A tavasz egyik legfontosabb budapesti boros eseménye a 2012 óta a New York Palota épületében megrendezésre kerülő Badacsony New Yorkban kóstoló. A borvidék apraja-nagyja felvonul egy szombat délutánra-estére a fővárosba és bemutatják aktuális boraikat vagy esetleg 1-2 különleges tételt, néhány turisztikai kiállítóval kiegészülve. 2024-ben is mintegy 40 kiállítóval lehetett találkozni, a legtöbb borászat 4-5 tételt hozott magával, széles választékból lehetett meríteni.
Idén nem kellett sietnem, így dupla annyi pincénél sikerült kóstolni mint tavaly. Ez 20 kiállítót és cirka 80 bort jelentett, a végére még a kármentő rendszeres használata mellett is elfáradtam. Ami a színvonalat illeti, rossz bort gyakorlatilag nem találtam, az átlagszínvonalra nem lehetett panasz, és volt néhány tétel, ami ki is emelkedett a mezőnyből, ráadásul ilyen szempontból ért néhány meglepetés is. Rövidke jegyzetek és az 1-2 perces benyomások alapján kiosztott erősen zárójeles pontszámok következnek.Jakab
A Vulcanus 2022 illatában van egy kis mellékzönge, ízben gyümölcsösebb, körtével, őszibarackkal, ringlóval, jó savak mellett. (5p). A Kéknyelű 2021 lendületes, tiszta és fehér húsú gyümölcsöket, citrusokat idéz (6p). A Syrah 2021 északias hangulatú, közepesnél karcsúbb testével, dinamikus savaival, finoman masszírozó tanninjaival, sötét bogyós gyümölcsös, izgalmasan fűszeres aromáival a fajta kiváló hazai interpretációja (7p-).Villa Sandahl
A Solid Ground 2022 (még nem kapott fantázianevet) off-dry érzetű, kerek, édes fehér és sárga húsú gyümölcsöket hordoz (6p). Az Odin's Horse 2020 visszafogottabb, hűvösebb karakterű, körtés, őszibarackos, almás, citrusos aromákkal, jó savakkal (6p-). A Freya's Amulet 2020 hasonló stílusú, kicsivel tömörebb, a maradékcukor szépen kiemeli fehér húsú gyümölcsös, édes citrusos jegyeit (6p). A Sterling Village 2019 egy fokkal melegebb érzetű, pici maradékcukorral, a végén az alkohol enyhe melegségével, érett almával, enyhe almahéjas fanyarsággal. (6p-). Az Oh Deer 2018 szép palackérett állapotot mutat, fejlett, de nem öreg, széles sav, érett fehér húsú gyümölcsös ízvilág, telt korty jellemzi (6p+).Szeremley Birtok
Az Olaszrizling 2022 intenzív, aromatikus, illatában és ízében virágok, zöldalma, citrusok, szőlő, könnyű testtel és pörgős savakkal (5p-). A Pinot Gris 2021 már moderált intenzitású, az illat neutrálisabb, ízben több fehér gyümölcs érkezik, kerek savak mellett (5p). A Muscat Ottonel 2021 könnyed fajtajelleges, alacsony alkohollal, jázmin, szőlő, szőlővirág, citrusok, aromáival (4p+). A Késői Szüretelésű Olaszrizling 1998 sűrűn hömpölygő, komoly anyag, telt, savai kicsit lágyak, illatában és ízében méz, datolya, baracklevár és mazsola. (6p+). A Zeus 2005 a magas cukor mellett penge savakkal operál, amelyek friss citrusos jelleget hoznak az aszalt gyümölcsök, narancs- és baracklekváros ízvilág mellé (7p+).Edvi Illés
A Róza-házi Olaszrizling 2020 izgalmas virágos, fehér gyümölcsös illata után ízben a gyümölcsök mellett mandulát idéz, szép savak mellett (6p-). A Kéknyelű A Teraszról 2020 kicsit neutrálisabb és visszafogottabb intenzitású, élénk savai mellett is jó arányokat tart (6p). A Rajnai Rizling 2020 hűvös karakterű, feszes és zamatos, édes citrusok és fehér őszibarack aromáival. (6p+). A Futó Kaland 2020 egy zenit a Csobáncról, enyhén virágos-fűszeres, fehér húsú gyümölcsös, az eddigi borok után kicsit egyszerűbb szerkezetű anyag (5p+). A Furmint & Kéknyelű 2020 rendkívül izgalmas, egyedi körtés, birses, gyógynövényes aromatikája mellett leheletnyi cseresség és jó sav felel a struktúráért (7p-).Szászi Birtok
