A dűlőpáros sorozat keretében visszatérünk a Tokaji borvidékre, de a termőhely ellenére formabontó módon vörösborok lesznek a mai poszt főszereplői. Csak néhány pincészet foglalkozik kék szőlővel a borvidéken, még kevesebben hoznak ténylegesen forgalomba vörösbort - természetesen azokat sem tokaji megjelöléssel -, arra pedig értelemszerűen nemigen találunk példát, hogy ezt valamilyen szűkebb termőhelyre történő megjelöléssel tennék. A legtöbb kékszőlőt is ültető tokaji termelő a pinot noir mellett tette le a voksát, közéjük tartozik a Sauska Pincészet is, és valószínűleg ők az egyetlenek, akik két különböző dűlő termését is palackba zárják vörösborként.
Sauskáék a 2010-es években "hozták át" Villányból a chardonnay-t és a pinot noir-t a tokaji birtoktestre, meggyőződve arról, hogy a két fajta a hűvösebb klímájú, vulkanikus alapkőzetekkel rendelkező borvidéken többre képes, mint lent délen. Két dűlőben terem a birtokon pinot noir, a mádi Birsalmáson és a rátkai Padihegyen. Az utóbbi néhány évben a két termőhely bora külön-külön kerül lepalackozásra, a dűlőkre egy-egy "becenév": Birs és Padi utal.

Jönnek a szokásos egyvelegek, az idén először. A magyar borokkal kezdünk, közöttük több lesz a fehérbor, főleg tokaji és észak-balatoni tételek révén (bár ez szinte mindig így sikerül :)).

Ha Németország és bor, akkor a kulcsszó a riesling, nem is véletlen, hogy mindenkinek ez a szőlőfajta ugrik be először. Azt talán kevesebben tudják, hogy az 1960-as években silvaner - vagy sylvaner, magyar nevén zöldszilváni - volt az ország legnagyobb területen termesztett fajtája, amíg az 1970-es években át nem vette a vezetést a Müller-Thurgau, majd a riesling. A silvaner jelentősége azóta erősen lecsökkent, de egyes német borvidékeken ma is termesztik, Franken-ben (angolul Franconia) pedig máig a legfontosabb fajta. A mai palack a borvidék egyik legjobb termőhelyéről, egyik legjobb borászatától érkezett és megmutatja, miért is látnak itt fantáziát a silvaner-ben.

Az aktuális rejtőzködő borvidék különkiadás főszereplői dél-olasz borok lesznek, fajtaborok és egy eredetvédett házasítás. Idén még érkezik egy hasonló olasz borcsokor, abban az északi féltekéről válogatott tételek kapnak majd helyet.

Már megint ez a pannonhalmi Herold Pince... Eddig csak fehérborokat és egy rosé-t kóstoltam tőlük, de egy kedves kommentelőnk felhívta a figyelmemet a Vinori névre keresztelt merlot-jukra, amellyel egyébként is szemeztem, de az ajánlás - ezúton is köszönöm - és egy kapóra jött akció közösen megerősítette a vásárlási szándékot. Egy kedves régi barát látogatása hamar kedvező alkalmat szolgáltatott a kóstolásra (ivásra), és szerencsére nem kellett csalódnunk. Örömteli dolog, hogy a sokáig csak a Pannonhalmi Főapátság révén ismert borvidéken egyre több új borászatot lehet és érdemes is megismerni. Az eddigi tapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy a viszonylag új jövevénynek számító Herold Pince is megérdemli a figyelmet, minden műfajban.

Itt egy újabb spanyol különkiadás a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban. Három vörösbor lesz az epizód fókuszában, három különböző, kevésbé ismert borvidékről, kivétel nélkül a 2016-os évjáratból.

Az új tokaji borász-generáció néhány tagja, Homoky Dorka, Zsirai Kata és a TR Művek csapata szoros barátságot ápol egymással és tavaly egy közös rendezvénysorozatot is elindítottak Zsendülés - Veraison fedőnév alatt. A közös kóstolók egy része Budapesten kerül megrendezésre, nyáron és ősszel azonban a Zsendülés elköltözik a borvidékre. A hegyaljai eseményeknek mindig a három pince egyike ad otthont, a borkóstolón kívül ilyenkor közös dűlőtúra vagy szüret, vacsora vagy akár régi tételek kóstolója is színesíti a programot.
Az idei első alkalom egy kötetlen kóstoló volt, amelynek az egykori Lumen Zöldséges adott otthont február végén.

