A Furmint Február beharangozója után most következzen egy rövid bejegyezés magáról az eseményről. Azért rövid, mert idén csak szűk 3 órát töltöttem az eseményen, elmaradt a maratoni furmintozás. Tavaly kivételesen a borvidéken sem jártam, így a szokásosnál is több a pótolni valóm az utóbbi évek borterméséből, ezt ilyen rövid idő alatt persze lehetetlen behozni. A szűk három óra végül éppen egy tucat pince meglátogatására volt elég, címszavakban következnek a tapasztalatok.
Az már évek óta általános meglátás a Furmint Február mezőnyéről, hogy egyre egységesebb az átlagszínvonal a borok tekintetében, nincsenek hibás tételek, cserébe, vagy talán éppen ezért nehéz is igazán kiemelkedni a mezőnyből. Szűkre szabott időmben nem léptem járatlan utakra, "megúszósra" vettem a figurát. Inkább jól ismert pincészeteknél kóstoltam, de rengeteg ismerős és ismeretlen pince is kimaradt, így aki új felfedezésekre vagy nagy meglepetésekre kíváncsi, az most valószínűleg csalódni fog.
Az "Ikreknél", azaz Balassa Istvánnál és Szilágyi Lászlónál kezdeni a kóstolót már egy hamar magasra tett lécet eredményez. A Balassa Szent Tamás Furmint 2021 kétségkívül az egyik csúcspontja, tömör, koncentrált, remek szerkezet, őszibarackos, édes citrusos jegyek, finom vaníliás hordóval.
A Gizella Pincénél egy száraz és egy édes tétel volt kóstolható. A Szil-völgy 2022 sárga húsú gyümölcsöket, őszibarackot idéz, jó egyensúlyt mutat, zamatos, elegáns. A Szamorodni 2019 mintha még nem ette volna meg teljesen a hordót, jönnek az édesfűszeres aromák is a sok trópusi gyümölcs, barack és édes citrus mellett, a sav-cukor egyensúly is szép.
A Holdvölgynél több bor is előkerült. A Meditation Furmint 2021 kivételesen 2 dűlő alapanyagát is magában foglalja (Király, Holdvölgy), feszes, citrusos, friss fehér húsú gyümölcsös, finoman fűszeres. Az Intuition No. 3 2019 kezdetben falja a levegőt, szellőzve izgalmas narancshéjas, citrusos illat után zöldalmás, citrusos ízvilágot, penge savakat, finom sós jegyeket villant. A Signature 2010 fejlett, aszalt gyümölcsös, gombás illata fiatalosabb ízvilágot produkál, érett és aszalt trópusi gyümölcsökkel, remek egyensúllyal.
A Pelle Pincénél sok bort lehetett kóstolni, pezsgőtől az édes borokig. A Király Brut Nature Méthode Traditionnelle 2020 fiatal és nagyon ígéretes pezsgő, geszes savak, finom textúra, citrusos, őszibarackos, sós aromák találkozása. A Király 2022 fehér húsú őszibarackos, körtés díszítőjegyei mellé nagyon selymes kortyérzet, csiszolt, kerek savak tartoznak. A Borange Hárslevelű Narancsbor 2022 kicsit rusztikus, fedetlen savak, enyhe cseresség jellemzi a szerkezetet, a sárga húsú gyümölcsök mellé egy kis vegetális, karalábés mellékzönge is bekúszik. A Szamorodni 2021 finom hordófűszereket, barackféléket idéz, aránylag könnyed, laza, a cukortartalom sem túl magas, jól fogyasztható édes bor. A Zsófia Cuvée 2021 intenzívebb, bujább, behízelgőbb, csordultig tele trópusi gyümölcsökkel.
Orsolyák Attila először egy 2022-es Percze hordómintát mutatott, izgalmas, szegfűszeges, szinte málnás a gyümölcskarakter, a cukortartalom off-dry érzetet okoz. A Mád Village 2021 citrusos, zöldalmás aromatika mellett picikét rusztikus szerkezettel és a korty végén enyhén szárító savakkal fogad. A Bomboly Furmint 2021 sok érett gyümölcsöt, főleg barackféléket , édes citrusokat kínál, lendületes és elég telt is. A Szent Tamás Hárslevelű 2021 inkább szól a terroir-ról, mint a fajtáról, feszes, szikár felépítésű, citrusos, sós, finom hordóval.