A Pinot Gris 2023 zamatos, őszibarackos, körtés, enyhén virágos jegyeket hoz, finom savakkal, kerekséggel (5p). A Rózsakő 2022 egy kicsit teltebb, ízben intenzívebb, mint illatban, körtés, almás gyümölcseit minimális kesernye kíséri (5p+). A Furmint 2021 sárga húsú gyümölcsös, narancsos, sárgabarackos, illatban enyhén teás, széles savakra épít (6p). A Kabócás Olaszrizling 2022 tartalmas, jó felépítésű bor, érett gyümölcsössége mellé talán minimális botrytis is bevillan, gyógynövények, pici mandula teszi teljessé a képet (7p-).Nyári Pince
A Szürkebarát 2022 fehér és sárga húsú gyümölcsöket egyaránt megidéz, zamatos, arányos (5p+). Az Olaszrizling 2022 az almás alapok mellé némi gyógynövényes, mandulás, jázminos kíséretet vonultat fel, pont jó savakkal (5p+). A Rajnai Rizling 2021 érett almás, almahéjas, citrusos és elég telt, nem kifejezetten fajtajelleges, de nélkülözi a sok fát, ami a korábbi években jellemezte (6p-). A Hárslevelű 2021 érett barackos, barackhéjas, fehér húsú gyümölcsös illata és íze mellé kerek, telte kortyot, leheletnyi cserességet kapunk (6p). Az Emese Álma 2022 hárslevelű, kéknyelű és rajnai rizling szerkezetben még mintha nem állt volna teljesen össze, ízében érett almát, körtét, birsalmát villant (6p-).2HA
A Cabernet 2020 éppen közepes testű, arányos felépítésű bor, eleinte kicsit animális, de jönnek a fekete bogyós gyümölcsök és borsos jegyek is, a korty végén fanyarsággal (6p-). A Shiraz 2020 érett sötét bogyós gyümölcsöket idéz, a háttérben minimális borssal és balzsamecettel, a korty selymes, finom érzetű (6p+). A Tabunello 2021 még fiatal, de remek savak vezetik, piros gyümölcsök, meggy, cseresznye, érintésnyi zöldfűszer színezi (7p-). A Courage 2019 (kb. 40% cabernet franc, 40% merlot, 10% csókaszőlő és 10% cabernet sauvignon) szépen összesimult, tartalmas és egyensúlyos bor, gazdag, érett gyümölcsös, finoman fűszeres ízvilággal (7p+).Sabar Borház
A Csángó Pinot Gris 2023 gazdagon gyümölcsös, őszibarackot, sárgadinnyét, körtét idéz, finom hordóhasználat, jó savak, diszkrét fűszeresség mellett (6p). A Hercegföld Rajnai Rizling 2023 jázminos, őszibarackos, körtés, citrusos, pici maradékcukor és élénk sav összjátékával (6p). Az Olaszrizling Single Vineyard Bács-hegy 2022 ízében zöldalma, pici zöldfűszer és hordófűszer, enyhe cseresség, finom fanyarság jellemzi a szerkezetet (6p-). A Kéknyelű 2022 érett fehér gyümölcsös, már most szépen lekerekedett, tartalmas bor (6p).Németh Pince
A Budai Zöld 2022 esetében a fehér húsú gyümölcsöket, némi citrus és cukorka, valamint enyhe érdekes növényi jegy kíséri a könnyed kortyot (5p+). A Kéknyelű 2023 visszafogott, most inkább fűszeres, mint gyümölcsös, gömbölydedebb bor (6p). A Rózsakő 2023 érett barackos, szinte már trópusi gyümölcsös, finoman sós, intenzív, tartalmas, zamatos anyag (6p+). A Rajnai Rizling Szerintem 2022 citrusos, őszibarackos, körtés zamatai mellett finom savakat kapunk (6p+). A Csaknekedkislány 2022 egy késői szüretelésű, édes rajnai rizling magas cukorral, a savak mellett is enyhe édességhangsúllyal, sok édes gyümölccsel és barackfélékkel (7p-).VáliBor