Szemes József nevével boros szárnypróbálgatásaim kezdetén gyakrabban találkoztam, mint manapság, legyen szó akár a hazai bormédiáról, vagy az általam felbontott és elfogyasztott palackokról. A hajdani tapasztalatok alapján a Szemes Pincét magamban elkönyveltem, a villányi nagyok után következő tehetséges generáció egyik tagjaként, de azután valahogy eltűntek a radaromról. Többnyire jó ár-érték arányú, kellemes borok ugranak be a megkopott emlékezet ködfátyolán keresztül, mindazonáltal az emlékek régiek, én pedig évek óta nem kóstoltam a Szemes borokat. Az ok prózai: a széles villányi választékból többnyire a fővárosban is elérhető tételek közül vásárolgattam, máshol pedig egészen egyszerűen nem futottam beléjük. Tavaly aztán megtört a jég, a VinCE Gálán szembejött egy Szemes bor, és az egyik webshopos rendelésen is behúztam egyet. Utóbbit néhány hónapos - félig szándékos - palackos érlelés után most márciusban nyitottam ki, és megerősített abban, hogy érdemes lesz a pince borait gyakrabban kóstolgatni.

Hosszú évek alatt összegyűlt az itthoni kollekcióban a Bott Pince Határi dűlőből készített boraiból egy komplett vertikális sor, amit március elején kóstoltunk meg szélesebb társaságban. A 2015-ös évjárat óta gyűlnek a palackok, a legfrissebb az aktuálisan futó 2020-as kiadás.

Idén március 10-17. között első alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon az Egri Csillag Hét, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az Egri borvidék meghatározó fehérborára. Az egri csillag aktuális új évjáratát korábban is márciusban mutatták be a nagyközönség előtt a borászok, de 2022-ben már egy egész hetes rendezvénysorozatot szentelnek a borvidék meghatározó fehérbor-házasításának. Országszerte lesznek egri csillag kóstolók, az eseménysorozathoz csatlakozó éttermek több egri csillagot kínálnak majd poharazva, a borkereskedések egri csillag borokból állítanak össze csomagokat, és természetesen a pincészetek is aktív résztvevői lesznek a kezdeményezésnek.
A véletlen úgy hozta, hogy éppen a tematikus hét meghirdetése előtt bontottam ki egy egri csillagot otthon, és jó eséllyel az általam eddig kóstolt csillagok közül a legszebb tételt sikerült palackba zárni az idén 20 éves egerszalóki St. Andrea Pincészetnél, a Nagy-Eged mészköves területein növekvő tőkékről.

A dűlőpárok sorozatban a második helyszín - talán meglepő módon - Villány lesz. Az egyes termőhelyek jelentősége természetesen Villányban sem elhanyagolható - már csak a nagyobb választék miatt a telepítésre kijelölt fajta szempontjából is -, de a dűlőszelektált tételek nem játszanak olyan fontos szerepet a pincészetek választékában, mint mondjuk Tokajban.
Az egyes birtokoknál általában már kialakult, hogy mely területekről hoznak ki bizonyos fajtaborokat vagy házasítást a dűlő megjelölésével, az azonban ritka, hogy egy adott fajtából párhuzamosan két dűlőszelektált tétellel is jelentkezzen egy borászat. A Gere Pincészetnél azonban pár éve két dűlős cabernet franc is erősíti a pince szortimentjének prémium vonalát, a Csillagvölgyből és az Ördögárokból. Régóta tervezem, hogy egymás mellett megkóstolom a két bort, végre erre is sor került. Éppen évjáratváltás van, a 2017-es tételeket a 2018-asok váltják, én azonban még a kifutó kiadásokat kóstoltam össze.

A múlt héten egy zárt körű riesling-kóstolóra kaptam meghívást, ahol amolyan stílusgyakorlatok jelleggel különböző rajnai rizlingeket kóstoltunk a fajta néhány fontosabb termőhelyéről, hazánkból és a nagyvilágból egyaránt. Nem feltétlenül átfogó kép alkotása, vagy csúcsdöntögetés volt a cél, inkább csak szemezgetés fontosabb riesling termőhelyekről, néhány - valamilyen szempontból - meglepő tétellel.

(Rajnai rizling sorok a Villa Sandahl birtokán)

Az idei év első borpárbajos posztjában ezúttal hat borpár szerepel, szokás szerint magyar borok és külföldiek vegyesen. Rosé pezsgők, villányi fehérek, újvilági pinot gris-k, balatoni kékfrankosok, soproni merlot-k és priorat-i borok feszülnek egymásnak.