamocsay Prémium Sárgamuskotály 2024
Az illat kissé parfümös, muskotályos, szőlővel, korianderrel, körtével, picike szappanossággal. A könnyed kortyot kellően dinamikus sav és pici fenolosság támogatja. Ízben szőlő, körte, némi fűszer, koriander érezhető, kissé kesernyés lecsengéssel. 5p+
Bott Frigyes Sauvignon Blanc 2023
Első nap tökmagos fedettség, redukció ül az illaton, sokat kell szellőztetni. Fehér és zöld gyümölcsök, majd, narancs, némi barack és almahéj érezhető. A korty puha, szép textúrát villant, élénk, ugyanakkor csiszolt savakkal, enyhe krémes érzet és pici cseresség kettősségével. Tartalmas bor, közepesnél hosszabb lecsengéssel, de a tökmagos fedettség az ízre is rátelepszik eleinte. Citrusok, egres, alma, némi héjas fanyarság adják az aromákat. Kár a redukcióért. 6p
Gere & Schubert Csillagvölgy Pincészet Irsai Olivér 2024
Az illat eleinte picit fülledt, majd szőlő, szőlővirág, kevés koriander érkezik. Könnyű, laza szövésű bor, pont elegendő savval, szőlős, citrusos ízvilággal. 4p+
Kreinbacher Hárslevelű 2024
Tiszta, közepes intenzitású az illat, őszibarack, sárgabarack, virágok, pici méz, körte és narancs a fő díszítő jegyek. A kerek, tágas korty végig rendezett, gömbölyű savak támogatják, a lecsengésben jön egy pici kesernye. Őszibarack, körte, pici narancs és sárgabarack, enyhe sós aláfestés, némi mandula és grapefruit alkotják az ízképet. 6p
Zelna Balaton Olaszrizling 2023
Illatában zöldalma, fehér húsú gyümölcsök, pici egres és némi trópusi gyümölcs keveredik. Ropogós savak vezetik a bort, mintha minimális maradékcukor is lenne benne. Zöldalma, éretlen őszibarack, érett egres, egy kis citrus és érintésnyi mandula adják az aromákat. 6p-
Rosé
Konyári Rosé 2024
Cabernet sauvignon, merlot, kékfrankos, cabernet franc házasítása. Aránylag mély színű rosé, édesre érett piros gyümölcsöket idéző illattal. Kóstolva kerek, telt és picit édeskés, a savak nem dübörögnek, a 14,5% alkohol viszont fűt. Érett piros gyümölcsök, eper, málna, cseresznye, meggy, a korty végén kesernye. 5p-
Bökő Dávid Pinto Rosé 2024
100% zweigelt, korai szüret, héjon áztatás nélkül, durvaseprővel erjedt és érett, minimális kénnel, derítés és szűrés nélkül került palackba. Silleres szín, érett meggy leve, málna, szamóca, némi citrusosság érkezik illatban, leheletnyi élesztősséggel. Majd ízben is ez a világ köszön vissza, némi ribizlivel, pink grapefruit-tal megtoldva. Van egy kis minimálkénes "funky" benne, de (engem) nem zavart. Az élénk savak mellett pici CO2 is van a borban, mellette minimális cseresség is hozzátesz a szerkezethez. 5p+
Ikon Rosé 2024
Merlot, cabernet sauvignon, pinot noir és syrah. Moderált intenzitású illata folyamatosan nyílik, piros gyümölcsökkel, eperrel, pici tejszínnel és minimális tutti-fruttival. Szájban elég telt és kerek, széles savakkal, leheletnyi édességgel és krémes érzettel. Érett piros gyümölcsök vezetnek ízben, eper, málna, meggy formájában, bevillan egy kis vérnarancs és némi főtt eper is. 5p
Sauska Rosé 2024
Kékfrankos, syrah és merlot házasítása. Halvány szín, mértéktartó illat, őszibarack, szamóca, cseresznye, némi fehér virág jelentkezik a szélen nyíló illatban. Élénk, kissé citrusosba hajló savak vezetik a kortyot, finom fanyarság kísér végig. Őszibarack, citrusok, egy kis szamóca, mandarin jellemzi az ízképet. Ahogy általában, nem annyira a hagyományos magyar rosé vonalat követi, kicsit próbál a dél-francia rosé-k után menni. 6p-
Vylyan Rozé Cuvée 2024
Piros gyümölcsök - szamóca, málna, cseresznye - és egy kis tutti-frutti színezi az illatot. Szájban élénk sav, enyhe édesség és minimális cseres/fenolos érzet találkozik. Ppopulárisra hangolt, enyhén édeskés, szamóca, málna, citrusok jellemzik az ízképet. 5p-
Heimann & Fiai Piros 2024
2/3 rész kékfrankos rosé-nak préselve, 1/3 rész egész fürtösen feldolgozott kadarka, spontán almasavbontással és pár hónap tartályos érleléssel. Málna, szamóca, gránátalma, pici ribizliszár és zöldfűszer érezhető illatban. A korty tartalmas, jól strukturált, ropogós savakkal, leheletnyi kocsányos tanninos érzettel, alacsony alkohollal. Sok piros gyümölcs (szamóca, ribizli, málna, gránátalma) uralja az ízképet, enyhe borsos érzettel. 6p-
Vörös
Centurio Liberty 2022