Az Öreg Tőkék Bora Olaszrizling Válogatás 2022 szépen hozza a fehér húsú gyümölcsös, enyhén fűszeres, mandulás jegyeket és elég tartalmas is (6p). A Kéknyelű 2021 édesfűszeres, édes barackos illatához ízben némi citrus csatlakozik és még mindig kicsit fiatalnak tűnik (6p+). A Tabula Rasa Rajnai Rizling Válogatás 2021 kicsit rusztikusnak hat, visszafogott illata után ízben élénkebb, leginkább sárga almás, enyhén citrusos és fanyar, halvány sóssággal. (6p-). A Szürkebarát 2022 kerek, csak egészen minimális cserességet érezni benne, barackvirágos, őszibarackos, mandarinos, enyhén mandulás ízképpel (6p-). A Syrah 2021 illatában erősebben érződik a hordó, édesfűszerek formájában, ízben több a piros gyümölcs, savai kifejezetten élénkek, a test közepesnél könnyebb (6p-).Villa Tolnay
A Tükör Furmint 2021 illatban kicsit kuszább, szájban rendezettebb, a sav és a hordó is már nagyrészt megtalálta a helyét, őszibarack, citrusok, körte az ízprofilban (6p-). Az Olaszrizling 2022 fehér húsú gyümölcsös, almás, mandulás, visszafogott hordóval, kerek savakkal (6p-). A Kápolna-domb Rajnai Rizling 2021 érett citrusos, fehér húsú gyümölcsös, feszes, a jól adagolt hordó is hozzátesz a textúrához (6p+). A Chardonnay 2022 édesfűszerek, érett fehér húsú gyümölcsök, jó sav, finom krémesség és a hordó szép egységét hozza, de még érdemes lehet várni a fogyasztásával (6p+/7p-).SkizoBor/Sike Balázs Pincéje
A (Skizo) Sauvignon Blanc 2023 kirobbanóan friss, bodzás, citrusos, feszes, szikár savakkal, könnyed testtel (5p+). Az Olaszrizling 2022 visszafogott, enyhén fehér gyümölcsös, virágos, ízben több édes gyümölccsel, szinte már trópusi ízekkel (5p+). A Zeus 2022 tartalmas, gazdag, szárazabb, szikárabb, mint az előző évjáratok, de megvan a sok édes gyümölcs az aromaprofilban (7p-). A Kéknyelű 2021 könnyed, visszafogottan citrusos, gyümölcsös, élénk savai már kicsit lekerekedtek (5p+). A Cabernet Franc 2021 érett piros gyümölcsös, ribizlis, leheletnyi borssal, a karcsú, bisztróboros kortyot feszes savak vezetik, míg a tannin mennyiségre nem jelentős (6p-).Gilvesy Pincészet
A Rajnai Rizling 2022 feszes savú, citrusos, almás, őszibarackos aromatikát vonultat fel, egy kis barackhéjas fanyarsággal (5p+). A St. George Cuvée 2021 rajnai rizling, olaszrizling és furmint házasítása, aránylag visszafogott, almás, ringlós, enyhén zöldfűszeres, mandulás karakterű, a rajnai rizling után kicsit kerekebb (5p+). A Váradi Furmint 2020 termálvizes fülledtségel nyit, nem annyira gyümölcsös, inkább sós, hordófűszeres, tartalmas és elég hosszú is (6p). A Mogyorós Sauvignon Blanc 2019 szintén hoz egy kis fülledtséget, kerek, enyhén krémes, ízben grillezett zöldségekkel és pici édesfűszerrel (6p-). A Rajnai Rizling 2017 nagyon szépen érik, finom palackbukét villant, savai remekül tartanak, de szépen lekerekedtek, ízében citromtorta. (6p+).Csendes Dűlő Szőlőbirtok
A Szürkebarát 2023 behízelgő, édes gyümölcsös, körtével, őszibarackkal, 10 g/l maradékcukorral. (5p). Az Olaszrizling 2022 visszafogottabb, zöldalmás, enyhén citrusos, kellően élénk savakat mutat (5p+). A Hárslevelű 2022 a fajtához képest kissé neutrális és halk, tágas, szellős szerkezettel, lágy savakkal (5p). A Kéknyelű 2022 lendületesebb és tömörebb, édes citrusok és fehér húsú gyümölcsök ízével (6p-). A Kéknyelű 2017 már érett, kerek, a gyümölcsöket gombás, grillázsos aromák kísérik (6p-).Málik Pince
A Zöldszilváni 2022 illatában és ízében egyedi gyógynövényes jegyeket is fel lehet fedezni a zöldalma, egres és éretlen őszibarack mellett, a korty kerek (5p+). Az Olaszrizling 2021 neutrálisabb, szélesebb, némi fehér húsú gyümölcsöt és zöldfűszert mutat (5p+). A Kéknyelű 2021 fülledten nyit, majd a fajtához képest elég szokatlan illat- és ízvilágot nyújt: grillezett zöldségek, némi fával, vegetális jegyekkel (5p). A Szürkebarát 2022 fehér húsú gyümölcsös, enyhén citrusos, finoman gyógynövényes, a jó savak mellett enyhe krémes érzettel (5p+). A Zeus 2021 érett barackféléket, sárga húsú gyümölcsöket idéz, telt, olajos érzetű, az emelkedett alkoholt is elbírja (6p+).Fischer Borház
