Február utolsó napjai leginkább a tokaji édes borok jegyében teltek, először is egy régóta tervezett szamorodni sorral. 2021-ben és 2022-ben is tartottunk már évjáratos szamorodni kóstolót, hosszabb szünet után idén ismét elővettük a témát, a kiváló száraz és édes borokat eredményező, a botrytis-ben is bőkezű 2017-es év boraival. Hat pince hét szamorodnija alkotta a sort, a Bott Pince ugyanis 2017-ben duplázott és két szamorodnival is megörvendeztette vásárlóit.
A társasággal vakon kóstoltattam a borokat, a két legnagyobb cukortartalmú bort viszont szándékosan a végére hagytam. Ennek megfelelő sorrendben következnek a borok. A saját jegyzeteim után rszabi pontjait is megadtam.
Bott Pince Szamorodni 2017
Furmint és hárslevelű, 109 g/l maradékcukor, 7,3 g/l sav, 13,4% alkohol.
Aránylag sötét, borostyánba hajló szín és már fejlettséget mutató illat fogad a pohárban. Sárgabaracklekvár (a házi fajta, ami már pár éve a kamrapolcon érik), egy kis aszalt barack, vanília, kezdődő palackbuké, hordófűszerek keverednek illatában, idővel felbukkan egy kis menta és narancshéj is. Kóstolva közepesen koncentrált, nem túl édes, az alkohol picit csíp a korty végén és viszonylag határozottnak tűnik a hordó lenyomata is. Sárgabaracklekvár, némi aszalt gyümölcs - sárgabarack, szilva -, kávé, narancshéj adják az aromákat, a korty végén pici kesernye. Klasszikus stílusú szamorodni, nem túl magas maradékcukorral. 7p
(rszabi: 6p+/7p-)
TR Művek Szamorodni 2017
90% furmint, 10% hárslevelű, 143 g/l maradékcukor, 7,5 g/l sav, 11% alkohol.
Az előző után világosabb színű a bor, az illata elég intenzív, de közben érettséget is sugall. Aszalt alma, almás pite, némi aszalt sárgabarack és gomba, hordófűszerek és almahéj. Szájban elég telt, jó koncentrációt mutat, a fa itt is elég határozott, picit szárít is a korty vége. Aszalt alma, almás pite, égett süteményszél, méz, egy is calvadosos jegy adják a díszítést. Tetszett már jobban is. 7p-
(rszabi: 6p+)
Erzsébet Pince Szamorodni 2017
Furmint, hárslevelű és kövérszőlő, 149 g/l maradékcukor, 7,8 g/l sav, 11,5% alkohol.
Az előzőek után sokkal világosabb színű a bo még inkább a citrom vagy világos arany árnyalataiban játszik. Kezdetben kicsikét zárt, a hordó is picit ráül az illatára, kell neki idő, hogy kinyíljon. Édesfűszerekkel, vaníliával, kókusszal nyit, majd jönnek a trópusi gyümölcsök, maracuja, mangó, őszibarack, mandarin, egy kis fehércsokival. Kóstolva sokkal gyümölcsösebb, a már említett trópusi gyümölcsök, barackfélék, édes citrusok mellett a vaníliás, fehércsokis jegyek inkább háttérbe szorulnak. Lendületes, fiatalos, a sav és a cukor szép egyensúlyt alakít ki, a lecsengés közepesnél hosszabb. Egy modernebb, frissebb iskola képviselője. 7p+
(rszabi: 7p+)
Bott Pince Szamorodni Selection 2017
A Csontos furmintjából készült, 129 g/l maradékcukor, 6,5 g/l sav, 11,4% alkohol.