Somló következik, mégpedig a Somlói Vándor, azaz Kis Tamás. A Furmint 2022 vadvirágos, zöldfűszeres, sós, enyhén mézes, a gyümölcsök csak epizódszerepet játszanak, a bor pedig az évjáratnak megfelelően kerek, széles érzetű. A Moric Project keretében megjelenő Hidden Treasures 2022 40% furmint, 40% olaszrizling, 20% hárslevelű házasítása, lágyabb, szelídebb, mint a Furmint, talán több a gyümölcs, mégis kevésbé karakteres a bor.
Újabb kitérő Tokajtól ezúttal a Balatonfelvidékre, a Káli-medencébe, a Pálffy Pincéhez. A Furmint Méthode Traditionnelle Brut 2019 élénk habzást, lendületes savakat, jó textúrát és friss fehér húsú gyümölcsös, citrusos aromákat hoz. Az Olivin Furmint 2021 enyhén olajos textúrájú, gömbölyű bor, érett almás, mézes díszítésekkel. A Késői Szüretelésű Furmint 2019 botrytises, aszalt barackos, enyhén diós, mézes illata és íze a kortyban finom cserességgel és visszafogott édességgel párosul.
Vissza a Tokaji borvidékre. A Montium Birtok Furmint 2022 őszibarackos, narancsos, jó szerkezetű, letisztult bor, kis cukor is kerekíti. A Kutyafagyó Furmint 2019 illatára és ízére viszont ráül a hordó és elnyomja a gyümölcsöket, a kerek savak mellett kis cseresség is érezhető.
A Bott Pincénél a Csontos 2021 képviseli a száraz borokat: őszibarack, körte, édes citrusok, hűvös, mentás zöldfűszerek, remekül eltalált hordó, csiszolt savak. A Bott Bott-rytis 2022 nem túl édes, aránylag lazábbra hangolt édes bor, sok édes gyümölcs, körte, őszibarack díszíti.
A Tokaj Nobilisnál birtokbor és dűlős furmintok is előkerülnek. A Furmint 2022 a meleg évjárathoz képest meglepően peckes savval került palackba, jól egyensúlyba kerül a szokásosnál nagyobb testtel és magasabb alkohollal, érett gyümölcsök töltik ki a kortyot. A Barakonyi Furmint 2020 hűvös karakterű, a megszokottnál karcsúbb és lazább szövésű, citrusos, fehér húsú gyümölcsös jegyekkel, picikét szárító, élénk savval fogad. A Rány Furmint 2020 neutrálisabb, de tömörebbnek, fókuszáltabbnak tűnik, hűvös, sós, citrusos aromakészlettel operál, egyenes és hosszú. Az Amicus 2017 érett barackos, trópusi gyümölcsös, barackbefőttes ízprofilú, az évájratnak megfelelően telt, dús édes bor.
A Carpinus Pincészet is széles választékkal érkezett a kóstolóra. A Méthode Traditionnelle Brut 2018 fehér húsú gyümölcsös, finoman élesztős illata után szájban citrusos, almás, selyyes textúrával, pici buborékokkal, elegáns összhatással. A Furmint 2022 könnyedebbre hangolt, jól iható, zamatos bor, pici maradékcukorral, finom savakkal, édes fehér húsú gyümölcsökkel. A Grand Reserve Furmint 2019 a hordótól és a batonnage-tól is kerek és telt, finoman krémes, az érett gyümölcsöket édes fűszeres aromák egészítik ki. A Late Harvest Furmint 2021 elegáns, könnyed és nagyon zamatos, friss trópusi gyümölcsök és édes citrusok ízével.
A Kikelet Pincénél zártam az idei Furmint Február Nagykóstolót. A Tarczal Furmint 2022-nél úgy éreztem, hogy még picikét ül rajta a hordó, a jó savakkal együtt is kerek, pici maradékcukorral, édes citrusokkal és fehér húsú gyümölcsök ízével. A Farkas Furmint 2021 kicsit fülledten nyit, hűvösebb, szikárabb, karcsúbb bor, élénk savakkal, száraz érzettel, zöldalmás, citrusos, zöldfűszeres aromákkal. A Váti Cuvée 2020 karcsú, elegáns és tartalmas, csiszolt savak, barackos, sárga húsú gyümölcsös aromák jellemzik. A Tarczal Furmint 2021 teltebb, koncentráltabb és gazdagabb, mint a 2022-es, sok-sok érett gyümölccsel.
A meghívást a kóstolóra köszönöm szépen a Furmint Február szervezőinek!