A Chardonnay 2022 édes fehér húsú gyümölcsös, virágos, banános, citrus, könnyed bor kis sauvignon blanc-os beütéssel (4p+). A Sauvignon Blanc 2022 a vártnál kicsit visszafogottabb, sárga húsú gyümölcsök uralják, zöld füves jegyek csak nyomokban fedezhetőek fel a háttérben (5p). A Frizzante epres, piros gyümölcsös, nagyon könnyű, kissé agresszív habzással fogad (4p). A Syrah Rozé 2023 ribizlis, cseresznyés illatú és ízű, könnyed és lendületes (4p+). A Zweigelt 2020 az erdei gyümölcsös és fűszeres jegyek mellett pici vadhúsos aromát mutat illatban, ízben porrá aszalt gyümölcsöket, közben kesernyével a korty végén, közepesnél karcsúbb test mellett (5p). A Syrah 2020 érett sötét bogyós gyümölcsös aromái mellett egy kis bőr tűnik fel, a szerkezet arányos, nagyjából közepes test mellett (5p+).Éliás Birtok
A Kékfrankos Rozé Pezsgő Brut 2022 piros gyümölcsös, epres, apró buborékokkal, finom textúrával, jó savval (6p). A Fent a Hegyen Rózsakő 2022 némi fehér húsú gyümölcsöt és virágot mutat, a hordó visszafogott, enyhén fűszerez (5p+). A Kő Marad Kéknyelű 2022 illata aránylag neutrális, ízben többet ad, szinte késői szüretes érett sárga húsú gyümölcsökkel, enyhe édességgel (6p). A Fent A Hegyen Szürkebarát 2022 érett gyümölcsöket, őszibarackot, almát, egy kevés mandulát vonultat fel, kerek, arányos tétel (6p-). A Fent A Hegyen Olaszrizling 2022 illatában jön egy kis technokol, kóstolva jobb, arányai rendben vannak, ízében alma, mandula (5p).Békássy Borászat
A Szürkebarát 2022 illatában pici virág és fehér húsú gyümölcsök, az aránylag telt kortyban édes őszibarack, pici barackmagos kesernye (5p+). Az Olaszrizling 2022 neutrálisabb, visszafogottabb, mintha pici cukor kerekítné a bort (5p). A Sauvignon Blanc 2021 félszáraz és nem kimondottran fajtalleges, édes citrusok, fehér húsú gyümölcsök, zöldalma színezik (5p). A Budai Zöld 2022 citrusos, friss zöldfűszers, lime és zöld banán hoz izgalmas csavart az ornamentikába (6p).Borbély Családi Pincészet
A Gabriella Muscat Ottonel 2023 könnyed, jó intenzitású, virágos, szőlős, ízben enyhe szappanossággal (5p-). A "Fröccsnekisjó" Olaszrizling 2023 illata kicsit kusza, kóstolva egyszerű, könnyű bor, zöldalmás ízzel, enyhe kesernyével a végén (4p). A Tomaj Cuvée 2023 rózsakő, olaszrizling és kéknyelű házasítása, meglepően illatos, aránylag könnyű, szőlős, fehér húsú gyümölcsös, mintha pici maradékcukor is lenne benne (5p). A Kéknyelű Selection 2021 illata visszafogottabb, ízben élénkebb, édesfűszerek csak finoman kísérik a gyümölcsöket (6p). A Bács-hegy Olaszrizling 2021 érett almás, a hordó fűszerei kísérnek, van már egy kis érettség rajta (6p-).Domaine Edegger
A Quintessence 2020 egy barrique hordóban érlelt sauvignon blanc, érett gyümölcsök, finom krémes-hordós jegyek, finom fűszeresség, mogyoró találkozik a telt kortyban (6p+). A Kápolna 2021 egy amfórás szürkebarát, kicsit lágy, széles, édes gyümölcsök, fűszerek, mogyoró színezi, az alkohol kicsit magas (6p). A Jakob 2020 egy chardonnay, édesfűszerek, mogyoró, némi fehér húsú gyümölcs adják az aromákat (6p+).
A kóstolóra a szervezők hívtak meg, ezúton is köszönöm.
Beszámolók a korábbi évek kóstolóiról: