Hosszabb kihagyás után itt egy újabb nagy fajtakóstolóról készült beszámoló. Október végén 2021-es rajnai rizlingeket vettünk górcső alá, hazai pályáról és külföldről vegyesen válogatott mezőnnyel. Az alapkoncepció az volt, hogy 3 hazai borvidék bora mérkőzzön meg 3 osztrák, illetve 3 német borvidék rajnai rizlingjeivel, kiegészítve 2 újvilági borral. Végül egy utolsó pillanatban egy negyedik német borvidék borával vált teljessé a 2021-es csapat.
Nem volt cél a csúcstámadás, próbáltam jó ár-érték arányú borokat válogatni a sorba és sikerült is egy viszonylag egységes színvonalú mezőnyt összehozni. A borokat nem vakon kóstoltuk, országonként haladtunk sorban, a magyar borokkal kezdtünk, Ausztrián és Németországon keresztül jutottunk el a két újvilági riesling-ig.
Balassa Rizling 2021
Az illat először citromtortát, citromfüvet idéz, majd egyre inkább érett sárga húsú gyümölcsök, alma, barackfélék veszik át az uralmat. Kellően élénk sav vezeti a nagyjából közepes testet, pici fenolos-cseres érzet is kíséri a bort. Ízben az illathoz hasonlóan citrusoktól indul és érett fehér húsú gyümölcsökre vált az ízkép, a végén őszibarack, körte, alma marad, leheletnyi sós aláfestéssel. Rajnai rizlingnek indul, a végén inkább Tokaj marad meg. 6p
Pannonhalmi Főapátság Rajnai Rizling 2021
Illatában leheletnyi petrol, citromhéj, citrusok mellett van egy kis sauvignon blanc-ra emlékeztető mellékzönge. Kóstolva karcsú, sima tapintású, feszesen indul, lágyabban végződik, de van egy kis fenolos tapadása is. Ízében is különféle citrusok vezetnek. Magában megállja a helyét, de ebben a sorban kicsit vékonynak tűnt. 6p-
Sabar Hercegföld Rajnai Rizling 2021
Érettebb, melegebb karakter, sárga húsú gyümölcsök, őszibarack, pici trópusi gyümölcs sorakozik fel illatában. Kóstolva teltebb, vastagabb az előző két bornál, széles savak dolgoznak a közepes test alá és pici maradékcukor kerekíti a kortyot. Érett sárga húsú gyümölcsök, barackfélék, citromtorta viszik a prímet ízben, pici héjas kesernye és tapadás teszi rusztikusabbá. 6p+
Huber Engelsberg Riesling 2021 Traisental
Sárga alma, sárga húsú őszibarack, leheletnyi petrolosság jellemzi az illatot. Kóstolva fókuszált és feszes, élénk, kissé narancsos érzetű sav vezeti a bor karcsú, kisportolt testét. Különféle citrusok, narancs, őszibarack a fő díszítőjegyek, a korty végül egy kis kesernyével búcsúzik. 6p
Rainer Wess Riesling 2021 Kremstal
Az illat egyedi, nagyon érett gyümölcsökkel, almával, barackfélékkel, kezdetben pici füst és petrol is feltűnik benne. Élénk savai mellé társul egy pici maradékcukor is, jellegében olyan, mintha későn szüretelt alapanyagból készült volna és talán (feltehetően nagyméretű használt) hordót is látott. Ízében érett alma, barackfélék, leheletnyi vanília és érett citrusok. Egyedi karakterű bor. 6p+
Alzinger Dürnstein Riesling Federspiel 2021 Wachau
Összetett illatában enyhe füstös-petrolos jegyek mellett alma, őszibarack, citrusok, egy kis virágosság és méz érezhető. Csontos, szikár felépítésű bor, ugyanakkor tartalmas is. Penge savak vezetik, kicsit szárít is a korty vége, de elég koncentrált és széles ahhoz, hogy ne váljon élessé a savérzet. Citrusok dominálják az ízképet, fehér húsú gyümölcsök, enyhe sósság és fanyarság kíséri a kortyot. 7p-
Dr. Von Bassermann-Jordan Riesling Trocken 2021 Pfalz
Az illat picikét fülledten indít, majd sárga szilva, alma, citrusok és egy kis púderesség szövi át. Karcsú, könnyed bor, élénk savaira egy kis CO2 is rásegít, miközben egy kevés maradékcukor is érezhető. Citrusok, fehér húsú gyümölcsök uralják az ízvilágot. Kicsit vékonynak hatott ebben a sorban. 6p-
Dönnhoff Riesling Trocken 2021 Nahe
Vonzó, gyümölcsös illatában őszibarack, alma, narancs, édes citrusok. Lendületes és csiszolt sav kapja szárnyra a karcsú, elegáns testet, még pici maradékcukor emeli ki a gyümölcsösséget. Édes citrusok, narancs, őszibarack, alma, egy kevés déligyümölcs tölti meg a kortyot. Zamatos, lédús, nagyon élvezetes bor. 7p-
Van Volxem Saar Riesling 2021 Mosel
Tiszta, jól definiált illatában édes alma és fehér húsú őszibarack dominál, némi mézzel és leheletnyi kezdődő petrolossággal a háttérben. Kóstolva lendületes, lédús és hosszú a lecsengése, savai szépen vezetik a bort. Édes fehér húsú gyümölcsök, alma, őszibarack, némi édes citrus és vaníliás sütemény adják az aromákat. 7p-
Weingut Schloss Vollrads Winkel Riesling Trocken 2021 Rheingau
Kezdetben visszafogott fehér húsú gyümölcsös aromákat érezni, majd idővel citrusok és virágok is megjelennek. Könnyed, szellős szerkezetű, citrusos savakra támaszkodik, a maradékcukornak köszönhetően mégis off-dry érzetű. Citrusok és friss almás jegyek adják a díszítést, de valahogy a sav és az édesség kicsit elmegy egymás mellett. 6p-
Jim Barry Watervale Riesling 2021 Clare Valley
Jól definiált, kifejezetten citrusos az illat: citrom, lime, citromhéj és citromfű is megjelenik benne. Egyenes kortylefutás, feszes sav, szikár, száraz korty, enyhén szárító lecsengés jellemzi. Ízében visszatérnek a különféle citrusos jegyek, hűvös, mentás aláfestéssel és finom fanyasággal. 6p
Framingham Classic Riesling 2021 Marlborough
Vonzó illatában édesre érett fehér húsú gyümölcsök, egy kis vaníliás sütemény és érintésnyi petrolosság. Élénk savai mellett határozottan érezhető a maradékcukor jelenléte, kezdetben kicsit külön utakon mozog a sav és az édesség, visszakóstolva harmonikusabb az összkép. Ízében édes citrusok, őszibarack, alma vezetnek, egy kis almahéjas pomelós fanyarság kísér a háttérből. 6p+