Cabernet franc és kékfrankos házasítása, 16 hónapig tölgyfahordókban érlelve. Érett erdei gyümölcsök viszik a prímet illatban, inkább a piros színű fajtákból - málna, szamóca, egy kis cseresznye -, diszkrét édes fűszerességgel. A közepes testet lendületes sav és jól integrált, érett tannin keretezi, az alkohol picikét fűt a korty végén. A lédús kortyot érett gyümölcsök töltik ki - málna, szamóca, cseresznye, meggy -, finom fűszeresség, bors és vérnarancs társaságában. 7p
St. Andrea Merengő Egri Bikavér Superior 2021
Kékfrankos, cabernet franc, merlot, pinot noir és syrah házasítása, 17 hónapig tölgyfahordókban érlelve. Érett sötét bogyós erdei gyümölcsök, egzotikus és édesfűszerek szövik át az illatot. Telt, koncentrált anyag, határozott, a korty második felében még kissé harapós tannin, széles sav és kissé emelkedett alkohol fogad szájban. Utóbbi kicsit fűt a korty végén és egy kis édességet is hoz az összképbe, de egyik sem válik túlzóvá. A bor ízvilágát szintén a sötét bogyós gyümölcsök és a fűszeresség kettőse határozza meg. 7p+
Páger Feketeleányka 2023
Sötét bogyós gyümölcsök, kék virágok, egy kis keleti fűszer, borsfélék színezik az izgalmas, de nem tolakodó illatot. Az erős közepes test és tartalmas korty arányos szerkezettel, bársonyos textúrával párosul. Ízben sötét bogyós gyümölcsök - áfonya, szeder, feketerizibli - és keleti fűszerek keverednek. Diszkréten hozza a fajtajelleget, nem válik pacsulivá az aromatika. 6p+
Bukolyi Marcell Kisfiam Egri Bikavér Superior 2022
60% kékfrankos, 25% syrah, 10% pinot noir és 5% cabernet franc házasítása, 6 hónapig tölgyfahordókban érlelve. Erdei gyümölcsök, egy kis meggy, finom fűszereség színezi az illatot. Legfeljebb közepes testű, lendületes, jó ivású bikavér, egyszerre könnyed és tartalmas. A dinamikus sav és a bársonyos tannin egyaránt jól illeszkedik, ízben visszatérnek az erdei gyümölcsök és a fűszerek, finom fanyarsággal a finisben. 6p+
Mészáros Grandiózus Cuvée 2021
Cabernet franc, syrah, merlot és cabernet sauvignon házasítása. Érett erdei gyümölcsök, feketeribizli, némi édesfűszer, vanília és késhegynyi fűszerpaprika. A korty tartalmas, enyhén krémes érzetű, puha sav és bársonyos tannin fogja közre az erős közepes testet. Érett sötét bogyós erdei gyümölcsök, némi édesfűszer, csokoládé, vanília és pici fűszerpaprika alkotja az ízprofilt, minimális édességérzet kísér. 6p
Ostorosbor Idea Syrah 2023
Erdei gyümölcsök, áfonya, szeder vezetnek illatában, pici füst és enyhe fűszeresség kísér. Könnyed test, kevés, kicsit tapadós tannin és kellően élénk sav jellemzi a szerkezetet. Ízben visszatérnek a sötét bogyós erdei gyümölcsök, némi borsos fűszerességgel. 5p
Homola 100% Vörös 2021
Cabernet franc, kékfrankos és syrah házasítása. Meggy, cseresznye, pici szamóca és édesfűszer színezi a már fejlett állapotot mutató illatot, második nap halványan pici bors, meggymag és balzsamecet is bejelentkezik. A korty rendezett, sima, a végén kis alkoholos fűtő hatást lehet érezni. Íze az illathoz hasonló ívet ír le, piros gyümölcsökkel, enyhe meggymagos fanyarsággal, második nap cseppnyi balzsamecettel. 6p-
Márkvárt János Jani 2022
Nagyjából fele részben kékfrankos, mellette syrah, zweigelt és cabernet sauvignon házasítása. Meleg érzetet keltő kissé már fejlett illatában meggy és sötét bogyós gyümölcsök viszik a prímet. Élénk sav, kissé emelkedett alkohol és nem túl sok tannin keretezi a közepesnél valamivel karcsúbb testet. A korty jól kitöltött, lédús, érett meggy, erdei gyümölcsök vezetik, végig finoman fanyar a bor, a háttérben egy kis vasas-jódos aroma is felsejlik. 5p+
Skizo Vörös 2024
Syrah, kékfrankos és cabernet franc házasítása. Üde, primőrös gyümölcsösség árad pohárból: meggy, majd málna és szamóca, a háttérben egy kevés sötét bogyós erdei gyümölcs és virágok. Könnyed, gördülékeny, friss, csupa gyümölcs, alacsony alkohollal, egészen minimális tanninnal. Málna, szamóca, meggy, szeder, egy pici fehérborssal és málnás savanyú cukorkával. 6p-
Édes
Patricius 5 Puttonyos Aszú 2018
144,5 g/l maradékcukor, 5,9 g/l sav, 12,5% alkohol. Sárgabarack- és narancslekvár, trópusi gyümölcsök, narancslekvár, aszalt gyümölcsök, pici édesfűszer és jellemzik illatban és ízben egyaránt. Kóstolva krémes, sűrű, lassan hömpölygő bor, amelynek enyhe savai miatt a maradékkcukor felé hajlik el az egyensúly. 7p+
TR Művek Édes 2021
90% furmint és 10% hárslevelű házasítása, 74 g/l maradékcukor, 6,7 g/l sav, 12% alkohol. Édes trópusi gyümölcsök, őszibarackbefőtt érezhető illatban. Aránylag könnyed, gördülékeny, jó sav-cukor egyensúlyt mutat. Őszibarack, trópusi gyümölcsök, mandarin, leheletnyi vanília színezi. 6p