Sárgabaracklekvár, aszalt barack és alma, vaníliakrém, csipkebogyó tea jelenik meg illatában. Krémes, elég sűrű bor, a savak aránylag lágy érzetűek, kicsit lehetne tömörebb, fókuszáltabb, hosszabb a korty. Sárgabaracklekvár, vaníliakrém, aszalt gyümölcsök, karamell, kávé, cseppnyi méz alkotják az ízprofilt. Stílusban hasonlít a másik Bott borhoz, több beltartalom, lágyabb sav és visszafogottabban érezhető hordó mellett, nagyjából közepes lecsengéssel. 7p
(rszabi: 7p-)
Gizella Pince Szamorodni 2017
45% furmint, 45% hárslevelű, 10% sárgamuskotály, 143,5 g/l maradékcukor, 7,8 g/l sav, 11% alkohol.
Gazdag illat szép, kialakult botrytises karaktert mutat, rengeteg gyümölccsel. Sárgabarack, mangó, pici édesfűszer, zöld tea, némi gomba fedezhető fel a kavalkádban, nagyon összetett és gazdag. Kóstolva koncentrált, sűrűn hömpölyög, de a sav is szépen dolgozik a telt korty alá, így az egyensúly sem szenved csorbát és a lecsengés is hosszú. Az intenzív trópusi gyümölcsös, barackos, narancsos aromák mellett már felsejlenek a sárgamuskotály egzotikus jegyei is, izgalmas zöld teás villanások, némi méz és selyemcukor mellett. Igazi hedonista bor. 8p
(rszabi: 8p+)
Szepsy Szamorodni 2017
60% furmint, 20% hárslevelű, 20% sárgamuskotály, 177 g/l maradékcukor, 7,8 g/l sav, 12% alkohol.
A sor egyik legvilágosabb színű, egyben legfiatalosabb bora. Emelkedett illatában azonnal érezhető a muskotály jelenléte: keleti fűszerek, fenyőtű, töppedt szőlő, virágok, őszibarack. Szájban selymes textúrával, szép egyensúllyal, kiváló intenzitással kényeztet, a korty egyszere puhán ölelő és dinamikus. Őszibarack, trópusi gyümölcsök, ananász, édes szőlő, keleti fűszerek, vanília, édes citrusok, fehércsoki, cseppnyi méz a fő díszítőjegyek. Végig nagyon intenzív és kiegyensúlyozott, majd tiszta, hosszú lecsengéssel búcsúzik. A sárgamuskotály rengeteget emel rajta, egészen más, mint a sor bármelyik bora, egyben ez tűnik messze a legfrissebbnek is. 8p+
(rszabi: 9p-)
Demeter Zoltán Eszter Szamorodni 2017
238 g/l maradékcukor, 10% alkohol. Bár a dugó egészségesnek tűnt, az illaton éreztünk egy kis kartonpapíros fedettséget, nem volt durva, nem is erősödött fel, simán mögé lehetett "látni", de kicsit beárnyékolta az illatot. Úgy ítéltük meg, hogy ettől még bőven kóstolható bor, úgyhogy igyekeztünk zárójelbe tenni a lappangó dugósságot. Sárgabaracklekvár, trópusi gyümölcsök, mangó, pici vanília érkezik illatban. Kóstolva már aszús beltatalmat és gazdagságot mutat, magas cukorral, széles savval, komoly koncentrációval. Sárgabaracklekvár, sárga húsú trópusi gyümölcsök, pici vanília, édesfűszer, aszalt gyümölcs tölti ki a kortyot (ízben szinte nem is érezni az illat zavaró jegyeit). Vastag, telt, komoly anyag, a lecsengés nagyon hosszú. 8p
(rszabi: 8p+)
Élvezetes, szép sor volt, mindenki elégedetten állt fel az asztaltól. Nem vezettem listát az összpontszámokról, de a kóstolótársaság is egyértelműen a sor végén szereplő három bort emelte a dobogóra. A két Bott bor a vártnál kicsivel érettebb állapotot mutatott, az Erzsébet Pince bora megosztotta a társaságot a határozott hordóhasználat miatt - engem különösebben nem zavart -, míg a TR Szamorodni erényei mellett is mutatta már szebb formáját.
A trend kedvéért meg kell jegyezni, hogy egyedül a Szepsy volt friss beszerzés, a többi palack már pár éve nálam várta sorsát.